Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-12-19 / 51-52. szám

1 699 ha) öntözhetővé vált. Vitathatatlan, hogy ez is hozzájárult a magas hektárhozamokhoz, noha emelkedtek a költségek is. A szakirodalom azt állítja, hogy öntözés által akár 25 százalékkal is nőhet a hektárhozam, persze tudni kell: mikor, hogyan, mennyit. S az eredmények alapján Szabó Árpád agronómus mindezt jói tudja, hiszen tavaly a nagy szárazság ellenére is túllépték gabonanemüekbő! az átlagos 6 tonna hektárhozamot, ami hozzájárult a Vörös Vándorzászló megszerzéséhez.

Az asszonyok, akikkel beszélgetek, öszszesúgnak a Vörös Vándorzászló említésére. Aztán csak legyintenek.

— Hogy akörül is mennyi pletyka volt!... A rosszakarók azt híresztelték, hogy csak úgy. protekcióból adták. Hát mondja, hogy lehetne egy vándorzászlót eredmény nélkül megkapni ?!...

A vándorzászlót minden évben a kerület legjobb mezőgazdasági üzeme nyeri el az előre meghatározott termelési mutatók teljesítéséért vagyis a versenyben elért legjobb eredményért. A féli szövetkezet

1986-ban minden tervmutatót teljesített. Ezen belül a nyeresége 109.7, a jövedelmezősége 107,3 százalékos volt. A gabonatermelési tervet 106 százalékra teljesítette. Ezek cáfolhatatlan tények: tonnák, koronák, emberek — sok és kemény munka árán jöttek létre, értékükből a névtelen levelek, a rosszindulatú pletykák nem vonhatnak le semjnit.

— De azért az örömbe jó adag ürömöt kevernek! — jegyzi meg az elnök. — Hár£m év alatt nagyon meg kellett verekednünk a zászlóért. A nyolcvannégyes és a nyolcvanötös esztendő ugyancsak kemény volt számomra. Láttam a hiányosságokat, tudtam a megoldást, de az emberekkel nehezen boldogultam. A névtelen leveleket tények cáfolták, csak utánuk kellett nézni. De volt köztük olyan is, amely a magánéletemet akarta kikezdeni. Az ilyen rágalmazó levél ellen pedig nehéz védekezni... Nyolcvanöt novemberében voltak a pártévzárók. Gyűlés gyűlés után. Pénteken késő estig tartott a falusi pártszervezeti, hétfőn a szövetkezeti. Akit érdekelt, tudhatta, hogy későn érek haza. Hétfőn a feleségem az iskolába megkapta a levelet, hogy hol és kivel voltam pénteken este, és hogy ugyanott leszek hétfőn is. És mondja, van olyan feleség, akiben egy ilyen névtelen levél nem ébreszt egy csipetnyi féltékenységet sem ?!... Vagy: az adminisztrációban bevezettük az új bérezési rendszert, melynél figyelembe kell venni a szakképzettséget. Voltak olyan dolgozó nőink, akik ugyan jól és becsülettel végezték el a reájuk bízott feladatokat, de ezt csak az egyéni értékelésnél vehettük figyelembe, az alapfizetésük szakképzettség hiányában csökkent. Rövid időn belül hatan kérték a munkaviszonyuk megszüntetését. És sorjáztak-a névtelen levelek, hogy aki nem tesz a kedvemre, az mehet. Hát ez ellen hogyan védekezzem? Összehívtam az asszonyokat és felolvastam nekik a levelet. Szóljanak hozzá, melyiküknek kellett a kedvemre tennie? Azután erről már nem esett szó. Kezdtem lassan beleunni az értelmetlen hadakozásba, de felismertem a hátterét is. Nyolcvanhatban fokozatosan kicseréltem a vezetőséget, erre végleg megszűntek a névtelen levelek.

— Jó az, hogy minden vezető a környékről jár be. helybéli egy sincs közöttük?

— A munka a mérvadó, nem az, ki hol lakik. A feladatokat pedig mindenkinek teljesítenie kell. Nekem a fejemhez vágták a falusiak, hogy ők minden vagyonukat a közösbe adták, míg én üres kézzel jöttem ide, mégis parancsolni akarok nekik. Tudja, mit feleltem rá? Hogy félmillió korona értéket hoztam a fejemben! Ennyibe került az államnak a főiskolai tanulmányom és a kandidátusi munkám. És ezt a félmilliót kamatoztatni akarom. Az itteni tagság javára.

— A termelési eredmények eddig Ön mellett szólnak. Ennek alapján a tagok munkájukhoz mérten megkapják fizetésüket. De vajon a mindennapi életben nem látják-e mégis kárát annak, hogy nem él itt közöttük ? Mennyire érdekli Önt a falusiak problámája?

