Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-12-02 / 49. szám

Becsben az osztrák kommunisták vendégei voltunk. Felvételünkön a nevezetes Schön­­brunn hogy munkát és kenyeret kapnak — itt köszöntötték Hitlert. Nem tudták, hogy munka helyett katonamundért kapnak, és hogy milliók számára mennyi szenvedést hoz a barna horda. Persze, itt is voltak, nem is kevesen, akik nem értettek egyet. Számukra a fasizmus koncentrációs tábort jelentett. NI., ómban Ausztria megszállása után I \l y végigjárta Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője az országot. Alkal­mas helyet keresett egy hatalmas koncent­rációs tábor számára. Ezt követően hozták létre Mauthausent, a hírhedt lágert, amely­nek területén — a Eiener Graben-i gránit­bánya környékén — már az első világhábo­rú idején is rengeteget szenvedtek a rab­szolgamunkára fogott orosz hadifoglyok. Látogatásunkkor megtudtuk, hogy a közpon­ti táborhoz még 49 „fióktábor" tartozott. Ez jelentette Ausztria és a világ számára a fa­sizmust. Mauthausen harmadfokú tábor volt, ami azt jelentette, hogy a rabtartók itt voltak a legszigorúbbak. A börtön itt úgyszólván a biztos halált jelentette. Összesen 335 ezer ember került ide, és több mint egyharma­­duk elpusztult. Franz Ziereis, a táborpa­rancsnok 12 éves fia kihallgatásakor ezt mondta: „Születésnapomon az apám fel­sorakoztatott 40 foglyot, puskát adott a kezembe, hogy megtanuljam, hogyan kell élő célra lőni.. Itt volt az elhunytak nyilvántartása: Buchhaltung des Todes. Német alaposság­gal pontosan vezették az adatokat. A halál okaként körülbelül 30—35 betegséget ír­tak be. Tüdőgyulladás, gyomorfekély, szív­elégtelenség ... Egy szó sem esik az el­­gázosításról, arról, hogy a börtönorvos élő­kön végzett kísérleteket, és hogy segítőtár­sai stopperórával mérték, mennyi ideig tart azok haláltusája, akiknek ereibe benzint, klórt vagy ciánt fecskendeztek. Szörnyű látvány Alexander Katan, az egykori hol­land fogoly csontváza. Ez a művelt ember nyolc nyelven beszélt és írt. Életével fize­tett azért, mert törpe volt, mindössze 120 centiméterre nőtt. Az SS katonák injekció­val megölték, testét lúggal lemaratták, vé­gül a csontvázát preparálták. Örök emlé­keztető itt Mauthausenban minden. Könyvtárnyi visszaemlékezést írtak már erről a táborról, tucatnyi filmet forgattak a nácik bánásmódjáról. Mauthausenban 4 473 cseh és szlovák antifasiszta lelte halálát. De voltak, akik túlélték, akik el­mondták, mit jelentett a fasizmus, hogy mit jelent a háború. Eredetileg 20 barakk volt itt, hármat meghagytak belőlük. Hogy emlékezzék a világ. (folytatás a következő számban) A „rajt" színhelye: Budapest. Képünkön az Ország ház A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL Katasztrófától félnek a geológusok Kaliforniát sok tudós véleménye sze­rint a belátható jövőben olyan földren­gés-katasztrófa fenyegeti, amely lehet, hogy pusztitóbb lesz, mint az, amelyik San Franciscoi 1906 áprilisában lerom­bolta. Egy, a Kaliforniai Bányászati és Geológiai Flivatal által benyújtott tanul­mány arra a következtetésre jut, hogy egy ilyen katasztrófa elkerülhetetlen és a kár 4 500 halálos és közel 150 000 sebesült áldozatot is követelhet. A ren­gés színhelye a Ffayvard-vetödés lesz, egy ismert terület a San Francisco-öböl­­től keletre. E vetődés esetében a földkéreg egy töréséről van szó, melynek szélei fokoza­tosan egymással szembe tolódnak, mi­közben hatalmas feszültségek halmo­zódnak fel. Fia a feszültségek robbanás­szerűen oldódnak, a föld széles körben megremeg. A tanulmány azt az állás­pontot képviseli, hogy a várható súlyos kaliforniai földrengés „egyike lehet a legsúlyosabb természeti katasztrófák­nak, melyek országunkat valaha is sújta­ni fogják". A Richter-skála szerinti 7,5-es erősségű földrengés esetén meg­szűnik az áramszolgáltatás, a gázvezeté­kek meggyulladnak; a víz- és kőolajve­zetékek, valamint