Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-01 / 40. szám
rAyiviviyriy±yiXtvivivivA^iviYivAviyiviyi^ LEVÉL AZ ASSZONYOK bOLQÁRÓL (1904.) márc. 28. Kedves Kiss. mióla most két hete itt maguknál a mi szegény nemünk dolgát szóvá tettem, egyre kapom a vitatkozó vagy magasztaló leveleket, s ezek közt legkedvesebbek a férfiaktól valók, melyeknek udvarias kodása szakasztott az a hang. ahogy a mi öreg doktor bácsink szokott volt beszélni velünk, mikor szemtelenek voltunk, és rosszalkodtunk, de meg nem verhetett bennünket, mert kanyaróban feküdtünk. Azaz. hogy még kedvesebbek, igazán kedvesek a kislyányok. akik el vannak a dologtól ragadtatva, csak attól tartanak, hogy talán nem is vagyok asszony, hanem asszony néven író férfi, mert oly rémséges sokat tudok. Istenem, ami az én múltkori levelemnek a magja volt: nem is én írtam, hanem egy fiatal lyány cikkéből idéztem, aki, én ismerem, nem hiszem, hogy öregebb volna, s egy szikrával sem kevésbé lyányai vagy „nőies”, mint alkalmasint legtöbbje az én aranyos kis publikumomnak. Abban pedig egészen bizonyos vagyok, hogy a kisasszonyok akármelyiké, ha (amire igaz. hogy nemigen szoktatják őket) megpróbálja nyugodtan és komolyan végiggondolni, amikről mi szóltunk, szakasztott olyan teljesen s rémséges tudományosan tudja kisütni ezeket az igen egyszerű, világos, kézenfekvő dolgokat. Semmi sem mutatja égrekiáltóbban a mi rabszolgaságunkat, mint hogy magunk is dupe-jei vagyunk a férfielhittségnek, mely a mi gyenge asszon vi elménk számára elérhetetlennek gondolja azt, amit az ő fenséges elméje gondolt ki. Pedig megfordítva: az az igazság, hogy semmi olyan nagyszerű vagy csodálatos nincs a világon, amit ha egy ember fel tudott érni ésszel, fel ne érné a másik is — csak. mondom, ez a „másik" ne becsülje alá a maga eszét és tehetségét, s ne legyen dupe-je az „egyik ” arroganciájának. így gondolja a paraszt is, hogy Jcicsi az ö esze az urak deák beszédjéhez — de ha úgy kerül, hogy ló helyett villamos kocsit kell hajtania, nagyon szépen megérti, mi az indukciós áram, s a voltot nem téveszti össze az amperről. De, mondom, ez jellemző ránk, ez a magunk kisebbítése és mesterséges ellustítása, mert félünk, hogy el találjuk veszíteni ,.nőiességünket ”, ha olyanoknak mutatkozunk, amilyenek vagyunk. Magamról emlékszem, s ha, kedves barátom, fellapozza az én régebbi leveleimet, mosolyogva fogja észrevenni, mily nehezen szoktam én is le a „nőiességről”, s mint erőltettem mesterségesen a bájos naivitást, amit négyszemközt butaságnak hínak, csak hogy az isten szerelmére elég nőies legyek. Ma ez még tetszik. Ina még ez a nőies — de már ma is igen sok férfit tudok, aki unja az ilyen módon nőies nőket, s mialatt a feleségére s a húgára komoly ábrázattal és alkalmasint meggyőződéssel parancsolja rá a bájos naivitást, maga olyatt asszonyok után szaladgál, akik megengedhetik maguknak azt a fényűzést, hogv ne legyenek naivok. Én még ismertem olyan férfiakat, akik rossz néven vették az asszonytól, ha evett, s asszonyt, aki szégyellte. hogy eszik. Igen, nagyanyámék korában az a nő volt nőies, aki csak csipegetett az ételből, mint a madár, s csak az ilyen tetszeti a férfiaknak. Ez igen megható volt, ha a nőies nő hercegnő volt, aki titokban aztán teleehette magát, s a szamár férfi, akinek ilyesmi tetszik, lord Byron volt, akinek e gusztusára romantiko-esztétikus okai voltak. Kevésbé szép. de a keletkezése okait jóval világosabban árulja el ez a romantika például a kishivat alnők