Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-20 / 51-52. szám
dalok — egy népdal gesztéi, baracskai, bédi változata, egy népballada és gyűjtéséből valók. Ő egyébként a dalok egyik előadójaként és zenészként is szerepel a műsorban. A kor irodalmát Janus Pannonius, Francesco Petrarca, Tinódi Lantos Sebestyén, Balassi Bálint és mások müvei képviselik az összeállításban. Molnár László és Csanaky Eleonóra előadásában; kettejük közül az utóbbi versmondása volt ihletettebb. A táncosok Katona István és Juraj Letenay m. v. koreográfiájában elevenítették meg a táncdallamokat, bizonyítva, hogy a számukra megszokott népi tánctól eltérő, más előadásmódot kívánó, más stílusú tánc sem áll távol tőlük. A zenészek — szinte valamennyien képzett, hivatásos muzsikusok — hegedűvel, gordonkával, mélyhegedűvel, blockflőtével, gitárral, ütőhangszerekkel idézték a kort s szellemét. A szereplők — beleértve a zenészeket is — jelmezét vendéként Marta Sigmundová tervezte; a ruhák is hozzájárultak ahhoz, hogy a reneszánsz kor hangulatából megérezzünk valamit. Az Ifjú Szívek műsorával igényesen szórakoztatva nevel, művel (remélhetőleg sok diák is megnézi majd Szlovákia-szerte az előadást). A bratislavai előadásokon vendégként fellépett az öttagú prágai Capella Antiqva Renesex együttes, amely szintén hozzájárult a két est sikeréhez. Bertha Éva HANGLEMEZ Dalvándorlás Nem számoltam, hányszor hallgattam már végig a Dalvándorlást, de egyszer sem éreztem, hogy elég, unom, pihentetni kellene. Szép lemez. Kereshetném rá a szép szinonimáit, de fölöslegesnek tartom. Szép, mint ahogy minden anyának szép a gyermeke; szép, mint a napnyugta és a napkelte (nem festményen!!!), szép, mint anyanyelvűnk. Egyszerűen, sallangmentesen, tisztán és őszintén. Ahogy Szvorák Kati énekel. A vidám, derűt árasztó dalok lelke mélyéből fakadnak, énekelje bár a magyar, szlovák, horvát vagy román változatot. Ugyanilyen mély átéléssel adja elő természetesen a balladákat is. Lemezével nemcsak kellemes órákat szerez, nemcsak megnyugtat, felderít, hanem elgondolkoztat is, elsősorban természetesen a kesergő szerelmi dalokkal, no meg a bújdosóénekekkel. Nincs olyan népdal a lemezen, amelyet ne szerettem volna meg, de egy különösen a szivemhez nőtt (román és magyar párhuzamát hallhatjuk), az utolsó dal; hangszeres kíséret nélkül, szívbe markolóan, őszintén, tisztán szólnak utolsó sorai: ... Kicsi madár, hogy tudsz élni, / Mikor nem is tudsz beszélni, / Mikor nem is tudsz beszélni. / / Lám én tudok beszélgetni, / Mégis alig tudok élni, / Mégis alig tudok élni. „Benső fényforrás ö. A napsugár kishúga." — irta róla Palotai Erzsi. Aki még nem hallgatta meg a lemezt, de borítóját már kezébe vehette, még az is egyetért vele. A műhold-felvétel közepén egy kicsi arckép; mosolygó nő. Úgy néz ránk, mint aki bármelyik percben dalra fakad. Maga és mindnyájunk gyönyörűségére. A lemez megrendelhető a prágai Magyar Kultúrában. Grendel Ágota Többgyerekes agglegény Pirandello-darab szerepelt a Magyar Területi Színház és Thália Színpada 250. bemutatójának műsorán, a Többgyerekes agglegény. Falusi történet, mely két portán játszódik, egy özvegyasszonyén, akinek hajadon lánya teherbe esett, és egy öreg vagyonos gazdáén, akinek fiatal felesége viszont csak később esik teherbe, de nem a férjétől, mert annak a férfiassága körül már, enyhén szólva, problémák vannak, hanem attól a férfitól, akitől minden lány vagy asszony is, ha nem ma, akkor holnap: Liolától, az agglegénytől, ettől a