a szennyvíz-csatornák eltörnek, a telefonhálózat fölmondja a szolgálatot, a gyorsforgalmi utak és a sínpályák el lesznek torlaszolva. A híres Golden Gate-hidat. valamint a földalatti­nak az öböl alatti alagútját illetően azon­ban nem tartanak a legrosszabbtól: ezek a műtárgyak a tudósok szerint ki fogják bírni a földrengést. Az országos bányászati hivatal vezető­je szerint a legsúlyosabb károkra egy körülbelül tíz kilométer széles sávban lehet számítani a vetődésnél. Berkeley, Oakland, Hayward, Fremont és San Jósé egyes része lesznek ez esetben érintve. Noha a tudósok a földrengést elkerülhe­tetlennek tartják, azt egyikük sem tudja megmondani, mikor fog bekövetkezni. Valószínűleg a San Francisco-öböl kör­nyékének sok lakója meg fogja érni, de azt lehetetlen megmondani, pontosan mikor kell számítani rá. Szíwizsgá/at magmágneses rezonanciá val A magmágneses rezonanciával vég­zett biológiai vizsgálatok az atommagok­nak ama tulajdonságán alapszanak, hogy azok valójában kis mágnesek, s ezért erős mágneses térben a tér irányá­ba állnak be. Ha ezután változó hullám­­hosszúságú rádiósugárzást bocsátanak rájuk, akad olyan frekvencia, amelyen az atomok tömegesen átfordulnak a mág­neses térhez képest, miközben a rádió­­sugárzást nagyon erősen elnyelik. Ha mérőműszerrel végighaladnak a vizsgált testrészen, az észlelés eredményeiből számítógépen összerakható a vizsgált testbelső, s megismerhető a szövetek biokémiai összetétele. Ezen a módon magzatokon már végeztek vizsgálatokat. A General Electric kutatólaboratóriu­mában ugyanezzel az eljárással sikerült élő szivet vegyileg elemezni. Egyebek között arról kaptak adatokat hogy szív­működés közben, izomösszehúzódáskor, az anyagcserefolyamatok során milyen e három „biológiai foszforvegyület"-nek: a kreatinfoszfátnak és a szervetlen foszfát­nak az aránya. A legtöbb szívbetegség­ben ez az arány a rendestől eltér. Az orvosok azt várják, hogy ezzel a vizsgálóeljárással nyomon követhetik majd az infarktusos betegek állapotának alakulását, illetőleg ellenőrizhetik meny­nyire hatásos az éppen alkalmazott gyógyeljárás. Mikor veszélyesek a méhek? A török tengerparton megvadult mé­hek megtámadtak egy nyaraló grazi csa­ládot, s a 49 éves családfőt halálra szúrták. Eme — és több más hasonló — baleset után sok nyaraló azon tűnődik, miként védekezhetne a méhcsípés ellen. A támadókedv az időjárástól is függ: zivatar előtt és fülledt időben még a szelíd méhcsaládok is nekidühödhetnek. Óvakodnunk kell attól, hogy méhkasok közelében alkoholnak, édes parfümnek vagy szagtalanítószemek az illatát árasz­­szuk. A méhek kedvelik a sötét színeket és a gyapjúöltözetet. A nyugtalan moz­dulatok támadókedvet ébresztenek ben­nük. Úgy tűnik fel, hogy a tőlük való leplezett félelmünket szintén megérzik. Mielőtt a méhek támadásra indulnak, észrevehetően magasabb hangon züm­mögnek. Jó védelem ellenük a dohány­zás vagy a pipázás, mert nem kedvelik a föstöt (Méh- vagy darázscsípés után a da­gadt részt dörzsöljük be szalmiákszesszel vagy vizes sóval! A netán gégénket érő csípés után tüstént menjünk orvoshoz, mert fulladástól kell tartanunk!) Élő kövület az Indiai-óceánban Az Indiai-óceánban, Réunion szigeté­nek a közelében kifogtak egy kezdetle­ges élőlényt, amely a tengerililiomok közé, az Inadunata alosztályba tartozik, a tengercsillagnak és a tengerisünnek a rokona, s amelyről a kutatók azt hitték, hogy már 230 millió évvel ezelőtt kihalt. Ez a Guillecrinus reunionensis nevű ten­­gerili/iom eddig azért nem került elő, mert a tenger mélyén é! így történt ez egy másik „élűkövület"­­csoporttal, a bojtosúszós halakéval is, amelyről úgy tudják, hogy már 60 millió évvel ezelőtt kihalt, majd 1938-ban Af­rika partjai közelében rátaláltak egy élő példányra. A Guillecrinus reunionensis öt példá­nyát csaknem 2 000 m-es mélységből hozták a felszínre. (nős)

Next

/
Thumbnails
Contents