Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-08 / 28. szám
NAGY LÁSZLÓ felvétele megfizetem. De nem így, hogy ráhúzzák erre az öt gyerekre a vizes lepedőt! Andrea és Roland édesanyja: Félálomban kiabáltak, vagdalkoztak. idegileg teljesen kivoltak a gyerekek. Éjjel azt kiabálta a leányka: anyuka, én nem megyek el, nincs kész a leckém! Széttört benne egy világ, tiszta egyes tanuló volt eddig. Jön haza múltkor bőgve, hogy a tanító azt súgta a fülébe: „Andrea, a dinnyeügy nem lesz elfelejtve.” Anyuka, ma kiállítanak pellengérre, mondta egy reggel, s nem mert elmenni az iskolába. Fogytak a gyerekek, nem tudtak enni, sokáig kísérgetnem kellett őket. Nem igazság ez, olyan tények miatt lettek elítélve, ami nem valóság. A papír sok mindent elbír, először még csak nyolc-tíz mázsa dinnyét lékeltek meg. a végén meg már harminc mázsa lett belőle. Hisz bekerítetlen volt, csákik szalmája!... A megalázás fájt a legjobban. Ahányszor csak azt mondta a gyerek, apuka, jöttek a dinnyés bácsik, mert úgy hívta őket, már nyúlt is az apja a zsebébe. Üljön csak fel a biciklire, hozzon magának, mert tudtuk, hogy gyerek, megkívánja. Egyszer azt mondja: anyuka, a dinnyés bácsik már nem őrzik. Oda ne merjetek menni, meg ne tudjam! — mérgelődtem. De hiába, a gyerek gyerek. S itt az eredmény. A károsult: A méreg csak úgy rázott, mikor megláttam a tönkretett, bódé falának vagdalt dinnyéket. Ha látta volna, mit dolgoztunk mi azzal! S azok felmetélték. földhöz csapkodták. A vandalizmus, az fájt. Ha száz mázsát elvittek volna, semmit se szólok, de hogy így tönkretegyék! Annak mázsáját még két koronáért átvették volna, ha már a pénzről van szó. Én, ha tudom, hogy így kifut az ügy, ilyen következményei lesznek, el se kezdem. Nem akartam én rosszat, csak ijedjenek meg. hogy többet ilyet ne csináljanak. Hogy jönnek ők ahhoz, hogy mint a sáskák, tönkretegyék a másét?! Bosszúállással fenyegetnek most is — mert idén is dinnyét ültettünk —, hogy megtorolják. A gyerekek ott játszottak az utcán, tőlük kérdeztem meg, ki csinálta. Sorban bevallották, ki volt ott. A társammal rögtön el is mentünk az egyik szülőhöz, de majdnem „farolj” volt a dolgunk, alig hallgattak meg. Ha a szülők másként állnak hozzá, nem fajul idáig a dolog. Egymás között, demokratikus módon is meg lehetett volna oldani. Vártam, majd csak utánam jönnek, legalább azt mondták volna, hogy segítenek feltépni a dinynyét, elhordani azt a sok posvadt, félig elrohadt, már csak mosléknakvalót. S akkor adtam át a rendőrségnek, vizsgálják ki. állapítsák meg a tetteseket. Attól kezdve az ügy már kikerült a kezeim közül. Nem volt nekem az a célom, hogy így megfenyítsék a gyerekeket. Be is mentem Krisztián apjával az igazgatóhoz. legyen jószívű a gyerekekhez, ne díszelegjen ott a bizonyítványban az a kettes magaviselet, de az igazgató hajthatatlan volt. Nekem az egészből csak károm lett, anyagilag is, erkölcsileg is. Az iskola igazgatója: A körzeti rendőrség leirattal fordult az iskola igazgatóságához. melyben közölte, hogy iskolánk öt tanulója részt vett abban a dinnyelopási akcióban, mellyel a sértettnek 6 400,— korona kárt okoztak. Mivel a megnevezett tanulók még kiskorúak, büntetőjogilag nem vonhatók felelősségre, ezért a rendőrség felszólította az iskola igazgatóságát, hogy fegyelmi úton vonja felelősségre az illető tanulókat. Az iskola igazgatója ezt a fegyelmi ügyet a pedagógiai tanács napirendjére tűzte 1986. január 24-én. Az osztálytanítók, a nevelési tanácsadó és több pedagógus álláspontjának meghallgatása és mérlegelése alapján a pedagógiai tanács úgy döntött, hogy egy tanulót igazgatói megrovással. 4 tanulót pedig kettes magaviselettel büntet. Ez a döntés teljes összhangban áll alapvető pedagógiai és erkölcsi (jogi) elveinkkel, és a tanulókra vonatkozó iskolai rendtartással. A rendőrség arra is figyelmeztetett bennünket, hogy az ilyen és ehhez hasonló cselekedetek növekvő tendenciát mutatnak városunk területén. 