Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-08 / 28. szám
HÉTVÉGÉRE SZÓMBA T Ebéd: Parasztleves Meggygombóc túrós tésztából Pirított kajszibarack Vacsora: Meleg sonkás rántott szendvics karfiolsalátával Parasztleves Negyed kiló marhahúst vágjunk fel kockákra, tegyük a fazékba egy felszeletelt hagymával, répával, kevés petrezselyemgyökérrel, egy paradicsommal, kis zellerrel, ízlés szerinti mennyiségű sóval és-borssal és 1 liter vízzel. Gyenge lángon, fedő alatt főzzük, amíg a hús meg nem puhul. Elkészülte előtt kb. negyed órával adjunk hozzá 5 dkg rizst. Meggygombóc túrós tésztából Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 1 dl tejföl, 2 db tojás, 30 dkg liszt, 30 dkg meggy, 5 dkg cukor (kevés méz), 5 dkg vaj, 10 dkg zsemlemorzsa. A szitán áttört túrót, a tejfölt, a tojásokat fakanállal jól eldolgozzuk, majd csipetnyi sót és 30 dkg lisztet adva hozzá meggyúrjuk, kinyújtjuk és kockákra vágjuk. A meggyet kimagozzuk, mézet vagy cukrot teszünk bele, megtöltjük a gombócokat, kifőzzük, vajban pirított morzsával tálaljuk. Pirított kajszibarack Fél kajszibarackokat kristálycukorban megforgatunk, és sütölapon, takaréklángon, nyitott sütőben megpirítunk. A pirított barackokat lapos tálra tesszük, és forrón tálaljuk fagylalttal vagy hideg gyümölcshabbal. Meleg sonkás rántott szendvics Hozzávalók: fél zsúrkenyér, 25—30 dkg nyers füstölt sonka, 1 dl tejszín, 10 dkg reszelt parmezánsajt, 2 tojás, 2 evőkanál olaj, olaj a sütéshez. A sonkát akkora szeletekre vágjuk, mint a zsúrkenyér, azonban a sonkaszelet ne legyen 2—3 mm-nél vastagabb. A zsúrkenyeret ugyanilyen vékonyra szeleteljük, és a tejszínben megmártjuk. Két evőkanál olajon hirtelen átpirítjuk a nyers sonkaszeleteket. Két szelet kenyér közé helyezünk egy szelet pirított sonkát, és hústűvel összefogjuk. Felvert tojásban és a reszelt sajtban megforgatjuk, majd bö, forró olajban takaréklángon pirosra sütjük. Lecsöpögtetjük. a hústűt kihúzzuk belőle, meleg tálra halmozzuk. Karfiolsalátát adunk mellé. Karfiolsaláta Egy fej karfiolt és 15 dkg zöldborsót külön-külön fazékban, sós vízben főzzünk ki. Mindkettőt szűrjük le, majd a karfiolt szedjük szét rózsáira, adjuk hozzá a zöldborsót. Majonézhez keverjünk fehér bort, majd öntsük a salátára. Borsos szelet Hozzávalók: 50 dkg sertéshús, 2 evőkanál zsiradék, 1 kis fej reszelt vöröshagyma, só, törött bors. VASÁRNAP Ebéd: Paradicsomleves Borsos szelet zöldpaprika-salátával Sajtos körte Vacsora: Bevert tojás pizzasütő módra A kivert hússzeleteket a hagymával együtt, fedő alatt megpirítjuk, és annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi. Félig megpároljuk, akkor megsózzuk, és bőven megborsozzuk, majd jó puhára pároljuk. Végezetül rövid lére forraljuk, rizzsel körítjük. Zöldpaprikasalátát adunk hozzá. Zöldpaprika-saláta 90 dkg húsos zöldpaprika szárát, magházát eltávolítjuk, vékony karikákra vágjuk, diónyi vöröshagymát nagyon finomra vagdalva ráhintünk, besózzuk, és fél óráig, néha megkeverve, pihentetjük. Ezután 2 dl zubogó vízben fedő alatt 1—2 percig főzzük, majd azonnal leszűrjük. Ha a lé csípős, és ezt el akarjuk kerülni, öntsük ki; ha nem, ezzel készítjük el a dresszinget: ecetet vagy citromlevet. esetleg kevés cukrot, olajat, némi sót téve hozzá, pikáns Ízűvé fűszerezzük, ráöntjük a paprikára, és 2—3 óráig hűtőben érleljük. Petrezselyem zöldjével meghintett néhány hámozott paradicsomszelettel. ízlés szerint törött borssal fűszerezve tálaljuk. Sajtos körte Hozzávalók: 15 dkg vegyes kemény, olvadékony sajt, 4 lehetőleg azonos nagyságú körte, 1 tojássárgája, szerecsendió, só, bors. A sajtot vágjuk apró kockákra, keverjük össze a tojássárgájával, Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és hintsük meg őrölt szerecsendióval. A körtéket hosszában kettévágjuk, kiemeljük a magházat, kivájjuk még