szegény, de bohém falusi Casanovától. Persze, Liolá csak „teszi, amit tennie kell", bensője által űzve, és egyfajta életfilozófiával, de nem ő az oka, hogy az történik a két főszereplő hölggyel, ami. Testi-lelki kínjaik forrása inkább a falu életét szabályozó normákban és abban a szemléletben keresendő, amelyben mindent a pénz, a vagyon (szerzés) határoz meg. A színen — mindkét portán — jobbról, balról és szemközt is meszelt falú, alacsonytetős kis házak, már önmagukban jó hangulatot árasztanak. (A díszlet Platzner Tibor munkája.) Az általuk bezárt térben — a szó szoros értelmében — zajlik a helyenként énekkel, zenével (Zsákovics László) tarkított játék, olasz módra viselkednek; veszekednek, replikáznak, gesztikulálnak a komédia hősei, bőségesen adagolva a humort is. De mindvégig mértéket tartva, és ez egyként erénye a rendező, Dráfi Mátyás színművész munkájának, akinek ez az első önálló rendezése, valamint a szokásosnál ezúttal gazdagabb eszköztárból merítő, s eszközeikkel mívesebben élő színészek — Boráros Imre, Tóth László, Szentpétery Ari, Varsányi Mari és a többiek — teljesítményének, beleértve a három apró gyermekszereplőt is. Bár az előadás különösebb szellemi izgalmat nem nyújt — mégha el is indít egy-két gondolatot az emberben, bizonyos mai jelenségek felé —, jó szórakozást, azt igen. Hosszabb idő után örömmel írom ezt le megint e komáromi (Komárno) jubileumi bemutató láttán. Bodnár Gyula Leszállás Párizsban Dudás Péter nevével kezdem e recenzi'ót, mert a bulvár-vígjátékban egyedül ő nyújtott kimagaslót. A Thália Színpad legutóbbi premierjének másik találóan megformált szerepe Kövesdi Szabó Mária érdeme, ami a színésznő tehetségét ismerve mégsem akkora meglepetés, mint a fiatal, a pályája kezdetén álló Dudás Péter Robertje. Helyenkénti harsányságával át-átcsúszik a házvezetőnő szabványos megfogalmazásába, s ilyenkor Berthe figurájában típus, s nem karakter van színen. Tény azonban, hogy Kövesdinek többségében olyan percei vannak, amelyekben a megértő s mégis szenvedő kisember személyiségét csillantja föl. Háziura, Bemard, Pólós Árpád alakításában szokvány nöcsábász, nem tudja elhitetni, hogy az amerikai, a német és a francia légkisasszonyokból álló. „menetrendre épülő háreméből" végül is miért a franciába lesz szerelmes. Nem érzékelteti, hogyan változik át nőcsábászból Ámortól sebzett férfivá. Sz. Danyi Irén, Varga Szilvia és Mics Ildikó (akit Dér Lívia alternál) megformálásában a légikisasszonyok annyira egyforma eszközökkel dolgoznak. hogy alakításukban csak az a sajátos, ami eredendően különbözik bennük, hogy ezt a sémát viszonylag sallangok nélkül állítják színpadra. S most vissza Dudás Péterhez! Tömören értékelve: kicsiszolt metanyelvének, gesztikulációs rendszerének, a ripacskodástól óvó beleérző távolságtartásának köszönhetően, groteszk együgyüségre épülő játéka beszédesebb a szövegénél. Kár, hogy a vendégrendezö, Jozef Felbaba nem avatja egyenértékű játszótársává Bernardot, hagyja, hogy az íróilag és dramaturgiailag egymást kiegészítő két férfi közül Pólós a színpadi típus, Dudás a személyiség bonyolultságát is feltáró karakter nyelvén beszéljen. Azért nem tudnak igazán intenzív, baráti áramkörbe kerülni, mert míg Bemard-nak mindvégig csupán eszköze Robert, addig Robertnek a kezdetektől barátja Bemard. Túlontúl direkt feladat meghatározni e könnyed szerkezetű, 1960-ban íródott, világsikert aratott Marc Camoletti-darab időszerűségét. Azt állítani, hogy a „többnejüség" ellen szól, s ezt az