Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-11-04 / 45. szám
Nikolaj Janakiev képei már a megnyitó napján s azóta is napról napra igen szép számú közönséget vonzanak a bratislavai Bolgár Művelődési és Információs Központba. Annál is inkább, mert a kortárs bolgár festészet e fiatal, de már befutott csillagának nevét nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi hírnév is fémjelzi. 1954-ben született Sztanko Dimitrov városban, tanulmányait Szófiában végezte festészet szakon Szvetiin Russzev professzornál. Kezdettől termékeny és kommunikatív művész: 1981- től rendszeresen kiállít mind a hazai, mind a külföldi kisebb és nagyobb tárlatokon. Otthon, Szófiában, ahol jelenleg él és alkot, két önálló tárlata volt már. Képeit többször díjazták. A külföld Janakiev alkotásaival stockholmi, bécsi, amsterdami, moszkvai kiállításokon ismerkedhetett meg, s nem mindennapi sikert aratott mindenhol. Ma elmondhatja, hogy festményei a legrangosabb helyekre kerültek: a Bolgár Nemzeti Képtárba, a Szófiai Városi Galériába, Gabrovo város képtárába. Várna, Tolbuhin, Plovdiv képtáraiba, a híres acheni Ludwig Galériába és neves magángyűjtők gyűjteményébe Franciaországban, Hollandiában, Svédországban és másutt. Színekben, témaválasztásban, ecsetkezelésben, kompozícióban izgalmasan lüktető vásznaival ez a fiatal művész azonnal a bűvkörébe vonja a nézőt s egyhamar nem is engedi ki onnan. Régi, ismerős impresszionista hangulatok sejtenek fel egy-egy aktjában, de csak éppen felsejlenek, antik motívumaiból visszanéz ránk egy villanásra ősrégi ikonok beszédes merevsége, de valóban csak egy villanásnyira, a farsangi menet vagy a bábjátékos központi figurája, a báb, mintha töredéknyi Goyát idézne, de csak mintha ... Tájképeiben a táj a színeknek szigorú rendjében szinte a lábunk elé rendeződik, és kísértést érzünk: de jó lenne belépni a képbe, s elindulni az alá a túldimenzionált égbolt alá, mely ott feszül előttünk-fölöttünk tágan és levegősen. Csendéleteiben nemcsak a tárgyak élnek, hanem napszakok és értelmek is zsonganak, észreveszi és témává nemesíti a régi fiákért. Nikolaj Janakiev egyetlen tárgyat, egyetlen aktot, egyetlen mozzanatot sem ragad ki az időből és a térből, mert pontosan tudja: a szék, a lámpa, a vásáros, a ruhafogas, a tükör, a szék, az asztal nem élhet különálló életet, minden csakis úgy élhet, ha körülveszi s befogadja a környező mikro- és makróvilág. A folytonosságában és összefüggéseiben értelmes létezés festője Pál apostol után szabadon elmond magáról és a rólunk még egy nagyon fontos dolgot: „Ha környezetem nincs, semmi sem vagyok..." És ezért nehezen szakadunk el képeitől. (láng) Fotó: Könözsi I.
