Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-24 / 9. szám

KE SZEL! FERENC felvételei

Örvendetes, hogy az elmúlt két esztendő során igencsak sokan ismerhették meg Szkukálek Lajos nevét és müveit. A fiatal képzőművész a teljes ismeretlenség homályából lépett elő. Három önálló és több csoportos kiállításával, nem utolsósorban pedig a hazai magyar lapokban egyre gyakrabban látható illusztrációival nemcsak meglepetést, de meghökkenést is keltve foglalta el a maga helyét képzőművészeti életünkben. Ez a hely természetesen egyelőre még amolyan mozgó villamoshoz hasonlítható, mely jó célok és megérdemelt elismerések felé viheti a fiatal művészt. Hirtelen feltűnésének s a műveit körbegyürűző visszhangnak alapos oka van: bravúrosan tud rajzolni és festeni, ugyanakkor az általa ábrázolt világ nemcsak szokatlan, hanem ismeretlenül is ismerős a szemünkben. Nemcsak megmutat, de értelmez is, mégpedig olyan igazmondó ferdítések eszköztárából merítve, ami korántsem idegen a hagyományoktól, mégis eredeti. Olyan tehetséggel találkozunk Szkukálek személyében, aki démonian tud ábrázolni, és van miről, meg van is miért szólnia. Teszi ezt némi tiszteletlen vagánykodással, vérbeli hajlammal a groteszk iránt, fintorokat és abszurditásokat felvillantva, mégsem a mutatvány, hanem a látványban testet öltő gondolatiság szolgálatában. A komolykodó áldrámaiság ostoba pátosza nélkül, sőt vissza is utasítva azt, képes szólni a világ dolgainak

igencsak felemás, komolyan mulatságos és mulatságosan komoly ellentmondásairól. Bármelyik képét — de akár másokét is — megtévesztő pontossággal meg tudná festeni másodszor, vagy akár tizedszer is. Azért, hogy bizonyíthassa: képes a bravúrokra? A bravúrokon már túljutott azon esztendők során, amikor eszeveszetten rajzolt, festett, miközben senki sem vette öt észre, mert szinte senki sem látta az alkotás romlatlan örömének jegyében született képeket. Javára vált, mert ezekután úgy állhatott ki közönsége elé, hogy még a született fanyalgók is ottfelejtették tekintetüket a képein. Egyébként a képek láttán korántsem merev a tekintet, hanem kereső, vizsgálódó, újabb és újabb részleteket, összefüggéseket, valós valótlanságokat felfedezni képes. A tanulmány-jellegű munkáktól, eltekintve a legtöbb képnek egyfajta bolhapiacos zsúfoltság, olykor bazáros tarkaság a jellemzője. Ám ez a formai zsúfoltság különös módon harmonikus, a színek pedig olykor a maguk célszerű eltúlzottságában is úgy rendeződnek egymáshoz, mint a zenében a hangok sokféleségei Szkukálek Lajos a tavalyi év végén a tusrajzait, az idei év elején pedig a festményeit állította ki a Duna Menti Múzeumban. A vendégkönyv bejegyzései, de egyéb visszajelzések szerint is váratlanul és szokatlanul nagy sikerrel.

K. F