állítást megfejelni azzal, hogy Csehszlovákiában minden száz házasságból harmincöt válással végződik, nagyon is átlátszó magyarázat. És nincs is rá szükség. A néző szórakozni akar, a színész jót játszani, a Matesz pedig közönséget szerezni. Nyilván ebbéli szándéka indokolja, hogy legutóbb mindkét társulata — hogy is mondjam? — „szexközpontú" darabot kínált látogatóinak. Hiába, amióta színház a színház, ez a téma mindig telt házzal kecsegtet. Szigeti László FILM Amadeus Peter Shaffemek, a jeles brit szerzőnek azonos című színművéből készítette Miloá Forman az Amadeus című filmet 1985- ben. Persze, aki igazán élvezni akarja e filmet, nagyon gyorsan tegye félre mindazt, amit eddig Mozartról tudott. Szentségtörésnek hathat tudniillik, hogy a zseniális zeneszerzőt kissé éretlen, tiszteletlen, rakoncátlan, hisztérikusan kacagó ifjúként. amolyan 18. századbeli „enfant terrible"ként ábrázolják a filmben. Az alkotók azonban nem életrajzi filmet szándékoztak forgatni, hanem a zsenialitás és a középszerűség találkozásának lélektani mélységeket feltáró filmjét. A film címe ellenére — persze, azt jelképesen is felfoghatjuk — a valódi főszereplő a Mozarttal szemben álló kortárs és vetélytárs, Antonio Salieri, a bécsi udvar, II. József udvarának házi szerzője, akiről úgy tartották, meggyilkolta Mozartot. A film története Salieri öngyilkossági kísérletével kezdődik, majd az idős Salieri a gyóntató papnak mondja el Mozarttal való találkozását, s az iránta viseltetett ellentmondásos érzelmeit. Mert találkozásuk után felismeri benne az istenáldotta tehetséget, de egyre gyakrabban érzi a kényszert, hogy elpusztítsa azt. aki könnyed, fülbemászó zenéjével egy csapásra meghódította az udvart, s ugyanakkor őt is hatalmába kerítette, csodálattal töltötte el. Ez a kettősség munkálkodik mindvégig Salieri lelkében. Beszéde olykor gyűlölettől izzó, máskor szinte gyengéden szerető. Úgy tűnik, az ő tragédiája sokkal nagyobb, mint a beilleszkedni képtelen, s valószínűleg nem is akaró, az állandó adósságokban hánykolódó, de megalkuvást nem ismerő zsenié, Mozarté. Salieri korának és udvarának elismert szerzője volt (oratóriumok és 40 opera fűződnek nevéhez), hírneve is volt, pénze is, sikerei is, s úgy gondolta, hogy tehetsége is. Míg meg nem jelent Mozart, ez a szertelen ifjonc (habár Salieri is csak hat évvel volt nála idősebb). Ettől kezdve gondolatban számtalanszor meggyilkolta Mozartot. „Isten ördögi játékának" tartja, hogy mérhetetlen zeneszeretetéhez nem adott neki olyan könnyedséget, olyan tökélyt, mint Mozartnak. A korabeli melodrámák mintájától eltérően — hogy Salieri megmérgezte volna az ifjabb vetélytársat — itt modernebb, lélektani eszközökkel végez vele, felhasználva Mozart apja iránt érzett bűntudatát. Salieri Mozart halálos ágyán együtt írja vele a Rekviemet. Kiváló elképzelés ez, de valójában csak a képzelet szülötte, Mozart állítólag családja körében halt meg. Kiváló színészi alakításoknak lehetünk tanúi. Kezdve az Amadeust megtestesítő Tom Hulce-tól, a Salierit alakító F. Murray Abraham játékán át egészen Elisabeth Berridge-ig, aki Constanzot. Mozart feleségét játssza, vagy a II. Józsefet alakító Jeffrey Jones-ig. Mozart zenéje még jobban kiemelte a történéseket, ahol kellett a humort, vagy éppen a drámát tette tökéletesebbé. A filmes eszközök csak javára váltak a Shaffer-féle színműnek. Miroslav Ondfícek kamerája pedig szinte lefényképezte azt is, ami rendszerint a lélek rejtett zugaiban szokott maradni. Friedrich Magda
