Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-20 / 51-52. szám
1 —3. „A könyvszekrény tetején van a gyerekek jaradicsoma" A leveleket előtte való este, vagy a munka előtt be kell áztatni és zacskóba tenni, hogy ki ne száradjanak. Azt kérdezi, milyen hagyományt őriznek a kukoricábaaák? A törés idején a határban unatkozó sok gyermek jobb híján kukoricacsuhéból készített magának játékot. Reggel, amikor még harmatos volt a levél, nem kellett beáztatni, most azonban, mire dolgozok vele, kiszárad. Az előkészítéshez tartozik még a hajnak való kóc bsszevagdosása és ragasztása, a tésztasütés, mivel némelyik baba fehér kalácsot tart a kezében. Moduritból formázom, égetem, festem a köcsögöt, hímes tojást. A hegedűt, vizes vödröt, cimbalmot, fapadot, fonószéket, bölcsőt és hasonlókat a férjem faragja fából. Tudja, el sem férnék a sok kellékkel ezen az asztalon, ha valamennyi babát egyszerre akarnám a „világra hozni". Egyik nap kezeket, fejeket, másnap szoknyákat készítek. A legjobban azt a napot várom, amikor az utolsó simításokat végezhetem rajtuk. Ilyenkor kelnek életre. Lerakom őket az asztalra, öröm nézni, milyen szépek. Valamennyi más! Nem restellem, beszélek hozzájuk. Nézze, ez itt kismama a pólyás kicsinyével, ez az anyóka üldögélve dajkálja az unokáját a fapadkán. A saját ötletem alapján is készítettem ám néhányat! Az előbb említett kismamát, meg a hátán batyuban libuskával a piacra ballagó öregasszonyt. Tudja mit, elkészítek most hirtelenjében egy babát, hogy bemutassam a munkamenetet. Először a kezem ügyébe teszek minden hozzávalót... Ebből a kis labdából készítem a fejet, aztán felpödröm a kezeket a drótra és ráteszem a vázra. A mellét vattával tömöm ki, vékony csíkokat hasítok a csuhéból a vállpántra. Most felhajtom a kezét, mert ilyenkor még jól hajlítható. Ezután kap első szoknyát, meg hátsó szoknyát és köténykét. Fogy ám a húsz zsák csuhé! Egy nagy baba szoknyája négy nagy levélből készül. Ezeket jól átkötöm. Alsószoknyára a szakadozott levél is megteszi. Centimétert nem használok már az ujjamban van a méret. A kisebb babánál két ujjra hagyom a belső szoknyát és lenyírom a maradékot. Visszahajtom a szoknyát, ráhúzom a kötényt. Levágom, kiformálom ezt is, masnit kötök a derekára és csak most hajtom le a kezét... Most így megtűzöm a szoknyát csipesszel, amíg meg nem szárad. Ráragasztom a hajat, szalagot kötök a hajfonatába, kendőt a fejére, szemet festek neki. és elkészült a figura. Ilyenkor szinte hallom a fonószék zakatolását, vagy elképzelem, ahogy altatót dúdol a kismama. Mert ugye, milyen élethűek?! Hát így készítek el száz darabot havonta. Veheti a vonalzót és meg is mérheti: mind egyforma, pedig nem mérem. A kicsi hét és fél, a nagy tizenhárom és fél centi. Látja, itt, a könyvszekrény teteje olyan, mint a gyerekek paradicsoma. Van itt vidám muzsikus, gyerekét hátán cipelő parasztasszony, fonó, hímző, kaszáló, dajkáló, rőzsét cipelő, mécsest gyújtó, vizhordó asszony, macskás öregasszony, boszorkány, favágó, vannak itt locsolók, a tavaszt köszöntő lányok, van furulyás férfi, szánkózó gyerekek, húsvéti kakas, kéményseprő. Ez utóbbit már nem igen csinálom, muzeális darab lett belőle. Lám, észre sem vettem, hogy beporosodott. Ilyenkor a zuhany alá tartom a figurát, majd megszárítom. Semmi baja sem történik. Tudja, leginkább az asszonyok, hajlott öreg nénikék nőttek a szívemhez, férfiakat nem olyan érdekes mintázni. Ha valaki eljönne hozzám, megpróbálná, és látnám, hogy kedvvel csinálja, szívesen betanítanám. A műhelytitkokra az ember csak a tapasztalat során jön rá. Meg úgy. ha szívből, örömmel csinálja, és ha tudja, hogy másoknak is örömet szerez velük ... 