Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-19 / 51-52. szám
A un í USzdzactbau, fa tík... Egy november végi vasárnapon, midőn a parki sétányra már rátelepedett az esthomály, s a teliholdnak nagy fénylő udvara hideg éjt, szeles napokat Ígért, elhatározám, hogy ma nem hozom működésbe hírmondó ládikám — mindközönségesen szólván: nem kapcsolom be a tévét —, hanem nyugodalmas olvasással töltöm ezen késő őszi csendes esti órákat. Hadd lám, mi mindenről adott hírt a „Vasárnapi Újság" 1863-as, X-dik évi folyama; melynek felelős szerkesztője Pákh Albert, Főmunkatársa Jókai Mór, Kiadó-tulajdonosa Heckenast Gusztáv volt, és nyomatott Länderer és Heckenastnál. c Végigfutom a tartalomjegyzéket, s bizony, nehéz a választás, mit lapozzak föl hamarabb. Mert vannak ez évfolyamban arcképek, elmélkedések, értekezések, fejtegetések, elbeszélések, táj- és útiképek, természettudomány, ipar, művészet, gazdaság, népisme, etcetera, etcetera. Nocsak, az „Arcképek" között felfedezek néhány női nevet; Feleki-Munkácsy Flóra és Pusztovojtov Henriette. Vajon miben jeleskedtek a e hölgyek, hogy a Vasárnapi Újság méltónak tartotta őket felvenni a neves, és nemzetes érdemes férfiak sorába? Lássuk hát az elsőt! Feleki-Munkácsy Flóra színésznő volt, szülei is színészek voltak s a tehetséges leány már 13—14 éves korában „elsőrangú szende szerepeket a legszebb sikerrel játszott". Aztán egy bécsi nevelőintézetbe adták, ahonnan alkalma nyílott volna elindulni a siker felé a nagy német színpadokon is. Ám ö hitte, hogy hazájában „kedvesebb virágok fognak illatozni" számára. Várakozásai teljesültek, de a sikerért meg kellett küzdenie. Idézet a méltatásból: „Eleinte csak kis szerepekben s igen csekély fizetéssel léphetett föl, egy egész évig 8 forintnyi fellépti.dij mellett "Az akkori lapok valamelyike hozta napfényre a színház havi költségeinek számadásából ama rendesen egymásután következett két furcsa rovatot: „Színház macskái 12 ft. — Munkácsy Flóra 8 ft Tehát az egerek és patkányok pusztítására rendelt macskák tartása havonkint többe került akkor, mint azon művésznő, kit most büszkén emlegetünk." A művésznő nemsokára főszerepeket játszott, Júliát, Melindát, Opheliát stb. és férjhez ment Feleki nevű kartársához. A másik hölgy személyét nem a rivalda, hanem a harci dicsőség fénye tette említésre méltóvá. Ki volt? A „Vasárnapi Újság" 19. számában írtak róla. „Már hónapok óta egy lengyel amazon a napi beszéd tárgya, ki a fölke/ők sorában (az akkori lengyel—orosz viszályról van szó — a szerk. megj.) férfi bátorsággal küzdött az oroszok ellen. A legújabb hír e hősies leányt magyarnak kiáltotta ki, mert mint mondják, atyja magyar volt s Pusztafinak hívták. Ez az orosz hadseregbe mint közlegény állott be, s szorgalma által ezredességig emelkedett. " A továbbiakban Henriette neveltetését vázolják, írván:.. már akkor is rajongó honszerelme tette föltünővé. A templomokban is nemzeti dalokat énekelt sőt szónoklatokat is tartott. E miatt egyszer elfogták s Kiewbe kísérték, de kocsijában fennállva beszélt a környező néphez, s azt annyira elragadta, hogy a nép a lovakat ki akarta MfcjréiH linn*, dzifrt. , ttjabb r/.rlszerii UhilmnN). % K'tí.'trllrn gyomaiM*! *i-t nzárnTAtn. «jri'ta (lÜHniBytsWminjt sup, mely ' jiülihrl, mclyrk j •-•i'lpktlkntjkk \nrln k tmi MT- áiur iBT«Tiejrunk, ni «brr tett« hmjtjatb arprl M t. H- OUj«il < hűl MkUtt kocsijából fogni, de Pusztovojtov eltávolító őket. nehogy e részvét a fogolynő sorsát még inkább nehezítse. Később engedélyért folyamodott, hogy rokonait meglátogathassa, de azoktól egyszercsak eltűnt, s a fölkelőkhöz csatlakozott."A cikk még megemlíti, hogy a felkelők seregében hadsegéd lett. ám a bátor és harcias honleány további sorsáról csak annyit jegyez meg, hogy „jelenleg mint szabad nő Ausztriában utazgat". A „Természettudomány, ipar, művészet, gazdaság, népisme" rovatban az ismertetések képekkel szerepelnek. Láthatunk s olvashatunk „ágyútérről" a Passaic nevű ún. páncéloshajón, a tarantelpókról, szeggyárról, a szúnyogokról, s még sok más között újabb gépek és házi eszközökről. Ez utóbbi netán mond valamit a háziasszonyoknak is, nézzük csak: „Mióta a világ hihetetlen gyorsasággal siet előre a gőz szárnyain, azóta találmány találmányt ér és nincs nap, mely valamely újat ne hozna. A gépek és találmányok a kézműipart vég kép kiszorítani igyekeznek százados jogaiból..." Az új találmányok, melyek az egyik novemberi számban ismertetnek, „nem vágnak épen a kézműipar kevesbítését előmozdító eszközök közé.. ."