Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-11-24 / 48. szám

w

Én elmegyek

közületek

kel foglalkozó bizottságán Nyári Zoltánhoz tartoznak a feledi cigányok.

— Egyáltalán nem vagyok az intézeti elhelyezés híve, és azt vallom, hogy a gyerek otthon van mindenféle környezetben, ha az anyját maga mellett tudja, mégis azt mondom. Feleden például a Cibuláéknál, olyan körülmények között van egy-két gyerek, hogy azonnal ki kellene őket emelni környezetükből

— A Cibuláékat egyszer már megoldottuk — így Nyári Zoltán. — Úgy jártunk, mint ilyen esetekben szokásos. A putrijukat fölvásároltuk, természetesen az értékén fölül, hozzá adtunk még egy kis pénzbeli kisegítést, így negyvenezer koronáért Fterjésen (Drazice) megvehettek egy családi házat. Fél éven belül teljesen tönkre tették. Végül eladták tizenötezerért, a pénzt elitták és beköltöztek Feleden a rendőrséggel szemben abba a házba. Bejelentkezve természetesen nincsenek, nem dolgoztak, csak miután naponta a nyakukra jártak a rendőrök, akkor mentek el dolgozni. Én is sokat járkáltam ekörül a dolog körül, leállíttattuk a gyereksegélyt; a gyerekek rongyosak, éheztek; a pénzt elitták. Végül a nemzeti bizottság vett ennivalót, de amit délelőtt vettünk, azt délután eladták. Ez a helyzet. Nem érünk célt... Ami az intézeti elhelyezéseket illeti, nincsen szabad hely; az egész kerületből hozzánk jönnek a gyerekek.

— A cigányság nagy része alulképzett, legtöbbjük a nyolc osztályt sem végzi el. Milyen elhelyezkedési lehetőségeik vannak ?

— Általában a felediek benn, Szombatban dolgoznak, aztán a várgedei (Hodejov) állami gazdaságban, a vasútnál. Most év végén kaptunk egy leiratot, melyben a köztisztasági és még vagy öt szombati vállalat munkalehetőségeket hirdetett, dehát ilyen munkák ezek: söprögetés, cementkirakás. a fizetség nem nagy; meg aztán nem is nagyon akarnak ezek a férfiak dolgozni. A nők részére pedig nagyon-nagyon kevés munkalehetőség van.

— Az emberek nagy része egyöntetűen vallja, hogy ma mindenki megél, aki dolgozik, és csak az él rosszabbul az átlagnál, aki lusta, buta vagy iszákos. Vagyis a közvélemény a fö hangsúlyt az egyéni indítékokra helyezi: hogy hogyan látják ezek az emberek a sorsukat, és mennyire akarják megváltoztatni. Önöknek milyen tapasztalataik vannak?

— Van egy réteg, amelynek az intézményekhez való viszonyára az élösködés jellemző. Túlságosan megszokták, hogy mindig megkapják a segélyt. Azt hiszem, akikben megvan a szándék, azok megjavulnak Azokkal a cigányokkal van a legtöbb baj, akik összegruppolódva, csoportokban élnek. Akik beköltöznek, keverednek, azok jobban hozzáidomulnak a társadalmi környezethez. A járásunkban még 113 putri van, 1990-ig kell a putrivilágot teljesen fölszámolnunk. Pénzt, segélyt általában ruhára, házvételre, javításra adunk, szénre, fára stb.

— A cigányság közösségi felemelkedé sét, a legelmaradottabb rétegeket bizonyára segítenék a bennlakásos intézetek. A gyerekek így elkerülnek az otthoni környezetből, ráhangolódnak egy teljesen más életformára, értékekre.

— Sajnos, a járásban a kisegítő iskolákkal is gondjaink vannak, kevés hely. Csak itt. Szombatban hatvan gyereket nem tudunk elhelyezni, pedig most bővítették két osztállyal az ittenit. Újbáston (Nová Basta) kezdték el '82-ben egy bennlakásos kisegítő iskola építését, aminek már el kellett volna készülnie. Az építkezés húzódik, még csak most kezdik a belső vakolást, nincs kivitelező. A járásban ezenkívül Ratkón (Ratkov) és Hrachovón van egy intézet mentálisan retardált gyerekek számára. Csakhát az a helyzet, a szülőket nem lehet kényszeríteni, hogy adják ide gyerekeiket. A szülök pedig nem akarnak megválni a gyerekektől.

Feleden van egy tizenegy tagú rendőrőrs. Huszonkilenc falu tartozik a körzetükbe.

— Járásunk, a Rimaszombati azon járások közé tartozik, ahol különleges figyelmet fordítanak a cigány lakosságra — mondja Zagyi József főhadnagy. — Ez a tény szinte semmit nem javít a helyzeten, az általánosságok szintjén mozgunk. Csak a2 adminisztráció nő állandóan, én már annyi papírt megírtam ezzel kapcsolatban, és állítom, hogy fölöslegesen. Ebben a helyzetben, ami itt néhány faluban fönnáll, már konkrét intézkedésekre lenne szükség. Azt hangoztatjuk, hogy át kell őket nevelni. De ki nevelje át őket? Az iskolából már kettőkor kijönnek. Talán még mi érintkezünk velük a legtöbbet, de nem ilyen értelemben. Jöjjön le egy fizetésnapkor, vagy mulatságra, micsoda verekedések vannak! Már eleve késsel, lánccal indulnak oda. Van úgy, hogy szétverik az egész kultúrházat, mint a múltkor Várgedén. Azt mondják, nem az a művészet: dolgozni. Nem dolgozni, és úgy megélni! E szerint is cselekednek.

