Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-12-20 / 51-52. szám

—

Állítólag a rómaiak már a 2. században használták A középkorban mégis inkább csak a fejedelmi udvarokban volt használatos, mígnem a 15. századtól kezdve a faggyúgyertya általánosan elterjedt. Eredetileg valószínűleg inkább csak kultikus célokat szolgált. A mi vidékünkön paraszti használatára csak 1627-ből származó adatok utalnak, mégpedig Tany (Tón) és Nagymegyer (Őalovo) ségek bői. A 18. századból származó, irtyagyújtásró! szóló adatok szerint a gyertyát általában csak éjjel gyújtották meg. valamely váratlan esetben, esetleg boszorkány elűzésére, megkeritésére. De betegnél is égett éjjel a gyertya. Ám takarékosan bántak vele. Még a 19. század első felében, középnemesi életvitelben is. Az ekkor már ismert sztearingyertyák ugyanis csak a század másik felében szorították ki a használatból a házi gyertyamártás gyakorlatát. Azonban a gyári előállítású sztearingyertyát előbb a városokban, később a faluhelyeken is fokozatosan a petróleum- és a gázvilágítás, majd a villanyvilágítás váltja fel.

Nos, a villanyvilágítás a gyertyát mint állandó világítóeszközt valóban száműzte háztartásainkból. A gyertya azonban még a 20. század embere számára sem vált teljesen feleslegessé. Az olykor-olykor előforduló áramszünet esetén szinte minden lakásban, családi házban kéznél van. Mert még ma, az ezredforduló küszöbén is a legolcsóbb, legmegbízhatóbb, legigénytelenebb üzemelésű fényforrásunk. És van még valami, ami miatt rideg, elgépiesedett környezetünkben egyre nagyobb előszeretettel használjuk. Ez pedig nem más, mint melegséget, hangulatos fényt árasztó, méltóságteljesen imbolygó, karcsú lángja, amely szinte magába sűríti a természet csodálatos világának minden sejtelmességét. Talán épp ettől válik oly ünnepélyessé szépen megterített asztalunk, ha rajta gyertya pislákol, reménykeltővé gyermekünk gyertyával díszített születésnapi tortájának látványa.

De vajon tudja-e, hogy hogyan készítik ma a gyertyát? Nos, ha nem, akkor tartson velünk Csehszlovákia egyetlen gyertyagyártó nagyüzemébe, a bratislavai Palma vállalat igazgatósága alá tartozó hlohoveci Kozmetikába, ahol a gyertyagyártás nem újkeletű dolog. Már az első Csehszlovák Köztársaság megalakulását követően akadt a városnak egy Burian nevű vállalkozó kedvű polgára, aki elkezdte azt. Magánmühelyében a termelés bizony csak manufakturális szinten folyt a kezdet kezdetén, de aztán a tulajdonos újításainak köszönhetően egyre emelkedett a kisüzem műszaki színvonala.

A termelésben azonban csak a második világháborút követő államosítás után történt lényeges minőségi előrelépés. Aztán a hatvanas évek közepétől egy kormány-, illetve minisztériumi határozat alapján a hlohoveci Kozmetika üzem vált Csehszlovákiában a gyertyagyártás fő és egyetlen jelentős központjává. Rajta kívül ugyan még ma is gyárt néhány kisüzem, ipari szövetkezet gyertyát, de az az országos gyertyaszükséglet szempontjából szinte jelentéktelen. Csehszlovákia egyelőre még importál is gyertyát, de a Kozmetika üzem már folyó rekonstrukciója után csaknem kétszeresére növekszik itt az évi termelés, és akkor fordul a kocka, a hlohoveci gyertyából jut majd külföldre is.

Úgy tűnik, hogy a gyertyagyártás a hagyományokhoz hűen továbbra is női munka maradt, hiszen az üzem mintegy 240 dolgozója közül mindössze 60 a férfi. Nos, ha valaki ebből arra következtet, hogy a gyertyagyártás gyerekjáték, hát téved. Hogy miért? Már csak azért is, mert a munkafolyamatok legtöbbjét itt munkaszalag mellett kell végezni Azután fárasztó az állandó hőség is, amit a nyersanyag képlékenységének megőrzése miatt nem lehet megszüntetni. Bár Jozef Bachraty üzemigazgató szerint, ha felépül az új termelőcsarnok, lényegesen megjavulnak az itt dolgozók munkakörülményei, és a nyári időszakban nem lesz szükség éjjeli műszakokra. Ezeket itt kivételesen nem a termelés növeléséért kénytelenek szervezni, hanem a délutáni hőség miatt.

A gyertyagyártás fortélyait dr. Alexander HetteS, az üzem termelési részlegének vezetője ismerteti meg velünk.

— A gyertya legfontosabb alapanyaga a kőolajból nyert paraffin, amelyet részben a bratislavai Slovnaft vállalattól kap az üzem, részben pedig a szovjet és kínai partnervállalatoktól. A gyertyákat háromféle technológiai eljárással készítjük, mégpedig öntéssel — ez a legősibb eljárás —, húzással és sajtolással. E gyártási módoknak megfelelő az üzem gyártási részlegeinek struktúrája is.

Az első részlegen érdekes látvány fogad bennünket. Két hatalmas átmérőjű, egymástól négy öt méter távolságban egyirányú körforgást végző hengeren gyapotból készült kanóc indul végtelennek tűnő útra. A két hengeren való körbe-körbe utazgatás közben azonban a bél minden fordulatnál keresztüisiklik a hengerek között elhelyezett edény tartalmán, az olvasztott paraffinon. A paraffinrétegtől megvastagodott kanóc újra meg újra az edényhez ér, míg végül akár 60 milliméter átmérőjű gyertyakolbásszá vastagszik. Ezt előbb vagy négy méter

(üIÜl

hosszúságú rudakra szeletelik, s még kissé hajlékony állapotban egy fürge szeletelőgép kb.

12 centiméteres darabkákra vágja, nyomban hegyet is esztergályozva rájuk. S hogy egy szem nyersanyag se menjen kárba, a paraffinforgácsot újra olvasztják. A félkész gyertyadarabok egy ügyes szerkentyű segítségével eljutnak a festő-mártogató gépbe, amelynek szakaszosan mozgó karjai fülön, azaz kanócon csípik a gyertyákat és belemártják azokat a festékbe, majd hideg vízbe, hogy a kész termék lehűljön.

A karok csipeszeiből a gyertyák futószalagra potyognak, s onnan már irány a csomagoló. Hacsak nem szükséges díszíteni őket. Mert ha igen, akkor bizony kézbe kell venni valamennyit és egy másik festőgépbe is belehelyezni, amely terpentines festékkel mintát nyom a gyertyára. És persze a csomagolás is kézi erővel történik. Sőt vannak olyan gyertyafajták is. amelyekre a díszítő festékgyürűt ecsettel kell ráfesteni. E részleg napi teljesítménye — két műszakban — 2—4 tonna gyertya.