Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-28 / 5. szám
Folytonosság Kovács Menyhért szeretett gyűlésekre járni. Egyesek bogaras embernek tartották, de szerették, mert mindig mindenki helyett eljárt az ülésekre. Kovács Menyhért figyelmes hallgató volt. Soha nem szólalt fel. csak ült, néha bólogatott és jegyzetelt. Sokat tanult az előadásokból. Feje adatokkal volt tele. Tudta, hányat lép a veréb egy évben, hányszor vált zoknit az utolsó mohikán, hány kottát használ el egy popénekes naponta. Tájékozott ember volt. Egy nap csoda történt! Maga Kencefice Ödön, a gyár igazgatója kérte meg, menjen el helyette egy fontos gyűlésre. Kovács Menyhért ragyogott. Egv-két órára ö lesz az igazgató. Aznap nem is dolgozott. Izgatottan készült az értekezletre. Végigböngészte a meghívót, amelyen megpillantotta a nevét. Vagyis Kenceficéét: 8. pont: Kencejice Ödönnek, az Egyesült Ceruzamüvek igazgatójának beszámolója a termelés hatékonyságáról. Megdöbbent. Megtörölte a szemét. Újra elolvasta a meghívót. Majd még egyszer és még egyszer. Hirtelen eszébe jutott a megoldás. Elszaladt a fodrászhoz. Ugyanolyan frizurát csináltatott, amilyen Kenceficének volt. Máris úgy érezte, annyit tud, mint az igazgatója. Megtelt energiával. Hozzáfogott a beszámoló megírásához. Vért izzadt, mire megszületett a nagy mű. Ahogy közeledett a délután, úgy nőtt az önbizalma. Elégedett volt magával. A sok gépember az ülésen mind tapsolt, amikor Kovács Menyhért az emelvény felé ballagott, elszántan, mindenre készen. Elvtársak! Én. Kencefice Ödön, az Egyesült Ceruzaművek igazgatója bátran kijelentem, hogy igenis szükség van ceruzára és radírra. Hiszen ha nem volna ceruza, mivel írnánk??!! S ha nem lenne radír, mivel radíroznánk ki azt, amit irtunk??!! Fogadjanak el tőlem egy jó tanácsot: Sose hegyezzék a ceruzát, mert elkopik. Óriási sikere volt. Éltették. Újságírók hada vette körül. Kovács Menyhért készségesen válaszolt a kérdéseikre. A felettesei is felfigyeltek rá. Ez igen, ez az ember arra született, hogy megváltsa a világot. A lig lelt el egy hónap. Kovács Menyhért lett az Egyesült Ceruzaművek igazgatója. Tanácskozásokon vett részt, amelyeket egyre jobban unt. Egy nap magához hivatta fiatal munkatársát. Senkisemmi Zoltánt. Senkisemmi Zoltán szeretett gyűlésekre járni. Egyesek bogaras embernek tartották, de szerették, mert mindig mindenki helyett eljárt az ülésekre... CS. KERTÉSZ LÍDIA A Lenka Knapová—René Novotny páros Gabriela Bat/ová, a női műkorcsolyázás idei országos bajnoka egy jövendő •I Divín bajnokkal /?/ A varjak Télen, amikor vastag hótakaró borítja a tájat, a vadon élő madarak közelebb húzódnak az emberi településekhez, mert ott hamarabb akad számukra élelem. Kari és Káró, a varjúcsoport két élelmes tagja is nap mint nap zsákmányra lesve gubbasztott a lakótelep diófáján. Ha „embertelen” volt a környék, nagy óvatosan közelebb merészkedtek a kukákhoz, melyek közül mindig akadt számukra csipegetnivaló. Egy deres reggelen Kari, a fiatal varjú az egyik kuka mellett arasznyi hurkát talált. Mohón rávetette magát, de a második csippentésnél már Káró is ott termett, és elkapta a hurka másik végét. — Ezt a szemtelenséget! — méltatlankodott magában Kari. Szíve szerint egy csúnyái károgott volna, de nem tette, mert eszébe jutott a százkét éves dédöregapja intelme, amely úgy szólt, hogy: „Sose hagyjátok magatokat a hirtelen haragtól elragadtatni, mert azzal a nyert ügyeteket is elveszíthetitek!” Káró, az idősebb cimbora tapasztalatból is tudja, hogy ha étel került a csőrébe, egy mukkot se szabad szólnia, amíg azt le nem nyelte! Míg Kari keserves dühében mozdulatlanul tartotta csőrében a hurkavéget. Káró óvatosan húzni kezdte maga felé. persze csak olyan erővel hogy az ketté ne szakadjon, mert nem lehetett előre tudni, hogy kié lenne a nagyobbik darab?! Erre Kari is gondolt, ugrott hát egy nagyot Káró felé. Ezzel az ugrással meglökte és fenekére huppantotta Kárót, de az még ebben a helyzetben sem engedte el a hurka végét. Sőt, egyensúlyát visszanyerve, nagyot rántott a zsákmányon. Ettől megint Kari tántorodott meg. de olyan szerencsétlenül, hogy feje a kuka vasához ütődött. Az ütés okozta fájdalom iszonytató haragra lobbantotta öt. Szeme szikrát hányt, és csúnya károgással támadt Káróra: — Váljál sántává, te átkozott Káró! De mikorra a szitkozódás végéhez ért. Káró — csőrében a hurkával — már a város határán túl fehérítő hegyoldal irányába repült! Kari keservesen bámult utána. — Igaza volt a dédöregapámnak — károgta. — A hirtelen harag rossz tanácsadó! KOVÁCS JÓZSEF
