Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-10 / 46. szám
QLiruYevÄjz* képei A fiatal, harmincnyolc éves festőművésznőnek az igazi elismerést és sikert az 1980-ban bemutatott „Hús és kő" című vászna hozta meg,'amely azt ábrázolja, vagy inkább „mondja" el, hogy egy régi római Vénusz-szobrot visszaálmodik a sose látott görög tájakra, az égéi nap alá. S míg a hideg márványszobor ezt az álombéli utat megteszi, húsvér nővé válik, akinek élő harmonikus szépsége diadalmaskodik a tökéletes, de holt márvány fölött. Ez a kép látható címlapunkon a háttérben. Huszonöt éves korától a festészet a hivatása. Ettől kezdve ötven nagy vásznat, sok száz kisgrafikát mutatott be kiállításain. A környező világ apró, jelentéktelen szépségeit fedezi fel, s mutatja be. Ami mellett a közönséges halandó vakon elmegy, ö meglátja, s felfedezi benne a soha vissza nem térő szépséget: egy tál vizet az ablakpárkányon, az ősz színeváltozásait a faleveleken. Fiatalabb korában járta a Moszkva környéki erdőket, hegyeket, s újra és újra elbűvölte a napról napra, óráról órára változó természet. S az, aki megérti és szereti a természetet, az minden bizonnyal eljut az ember megértéséhez és az emberszeretethez. Ezt az utat minden művésznek végig kell járnia. Csak így lehet az értő, érzékeny emberből igazi, érett művész. Tamara Glitnyevaja ilyen művésszé nőtt fel. Képei ma Moszkvában és másutt is népszerűek, s külföldön sem ismeretlen a neve. Népszerűségének talán az a titka, hogy képei levegősek, mozgékonyak, a színek mögött felsejlenek történetek és illatok, romantikus álmok, témaválasztásában, formáival, mondanivalójával mégis mindig a valóság talaján áll, kompozíciói mindig emberközpontúak. Nyírta Makszakova, APN Fotó: V. Plotnyikova 1. Beszédes hallgatás, 1981 2. Tatyjána, 1980 3. Az otthon szépsége, 1981