Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-20 / 51-52. szám
a port. Közömbös, fáradt pillantást vet ránk, és elénk tartja mocskos kis tenyerét. Néhány pénzdarabot nyomunk a markába, sejtelmünk sincs, mennyit ér itt ez a pár ►garas. Szemügyre veszi az adományt, felnéz, aztán meglepetten felkacag. Nem szalad el, tovább suvikszolja a kocsit; gondosan lekeféli a kerekeit, s újra kezdi a törölgetést. Mikor kikötünk, ragyogó arccal néz be az ablakon, aztán nagyokat szökkelve kísér le a hajóról. Búcsút intenénk, de a gyerek már nem figyel ránk. Önfeledten osztozkodik egy másik kisfiúval, nem veszi észre, mikor az autónk legördül a kompról. Kalkuttai szeméttelep. Négy kicsi gyerek és a koránál jóval idősebbnek látszó anyjuk szabadtéri otthona. Azt mondják, jól van ez így-Rettenetes büdösség. Az asszony nem érzi, ételmaradékok után kutat. - Hihetetlen, mi mindent dobálnak el az emberek — mondja. A családot orrfacsaró bűz veszi körül. Egy kis korcs kutya bukkan fel, elvakkantja magát, aztán eloldalog. Gyanús ismeretlenek vagyunk. Az anya éberen őriz négy fadarabot, hátha talál hozzá valami főznivalót. Szemeregni kezd az eső, az asszony óvatosan a fejemre teríti a kendőjét. Szótlanul ülünk a kétszemélyes fejfedő-sátorban. „Megfogamzik egy élet, hús-vér ember születik: nem vár holnapig, ma kéri tőlünk számon az időt." (Gabriela Mistral) Nagy hasú, ritka hajú rosszul táplált kislányt hoznak az utcáról a gyermekotthonba. Piszkos kis kezével izgatottan tapogatja a ruhám, az arcom. Áhítattal nyúl a nyakláncomhoz — igen tetszik neki. Kezembe veszem apró ujjait, piros köves kis gyűrűjével játszom. A kislány hirtelen mozdulattal leveszi ujjáról a gyűrűt, és sugárzó arccal felém nyújtja. Egy hónappal később egy washingtoni iskolában mesélem el ezt a kis jelenetet. Mondókám végeztével felállók, és ekkor odajön hozzám egy tizenhárom év körüli diáklány. Gyönyörű, ezüstszíves gyűrűt ad a kezembe, azt mondja, vigyem magammal, ha megint útra kelek. — Adja oda ezt a gyűrűt egy szegény kislánynak. Olyannak, akinek az égvilágon semmije sincs, és mondja meg neki, hogy egy jó barát küldi. Összefonom a két gyűrűs történetet. Egy mese hőse lesz a gyermekotthon rosszul táplált lakója és a jómódú amerikai kisdiák. Megkezdődik a „megy a gyűrű vándorútra" játék. Egyre bővül a kör, egyre többen állnak közénk. Egyszerű a játékszabály; mindenki kap egy olcsó kis gyűrűt, melyet egy hónapig kell viselnie az ujján. Ez alatt az idő alatt pénzt kell küldenie egy alapítványnak — bármily csekély összeg legyen is —, s közben új tagokat kell toborozni a társasjátékhoz. A hónap lejártával továbbvándorol a gyűrű, továbbszáll a történet. így lett az ázsiai kis árva megalapítója egy huszonötezer dolláros alapítványnak, amelyet egy árvaház építésére szántunk. Dobos Éva fordítása VAS ISTVÁN Utókor Az utókor majd fintorog s utálja E zűrzavart, mert tud már élni szebben. És lesz majd újra aranyvalutája Formákban, rendszerekben és hitekben. Most minden őrület felé kitárja Korhadt kapúit ez a kor, s hitetlen Háborúja egy új hit torz nyitánya, Lázban vacog és reszket a hidegben. De annak, aki lényegét kutatja. Kifordult belét végre megmutatja A létezés. A vers üteme bennem. Kint meg az ágyúk torka és eretnek Gépe Gépek milliója megelégedettebb Korok zsíros fülébe hörgi: nem! nem! BÍZVA BÍZZÁL (nős)