— Nemcsak a tagok megélhetésével törődünk. Felépítettünk egy hatlakásos tömbházat. Eddig már 1,2 millió koronával járultunk hozzá a hnb-vel közösen építendő egészségügyi központhoz. Vők (Vlky) község is a szövetkezethez tartozik, nincs közmüvesítve, rossz az ivóvizük. A vízvezeték-hálózatra 800 ezer koronát adtunk. Javítjuk dolgozóink munkahelyi feltételeit, kölcsönt nyújtunk bútorvásárlásra, tavaly 136 ezer koronát forditottunk tagjaink üdültetésére, gyógykezelésére, pionírtáborra. Érdekünk, hogy tagjaink mindent megkapjanak, hogy jól érezzék magukat a szövetkezetben.

Nem könnyű itt megtartani az embereket, mert Bratislava bőven kínálja a munkalehetőséget. Aki nem érzi jól magát a szövetkezetben, hamar tovább áll. A főváros közelsége az emberek magatartására is rányomja bélyegét. A „majd én megmutatom, hogy nekem van igazam" lépten-nyomon előtör az emberekből. Az elnök tapasztalatai is ilyenek.

— A féliek hozzá voltak szokva, hogy minden sérelmükkel bírósághoz forduljanak. És többnyire meg is nyerték a port. Kezdetben igy reagáltak a fegyelmi büntetésekre is, melyeket én olyan fegyelmezési módnak tartok, amilyen az iskolában az intő. Lassan ráébrednek, hogy elveszítik a port, mert a munkafegyelmet meg kell tartani, és ezt a bíróság is támogatja, nekünk ad igazat. A fegyelmi velejárója, hogy már az elsőnél 1 mázsa terménnyel kevesebbet kap a tag év végén. Itt pedig nagy értéke van a gabonának, mert minden háznál tartanak állatokat. Megmondom őszintén, én nem vitatkozom sokat a tagokkal, veszekedni sem fogok velük. Hamar megkapják a fegyelmit — idén háromnegyed év alatt 13-an kaptak —, sőt ha nem tetszik nekik, hogy a munkát rendesen kell elvégezni, tovább is állhatnak ... Előfordult, hogy az agronómus panaszkodott, nem bír néhány emberével. Mondtam neki, ha legközelebb nem teljesítik az utasítását, ne veszekedjen velük, küldje be hozzám az illetőt, csak azt mondja meg neki, hogy a sapkáját tartsa a kezében. Én erről fogom tudni, honnan fúj a szél. Nos, az egyik reggel berohan hozzám egy traktoros, sapkájával a kezében, mondja a magáét. Leültettem, behívattam a káderosunkat és elkezdtünk beszélgetni. Megvitattuk a dolgokat, s egy óra sem telt el, nagyhangú emberünk felmondással a kezében, szó nélkül bandukolt ki az irodából a többiek nagy meglepetésére. Sajnos, ilyen eljárások nélkül nem lehet fegyelmet tartani...

Tavaly a 310 dolgozóból 26 ment el. Idén ennek a fele. Mert aki megérti, hogy munka nélkül nincs kenyér, akinek valóban szívügye a közös gyarapítása, az megtalálja helyét és számítását a szövetkezetben. Az példát mutat a többieknek, javítja a munkaerkölcsöt, a fegyelmet. Szerencsére, ilyenek is vannak jópáran, hogy csak néhányat említsek közülük: Brieska Mihály traktoros, Méry Szidónia kertészeti, vagy Olgyai József és Privitz Mária állattenyésztési dolgozó.

— A közhangulat már jó a faluban. — Ezt Karácsony Ilona szögezte le, aki több évig volt képviselő, jelenleg a polgári testület tagja, s a szövetkezet konyhájának vezetője, vagyis állandóan az emberek között van, naponta hallja véleményüket. — Nemrég a hnb egyik alkalmazottja is megjegyezte: »Nem is gondoltam volna, hogy ilyen korrekt ember ez a Zsilla mérnök. Mert annyi rosszat összehordtak róla az emberek. . . Szavát megtartja, mindenben támogatja a nép érdekét. Igazán megérdemelné, hogy megbecsüljék!« Hát ez már elismerés.

A kedélyek már lecsillapodtak, a vihar elült. Az emberek többsége megértette, csak a munkafegyelem megtartásával, a vezetőség és a tagság összefogásával, közösen végzett jó munkával lehet eredményeket elérni. Egy fél év múlva a vörös zászló talán tovább vándorol, de a mérce marad. Sőt még magasabb lesz, mert a szövetkezeti törvény az eddigieknél nagyobb szigorúságot, fegyelmet irányoz elő. És nemcsak azt. A feltételek is nehezebbek lesznek. Hogy a szövetkezet megélhetést tudjon nyújtani tagságának, vezetőségének a józan parasztész mellé komoly szaktudásra, vállalkozószellemre és előrelátásra is szüksége van. S úgy látom, a féli vezetőségnél egyikből sincs hiány.

H. ZSEBIK SAROLTA PRIKLER LÁSZLÓ felvételei

Karácsony Ilona a szövetkezet konyhájának vezetője

Szabó Árpád agronómus (jobboldalt) a traktorosok körében ▼