Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-29 / 5. szám
„szunnyadozik a szakadás" Évszázados csend. Neszek sincsenek, sem odakint, sem idebent. Alvó csecsemő ismerheti csak ezt a nyugalmat. A belégzés és kilégzés egymást feltételező neszeit is elnyeli a tér. Az uralkodó szín a szürke. Kint is, bent is. Csakhogy a szobabeli szürke jóval világosabbnak tűnik az utcainál. Kint majdnem minden hótól világlik, de a csupaszon maradt felületek szürkeségét sötétebbé mélyíti a fehérség. Sötétebbé és ridegebbé. A benti szürkeség meghittebb, barátságosabb. S bár ez is magányt feltételez, bezártságot áraszt, akár az ablakon túli, de nem szorongásosat A megismerés, a töprengés magányát Azt a néhány arasznyi átmérőjű rést amelybe olykor belepréselhetjük magunkat miután hazatérünk mindennapi ismétlődéseink labirintusából. Amikor elmerülhetünk esendőségünk pőreségében. Ujjhegyünkkel megérinthetjük egy közvetlenebb valóság arcát S megmártózhatunk az egyre inkább kielégíthetetlen emberi vágyban: legyek azonos önmagámmal. Az ember ilyenkor latyakos cipőjével egy másik létidő kulisszáját hagyja az előszobában. Zakóját a szék karfájára teszi, pulóverét ülőkéjére veti hanyagul. Lazít Kienged, de nem pihen. Belehallgat az évszázados csendbe, farkasszemet néz a szürkeséggel. Időben megállapíthatatlan, meddig néz, meddig hallgat. Majd e valószínütlenül meghitt időtlenségből kilépve, amely ugyanúgy nem mérhető, ahogy a szerelem ideje sem, megérint egy poharat, széket ágytakarót könyvet képet szobrocskát s talán mindegyik tárgy felidéz valamit és valakit Mintha ez az állapot lenne a tapasztalás ideje, s minden tapasztalással egy-egy lépéssel, ha alig látszóval, alig észlelhetővel is, beljebb lép a létezés rengetegébe, amelynek legmélyén a közömbösség felelősségre, a cinizmus szeretette, az önzés önzetlenségre vált. Amelynek legközepén a végtelenül vágyott emberség honol. A szerelmek és barátságok legmegfelelőbb légköre ez. A biztos és kétes közti tér, ahol minden a mi választásunktól függ. Ilyenkor határozzuk el, holnaptól másként élünk. Ilyenkor akarjuk pánikszerű tragikummal önmagunk megváltozását és egészen titokzatos vágyako zással lemezt teszünk a korongra, hogy elmerülhessünk a zenében. Vagy könyvet nyitunk, hogy olvasás sál ugorjuk át az alany és tárgy között tátongó szakadékot Önégetö, önmegváltást remélő bensőséges pillanatok ezek. Miközben kint hull a hó. Az utcán zajlik a kora esti élet. Bent pedig, a színek mattságába, fénynélküliségében egy mindjobban táguló, érzékeny befogadói készség mutatja magát Az ember ilyenkor mindent érzékel, ami öregedő századunk létében körülveszi. Kortól, nemtől függetlenül. Érzékeli, hogy nemcsak az idősebbek, de a sokszor elmarasztalt kamaszok is keresik a lényegi válságok megoldásának kulcsát Ők is tudják, miközben itt bent ízek és illatok sokasága között válogathatunk finnyáskodón, ott kint a havazáson, a kontinensen is túl, milliók éheznek. Történelemképük és pszichikai önismeretük közvetlenné és elevenné válását nagyban elősegítik a fegyverkezésre korlátozódott hatalmi gesztusok és fantáziaaktusok. És felhámjukon érzik az egymástól elszigetelődött kultúrák antihumánussá váló mozzanatait is, amelyeket éppen az elszigeteltség kényszerít embertelenségbe. Ha úgy tetszik, képmutatásba, álcába, maszkba. Aj. ember ilyenkor szégyenkezik megmozdulni. Érzi személyisége fortélyos körülfontságát a huszadik századi ember legfónto sabb alapélményét. Befelé fordul. Bensőjében havazik. Bensőnkben. És elámulunk az egyre mélyülő szürkeségből ránkmeredő székre, amelyen levetett ruháink hevernek'. Olyanok most, mint kinti maszkjaink. S e felismerés részegségében döntünk: teszünk majd. hogy levetett ingeink, pulóvereink, cipőink holnaptól ne lehessenek az átváltozás szimbóluma. Ugyanolyan őszinteséggel és nyíltsággal viselkedünk majd ablakon innen, mint túl. Mert úgy feszül bennünk ez az igény, mint az éppen megszületett csecsemőben a hangot adás legyőzhetetlen ereje. Mint kamaszokban a szókimondás vágya, felelősségteljesen gondolkodó szülőben a tenni akarás. S mint annyiszor, végső menedékként pátosztól független reményként a költészet jön etibénk segítségül, s szinte hangosan fogalmaztatja újra : „Alszik a széken a kabát/ szunnyadozik a szakadás,/ máma már nem hasad tovább —"És talán holnap sem, mormoljuk átfinomultan az évszázados csend ihletettségében. Vigyázunk rá... SZIGETI LÁSZLÓ tllpx i ■ -v ;W-?~ - A Nagy László felvétele A Szlovákiai Nöszövetség hetilapja XXXIV. évfolyam Főszerkesztő: HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET Főszerkesztő-helyettes: JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA Szerkesztőségi titkár: NESZMÉRI RÓZA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovákiai Nöszövetség KB ZlVENA kiadóvállalata., 812 64 Bratislava, Nálepkova 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava, Martanovicova 20. Telefon — titkárság: 585-19; főszerkesztő: 549 25 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyed évre 36,40 K6s. — Külföldi megrendelések: A Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS. Ústredná expedicia a dovoz tlaőe, 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V., József nádor tér 1.) Előfizetési dij: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215-96 162 — A SUTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaőiame n. p., 042 67 Koáice, Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon: A Dunatőkési (Dunajsky Klátov) Állami Gazdaságban házitésztát készítenek az asszonyok. (Riportunk a 12—13. oldalon.) Könözsi István felvétele.
