Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-14 / 3. szám
Nyárra egyszerűen nem tudom megcsinálni a beosztást, képtelenség. Még akkor sem, ha valamennyi osztályos nővért beosztom éjszakai szolgálatra. Pedig a műtős nővérek megígérték, kisegítenek bennünket az osztályon ... — Megálljon, Elvira — szólítom keresztnevén a főnővért —, de hát valamilyen megoldást csak kell találnunk ... Elvira tehetetlenül leereszkedik egy székre. A szája elgörbül, a hangja elcsuklik: — Valóban képtelen vagyok megoldani, tessék nekem elhinni! Kértem a főorvos urat, hogy menjen el az osztályvezető fönövérhez, de nem hajlandó. Úgysem menne vele sokra. Miért nem kapunk több frissen végzett szakközépiskolást? Évről évre ugyanaz a helyzet. Az idén is ketten eljöttek bemutatkozni, meggyőztem őket, hogy itt jól fogják magukat érezni, aztán egyszer csak átirányították őket az újonnan létesített intenzív osztályra. Rúzenka már második éve dolgozik toväbß, pedig már nyugdíjba mehetne, és nyáron nem lesz itt. Öt nővér külföldön tölti a szabadságát, az időpontot nem tudják megváltoztatni. Ketten pedig szülési szabadságra mennek ... Janának egyéves a gyereke, az idén kellett volna visszajönnie a gyermekgondozási szabadságról, de továbbra is otthon marad. — Mutassa csak, itt van magánál a jegyzék? — kérdem csupán azért, hogy időt nyerjek. Elkérem a nyári hónapok munkabeosztását kimutató táblázatokat. Mint mindig, július végén és augusztus elején a legroszszabb a helyzet. — Mi lenne, ha valamelyikük már most, júniusban venné ki a szabadságát? Mondjuk, Irena vagy Hanka nővér? — Sajnos, nem lehet — szipog bele a fönövér a zsebkendőjébe, s olyan képet vág, mint a kaméliás hölgy. — A múlt héten, mikor a laboratóriumban dolgozó Éva a leánybúcsúját tartotta, mind a ketten kólát ittak. — Kólát ittak? Mi köze ennek az egészhez? — álmélkodom. — Nagyon is sok köze van hozzá — mondja panaszos hangon. — Bor helyett kólát ittak, s ez azt jelenti, hogy mind a ketten terhesek. Júliusban egyáltalán nem vállalnak ügyeletet. Mikor ezt észrevettem, félrehivtam őket, és ők be is vallották, hogy a terhességvizsgálatok eredménye pozitív. — Uramisten! — sóhajtok tanácstalanul, bár inkább nevetni volna kedvem. Tanácstalanságom meghatja a fönövért. Rájött, hogy aligha tudok segíteni rajta, de legalább jól kipanaszkodta magát. —- Nem — mentegetőzik. — Ne haragudjon, kérem, hogy ezzel zaklattam. De már nem tudom, mitévő legyek, talán sohasem voltunk még ilyen pácban. A múlt héten magam vállaltam éjjeli ügyeletet, mert csak két nővér volt itt meg a harmadéves orvoshallgatók. Éjjelente rettegve riadok fel, nehogy valami baj történjen a klinikán. — És mit szól hozzá a férje? — megpróbálom tréfával elütni a dolgot. A nővér szép szürkéskék szeme elhomályosul. — Tegnap a fejemre borította a vacsorát. Azt mondta, nem azért nősült meg, hogy néhány napos száraz knédlit egyen. Pedig csak vasárnapról maradt meg, s még három tojást is ráütöttem... Egy kis ideig küszködik a könnyeivel, de végül elsírja magát. — Ha éjjeli szolgálatot vállalok, mindjárt azt hiszi, ki tudja, mi folyik itt. Sejtelme sincs róla, mennyi munka van itt! — Sajnálom, Elvira. De mint fönővérnek igazán nem kellene éjszakai szolgálatot vállalnia! — Könnyű azt mondani, professzor úr — csuklik el a hangja. — A lányok kénytelenek tizenkét órás ügyeleteket vállalni, azelőtt ilyesmi kivételesen csak nyáron fordult elő. Mégsem hagyhatom, hogy ez most már rendszeressé váljon. A férjem megkívánja, hogy meleg vacsorát főzzek. Végül is joga van hozzá, épp eleget gürcöl, gép mellett dolgozik a ÓKD-ban. A gyerekeknek is szükségük volna rám, a fiam nyolcadikos, a kislányom egy évvel fiatalabb. Azelőtt sohasem veszekedtünk a férjemmel, de most mintha mindkettőnkkel valami történt volna. Talán az az oka, hogy otthon már nem győzök mindent elvégezni. Igaz, a férjem sok pénzt hoz haza, de helyettem senki sem főz meg, és be sem vásárol... íme, a dolgozó nő problémája dióhéjban. Hallgatom a fönövért, s magam előtt látom a nővéreket, egyiket a másik után. Aztán az orvosnőket, Jitkát, mindegyiknek ugyanilyen nehéz a helyzete. Mivel vigasztaljam meg Elvirát? Egy kis ideig nem beszél, hangjának izgatott kádenciái fokozatosan csillapodnak, mint apálykor a hullámzás. Tudom, hogy nem hagyja itt a klinikát. Se ma, se máskor, túlságosan