Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-02-11 / 7. szám
bantartók, akik közül már egy sincs itt, jócskán elcsodálkoznának. Sok gépet már leszereltek, kiiktattak, mi csak javítgatunk, de ezek félmegoldások. A legtökéletesebb újítás sem pótolja a meghibásodott alkatrészeket. Nagy Vince pék a kovászoló csővezetékét ütögeti. — Tél van, lehűlt az idő, a tészta is fázik. Ha vasárnap bejövök, s olyan hideg van, hogy fel kell vennem a nagykabátot, a kovászodban is feljebb húzom a vízszintet. A mi kenyerünk tömöttebb, keményebb tésztával dolgozunk, mint a régi pékségben, én még ott kezdtem, a gépek nem is bírnák el a lágyabbat. Sok a meghibásodás, a karbantartók is csak a fejüket vakargatják, ha elromlik valami; elöregszik a kovász, tülkei a tészta, s akkor már nem jó a kenyér. Akkor működne jól a rendszer, s akkor lenne tökéletes kenyér, ha nekem csak a gombokat kellene nyomkodni, s csak itt-ott közbeavatkozni. Sok mindentől függ, milyen a kenyér. A lényeg: a gépek mellé a tésztához értő pékeket kell állítani. Csak a törzsgárda marad itt, akik szeretik a szakmájukat, a fiatalok könnyen odébbállnak. Sem a munkakörülmények, sem a kereset nem elégíti ki őket. Fekete Rudolf termetes alakja a dagasztógép fölött magasodik, karjával törli le a homlokán gyöngyöző izzadságot. — Aki annyit lapátolta a kenyereket a régi kemencébe, mint én, az nem kívánja vissza azt a világot. Persze, hogy más ez a kenyér, a búza is más, a liszt is más, kevés a sikértartalma; például az élesztőnk jobb volt, mint a tavalyelőtti, az sötét volt, nem volt olyan hajtóereje. Tehát elsőként a nyersanyag fontos. A kenyér a legkisebb kilengést, bajt megmutatja, magán hordozza, s ezért olyan a kenyerünk, amilyen — bök ujjával a szalagon futó kenyérhalmokra. Milyen a nagypékség kenyere? A vélemények erősen megoszlanak, s a kenyér, a néha puha belü, néha keletien kenyér osztja meg őket. Az okok túlburjánzóak, az összefüggések nem egyértelműek, ezért csak alapos vizsgálattal s az üzem fejlesztési lehetőségeinek biztosításával lehetne a hibás gócokat „kioperálni". S akkor úgy nézhetne kenyérügyben tükörbe minden illetékes, mikor a hibás kapcsolódásokat keresi, hogy nem önmagát, hanem a dombos hátú, foszlós bélű kenyeret látná viszont. NAGYVENDÉGI ÉVA Indul a kenyér az üzletekbe ,. Ruhát" kapnak a kenyerek. A csomagológépeknél Horváth Mária, Pálffy Zsuzsa és Kertész Mária dolgozik KÖNÖZSI ISTVÁN FELVÉTELEI juk, ezeket a gépeket már nem gyártják, mert technológiai szempontból is elavultak. A panaszokat sorra veszi: — A csomagolt kenyér gyártása, amire elég sok a panasz, előírt, első fokozatban tervezett feladat. Azért sütünk most az év vége felé többet, mivel az első félévben csak 53 tonnát csináltunk. Most tíz nap alatt megsütünk annyit, a tervet teljesíteni kell. Akárhogy panaszkodnak az üzletesek és mutogatnak ránk, mi a megmaradt kenyeret nem vehetjük vissza, a higiéniai előírások ezt szigorúan tiltják, nekünk is van elég prézlinek való sikerületlen kenyerünk. A ládagond országos probléma, egy láda élettartama négy év, nálunk két év alatt tönkremegy. Ha kiesések vannak a szállításban, sokszor a ládák miatt, ugyanis visszatartják az üzletesek. A Jednota is inkább a saját üzlethálózata ládagondját igyekezzék megoldani, hiszen a rózsaligeti Jednota üzletben a mi ládánkból árulják a kiflit. Egyetlen megoldás lenne, ha úgy, mint a tejeseknél, számlázni tudnánk a ládákat a megrendelőnek. terhelni velük az üzleteseket, s így érdekelve lennének a mielőbbi visszaszállításban. Tizenhárom vonalon szállítjuk a kenyeret, kora hajnalban indul az első kocsi, éjjel fél egykor kezdenek a sofőrjeink. A legérzékenyebb a légi (Lehnice) vonal, a legfrisebb áru a városba kerül. Próbáltam felcserélni a vonalakat, hogy a falusiak is friss árut kapjanak, de a mostani rendszernél jobbat nem tudtunk kiötleni. Czödőr Mihály, a karbantartók főnöke a legújább kényszerújitást mutatja. — 1982-ben kaptunk egy nagy teljesítményű kiflisodró gépet, holland szalaggal, tizenkétezer kiflit készített óránként. Elromlott, alig bírták szedni az asszonyok. A fele selejt volt, új szalagot nem kaptunk, kénytelenek voltunk valamit csinálni. Kiiktattuk a szalagot, a kiflik közvetlenül a kemencébe mennek. A kelési idő így lerövidült, a kiflik szétnyílnak, mint a rózsa. Már hideg van, nem kelnek olyan hamar, le kell fedni az elökelesztöt. — Ha most ide jönnének a magyarok, akik beszerelték a gépparkot, vagy az első karDéli tizenkét óra — üresek a polcok Mecjjcsztottok Már javában dúlt a tél, fogait próbálgatta, és reggelente befagytak a lakótelepi apró pocsolyák. Reggeli után orvoshoz indultam. Hogy utamat rövidítsem, keresztülvágtam az iskola melletti parkosított játszótéren. Előttem két legényke haladt és egymást harsány szavakkal biztatva labdaként rugdostak egy közepes dinynye nagyságú, alaktalan, portól, piszoktól felismerhetetlenné vált valamit. Már vagy ötven méteren keresztül tartott hancúrozásuk, amikor a labdává avatott micsodából levált egy fa/atnyi. Ahogy odaértem, lehajoltam, hogy mi-(ki-)létét megállapítsam. Kenyérdarabka volt!. .. Megrökönyödtem! A világháborút átélt emberek bizonyára egyetértenek velem. Sok, kenyérrel kapcsolatos élmény jutott eszembe. Boldogult édesanyám foszlós, kerék alakú kenyerétől egészen a Wehrmacht fűrészporos konzervkenyeréig, valamint a közbeeső korok különböző alakú és ízű kenyereinek minden fajtája felidéződött bennem. Legszebb hagyományaink közé tartozik, hogy a kedves vendégeinket kenyérrel fogadjuk. Ezer meg ezer, szívet megindító történet szól a kenyérről. Gyerekkoromban arra tanítottak, úgy szoktattak, hogy az elejtett kenyérdarabkát emeljem fel és csókoljam meg! A felnőttkori tapasztalataim is arra buzdítanak, hogy a kenyeret a legrangosabb, legtiszteletreméltóbb értékek közé soroljam!. .. ... és most itt ez a két jólöltözött, jóltáplált fiatalember belerúg, önfeledten rugdossa a Kenyeret! Úgy éreztem magamat, mint akit meggyaláztak, akit megfosztottak valamitől, amit tisztel, becsül.. . KOVÁCS JÓZSEF