3. Az újságírónak egy szó jár a fejében: csapda. Nem tudom, a gyerekek ismerik-e ezt a fogalmat. A csapda definíciója az értelmező kéziszótár szerint: cselfogás, amellyel valakit lépre csalnak. Csak az most a kérdés, ki állított itt csapdát és kinek? Mert a gyerekek beleestek. NAGYVENDÉG1 ÉVA utcán sürgő-forgó emberek. Az üzletekben, csarnokokban, piacokon nézelődő-vásár/ó tömeg. A zöldségesboltok előtt kisegítő elárusítóhelyek, gyümölcs- és zöldséghalom alatt roskadozó asztalok. Megy az üzlet, nagy a forgalom! Hátam mögött kis csoport sétálgat. Két-három asszony, egy férfi és egy kisfiú. A roskadozó gyümölcsasztalhoz érnek, ahol már türelmesen sorakoznak a vevők. Munkából hazatérő férfiak, háziasszonyok, irodákból „egy pillanatra" lelépő dolgozók. „Mindjárt jövök csak leugrok citromért... Hozzál nekem is egy kilót, légy szíves, és nézd meg, hátha van banán ..." Van banán. A sétáló társaság észreveszi. Látható, hogy túl vannak a bevásárláson. Kezükben táska, csomag... Idejük van. A kisfiú fagylaltot nyalogat. Amikor a zöldségárus elé érnek, az egyik nő futó pillantást vet a banánra és int a gyereknek. „ Tolakodj oda, Sanyika ..." Sanyika szót fogad, szájába kapja a már félig kiürült fagylaltostyát és odatolakszik. Láthatólag gyakran kap ilyen utasítást, mert perceken belül egy kiló banán van előtte a pulton. A felnőttek természetesen „falaztak", Sanyika i/yképpen rászolgált a jutalomra. Rögtön kap egy szép sárga banánt, én pedig elképzelem őt néhány év múlva... Szintén tolakszik, de akkor már olyan helyre, ahova nem az anyukája küldi. /smerősöm nagyon jól neveli a kislányát. Mindent megmagyarázva neki, mindent megtárgyal vele, a kislány is elmesél neki mindent őszintén. A gyerek még csak nyolcéves, illedelmes, jóravaló, nem fog rajta a rossz példa, komolyan veszi a tanulást, szereti és tiszteli a szüleit is. Egy napon kuncogva tér haza az iskolából, odalép anyukája elé és tágra nyitja nefelejcskék szemét — Anyu... — kezdi —, tudod, hogy nekem előtted nincs titkom. Én neked mindig elmondok mindent, te vagy az én egyetlen igazi barátnőm. Anyuka meg van hatva. — Nos beszélj csak nyugodtan, ígérem, ha kell tanácsot is adok.. . — No nem, anyuci, ne gyulladj be, arra nem lesz szükségem. Csak egy viccet akarok elmesélni, a suliban hallottam a lányoktól. Elmesélem, de ígérd meg, hogy nem fogsz elpirulni... hatalmas új toronyházban van egy játéküzlet. Az iskolából, napköziből hazatérő gyerekek csúnya időben játékokat nézegetve itt várakoznak a szüleikre. Az üzletvezető néni megengedi, aki jó! viselkedik, maradhat. Szebbnél szebb játékok, varázslatosnál tündöklőbb csodák. Válogatnak... Én ezt szeretném ... Te melyiket? A hétéves Józsika egy hajasbabát szeretne. Nem sejti miért éppen azt, mikor az lánynak való játék, ő pedig fiú... De mégis... A babának derékig érő, selyemfényű szőke haja van, a szeme pedig olyan szép kék... Mindennap megnézi... Ilyen csak egyetlen egy van raktáron. Reszket miatta, jaj csak a helyén találja, jaj csak meg ne vásárolják. Egy napon — szép napnak aligha nevezhetné — betért egy néni a boltba, és babát kért az elárusítónőtől. Kínálják neki ezt is, amazt is, de a vevő határozatlan. Egyik baba kicsi, másik nagy, harmadiknak csúnya az arckifejezése, ő pedig a legszebbet akarja megvenni, mert kórházban fekvő beteg unokája születésnapjára szánja . . . Józsika szótlanul, de remegve figyel, fáj a szíve a szőke csodáért, jaj csak azt elő ne vegyék. De előveszik. — Exportáru — mondja az elárusítónő —• már csak egy van belőle, karja, lába mozgatható, a haja selymes műanyag, és ha a hátán meghúznak egy csavart, lépeget is. A kisfiú elfogódva hallgatja a dicsérő szavakat, és nem tudja levenni tekintetét a pulton heverő babáról. Szívében ütésként csengenek vissza a dicsérő szavak, nézi a babát, a vevő kezét, mely a szép szőke hajat simogatja, de végül megszólal... — Ezt tessék megvenni néni, ez gyönyörű, a legszebb baba a világon, ennek egészen biztosan fog örülni az unokája... A néni szótfogad, bízik a gyerek szakértelmében. — Hát jó, akkor ezt tessék becsomagolni. . . És Józsika felsóhajt. Igaz, így már sohasem fogom látni, suttogja maga elé. A néni szótlanul simogatja meg a kisfiú fejét, olyasmi tolakodik az ajkára, hogy hát minek neked baba, hiszen te fiú vagy, de nem mond semmit, mert ő már tudja, amit Józsika még nem is sejt, hogy az élet nagy pillanataiban közhelyként hat a legszebb szó is. /zzJt^'°p / <2x7 (nős)
