Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-12-20 / 51-52. szám

1 —3. „A könyvszekrény tetején van a gyerekek jaradicsoma" A leveleket előtte való este, vagy a munka előtt be kell áztatni és zacskóba tenni, hogy ki ne száradjanak. Azt kérdezi, milyen hagyományt őriznek a kukoricába­­aák? A törés idején a határban unatkozó sok gyermek jobb híján kukoricacsuhéból készített magának játékot. Reggel, amikor még harmatos volt a levél, nem kellett beáztatni, most azonban, mire dolgozok vele, kiszárad. Az előkészítéshez tartozik még a hajnak való kóc bsszevagdosása és ragasztása, a tésztasütés, mivel né­melyik baba fehér kalácsot tart a kezében. Moduritból formázom, égetem, festem a köcsögöt, hímes tojást. A hegedűt, vizes vödröt, cimbalmot, fapadot, fonószéket, bölcsőt és hasonlókat a férjem faragja fából. Tudja, el sem férnék a sok kellékkel ezen az asztalon, ha valamennyi babát egyszerre akarnám a „világra hoz­ni". Egyik nap kezeket, fejeket, másnap szoknyákat készítek. A legjobban azt a napot várom, amikor az utolsó simításokat végezhetem rajtuk. Ilyenkor kelnek életre. Lerakom őket az asztalra, öröm nézni, milyen szépek. Valamennyi más! Nem restellem, beszélek hozzájuk. Nézze, ez itt kismama a pólyás kicsinyével, ez az anyóka üldögélve dajkálja az unokáját a fapadkán. A saját ötletem alapján is készítettem ám néhányat! Az előbb említett kismamát, meg a hátán batyuban libuská­­val a piacra ballagó öregasszonyt. Tudja mit, elkészítek most hirtelenjében egy babát, hogy bemutassam a munkamenetet. Először a kezem ügyébe teszek minden hozzávalót... Ebből a kis labdából készítem a fejet, aztán felpödröm a kezeket a drótra és ráteszem a vázra. A mellét vattával tömöm ki, vékony csíkokat hasítok a csuhéból a vállpántra. Most felhajtom a kezét, mert ilyenkor még jól hajlítható. Ezután kap első szoknyát, meg hátsó szoknyát és köténykét. Fogy ám a húsz zsák csuhé! Egy nagy baba szoknyája négy nagy levélből készül. Ezeket jól átkötöm. Alsószoknyára a szakadozott levél is megteszi. Centimétert nem haszná­lok már az ujjamban van a méret. A kisebb babánál két ujjra hagyom a belső szoknyát és lenyírom a maradékot. Visszahajtom a szoknyát, ráhúzom a kötényt. Levágom, kiformálom ezt is, masnit kötök a derekára és csak most hajtom le a kezét... Most így megtűzöm a szoknyát csipesszel, amíg meg nem szárad. Ráragasztom a hajat, szalagot kötök a hajfonatába, kendőt a fejére, szemet festek neki. és elkészült a figura. Ilyenkor szinte hallom a fonószék zakatolását, vagy elképzelem, ahogy altatót dúdol a kismama. Mert ugye, milyen élethűek?! Hát így készítek el száz darabot havonta. Veheti a vonalzót és meg is mérheti: mind egyforma, pedig nem mérem. A kicsi hét és fél, a nagy tizenhárom és fél centi. Látja, itt, a könyvszekrény teteje olyan, mint a gyerekek paradicsoma. Van itt vidám muzsikus, gyerekét hátán cipelő parasztasszony, fonó, hímző, kaszáló, dajkáló, rő­­zsét cipelő, mécsest gyújtó, vizhordó asszony, macskás öregasszony, boszorkány, favágó, vannak itt locsolók, a tavaszt köszöntő lányok, van furulyás férfi, szánkózó gyerekek, húsvéti kakas, kéményseprő. Ez utóbbit már nem igen csinálom, muzeális darab lett belőle. Lám, észre sem vettem, hogy beporosodott. Ilyenkor a zuhany alá tartom a figurát, majd megszárítom. Semmi baja sem történik. Tudja, leginkább az asszonyok, hajlott öreg nénikék nőttek a szívemhez, férfiakat nem olyan érdekes mintázni. Ha valaki eljönne hozzám, megpróbálná, és látnám, hogy kedvvel csinálja, szívesen betanítanám. A műhely­titkokra az ember csak a tapasztalat során jön rá. Meg úgy. ha szívből, örömmel csinálja, és ha tudja, hogy másoknak is örömet szerez velük ... 