Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-07-29 / 31. szám

Fotó: Nagy László Minden messzi i. Hevítő forróság perzseli a falakat. Minden olyan simogatóan ismerős. Sípszó, a vonat megrándul, orrunkban érezzük a zsúfoltság zápos szagát. A suhancok tömörülnek, naponta ingáznak a kisvárosból. A felszállók egymást keresik, valamennyi ablak nyitva, az egyik csoport ordítva énekel: „Kölyköd voltam" ... Kártyáznak, néhányan felkönyökölve bámulnak a lapjukba. A kalauz vállát vonva kifordul, újabb csoport tűnik fel az ajtóban. A kártyázok valamin veszekednek, felerősödik körülöttük a lárma. A csoport helyet csinál magá­nak, az egyik fiú felemelkedik, dühödt mozdulattal tolja félre az előtte hadonászót. A többiek felhorkannak, lázba hozza őket a közelgő verekedés. A fiú lezuhan a földre, arca piszkos és véres. A verekedés széthullámzik, a suhancok összegabalyodnak. Ütések csattannak, valaki fejhangon felüvölt. A vonat fékez, a verekedés zaja alábbhagy, a földön fekvő fiú leugrik a vonatról. A nap lassan alászáll. A vonat megérkezik az m.-i állomásra. GYURI (16 éves) Hetedikben kezdtem eicsavarog­ni, anyám azt mondja, régen pedig jó gyerek voltam. Mikor hazamen­tem, szépen összehajtogattam a ru­háimat, most meg csak ledobálom. Hazamegyek, ők mindig otthon vannak, eszem, megfürdök, és már megyek le. Ha nem engedtek, akkor is el­mentem hazulról. Eleinte csak ket­ten csavarogtunk. Hatodikos vol­tam, mikor összejöttem egy rossz gyerekkel, ö idősebb volt, rászokta­tott az ivásra, cigire. Egyedül lakott egy háromszobás lakásban, az any­ja elvált itthagyta neki a lakást, el­ment más városba dolgozni. Másfél évig szipóztunk, mikor hol, az erdő­ben, vagy felmentünk őhozzájuk, hogy ne jöjjenek rá. Lassan megis­merkedtem másokkal is, így aztán szétváltunk. A többiek jól megver­tek, Basa. a nagyfőnök lekiabált en­gem, ne legyek hülye, hagyjam abba a ragasztózást. Otthon unatkozom, magnót min­dig nem hallgathatok, apám kia­bált, hogy megvette a Tuzexben a drága magnót most meg ott áll. Ol­vasni csak akkor szoktam, mikor beteg vagyok, tévét vagy egy hó­napja nem láttam. Van egy jó have­runk, az elvisz bennünket mindig bálokba, többnek van közülünk haj­­tásija. Van mikor egész nyáron együtt vagyunk, fiúk, lányok vegye­sen, télen kártyázunk, felmegyünk valamelyikünkhöz, pudingot koty­vasztunk, hülyéskedünk, magnó­zunk. Nyáron lejárunk a kemping­be, ott jövünk össze a haverokkal, már májusban elkezdődik a szezon. Minden bálban ott vagyunk, régeb­ben verekedtem is, most már nem engednek a haverok, mert két év felfüggesztésem van. Hallgatok rá­juk, egy mindig velem van, meg­nyugtat, nem enged oda a vereke­dőkhöz. Nem is verekednék, nem akarom, hogy becsukjanak. Ha baj­ba kerülök, az csak egy lány miatt lesz. Ha otthagy, akkor valamit csi­nálok magammal. Addig nem kap­(nŐ4) ködök, nem idegeskedem. Bálban találkoztunk, egy másik fiúval volt, de kikezdett vetem, összevereked­tünk miatta a gyerekkel. Csak ő ér­dekel, tudom, hogy őt fogom szeret­ni. Tizenöt éves voltam, mikor elő­ször volt nőm. Tizennyolc éves volt a Dimitrovkában dolgozott, nagyon szerettem. De aztán a többiek mondták, miért nem járok le velük a fürdőbe. Ott ül a pádon a sok nő, elég csak nekik egyet szólni, nem sokat kényeskednek. Mikor mennyi idősek, volt már fiatalabb, de negyvenéves is. Engem a hentesszakma érdekelt, de az anyám azt mondta, nem en­ged el otthonról, s utána jelentkez­tem ide kőművesnek. Engem ez egyáltalán nem érdekel, habár már raktam egyszer egy ismerősnek ke­resztfalat de pénzt nem kértünk érte, tudtuk, kell nekik a pénz Az év végén nem is leszek osztályozva, alig jártam iskolába, idén letelik a tíz év, eddig kötelező az iskola. Itt­hagyom, kimegyek az anyámhoz pincérnek a fürdőbe, iskola nélkül is lehet. Hétköznap tizenegy körül szok­tam hazajárni, csak vasárnap nem megyek haza. Jön a lány, megy vissza az iskolába, itt alszunk vala­melyik havernál, másnap ő sem megy suliba, szerzünk mindig vala­mi igazolást Most karácsony előtt ajándéko­kat akartunk venni, azért törtünk be abba a házba. Verekedés, zsarolás, minden volt a vádiratban. Itt az is­kolában pénzt szedtünk el a gyere­kektől, de csak azokat vertük meg, akiket nem szerettünk, vagy akik a bálokban megvertek bennünket A vonaton is szoktunk verekedni, az egyiket úgy elvertük, hogy az orra is berepedt. Mikor többen vagyunk, akkor nem mernek ugrálni, csak ha egyedül kapnak el bennünket. A betörés óta félnek a szüleim, hogy megint megcsinálom, s azóta adnak pénzt Reggel, mikor megyek a vonatra, kapok egy húszast, délu­tán megint egyet, hétvégére meg kétszáz koronát. Spórolok