Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-29 / 31. szám
Fotó: Nagy László Minden messzi i. Hevítő forróság perzseli a falakat. Minden olyan simogatóan ismerős. Sípszó, a vonat megrándul, orrunkban érezzük a zsúfoltság zápos szagát. A suhancok tömörülnek, naponta ingáznak a kisvárosból. A felszállók egymást keresik, valamennyi ablak nyitva, az egyik csoport ordítva énekel: „Kölyköd voltam" ... Kártyáznak, néhányan felkönyökölve bámulnak a lapjukba. A kalauz vállát vonva kifordul, újabb csoport tűnik fel az ajtóban. A kártyázok valamin veszekednek, felerősödik körülöttük a lárma. A csoport helyet csinál magának, az egyik fiú felemelkedik, dühödt mozdulattal tolja félre az előtte hadonászót. A többiek felhorkannak, lázba hozza őket a közelgő verekedés. A fiú lezuhan a földre, arca piszkos és véres. A verekedés széthullámzik, a suhancok összegabalyodnak. Ütések csattannak, valaki fejhangon felüvölt. A vonat fékez, a verekedés zaja alábbhagy, a földön fekvő fiú leugrik a vonatról. A nap lassan alászáll. A vonat megérkezik az m.-i állomásra. GYURI (16 éves) Hetedikben kezdtem eicsavarogni, anyám azt mondja, régen pedig jó gyerek voltam. Mikor hazamentem, szépen összehajtogattam a ruháimat, most meg csak ledobálom. Hazamegyek, ők mindig otthon vannak, eszem, megfürdök, és már megyek le. Ha nem engedtek, akkor is elmentem hazulról. Eleinte csak ketten csavarogtunk. Hatodikos voltam, mikor összejöttem egy rossz gyerekkel, ö idősebb volt, rászoktatott az ivásra, cigire. Egyedül lakott egy háromszobás lakásban, az anyja elvált itthagyta neki a lakást, elment más városba dolgozni. Másfél évig szipóztunk, mikor hol, az erdőben, vagy felmentünk őhozzájuk, hogy ne jöjjenek rá. Lassan megismerkedtem másokkal is, így aztán szétváltunk. A többiek jól megvertek, Basa. a nagyfőnök lekiabált engem, ne legyek hülye, hagyjam abba a ragasztózást. Otthon unatkozom, magnót mindig nem hallgathatok, apám kiabált, hogy megvette a Tuzexben a drága magnót most meg ott áll. Olvasni csak akkor szoktam, mikor beteg vagyok, tévét vagy egy hónapja nem láttam. Van egy jó haverunk, az elvisz bennünket mindig bálokba, többnek van közülünk hajtásija. Van mikor egész nyáron együtt vagyunk, fiúk, lányok vegyesen, télen kártyázunk, felmegyünk valamelyikünkhöz, pudingot kotyvasztunk, hülyéskedünk, magnózunk. Nyáron lejárunk a kempingbe, ott jövünk össze a haverokkal, már májusban elkezdődik a szezon. Minden bálban ott vagyunk, régebben verekedtem is, most már nem engednek a haverok, mert két év felfüggesztésem van. Hallgatok rájuk, egy mindig velem van, megnyugtat, nem enged oda a verekedőkhöz. Nem is verekednék, nem akarom, hogy becsukjanak. Ha bajba kerülök, az csak egy lány miatt lesz. Ha otthagy, akkor valamit csinálok magammal. Addig nem kap(nŐ4) ködök, nem idegeskedem. Bálban találkoztunk, egy másik fiúval volt, de kikezdett vetem, összeverekedtünk miatta a gyerekkel. Csak ő érdekel, tudom, hogy őt fogom szeretni. Tizenöt éves voltam, mikor először volt nőm. Tizennyolc éves volt a Dimitrovkában dolgozott, nagyon szerettem. De aztán a többiek mondták, miért nem járok le velük a fürdőbe. Ott ül a pádon a sok nő, elég csak nekik egyet szólni, nem sokat kényeskednek. Mikor mennyi idősek, volt már fiatalabb, de negyvenéves is. Engem a hentesszakma érdekelt, de az anyám azt mondta, nem enged el otthonról, s utána jelentkeztem ide kőművesnek. Engem ez egyáltalán nem érdekel, habár már raktam egyszer egy ismerősnek keresztfalat de pénzt nem kértünk érte, tudtuk, kell nekik a pénz Az év végén nem is leszek osztályozva, alig jártam iskolába, idén letelik a tíz év, eddig kötelező az iskola. Itthagyom, kimegyek az anyámhoz pincérnek a fürdőbe, iskola nélkül is lehet. Hétköznap tizenegy körül szoktam hazajárni, csak vasárnap nem megyek haza. Jön a lány, megy vissza az iskolába, itt alszunk valamelyik havernál, másnap ő sem megy suliba, szerzünk mindig valami igazolást Most karácsony előtt ajándékokat akartunk venni, azért törtünk be abba a házba. Verekedés, zsarolás, minden volt a vádiratban. Itt az iskolában pénzt szedtünk el a gyerekektől, de csak azokat vertük meg, akiket nem szerettünk, vagy akik a bálokban megvertek bennünket A vonaton is szoktunk verekedni, az egyiket úgy elvertük, hogy az orra is berepedt. Mikor többen vagyunk, akkor nem mernek ugrálni, csak ha egyedül kapnak el bennünket. A betörés óta félnek a szüleim, hogy megint megcsinálom, s azóta adnak pénzt Reggel, mikor megyek a vonatra, kapok egy húszast, délután megint egyet, hétvégére meg kétszáz