háztartásában, ahol a ténsúr, természetesen, rostélyost eszik és bort iszik, mert ez se jusson a szegény embernek, mikor agyondolgozza magát? — az asszonynak azonban, mivelhogy ő tündér, jó a krumplicsuszpájz meg a kútviz is. Félek, hogv a nagyanyám idejebeli tündérasszony eredetében szolgáló volt, akit rövid koszton tartottak, s hogy a lord Byron romantikája, aki mondom, nem nézhette, ha asszony evett, a nagy szabadsághős tudtán kivid egy tőről fakadt a szolgabiró úr igazságérzésével, amely fellázad, ha az a disznó béres még pecsenyéről mer álmodozni, mintha nem jó volna az ö paraszthasának a kenyér meg a szalonna. S tudja mit: mint ahogy voltak a nagymama idejében nőies nők, akik titokban sem ettek, vannak „józan és becsületes” parasztok is, akiknek „hej, nincs párjuk”, s akik helyesnek és természetesnek találják, hogy ők világéletükben ne egyenek egyebet kenyérnél és szalonnánál; vannak derék cselédek, akik maguk is büszkék arra. hogy negyven esztendeig híven szolgálták az uraságot; derék dijnokok, akik maguk is elérzékenyednek, ha meggondolják, hogy mennyit körmöltek ők össze egy életen át napi nyolcvan krajcárért. Ezek bizonyára derék emberek és követendő mintaképei a jó polgárnak, de ha csupa ilyen derék ember volna a világon, akkor még most is négykézláb járnánk és fii vet ennénk. Igen; barátom, ha minden időkben nem akadtak volna olyan istentelen aszszonyok, mint én, akik azt érezték, hogy ha nem is egyenlő ember meg ember, de egyenlő joga van arra. amire képes, és amit meg tud magának szerezni: akkor ma nem az a nő volna a nőies nő, akinek ugyan hivatalból ostoba libának kell lennie, de mégsem szokás már megverni, vízbe hajigálni, s ha megvénül, a sintérhez küldeni, hanem még mindig csak a török asszonyfajta, aki lélektelen állat — ha az ura gazdag: ölbevaló. ha az ura szegény: igavonó. Most egy esztendeje Szkutariban másfél kilométer hosszúságban kél utcasor ablakait láttam megrakva velük; gyönyörű teremtések — a típusuk szakasztott a szép Lys Noiré, kinek arcvonásában A Hét címlapján gyönyörködtünk nemrég. A hány an aszszonyok elmentünk az ablakaik alatt: mindnyájan azt éreztük,, hogy két napig nem állanók azt az életei, amit ezek a szegény asszonyok élnek — pedig micsoda istenes az ő életük, akik végre is jómódú és felvilágosodott kereskedők feleségei, az idők haladásával növekvő sok mindenféle szabadságokkal: a szarajevói parasztasszonyokéhoz képest, akiket az ilidzsei állomáson úgy láttam. hog)> arccal a kerítésnek guggolva kellett ülniök, nehogy a férfiak vagy a pogánvok a szemükbe nézhessenek — egyéb a feredzséjök mögül nem látszott ki! Mentül többet gondolkozom e dolgon, annál világosabb előttem, hogy a nagyanyám korabeli nőies és a mai emancipált asszonyok közt való különbség nem a többé vagy kevésbé nőies nők, hanem a többé vagy kevésbé szabad emberek, a többé vagy kevésbé felszabadult osztályok közt való különbség — s a nők dolga azzal komplikálódik, hogy azon az elsőrendű osztályharcon kívül, melyben az apjuk s az uruk révén vesznek részt, ők még egy másodrendű, az elsőnél sokkal lassúbb haladású osztályharcnak is részesei, melyben apjukkal és utvkkal is szembenállónak. mint versenytárssal és rabszolgatartóval. Különben, azt hiszem, férfiak és nők egyformán tévednek, mikor a nők felszabadulását aszerint mérlegelik, jó vagy rossz tesz-e az, kellemes-e vagy kellemetlen; hogy illik-e vagy sem tisztességes és jólelkű embernek erre a célra törnie, erre a végre vágynia. Olyan