belőle néha, most ebből vettem farmert de azért általában elköltőm. Még az iskola elején elkezdtük a lógást egyáltalán nem jártunk isko­lába, de a bíróság óta már nem ló­gunk. Mondtam már, engem nem érdekel az iskola, én nem akarok kőműves lenni. Ezt kibírom, nyáron meg elkezdek dolgozni. Még a katonaság előtt megnősü­lök, elveszem a lányt, gyerekkel biz­tos megvár. Ha meg nem, akkor ne­kem végem, mert mindenre képes vagyok érte. S ezt ő is tudja: Más nem érdekel. A tanár lepöccenti a cigaretta­hamut, vaskos kézfeje megremeg. Jótékony és megértő embernek tartják őt a szakmunkástanulók, olyannak, aki nem nyitja ki a száját felesleges szóra. — A szakmunkásképzőbe kerü­lő tanulók nagy része munkáscsa­ládokból kerül ki, nálunk például sok-sok év után idén volt egy értel­miségi családból származó gye­rek. Akit máshova nem vettek fel, az mind ide jön. Természetesen itt is kialakul egy hierarchia, melynek legtetején az autószerelők állnak, a legalján pedig — a tízéves isko­lakötelezettség bevezetése óta — a segédmunkások. Ahogy a hie­rarchiapiramison lefelé haladunk, úgy szélesedik a szociális, családi problémákkal terhelt gyerekek köre. És úgy vékonyodik, fogy a benső motiváció, mely az iskola­padokban tartja ezeket a gyereke­ket. Egy felmérésünk eredményei azt mutatták, hogy a szakmunkás­­tanulók több mint fele a szülei ösz­tönzésére választotta az adott szakmát, nem saját elhatározásá­ból. Ilyen iskolában a tanár nem gondolkozhat órákban, a nevelési folyamat egészében kell gondol­koznia. Erre azonban a mi tanára­inknak se erejük, se idejük. A legkisebb presztízse a segéd­munkásoknak van, s éppen ezek­ben az osztályokban ülnek azok a gyerekek, akikkel a legtöbb gond van. Sokszor már arra gondolok, hogy van egy iskolatörvényünk, mely kitűzött céljaival ellentétben működik, mivel megvalósulását az elavult eszközök biztosítják. Mert nevelési, eszközhasználati útmu­tatást nem adott arra vonatkozó­lag, hogyan tartsuk benn az iskolá­ban azokat a gyerekeket, akikkel már az alapiskolában is problémák voltak, már akkor is kerülték az is­kolát. Tehetetlenek vagyunk, egy­szerűen nincsenek eszközeink. Fél évbe is beletelik, mire végigjárjuk az adminisztrációs intézkedések tortúráit, s a gyerek még mindig lóg. S innen már csak egy ugrás a bűnözés felé. Olyan az egész, mint egy páternoszter. Ezek mögött a gyerekek mögött általában zilált családi háttér áll, mely nem tud életképes értékeket nyújtani, így nem csodálkozhatunk, ha a gyere­kek a negatív példákat követik. Dolgozni nem akarnak, a szakmá­juk nem érdekli őket, hiszen nem ők választották, vagy csak ezt vá­laszthatták ; pályaképükben a „könnyen megkeresni a pénzt" a leghangsúlyosabb. A legveszélye­sebb korban vannak, ha nem lát­nak értéket, nem tudnak mibe be­lekapaszkodni. A múltkoriban be­jön hozzám egy anyuka, csináljak valamit a fiával. Kiderült, a srác or­vos akar lenni, de szüleivel erről nem is beszélhetett, mivel nem vették partnernek. S hogy nem­csak fellángolásról van szó, bizo­nyítja hogy a könyvtárban az ösz­­szes orvosi szakkönyvet, anató­miai lexikont átolvasta. A szakmá­ja persze nem érdekli, ott akarja hagyni az iskolát. Meg kellett ma­gyarázni, mert eddig úgy látszik még senki nem magyarázta el neki, hogy ha van egy célod, előtte sok-sok részfeladatot meg kell ol­danod, hogy ezt elérd. Az apja fel­pofozta, hogy kiverje a fejéből ezt a bolondságot, a többiek kinevet­ték, senki sem ült le vele beszél­getni. Nem csoda, ha a srácot ön­gyilkos gondolatok foglalkoztat­ták. Ismeri Ottlikot, ugye? Az Iskola a határon jutott eszembe, mikor megtudtam ezeket a zsarolásokat, hogyan terrorizálják egymást. A deviáns magatartás mögött azon­ban mindig van valami. Valami, ami miatt ilyen lett a gyerek, ami miatt verekedik, agresszív, lóg. megalázza a másikat. ERVIN (17 éves) Apukának tetszett ez a név, azért lettem Ervin. Az aput szeret­tem a legjobban a világon, még óvodába jártam, mikor meghalt Anyuka mondta, mindig adott ne­kem pénzt, ötven koronát mikor még azt sem tudtam, mi az a pénz. Hatan vagyunk testvérek, mind férjhez mentek, megnősültek, két bátyám katona. Blokkban laktunk, mikor a Laci megnősült, átmen­tünk a nagymamához, két szobá­ba. Az egyikben most én vagyok, a másikban az anyu meg az a férfi. Nyolc éve vannak együtt. Nem vol­tam az esküvőjükön, kirándulni voltunk akkor az iskolából. Először jó volt, utána lett csak utálatos. Majd mindennap részegen jött haza, kiabál, káromkodik, olyankor én mindig elmegyek hazulról. Min­dig neki van igaza, egyszer rá is fizetett. A bátyám vett bikát, ná­lunk neveli, délben az édesanyám.

Next

/
Thumbnails
Contents