Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-11-17 / 47. szám

Nágya már nem sírt. Ült mozdulatlanul, és mereven a padlót bámulta. Az arcára rászáradt az elmázolt szemfesték.

— Mikor történt ?

— Olvasni kell a Szovjetszkaja Kultúrát.

— Mi a Szocialisztyicseszkaja Indusztriját járatjuk. Egyébként pedig teljesen mindegy.

— Na. akkor menj és mosakodj meg.

— Tessék? — Az asszony lassan felemelte a fejét. — De miért csinálod ezt velem, mi ? Mi rosszat tettem én neked?

— Te idóta! — kiáltott fel a férfi. — Egyfolytában azt magyarázom, hogy nekem, Gogának, semmire sincs szükségem tőled! Semmire, fölfogod végre? Az ügy szempontjából, a program miatt, a drágalátos kutatóintézet érdekében van rád szükségem, hogy ott égne porrá! A társadalomnak van rád szüksége, hogy fennkölten fejezzem ki magam! Ezt vésd az agyadba, és nyomás mosakodni!

— Úgy hát Kudrjasov összetörte magát — sóhajtott fel Nágya. — De tudod, nem sajnálom. Nem, nem sajnálom! Használt engem kedvére, de azt nem mondta, hogy feleségül vesz. „Az ilyeneket nem veszik feleségül!" Most ő a sírban fekszik, én pedig boldog vagyok. Először szeretek, hallod, te aljas? Először!

— Hazudsz — a férfi elmosolyodott. — Régóta szeretsz: a születésed napjától kezdve szereted önmagadat. A saját bájadat, a saját temperamentumodat, s ami a legfontosabb, a saját kedvteléseidet. Te ártatlan bűnös vagy, Nagyezsda, nemhiába nevezett a megboldogult Kudrjasov Istennőnek. Ha szigorúan vesszük, nem csaltad meg velem, annak ellenére, hogy ránk kopogott. Most meg a szerelemről elmélkedsz? Ne strapáid magad, egyszerűen létezni se tudsz anélkül, hogy három szeretőd ne legyen egyszerre ..

A pohár a maradék borral a férfi arcába vágódott, egy éles szilánk belefúródott a bőrébe, Goga felkapta a törülközőt, és a fürdőszobába szaladt.

— Te idegbajos! — kiáltott fel, túlorditva a víz zuhogását. — Menj a folyosóügyeleteshez, és kérj tőle ragtapaszt!

— Megleszel anélkül is.

Amikor Goga arcába dobta a poharat, Nágya hirtelen megnyugodott. >

Meg sem próbálta megérteni, mi hozta a megnyugvást, csak nagy megkönnyebbüléssel érzékelte, elővette táskájából a kistükröt, és hozzálátott, hogy rendbe szedje a sminkjét. És egyszer sem remegett meg a keze, amikor a szempilláját festette.

Hamarosan visszajött Goga. Az ingén barna petytyek, talán a bortól, talán a vértöl. A szeme alatt pedig egy mély vágás. A nedves törülközővel nyomogatta szünet nélkül.

— Megvágtad az arcomat.

— Szegénykém! — Nágya megérintette nyelve hegyével a frissen kifestett száját. — Hazamész a feleségedhez, az majd lenyalja a sebeidet. Egyébként elmesélheted neki, hogyan nevetek az ágyban, és hol van rajtam anyajegy.

— Ezt majd a férjeddel közlöm.

— Légy szives, ne nevettess. Vesztettél Goga, már mindent elmondtam neki, és semmi pénzért sem fogja aláírni a vacak papírjaidat. És a drágalátos

kutatóintézeted prémium helyett majd alapos fejmosást kap a minisztériumtól. Ezt én biztosítom a számodra.

— Hazudsz, Nagyezsda —, mondta a férfi kissé nyugtalanul.

— Na, na. Boldogok, akik hisznek.

Nágya hazudott, de művészi módon, ihletetten és gonoszul hazudott, bár közben remegett a babonás félelemtől, hogy hazugságával fejére vonja a bajt. De úgy gondolta, ez az utolsó lehetőség, hogy megállítsa Gogát.

— Hazudsz — ismételte meg a férfi, és nagyon figyelmesen nézte az asszonyt. — De ha igy van is, akkor sem változik semmi. Holnap tizenegy negyvenre hivatalos vagyok a férjedhez egy búcsúbeszélgetésre. S ha nem adja a kezembe a rendelkezést, miszerint a taligánk gyártható, a nagyon értékes perceket arra fordítom, hogy lelkesen mesélek neki az elbűvölő feleségéről. Most pedig menj. Menj. ha nem akarsz botrányt a szállodában.

