Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-06-24 / 26. szám
Ugye, hogy nem marcona? — Aldo Ríva, aki első este elnyerte a közönség díját is, az újságírók 4 kérdéseire válaszol Az elképzelt dobogó harmadik fokán — a lengyel Danuta Blazejczyk, a varsói Buffo színház tagja KÖNÖZSI ISTVÁN felvételei , 1980-tól az Express énekesnője, néhai Vadillően talpig pirosban A szovjet Stas Namin Varga Miklós Európáját énekli Hol van az a nyár__sóhajt fel önkéntelenül az eget kémlelő ember három nappal 1986 Medárdja előtt. Az idei Bratislavai Lírát megélt újságírónak további oka is van az efféle sóhajra. No nem a stílszerüség, hisz a „Hol van az a nyár, hol a régi szerelem ...” kezdetű hajdani slágert nem valószínű, hogy besorolta volna a zsűri a három estén át előadott szerzemények közé (bár a nemzetközi verseny dalaiból néhány mintha tíz-húsz évvel ezelőtt íródott volna ...). De mint mondtam, nem a stílszerüség az ok. hanem az enyén szólva esőmosta, szélelfútta „Líra”-i hangulat... A tavalyi nyüzsgéshez képest — a Szakszervezetek Házában legalábbis — a hozzám hasonló néhány örök-optimista, vadászgató újságírón kívül csak elvétve bukkantak fel „soron kívüli”, azaz épp nem próbáló vagy nem szereplő ... S most gondolkodom, mit újak, hogy kik: énekesek, zenészek, sztárok? Mert a szó szoros értelmében vett sztár, olyan, akit korra, nemre stb. való tekintet nélkül szinte mindenki ismer — mint tavaly Mireille Mathieut —, talán csak az osztrák Opus együttes vett részt az idei fesztiválon (hacsak a helyezés nem csinál majd valakiből csillagot, de ezt nem nagyon hiszem ...). Ugyanakkor voltak a szereplők közt olyanok is, akik csak nálunk ismeretlenek, odahaza mágnesként vonzzák a közönséget. Egyezzünk hát meg abban, hogy ha sztár nem is, de néhány valódi egyéniség „megáldotta” jelenlétével a Lírát. Például a paramariboi GLENDA PETERS, aki szüleivel és testvéreivel hároméves korában vándorolt át a hollandiai Rotterdamba, s nemcsak sok-sok apró copfból fésült lófarkával keltett ámulatot! Vagy a városunkban ezúttal harmadszor fellépő, kígyószemű, démonian szuggesztív angol DANA GILLESPIE. És HANS THEESSINK. a kedélyes dán bluesénekes. Azután a nemzetközi verseny harmadik helyezettje, a huszonhat esztendős Milánóban élő — a Szicília-maffiavérbosszú sztereotípia miatt talán hihetetlenül hangzik. de finomarcú, törékeny, szinte áttetsző — szicíliai ALDO RIVA, aki a gyakrabban felbukkanó vendégek közé tartozott. Szerelmével kéz a kézben, boldog emelkedettségben el-elvonult a lencselevesezők asztalai mellett... Na és itt vannak még a hazafiak. PETRA JANŰ, az „aranylírás” rock-királynő. KAREL CERNOCH, az álmodozó tekintetű filozófus. De a feketébe öltözött LUCIE BÍLÁ, a kedves kezdő is, aki — bár nálam szakavatottabbak tollából eddig csak negatív, esetleg semleges kritikákat kapott —, úgy érzem-sejtem, szép jövő előtt áll. Hiába énekelte, hogy „Felfedezetlenül”, ami a pályát illeti, már nem árul petrezselymet... De hisz hangulatból hangulatba evezünk, mitől volt hát „szontyoli” a Líra, kérdezhetné most valaki, s talán úgy tűnik, a fotók és a szövegben elmondottak között is ellentmondás van. De ez semmit nem jelent. Sőt végső soron épp a felvételek szolgálhatnak magyarázatul. Mert ahogy a fekete-fehér fénykép is tartalmaz átmeneteket, árnyalatokat, s nem csupán fekete vagy fehér, éppúgy nincs jelenség, ami csak negatív, vagy csak pozitív, nincs ember, aki csak jó, vagy csak rossz. Meg azután a könnyűzene világában mintha fokozottan érvényes lenne hogy „nem mind arany, ami fénylik”. Vagy azt is mondhatnám: a látszat néha csal... LAMPL ZSUZSANNA