változásokat, mint amilyen ez lesz, sohasem az visz végbe, hogy az emberek elhatározzák, hogy: nna, ezentúl jók és kedvesek leszünk, s a szegény asszonyoknak is megadjuk, ami őket megilleti. Nem, hanem az, hogy ez a változás elkerülhetetlen, s az eddigi állapot elviselhetetlen. Semmiféle „eddigi állapot” sem szűnt meg azért, mert akadtak nemeslelkű angyalemberek, akik lemondtak az előnyeikről hanem mindig azért, és mindig úgy, hogy az eddigi állapot terhei és kellemetlenségei kezdtek túlnőni az előnyein, s akiket ez állapot sújtott, e terhekkel és kellemetlenségekkel jobb sorsot tudtak maguknak kirevolverezni. A nőkérdést nem kell megoldani; az egyre oldódik, mégpedig rohamosan, száguldva. Ugyanazok a férfiak, akik egyre a nő házi és családanyai rendeltetéséről szónokolnak, egyre kevésbé hajlandók megházasodni, mert egyre kevesebb a pénzük, hogy feleséget és gyermeket tudjanak el- vagy kitartani. Ezzel egyre növekszik azoknak a nőknek a száma, akik akár akariWlWiWlTO nak ideálisok lenni, akár nem, kénytelenek munka után látni, hogy megélhessenek. S minél többen lesznek ezek, s minél többféle társadalmi körből valók, annál kevésbé fémek el a varrógép és az írógép körül, s annál több erejük is lesz, liog): több munkakört küzdjenek ki maguknak és jobb megélhetést — akárcsak a férfi munkások, vasutasok és tisztviselők. Viszont ha a nők egyszer annyira lesznek, hogy nem szorulnak férfira, hogv lemondjanak az élet javairól és gyönyörűségeiről, amikről eddig azért kellett lemondatnak, mert kenyerüket kockáztatták ezzel. S hogv ekkor az erkölccsel mi lesz, s mi lesz a családi élettel s a házassággal? Ez egészen olyan kérdés, mintha a XVIII. században azt kérdezték volna. hog): „akkor” mi lesz a törvénnyel, az állammal s a munkával? Sem a törvény, sem az állam, sem a munka nem pusztult bele, hogy ma már nem a tökfejű arisztokrata diktál jogot a dolgos polgárnak, s nem fog belepusztulni. ha majd nem a tökfejű polgár diktál jogot a dolgos munkásnak. Sőt. nem gondolja, kedves barátom, hogy csak akkor kezdenek majd igazán dolgozni az emberek, s akkor tesz igazán értelme, hogv államban élnek együtt, s törvényeknek engedelmeskednek ? Nem féltem sem az erkölcsöt, sem a családot, még a házasságot sem attól, ha majd nem a nagyságos főnök és kitartó úr diktál erkölcsöt a dolgos nő számára, hanem egyforma jogú emberek közös érdekkel állapodnak meg abban, hogy mi az erkölcs, és mi a tisztesség. Éppen a polgári osztályban ma a házasságban élő vagy irodai munkára befogott nők hetven százaléka műveltebb, intelligensebb és kiválóbb az uruknál vagy munkaadójuknál. Csakugyan azt hiszik, hogy ez az állapot sokáig eltarthat? Én nem hiszem, s ezekben a húsvéti napokban, mikor oly unott gépiességgel azok emlegetik legsűrűbben a feltámadást. akik semmi feltámadásban nem hisznek: én hiszek a feltámadásban, minden elnyomottak feltámadásában, bármennyire hoz záromlottak maguk is az ő rabszolgaságukhoz. Én tagadom legkevésbé. hogy mi nők ugyancsak hozzáromlottunk, de nem is volt úgy elnyomva senki, mint mi, s könnyelműségünkért, háziállati sotvnkban való gyönyörködésünkért minden rabszolgánál keservesebben bűnhődünk azzal, hogv semelyikük felszabadulása oly lassan nem halad, mint a mienk. De mégis halad, s ha ötven év múlva egy eljövendő Emma húsvéti levele a nökérdésröl szó! majd: az akkori állapotok nagyszerűségéhez képest szegény, bátortalan, rabságban megrokkant képzeletűnek fog tetszeni a maga forradalmár barátnéja Emma mwz