Nágya szó nélkül az ajtó felé indult, maradék erejét megfeszítve próbált egyenesen menni, bár a térde igencsak remegett.

— Még van esélyed — szólt utána a férfi. — Ismétlem: minden tudósodat vesd latba, és húzd ki az Öregből a rendelkezést. Ha akarod, meg tudod csinálni. Ha nagyon akarod.

NAGY ZOLTÁN rajza

A nap hátralévő része mintha rossz álomban telt volna. Nágya nem ment haza az ebédszünetre, nem adott ebédet a férjének, hanem céltalanul kóborolt az utcákon, ahol minden harmadik ember köszöntötte, valamit felelt is nekik, minden gondolat nélkül mosolygott, céltalanul bement az üzletekbe. A feje elkeserítően üres volt, semmire sem tudott gondolni, és állandóan rá akart gyújtani: úgy érezte, csak a kezébe kell vennie a cigarettát, a feje azonnal kitisztul. De cigarettát vásárolni a gyári telepen, ahol mindenki nem dohányzó mintafeleségnek ismerte, majdnem elképzelhetetlen volt. „Majdnem” — Nágya egész idő alatt észben tartotta ezt a „madjnem"-et, és nézte, hol találna egy trafikot a népes negyedektől meszszebb. De nem talált, és igy bement az új moziba, ahol büfé is volt. Megvárta az előadás kezdetét jelző csengetést, lopva vásárolt három tömött csomag, ízetlen cigarettát, és egy teljes órán át cigarettázott a női W. C.-ben. Miuf,án annyit cigarettázott, hogy hányingere lett tőle. és bebeszélte magának, hogy Goga egyszerűen ijesztgeti, megnyugodott, hogy a férfi csak a markában akarja tartani a későbbi céljai érdekében, hogy nem meri kockáztatni a gyárral és annak igazgatójával éppen csak kialakult kapcsolatát, mert itt minden az igazgatótól függ. Nem, Goga nem hülye; Goga aljas, de a saját érdekeit mindig szem előtt tartja, s ezért nem fog beszélni. Semmit se fog mondani, nem mer mondani, nem megy túl a célzásokon, amelyeknek megfejtéséig az ö Szergej Alekszejevicse sohasem fog lealacsonyodni. „Nem, ez lehetetlen, ez lehetetlen!” — Nágya szinte elkiáltotta magát. S amikor kilépett az utcára, azonnal rájött, hogy nemcsak hogy nem akar, de aznap nem is szabad találkoznia a férjével. Még meg is állt, mert nem tudta, mit csináljon, de idejében eszébe jutott, hogy csütörtök van, csütörtökön pedig párt bizottsági ülés szokott lenni, amelyen az igazgatónak részt kell vennie, s igy a férje későn jön haza. És amikor hazaért — Lenka hál'istennek megint lemezt hallgatott a barátnőjénél! — gyorsan ágyba bújt, és úgy tett, mintha aludna. Ez még sosem fordult elő, egyetlenegyszer sem történt meg, és Nágya nagyon félt, hogy a férje csodálkozni fog, megpróbálja kideríteni, nem beteg-e, de Szergej Alekszejevics csak benyitott, Nágyára nézett, és halkan a saját szobájába ment. És Nágya ismét hangtalanul sírt, könnyben úszott, és fuldokolt a kiúttalanság szívét szorongató érzésétől. Hisz még semmi sem történt, egyáltalán semmi, de szép családi élete máris annyira megváltozott, hogy valamiféle szerelmi kalanddal gyanúsíthatják. Hogy elvonja a gondolatait, elfeledkezzen, megnyugodjon, azt idézte fel, milyen gyöngédségben és egyetértésben éltek ők, amíg egy átkozott napon be nem állított Igor Antonovics, Goga, mintha nem is Moszkvából, hanem az ö lelkének múltjából küldték volna.

Egy nagyon rövid időre elaludt, és valamiféle értelmetlen, megmagyarázhatatlan rettegésre ébredt. Felült, tágra nyílt szemmel a megvilágított városi éjszaka homályába bámult, és azonnal belenyilallt: „Megmondja!" Mindent elmond a hiszékeny, tiszta szívű és őbenne annyira bizó Szergej Alekszejevicsnek. És akkor...

— Nagyusa! — mondta a férje, amikor a házába hozta. — Életünkben figyelembe kell venni egy állandó körülményt. Mi itt nagyitóüveg alatt élünk, mindé-