7. A még „arc nélküli" babák életre kelésük előtt egy nagy dobozban száradnak A kukoricaháncsból készült figurák egyszerűségükkel, szépségükkel, mesteri kivitelükkel bűvölik el a népművészet csodálóit. Készítőik, Nagy Erzsébethez hasonlóan, a feldolgozás során tiszteletben tartják az anyag jellegzetes tulajdonságait. Ügyelnek a forma és a belső harmónia egyensúlyára. A megváltozott életkörülményekben is a termék alkalmazhatóságára, hasznosságára törekszenek. Karácsonyi meglepetésnek is kedvesek lehetnek ezek a természetes alapanyagokból készült ajándéktárgyak. Egyszerű, a természetet közel hozó szépségük talán még meghatóbbá teszi majd az ünnepet... PLEVA ÉVA Sohase hittem volna, hogy olyan nehéz bűnügyi regényt írni. Vagyis krimit. Úgy véltem, hogy az ember elképzeli. . . Mert ellentétben egyéb irodalmi alkotással, a bűnügyi regénynek nem előfeltétele az írói véna. Nem lényeges az átélés sem. Elegendő elolvasni néhány ilyen jellegű alkotást. Mondom — így képzettem. Lelövök, vagy leszúrok valakit, vagy valakiket. . . (Minél több hulla, annál biztosabb a hatás.) Nahát, ez tévedés. Már az első soroknál észre vettem, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. Amikor vázolnom kellett a hulla (hullák) helyzetét. Ugyanis én semmiféle helyzetben nem tudok vértől borított emberi testet elképzelni. Eszembe jutott a méreg. Ebben gyakorlatom is van, annyi méreggel jár a mai élet. Tehát a hullát — nem tetszik nekem ez a kifejezés —, az áldozatot megmérgezték. De vajon miért? Miért ölték meg a szerencsétlen... Kit is? Tulajdonképpen még nem is tudom, kit tettem el láb alól. Mondjuk. . . egy liliomtipró agglegényt. Nem lehet. Érintett egyének megsértődnek és sűrűn teleírt hat oldalon fejezik ki rosszallásukat. Egy gazdag öreg „mukit". .. De miért végeztem ki a szerencsétlent? Megvan! Örökség! Bár amennyiben beigazolódik, hogy egyenes ági leszármazott van, vagy a meggyilkolt ember végrendeletileg rendelkezett vagyona fölött. . . akkor törvényeink értelmében bűntett nélkül is megkapja a hagyatékot. Ha pedig nem rokon, nincs végrendelet. akkor úgyis kárba veszett fáradság. No de vajon miből kuporgatott össze egy olyan öreg annyi pénzt, amennyiért ölni érdemes? A nyugdíjából? Ugyan kérem! És hol van az az orvos, aki annyi mérget hajlandó előírni, amennyi ilyen merénylethez szükséges? Annyi recept talán nincs is a világon! Márpedig meg kell lenni. Már mint a bűnügyi regénynek. Divatos műfaj, éppen ebből maradjak ki? Mi lenne, ha egyszerűen lemásolnám az ötletet? Ellopnám valakitől. Hogy ez büntetendő? Plágium! Amennyiben rájönnek. De miért jönnének rá ? Hányán írták már le Rómeó és Júlia történetét... No és? Legfeljebb Shakespeare forgolódik a sírjában. (És mennyi ötletet tulajdonítottak már el tőlem!) Tehát az áldozat egy népszerű író. akit tehetségtelen kartársa tett el láb alól. hogy eltulajdoníthassa annak milliókat érő gondolatát. .. Vagy ötletét. . . (Vajon milyen lehet egy milliókat érő ötlet, gondolat?) No persze az áldozat éppen ilyen gondolatot őrzött... Én is ölni tudnék olykor egy használható ötletért, gondolatért... A gyilkos tehát tettét végső szorultságában követte el. és ezért okvetlenül fel kell menteni. No, persze előbb nyomára kell jönni. A szálakat összebonyolítani, hogy kibogozhassuk. Az sem ártana, ha egy nő okozná a feszültséget. Előkerül a múltból egy elhagyott szerető, vagy menyasszony.. . Nem valami rendkívüli, de kezd kialakulni. Már tudom, hogy ki az áldozat, ki ölte meg. és miért. . . Csak azt nem tudom még, hogy hogyan kerül kézre a bűnös? Bár az is előfordulhat, hogy a tettest nem csípik el. Nem! Ki van zárva! Ilyesmi csak az életben fordul elő. krimiben lehetetlen. Krimiben mindent meg kell oldani, és mindent meg kell magyarázni. A megmagyarázhatatlant is. Komoly írói alkotásban a megfejtést rá lehet bízni az olvasóra. Gondolkodjon! Azért van feje. Krimiben az ilyesmi nem tanácsos, mert ha az olvasó gondolkodik, rájön, hogy idejét nagy marhaságra pazarolta, és ha előre kitalálja, ki volt a tettes — gyenge a krimi. . . Ha nem találja ki, ő maga ostoba, mert jóelőre nem is sejtette, hogy a gazember a legártatlanabb külső alatt rejtőzik. Bizony, bizony. . . Nem olyan könnyű bűnügyi regényt írni. mint azt sokan gondolják. Hogy az ember egyszerűen csak úgy elképzeli. Visszatérek inkább a tapasztalatokon szerzett élményanyaghoz. . . Az életből merítek. Akkor annyi hullát és abszurditást irhatok össze, amennyit akarok. Az életnek mindent szabad, nem kell hozzá „hullahelyzetet" sem kitalálni. Egyáltalán semmit sem kell kitalálni... El kell olvasni néhány napilapot. . . És még plágiummal sem vádolhat senki. ..