koronát. Spórolok belőle néha, most ebből vettem farmert de azért általában elköltőm. Még az iskola elején elkezdtük a lógást egyáltalán nem jártunk iskolába, de a bíróság óta már nem lógunk. Mondtam már, engem nem érdekel az iskola, én nem akarok kőműves lenni. Ezt kibírom, nyáron meg elkezdek dolgozni. Még a katonaság előtt megnősülök, elveszem a lányt, gyerekkel biztos megvár. Ha meg nem, akkor nekem végem, mert mindenre képes vagyok érte. S ezt ő is tudja: Más nem érdekel. A tanár lepöccenti a cigarettahamut, vaskos kézfeje megremeg. Jótékony és megértő embernek tartják őt a szakmunkástanulók, olyannak, aki nem nyitja ki a száját felesleges szóra. — A szakmunkásképzőbe kerülő tanulók nagy része munkáscsaládokból kerül ki, nálunk például sok-sok év után idén volt egy értelmiségi családból származó gyerek. Akit máshova nem vettek fel, az mind ide jön. Természetesen itt is kialakul egy hierarchia, melynek legtetején az autószerelők állnak, a legalján pedig — a tízéves iskolakötelezettség bevezetése óta — a segédmunkások. Ahogy a hierarchiapiramison lefelé haladunk, úgy szélesedik a szociális, családi problémákkal terhelt gyerekek köre. És úgy vékonyodik, fogy a benső motiváció, mely az iskolapadokban tartja ezeket a gyerekeket. Egy felmérésünk eredményei azt mutatták, hogy a szakmunkástanulók több mint fele a szülei ösztönzésére választotta az adott szakmát, nem saját elhatározásából. Ilyen iskolában a tanár nem gondolkozhat órákban, a nevelési folyamat egészében kell gondolkoznia. Erre azonban a mi tanárainknak se erejük, se idejük. A legkisebb presztízse a segédmunkásoknak van, s éppen ezekben az osztályokban ülnek azok a gyerekek, akikkel a legtöbb gond van. Sokszor már arra gondolok, hogy van egy iskolatörvényünk, mely kitűzött céljaival ellentétben működik, mivel megvalósulását az elavult eszközök biztosítják. Mert nevelési, eszközhasználati útmutatást nem adott arra vonatkozólag, hogyan tartsuk benn az iskolában azokat a gyerekeket, akikkel már az alapiskolában is problémák voltak, már akkor is kerülték az iskolát. Tehetetlenek vagyunk, egyszerűen nincsenek eszközeink. Fél évbe is beletelik, mire végigjárjuk az adminisztrációs intézkedések tortúráit, s a gyerek még mindig lóg. S innen már csak egy ugrás a bűnözés felé. Olyan az egész, mint egy páternoszter. Ezek mögött a gyerekek mögött általában zilált családi háttér áll, mely nem tud életképes értékeket nyújtani, így nem csodálkozhatunk, ha a gyerekek a negatív példákat követik. Dolgozni nem akarnak, a szakmájuk nem érdekli őket, hiszen nem ők választották, vagy csak ezt választhatták ; pályaképükben a „könnyen megkeresni a pénzt" a leghangsúlyosabb. A legveszélyesebb korban vannak, ha nem látnak értéket, nem tudnak mibe belekapaszkodni. A múltkoriban bejön hozzám egy anyuka, csináljak valamit a fiával. Kiderült, a srác orvos akar lenni, de szüleivel erről nem is beszélhetett, mivel nem vették partnernek. S hogy nemcsak fellángolásról van szó, bizonyítja hogy a könyvtárban az öszszes orvosi szakkönyvet, anatómiai lexikont átolvasta. A szakmája persze nem érdekli, ott akarja hagyni az iskolát. Meg kellett magyarázni, mert eddig úgy látszik még senki nem magyarázta el neki, hogy ha van egy célod, előtte sok-sok részfeladatot meg kell oldanod, hogy ezt elérd. Az apja felpofozta, hogy kiverje a fejéből ezt a bolondságot, a többiek kinevették, senki sem ült le vele beszélgetni. Nem csoda, ha a srácot öngyilkos gondolatok foglalkoztatták. Ismeri Ottlikot, ugye? Az Iskola a határon jutott eszembe, mikor megtudtam ezeket a zsarolásokat, hogyan terrorizálják egymást. A deviáns magatartás mögött azonban mindig van valami. Valami, ami miatt ilyen lett a gyerek, ami miatt verekedik, agresszív, lóg. megalázza a másikat. ERVIN (17 éves) Apukának tetszett ez a név, azért lettem Ervin. Az aput szerettem a legjobban a világon, még óvodába jártam, mikor meghalt Anyuka mondta, mindig adott nekem pénzt, ötven koronát mikor még azt sem tudtam, mi az a pénz. Hatan vagyunk testvérek, mind férjhez mentek, megnősültek, két bátyám katona. Blokkban laktunk, mikor a Laci megnősült, átmentünk a nagymamához, két szobába. Az egyikben most én vagyok, a másikban az anyu meg az a férfi. Nyolc éve vannak együtt. Nem voltam az esküvőjükön, kirándulni voltunk akkor az iskolából. Először jó volt, utána lett csak utálatos. Majd mindennap részegen jött haza, kiabál, káromkodik, olyankor én mindig elmegyek hazulról. Mindig neki van igaza, egyszer rá is fizetett. A bátyám vett bikát, nálunk neveli, délben az édesanyám.
