Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-03 / 6. szám

CSALÁDI KÖR

Egy alkalommal megkérdezték Karácsony Sándortól, hogy miért nevezi a gyermeknevelést háborúnak. Sok tanulmánya és akkor már híressé vált két könyve, a Nyolcéves háború és a Csúcsai front jogosította fel a kérdezőt erre a vádnak is beillő kérdésre. Karácsony indulatos iróniával azt válaszolta: mert az. Nem igazi az a pedagógus, aki sosem kerül konfliktushelyzetbe, vagy kitér előle. Karácsonynak ebben valóban igaza

volt. A mai nevelő gyakran konfliktushelyzetben van. Kicsit már sok is a szüntelen hadakozás, fárasztó, néha egyenesen ingerlő, mert ha akarja, ha nem, harcolnia kell. A gondot általában az okozza, hogy sokszor értelmetlen és nem szükségszerű csatákat kell megvívnia. Ha a konfliktus abból adódik, hogy bizonyítania kell igazát a tanítványai előtt, akkor ennek a harcnak van érteimé, sőt szükséges. Ez a szakmával jár. De ha igazát olyanok előtt kell bizonyítania, akik szándékosan teremtenek fronthelyzetet, akkor a konfliktus egyszerűen idegtépő és maradandó tossz nyomot hagy.

Tény, hogy a konfliktusok napjainkban nagyon megszaporodtak mind az iskolában, mind a mindennapi életben. Ha magát az oktatás alaphelyzetét vesszük figyelembe, megállapíthatjuk, hogy abból is adódhatnak problémák. Pl. az órán elhangzó szavak 60%-át a tanár mondja ki, Így egy-egy tanulóra az összesen kimondott szavaknak csupán 1 —2 %-a esik, vagy a diák átlagosan 3 naponként intézhet kérdést a tanárhoz — ez idő alatt a tanár az osztályt 800 kérdéssel állítja szembe. Erről a tanítási formáról írja K. H. Schéfer: „Ma a tanítás során a diákok alkalmazkodtak a tanár elvárásaihoz. A diákoknak mint egy zenekar tagjainak a tanár cselekedeteiből kell kikövetkeztetniük az előadás „partitúráját". Egy olyan játékban kényszerülnek részt venni, melynek forgatókönyvét nem ismerik".

Általában azt a diákot tekintik sikeresnek, aki képes úgy alkalmazkodni, hogy a tanár elvárásainak megfeleljen. Ezeket a diákokat jutalmazzák, dicsérik és emiatt sikeresek. Az önállóságra törő diákokat, akik nem fémek bele az egyoldalúan irányított nevelési koncepcióba. megdorgálják, rosszabbul osztályozzák és büntetik.

Az egyoldalúan irányított nevelés esetén a tanulók háromféle módon reagálnak: az alkalmazkodni kész tanulók együtt játszanak a pedagógussal; a kritikusabbak közönnyel és passzivitással reagálnak; az önállóságra törekvő diákok protestálnak, lázadnak, a tanítást zavarják. A tanítási folyamat zavarának egyik forrása a jogosnak tekinthető ellenállás a diákot elhallgattató oktatási koncepcióval szemben.

Hozzátartozik az iskolai hétköznapokhoz, hogy a gyerekek igen nagy százaléka az iskolai problémák, dilemmák miatt szorongással fekszik le. Ez a szorongás nem marad otthon a párnák között, hanem ott ül minden harmadik padban. Gyakorlati vizsgálatok alapján bebizonyították, hogy a szorongás:

— csökkenti az iskolai teljesítményt

— befolyásolja az intelligenciát

— akadályozza a tanulási folyamatokat

— zavarokat provokál

— a szorongás hatásai az iskolás gyermekek kb. egyharmadát érintik.