— Az oláh cigányok, azok majdnem mind rokkantnyugdíjasok. Eljárnak seftelni külföldre gazdagodási körutakra. Fölfogadnak egy sofőrt, az viszi utánuk az árut, ők meg mennek külön autóval.

— Megszűnt a bejelentkezési kötelezettség is; vannak olyanok, akik tíz éve ide vannak bejelentve, de azt sem tudom, hol bolyonganak a nagyvilágban. Tőlünk meg kérdik, hol dolgoznak, mennyit keresnek, nem győzöm írni a választ, hogy itt nem tartózkodnak. Egyik hónapban itt vannak, másik hónapba már Csehországban. Tehetetlenek vagyunk.

Jövünk a Petrés pusztáról. Autónk tengelyig merül a sárban. A gyerekek az ágyakon ülnek. Olyan szépek és meleg szeműek, akár a filmekben. Ülök a kocsiban és azon gondolkodom, hogy mi úton-módon költöztethetném át őket mindenestül, a pocsolyával, rongyaikkal együtt, a remegésükkel, bőgősükkel együtt egy másik világba. Ahol megszűnnek a rosszaság e táji és egyéb paraméterei. Egy másik világba, ahova eljutna minden alulképzett, idegbeteg, szegény és még szegényebb cigányka. Ahol összefogó közösségek vannak.

De merre találom ezt a világot?

A szociológiai irodalom a következő tényezőket sorolja föl a társadalom perifériáján élők körülményeinek a meghatározására : a rossz lakáskörülmények; alulképzettség, a munkamegosztásban elfoglalt kedvezőtlen helyzet; rendezetlen családi, együttélési kapcsolatok; betegség; fogyatékosság vagy öregség; a gyermekek beilleszkedési zavarai, iskolai sikertelenségek. Mindvalahány vonatkoztatható a feledi cigányság zömére. A kérdés még mindig: Hogyan tovább?

NAGYVENDEGI ÉVA

(nős)

A szovjet diakok műsorából

BARÁTKOZTAK. . .

Nem mindennapi eseményre került sor a napokban a bratislavai P. Jilemnicky alapiskolában. A Szlovák Nöszövetség Fanny Hrusovská nevét viselő alapszervezete, amely védnökként segíti az iskola pionírszervezetét, az iskola igazgatóságával együtt kedves ünnepélyt szervezett a pionírok számára. A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójáról emlékeztek meg, közösen a szovjet, magyar és kubai konzulátus dolgozóinak iskolaköteles gyermekeivel együtt.

Dr. Darina Sajdíková, az iskola igazgatója meleg szavakkal emlékezett meg a hetven évvel ezelőtti eseményekről, a nemzetek összefogásáról és arról a barátságról, amely azóta is összeköti a szocialista országok népeit. Az egymáshoz fűződő barátságot, a béke óhaját, azt, hogy mindig jókedvűen játszhassanak és tanulhassanak, tolmácsolják műsoraikban a gyerekek is.

A szovjet gyerekek népes csoportját Olga Petrovna Szlieszarova, a konzulátus mellett működő alapiskola igazgatója. Olga Jevgenyina Ignatocskina tanítónő vezette. A gyerekek iskolai egyenruhájukban — sötét ruha, fehér kötény és nagy masli a lányok hajában — olyanok voltak, mint a testvérek, mint az igazi barátok. Műsoruk is a barátságról, a békéről szólt.

A magyar konzulátusról öt gyerek jött. Boros Terézia és Galina Sevcsenko külképviseleti dolgozók kíséretében. Orosz, szlovák és magyar verssel köszöntötték kortársaikat, a kis Boros Zsófi pedig gitáron játszott.

Kubát a főkonzulnö, Maria Regero Majo képviselte fiával és még egy diákkal együtt. Szokatlan, de figyelemreméltó volt spanyol nyelvű köszöntőjük, dalos műsoruk.

Majd a hazai pionírok következtek, akikkel Marcinkovic Ladislav pionirvezetö az eseményhez méltó műsort készített. Jól szórakoztak gyerekek és felnőttek egyaránt. Majd a szlovák diákok saját kezűleg készített ajándékkal lepték meg a vendég gyerekeket. Azok pedig viszonzásul országukra jellemző emléktárggyal kedveskedtek. Aztán következett a sütemény és málna melletti kötetlen szórakozás, az egymással való ismerkedés.

Blanka Kírályová, a nőszervezet elnöke és Elena Srolová az iskola igazgatóhelyettese, akiknek ötlete volt e találkozó megrendezése, elégedettek voltak. A rendezvény teljesítette küldetését: közelebb hozta egymáshoz a fővárosunkban élő szocialista országokbeli gyermekeket. Ugyanígy értékelték e baráti találkozót a konzulátusi képviselők is, akik köszönetüket fejezték ki a nőszervezetnek, hogy ilyen formában is támogatja a nemzetek együttműködését.

—zs—

PRIKLER L. felvételei

Szavalnak a magyar gyerekek