szereti a munkáját. Annál inkább bánt, hogy nem tudom megkönnyíteni a helyzetét. Pedig megérdemelné. Érti a dolgát, és roppant önfeláldozó teremtés. — Megpróbálok beszélni az igazgatóval — szakítom félbe. Megrázza a fejét. — Semmi értelme, professzor úr. Elmegyek még egyszer az osztályvezető főnővérhez, talán sikerül valahogy megegyeznem vele. Mosolyog, de mosolya nem szívből jön. Még egyszer elnézését kéri, hogy zavart. Belátja, hogy idegei felmondták a szolgálatot. Talán az az oka, hogy összeveszett a férjével. A szabadságok ügyét valahogy majd csak elintézi, végül is ez az ő gondja. Kellemetlen érzést ébresztett bennem ez az ügy. Rúzková asszony ezalatt leült az írógéphez, és tiszta lapot húzott be. Aztán közösen meghányjuk-vetjük a klinikák növérhiányból eredő örökös gondját. S ekkor belép Zeleny doktor. Nomen est ómen. Vele kapcsolatban ez is érvényes. Az orvosok közül ö a legfiatalabb, még csak az idén tavasszal tette le a szakvizsgáit. A kollégái zöldfülűnek nevezik. Most egy kissé riadt. — Professzor úr, megbeszélhetnék valamit önnel? — Miről van szó? Valamelyik betegről ? Bólint. Bosszús vagyok. Titkárnőm kérdő kifejezéssel az arcán elfordul az írógéptől. — Krtek docenssal már beszélt? — A docens úr a minisztériumban van, Rumi főorvosnak pedig az útlevélosztályra kellett mennie. A többit már magam is kiegészítem. Rúzicka tanulmányi szabadságot kapott, hogy befejezze doktori diszszertációját. Nagyot sóhajtok. Rüzková asszony megérti, és visszavonul a szomszéd helyiségbe. — Arról a belosztályon fekvő betegről van szó, akit a reggeli megbeszélésen említettünk. — Az a hirtelen támadt bevérzés? — Igen, súlyosbodott. A beteg eszméletlen. — Úgy döntöttünk, hogy sürgősen arteriográfiát kell csinálnunk, a bal agyféltekén vérömleny veszélye áll fenn. — Már odavitték, az arteriogram elkészült! Azt kérdik, hogy a röntgenről egyenesen ide küldhetik-e. — Látta a röntgenfelvételeket? — Megnéztem. Körülhatárolt gócról van szó, úgy vélem azonnal ki kellene szívatni. — Ki tart még ügyeletet magán kívül? — Kroupa és Jirsáková doktornő. Kroupa, aki járási főorvos, továbbképző tanfolyamon van nálunk. Ilyen beavatkozásokat rendszerint nem szokott végezni. Jirsáková többnyire „szögre van akasztva", ahogy mondani szoktuk, ha valaki állandóan aszszisztál. — Hát Vyskocil vagy Hladká? Zeleny tisztelettudóan mosolyog. — Vyskocil docens úrnak gipszben van a keze. A tanársegédnő meg két napra szabadságot vett ki, a lánya most jött haza a kicsivel a szülészetről. Az első napokban segíteni akar neki. Ez igazán nagyszerű, mondom magamban. Rumi délelőtt intézi a magánügyeit, s nekem be sem jelenti. Az ügyeletre meg olyan orvosokat oszt be, akik tanácstalanul állnak a bonyolultabb esettel szemben. Vyskocil, akinek gipszkötés van a kezén, legföljebb jó tanáccsal szolgálhat nekik. És Hladká? Ahelyett, hogy kihasználná az alkalmat, hogy senki sincs benn a tapasztaltabbak közül, inkább otthon pelenkát mos. Szépen állunk, mondhatom. Farkasszemet nézek Zeleny doktorral. Némi feszültséggel a szemében figyel engem, rájött, hogy dühös vagyok. De ekkor megrándul az arcom. Mindketten elnevetjük magunkat. Mi mást tehetünk? — Készítsék elő a műtéthez — mondom. — Megoperálom. Maga pedig asszisztál nekem. — Én, professzor úr? És Kroupa főorvos úr meg... — Maga asszisztál! Ahogy elnézem, megeshet, hogy egy szép napon itt marad egyedül. S akkor tudnia kell, mihez kezdjen... A fiatalember belepirult örömében. Megígérte, hogy a páciens egy óra múlva a műtőben lesz. Aztán úgy rohant el, mint akit puskából lőttek ki. Végre nekiláthattam a diktálásnak. Alig egy óra volt rá. II Lehetséges, hogy a fiatal újságíró talán éppen Uzlík esetét találná érdekesnek. De akkor csaknem két hónappal kellene visszapergetnem az időt. Első ízben a „börzén" hallottam róla, emberemlékezet óta így nevezzük szakmai megbeszéléseinket, amelyeken más kórházak orvosai is részt vesznek, hogy előterjesszék a műtétre javasolt eseteket. Órák hosszat folyik a licitálás. Kollégáink gyakran nincsenek tudatában, hogy a lehetetlent kívánják tőlünk. Krtek docens a hozzánk látogató kollégákat a következő idézettel szokta fogadni: Timeo Danaos et dona ferentes. A vendégek ilyenkor hamiskásan mosolyognak, mert nagyon jól tudják, hogy az általuk ismertetett esetek olykor danaok ajándékai. (folytatjuk)