Rainer Winkel, az esseni egyetem magántanára kilenc valóságos tapasztalatot sorol fel, melyre a diákok az iskolában naponta szert tesznek: 1. az emberek nem értik meg egymást; 2. a diák a tanárral szemben félelmet, agressziót, sajnálatot (negatív emóciókat) érez; 3. osztálytársaival szemben konkurrenciaérzést, gyűlöletet és fenyegető magatartást tanúsít; 4. elkülönítettnek, manipuláltnak érzi magát; 5. fél az ellenőrzéstől, az elnyomástól, a nehéz anyagtól; 6. egy valamikor elérhető nagy jutalommal és státuszszimbólumokkal vigasztalja magát; 7. csal, lázad, szélhámoskodik, többszörösen kettős életet él; 8. megtanulja, hogy előnyösebb engedni, mint ellenállni, hogy az igazságosság. a tanulás öröme, az önértékelés csak illúzió; 9. és talán azt is tapasztalja, hogy vannak érdekes, magával ragadó, kíváncsiságát kielégítő órák; hogy itt-ott azért akadnak megértő, segítőkész és szimpatikus tanárok is.

W. Kempowski készített egy felmérést és 1 000 embert megkérdezett: „Mit jelent önnek az iskola?" Nagy százalékban ilyen válaszokat kapott: sivárság és kin, szadizmus és magányosság, gyűlölet és megvetés, túlzott követelmények, szorongás, verés, tévútra vezetés és „pedálozás". Ritkábban kapott ilyen válaszokat: öröm és egymásra találás, magával ragadó órák és egymás segítése, szabad tanulás, csodálkozás és próbálkozások stb. Ami viszont nagyon hiányzik az iskolában az a nevetés, nem nevetnek egyszerűen, gondtalanul, káröröm és gúny nélkül.

R. és A. M. Tausch felmérése szerint a tanár 2,6 percenként kerül szembe olyan iskolai konfliktussal, mely őt zavarja. Ez az információ sokat mond a tanítás megzavarhatóságáról, a tanár érzékenységéről, a diákok szorongási szintjéről. Nézzük tehát sorjában, melyek is azok a zavaró tényezők, melyek 2,6 percenként a tanítási folyamatot kizökkentik:

1. a tanár, az osztálytársak és az általános rend ellen irányuló különböző fegyelemsértések;

2. az agresszív és játékos indítékból elkövetett provokációk;

3. a tartós akusztikus és vizuális zavarkeltés;

4. a tanításon kívül eredő zavarforrások;

5. a neurotikus eredetű zavarkeltés.

A fenti felsorolást a következőkkel lehet kiegészíteni : a fegyelem zavarása nem azonos a provokációval. Rendszerint nem szándékos, az iskolai renddel szemben történik, tettese gyakran ismeretlen marad, serdülőkor idején főleg a tudattalanul elhárított értéknormák ellen irányul. A provokáció akkor problematikus, ha agresszív igényeket akar kielégíteni, pl. unalmas tanítási órákat akar félbeszakítani, vagy a nevetségessé tevést mint a káröröm forrását szolgálja. Játékos formában ártalmatlan, ha a provokáció címzettje játékosan fogadja. A tanárok legtöbbször az akusztikus — vizuális zavarásról panaszkodnak. Legjobban a tartós akusztikus stressz viseli meg a tanárokat, pl. az egyik fiú leesik a székről, hátul két lány veszekszik stb. A tanítási helyzet külső megzavarása (folyosóról, utcáról eredő zajok) gyakran elsődleges okai a sikertelen tanítási folyamatnak.

Neurotikus eredetű zavarkeltéskor a tanár már nem latens (lappangó) tünetekkel, hanem állandósult tünetekkel kerül szembe, melyek zavarják a tanítást. A neurotikusokat az egészséges emberektől általában az érzékenyebb idegrendszeri struktúra és az ebből fellépő alkalmazkodási zavarok jellemzik.

A pedagógus általában a viselkedészavarokkal találkozik leggyakrabban és ezek közül főleg a hazudozás, lopkodás és a csavargás okoz gondot.

Hazugság az, ha a gyermek szándékosan akarja megtéveszteni pajtásait, tanárait, szü-Zavar a tanítási órán