íme az újdonságok: amerikai vajköpülő kívülről és bévülről. Lund-féle dugaszhuzó. belga kályha, olajsajtoló. Vajon hogy fűtött a belga kályha? „Legérdekesebb és a mostani télszak beálltával legajánlandóbb találmány az 5-ik képünkön ábrázolt Belgiumból hozott czélszerü kályha, mely félig vas, félig pedig cserép, s alkalmas úgy a legnagyobb helyiségek, termek, csarnokok, mint lakószobák fűtése és folytonos melegen tartására ..." s azt is megjegyzik, hogy „a szobát el nem dísztelenítik". A méltatása a belga kályhának még tovább csordogál, ám az idézéstől eltekintünk, hisz' ki s hol fütsön vele ... Ugyancsak az év végi számokban bukkantam rá dr. Bardocz Lajos közlésére. Címe: „A titkos szerek". A bizonyára jeles tudor a következő, ma is időszerű mondattal kezdi fejtegetését a női szépítkezésről: „Az ember balgaságai, és ezek között azon mesterség, mellyel a természet hiányait eltakarni és kitatarozni igyekszünk, oly régiek, mint maga az emberi nem." Ecseteli az ókori népek asszonyainak arcfestési, ma úgy mondanók, technikáját. Majd rátér a „jelenkor" praktikáira, megállapítja, hogy „Francziaországban csak piros arczfestö két millió bögrével fogyasztatik el évente". Terjedelmes cikkének folytatásában felsorolja „a legkiválóbb fehér arczfestőket" s azok káros hatását a szervezetre. Ez a „kenenyfehér" festék volt, melynek alapanyaga ólom, illetve ón volt. És végül is mit javall kora asszonyai szépségének megtartására ? Nos, a következőket: „Ha arról akar valaki gondoskodni, hogy szépségét megtartsa és bőrét a romboló befolyások ellen megvédje, úgy bizonyára mi sem hatályosabb, mint a rendkívüli tisztaság, az egészségnek folytonos figyelemmel tartása és a szenvedélyek zabold zása. (...) Ninon de l'Enctos (a századforduló egyik legszebb és legműveltebb kurtizánja — a szerk. megj.) e téren a legnagyobb tekintély, a mint kérdezé tőle agg korában valaki: „mi által tudta bőrét oly frissen megtartani?", e feleletet adá: „egy flanél rongy és hideg víz által". Hallgassunk e bölcs és részrehajlatlan szavakra ... Az „Egyveleg" és a „Mi újság" rovatokban az érdekes, idegborzongató, szenzációs hirecskék olvashatók. Lássunk ezek közül néhányat az 1863. év utolsó heteiből. (Bő áldás gyermekekben.) Egy berlini iparos neje a napokban hetedszer szült ikergyermekeket. (Kincstári macskák.) Az ausztriai katonaköltségvetés szerint 1500 ft szükséges évenkint a különböző raktárakban tartott macskák élelmezésére. (A szerelem martyrjai.) Pósváron, a palóczvidéken, — mint a „M-á"-nak írják, — az odavaló molnárnak fia a szintén odavaló izraelita korcsmáros leányát szerette, mi végből gyakran ellátogatott a leányházhoz. Az izraelita apa észrevevén leányának viszonyát, tilalmazta a további találkozást. A szerelmes pár kétségbeesve, hogy egymáséi nem lehetnek, egy este összejött. Egész éjen át együtt voltak, s elhatározták, hogy meghalnak. Reggel 6 óra tájban az ifjú előbb a leányt szívén keresztül lőtte, s ezután reá borulva önmagát végzé ki. A lövésre előjövök mindkettőt vérükben leiék, a leányt egészen halottias öltözékben, kibontott hajjal; az ifjú még élt de a haláltusában visszautasíta a segélyére sietőket. — így a halálban egyesültek. S mivel búcsúzik a Vasárnapi Újság az évtől és olvasóitól december 27-én 1863-ban ? íme, néhány részlet, Pákh Albert tollából: U „Nem nézünk vissza, mert még sokkal nagyobb azon ut mely előttünk van, mint a melyen már áthaladtunk; s nagyobb erőt és kitartást igényelnek az eddigieknél azon czélok, melyeket még ezután kell elérnünk, hogy a mivelődés, a szellemi s anyagi fejlődés, s a nemzeti átalakulás nagy munkáját részünkről is becsületesen elősegítsük. (...) Most is azon remény biztat, hogy a közönség, melynek tolmácsai vagyunk, híven fogja gyámolitani törekvéseinket Azon magyar közönségről s közönséghez szólunk, melynek évek sora óta bírjuk bizalmát, mely fölismerve czéljainkat rokonszenvének bátorító s ápoló melegével éleszté buzgalmunkat; ... E bizalom, e rokonszenv legyen kikérve számunkra továbbra is, a miért örök hálára érezzük magunkat lekötelezve." Lám. semmi sem új a nap alatt. Mert mi sem búcsúzhatnánk szebben, melegebb szívvel s jobb szándékoktól eltelve, olvasóinktól az 1987. esztendőnek végén, mint tette azt százhuszonnégy évvel ezelőtti kollégánk. Tallózott: LÁNG ÉVA S'leSpl ?5a;95a!e5a's5Dl«5D!-