kb. a gyümölcshús felét (1 cm falvastagság maradjon). A belét szintén a tojásos sajthoz keverjük. A körtéket megtöltjük, tűzálló tálra rendezzük és előmelegített, forró sütőben kb. 15 percig sütjük. Azonnal tálaljuk. Bevert tojás pizzasütő módra Hozzávalók: 4 tojás, 4 szelet kenyér vagy zsemle, 4 húsos, érett, hámozott paradicsom, 1 dl tej, diónyi vaj, szurokfű (oregano), 8 dkg reszelt juhsajt, só, bors, petrezselyem. Vajjal kenjünk ki egy tűzálló tálat, rakjuk ki a kb. 2 cm vastagságúra vágott kenyérszeletekkel és mindegyik tetejére tegyünk 1 villával szétnyomkodott paradicsomot úgy, hogy a kenyérszeletet teljesen befedje. Egy kisebb rperőkanalat belenyomunk a pépbe, ebbe a „fészekbe" mogyorónyi vajat teszünk, meghintjük egy csipet szurokfűvel, ízlés szerint sóval, borssal. A bevert tojásokat előre elkészítjük : enyhén sós, erősen ecetes vizet forráspontig hevítünk. A tojást egy kistányérba ütjük (a sárgája egyben maradjon), ügyesen a forró vízbe csúsztatjuk, lassú forralással 3 percig főzzük, szűrölapáttal kiemeljük, konyharuhára helyezzük, a fodros fehérjeszéleket eltávolítjuk. Minden fészekbe 1—1 tojást ültetünk. Végül meghintjük a sajttal és egy kevés tejjel. Előmelegített, forró sütőben kb. 3 percig sütjük, petrezselyemmel díszítjük, azonnal tálaljuk. Az acélmosogatón a vizcseppek foltokat hagynak. Ezeket könnyen eltávolíthatjuk, ha a mosogatót kifacsart citrommal átdörzsöljük, azután szárazra töröljük az egészet. A friss tintafoltot jéghideg tejjel, vagy tejbe csöpögtetett citromlével távolíthatjuk el úgy, hogy ebben az oldatban mossuk ki a ruhát. A keményre főtt tojást könnyebben letisztíthatjuk, ha a forró vízből kivéve gyorsan hideg vízbe tesszük pár percre. A kemény tojás főzési ideje a forrástól számítva 10 perc, a lágy tojásé, ha hideg vízbe tesszük, csak annyi, ameddig a főzövíz felforr. A lágy tojás szélesebb részén 1 —2 cm széles darabot késsel vágjunk le és a tojás belsejét kiskanál segítségével öntsük a pohárba. Igaz? Nem igaz? (Kérdés-felelet diétázóknak) 1. A diétázók a húst és a halat tejjel pótolhatják. 2. A salátát legjobb a főétel előtt elfogyasztani. 3. A sajtfélék túl zsírosak és diétázóknak alkalmatlanok. 4. A zöldséget tovább kell főzni, hogy felszabaduljanak a bennük levő anyagok. 5. A kacsahús nagyon zsíros. 6. A legjobb fogyókúra az éhezés. 7. A hal könnyebben emészthető, mint a hús. 8. A friss zöldség több vitamint tartalmaz, mint a fagyasztott. 9. A citruszfélék több C-vitamint tartalmaznak, mint a többi gyümölcs. 10. Az embernek rendszeresen háromszor kellene naponta ennie. Válaszok: 1. Igaz. A tejben ugyanannyi biológiai értékű protein található, mint a húsokban, azonban nem tartalmaz némely aminosavat (1/2 liter tej = 100 g hús). 2. Igen. Az intenzív rágás serkenti az emésztőnedvek működését, ugyanakkor már a saláta elfogyasztása után csillapítottuk valamennyire éhségünket. 3. Nem. Léteznek ugyanis kevés zsírt tartalmazó, diétára alkalmas sajtok is. 4. Nem. A hosszú főzéssel ugyanis sok hőre érzékeny vitamin és ásványi anyag átalakul. 5. Nem. A kacsahús sovány (átlagosan 10 százalék zsírt tartalmaz), ezért érthetetlen, miért nincs benne a redukciós diétákban. 6. Nem. Aki éhezéssel akar lefogyni, kockára teszi az egészségét. Gyorsan lefogy, de nem vetkőzi le étkezési rossz szokásait, így ha újra enni kezd, gyorsan magára szedi leadott súlyfeleslegét. 7. Igaz. A hal könnyebben emészthető, mint a melegvérű állatok, de nem is telít el annyira. 8. Nem. Ha a frissen leszedett zöldséget lefagyasztjuk, vajmi keveset veszít értékes anyagaiból. Sok C-vitamint veszítenek a zöldségek és gyümölcsök a hosszú tárolással. 9. Nem. 100 g citrom vagy narancs kb. 50 mg C-vitamint. ugyanennyi eper 60 mg-ot és ribizli 200 mg-ot tartalmaz. 10. Nem. Jobb a napi ételadagot öthat kisebb részre osztani.- P -