7. A még „arc nélküli" babák életre kelésük előtt egy nagy dobozban száradnak A kukoricaháncsból készült figurák egyszerű­ségükkel, szépségükkel, mesteri kivitelükkel bűvölik el a népművészet csodálóit. Készítőik, Nagy Erzsébethez hasonlóan, a feldolgozás során tiszteletben tartják az anyag jellegzetes tulajdon­ságait. Ügyelnek a forma és a belső harmónia egyensúlyára. A megváltozott életkörülmények­ben is a termék alkalmazhatóságára, hasznosságá­ra törekszenek. Karácsonyi meglepetésnek is kedvesek lehetnek ezek a természetes alapanyagokból készült aján­déktárgyak. Egyszerű, a természetet közel hozó szépségük talán még meghatóbbá teszi majd az ünnepet... PLEVA ÉVA Sohase hittem volna, hogy olyan nehéz bűnügyi regényt írni. Vagyis krimit. Úgy véltem, hogy az ember elképzeli. . . Mert ellentétben egyéb irodalmi alkotás­sal, a bűnügyi regénynek nem előfeltétele az írói véna. Nem lényeges az átélés sem. Elegendő elolvasni né­hány ilyen jellegű alkotást. Mondom — így képzettem. Lelövök, vagy leszúrok valakit, vagy valakiket. . . (Minél több hulla, annál biztosabb a hatás.) Nahát, ez tévedés. Már az első soroknál észre vettem, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. Amikor vázolnom kellett a hulla (hullák) helyzetét. Ugyanis én semmiféle helyzetben nem tudok vértől borított emberi testet elképzelni. Eszembe jutott a méreg. Ebben gyakorlatom is van, annyi méreggel jár a mai élet. Tehát a hullát — nem tetszik nekem ez a kifejezés —, az áldozatot megmérgezték. De vajon miért? Miért ölték meg a szerencsétlen... Kit is? Tulajdonképpen még nem is tudom, kit tettem el láb alól. Mondjuk. . . egy liliomtipró agglegényt. Nem le­het. Érintett egyének megsértődnek és sűrűn teleírt hat oldalon fejezik ki rosszallásukat. Egy gazdag öreg „mu­­kit". .. De miért végeztem ki a szerencsétlent? Meg­van! Örökség! Bár amennyiben beigazolódik, hogy egyenes ági leszármazott van, vagy a meggyilkolt ember végrendeletileg rendelkezett vagyona fölött. . . akkor törvényeink értelmében bűntett nélkül is meg­kapja a hagyatékot. Ha pedig nem rokon, nincs végren­delet. akkor úgyis kárba veszett fáradság. No de vajon miből kuporgatott össze egy olyan öreg annyi pénzt, amennyiért ölni érdemes? A nyugdíjából? Ugyan ké­rem! És hol van az az orvos, aki annyi mérget hajlandó előírni, amennyi ilyen merénylethez szükséges? Annyi recept talán nincs is a világon! Márpedig meg kell lenni. Már mint a bűnügyi regénynek. Divatos műfaj, éppen ebből maradjak ki? Mi lenne, ha egyszerűen lemásolnám az ötletet? Ellopnám valakitől. Hogy ez büntetendő? Plágium! Amennyiben rájönnek. De miért jönnének rá ? Hányán írták már le Rómeó és Júlia történetét... No és? Legfeljebb Shakespeare forgolódik a sírjában. (És mennyi ötletet tulajdonítottak már el tőlem!) Tehát az áldozat egy népszerű író. akit tehetségtelen kartársa tett el láb alól. hogy eltulajdoníthassa annak milliókat érő gondolatát. .. Vagy ötletét. . . (Vajon milyen lehet egy milliókat érő ötlet, gondolat?) No persze az áldozat éppen ilyen gondolatot őrzött... Én is ölni tudnék olykor egy használható ötletért, gondolatért... A gyil­kos tehát tettét végső szorultságában követte el. és ezért okvetlenül fel kell menteni. No, persze előbb nyomára kell jönni. A szálakat összebonyolítani, hogy kibogozhassuk. Az sem ártana, ha egy nő okozná a feszültséget. Előkerül a múltból egy elhagyott szerető, vagy menyasszony.. . Nem valami rendkívüli, de kezd kialakulni. Már tudom, hogy ki az áldozat, ki ölte meg. és miért. . . Csak azt nem tudom még, hogy hogyan kerül kézre a bűnös? Bár az is előfordulhat, hogy a tettest nem csípik el. Nem! Ki van zárva! Ilyesmi csak az életben fordul elő. krimiben lehetetlen. Krimiben mindent meg kell oldani, és mindent meg kell magya­rázni. A megmagyarázhatatlant is. Komoly írói alkotás­ban a megfejtést rá lehet bízni az olvasóra. Gondolkod­jon! Azért van feje. Krimiben az ilyesmi nem tanácsos, mert ha az olvasó gondolkodik, rájön, hogy idejét nagy marhaságra pazarolta, és ha előre kitalálja, ki volt a tettes — gyenge a krimi. . . Ha nem találja ki, ő maga ostoba, mert jóelőre nem is sejtette, hogy a gazember a legártatlanabb külső alatt rejtőzik. Bizony, bizony. . . Nem olyan könnyű bűnügyi re­gényt írni. mint azt sokan gondolják. Hogy az ember egyszerűen csak úgy elképzeli. Visszatérek inkább a tapasztalatokon szerzett élményanyaghoz. . . Az élet­ből merítek. Akkor annyi hullát és abszurditást irhatok össze, amennyit akarok. Az életnek mindent szabad, nem kell hozzá „hullahelyzetet" sem kitalálni. Egyálta­lán semmit sem kell kitalálni... El kell olvasni néhány napilapot. . . És még plágiummal sem vádolhat sen­ki. ..

Next

/
Thumbnails
Contents