Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-03 / 45. szám
nem haladt az ügy. „Elbájoló vagy, Istennő, de a színházban mines mit keresned, én pedig nem akarok pirulni miattad." És semmiféle csáb, őrültség és gyöngédség nem tudta megingatni a férfi elhatározását, az jobban szerette a színházat, mint Nágyát. Miután ezt nagy nehezen megértette. Nágya sirt egy sort, és a családi boldogságért indított harcot. De itt is kegyetlen „nem’'-be ütközött, és akkor bosszúból engedett Gogának. Ott Szuzdalban, de Szuzdatrói Kudrjasov vagy nem tudott, vagy úgy tett, mintha nem tudna, ám amikor Gogával megkockáztatták, hogy kapcsolatukat Moszkvában is folytassák, Nyikolaj Mironovics reggel hétkor becsengetett a lakásba, amelyet ő bérelt Nágyának. Ő természetesen nem nyitott ajtót, és egyszer s mindenkorra vége lett mindennek. Nágya egész életében ez volt a legszömyübb esztendő: már nem volt ereje, hogy mindent elölről kezdjen. Vergődött egy darabig, aztán beiratkozott egy tanfolyamra, sehova se járt, és három hónap múlva teljesen más környezetben bukkant fel: egy minisztérium főigazgatóságán, ahol senki sem ismerhette, és olyan életrajzot találhatott ki magának, amilyet csak akart. Ki is találta, belebújt az új életébe, és ez az új élet végezetül is szerelemmel, családdal, szilárd helyzettel és a boldogság biztos érzésével ajándékozta meg. De váratlanul felbukkant Goga, ő meg álmatlanul forgolódva, erőtlen kétségbeeséssel arra gondolt, hogy nem az az év volt a borzalmas, hanem az elkövetkező nap lesz az. És ide-oda dobálta magát a gyűrött lepedőn, közben állandóan arra gondolt, hogy nem szabad hangosan sírni, sóhajtozni vagy egyszerűen segítséget kérni a semmit sem sejtő férjétől, akinek nyugodt horkolása áthallatszott a szomszéd szobából. „De miért éppen Goga jött ? Ez szörnyűség, ez nem igaz, ez lehetetlen!..De Nágya elfojtotta magában az üvöltést, mert hiszen Kudrjasov ismerősei közül csakis Goga. Igor Antonovics kerülhetett el ebbe a Moszkvától távoli városba. Ö volt az egyetlen műszaki ember az egész társaságban, és állandóan javította, beállította és festette Nyikolaj Mironovics Volgáját. És furikázta az Istennőjét a bizományi áruházakba, amíg egyszer csak el nem vitte Szuzdalba... És ő, hülye, még azt hitte, hogy elmenekül a múltjától, miközben az, mint kiderül, állandóan nyomon követte... (folytatjuk) PATUS JANOS HIZSNYAI ZOLTÁN konok várakozásod Kis gőzmozdony születése azt hiszed, bírsz így, egyedül, vastü retemmel ? majd menekülsz. hajolsz és törsz, akár a vas — csak ne szeress: majd magad maradsz, mert én se bírom az éjszakát, falak csendjén nem hallok át, mert dong agyamban, itt zakatol, szorít a szív itt valahol, hogy nincs tovább s nincs visszaút — ... ki kezdte ezt a rongy háborút!? RAVASZ JÓZSEF Ha mélységünket közreadjuk... Az éjszakába emeljük be a neontestű csöndet. Vetkőzzünk mezítelenre — úgysem ismerjük fel egymást. S aztán szálljunk tengerre, mielőtt mélységünket közreadjuk. Álmodunk. Látunk aludni. Izzik a csönd. Világrészek olvadnak egybe. Felhőkarcolója telt ház. A fajtalanság nászéjszakája ez. Fordulj át a másik oldaladra, s hívogasd az énedet, ígérj szivet, négy falat, vagy bármit, amit nem adhatsz. NAGY ZOLTÁN rajza Szagatottan pöfékel már a nagy kormos masina kolimázas lendkerekére forró víz csepeg összetekerednek rajta az olajos csövek a kíntól pihegnek a csapok szuszogva repedezik a szén a kazánajtó kidagad s mint jó budavár magas tornyán a szélkakas fütyülöje csikorog élesen ... a fékpofa kienged a nagy test megemelkedik bandába verődnek a gázok a szelepeken kicsapnak a lángok nagy slukkot vesz a kémény fölszisszen a higany . repegnek az emeltyűk a masiniszta markolja a kallantyút a dugattyúk vákuumot hápognak kilazulnak a csavarok zajlik a samott izzik a salak gőz csap ki a masiniszta tekeri a tekerőt csavarja a kereket megrántja a kart kicuppan a kis masina fájdalmasan nyikorog annyi mint egy hordó lendkereke öklömnyi teste csupa kolimáz csöpög róla a kenőcs ütközője párás tolattyúi kalimpálnak nekivág a vakvágánynak — de mert még kicsi a váltóknál segíteni kell nehezen megy neki — mosolyog a boldog masiniszta M. CSEPECZ SZILVIA Az örökkévalóság expozíciója A dolgoknak pihenniük kéne ahogy az időben pillanatok rögei dermedeznek az abszolút megismeréshez közelítve hogy mit jelent útnak a vándor pornak az eső csak az átalakulás félidejében nyilvánvaló később úgyis hiába keresik kampóikat a szavak. (nőis)
