Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-01 / 40. szám
A 38. hét eseményeiből • Lubomir Strougal szövetségi miniszterelnök meghívására hivatalos látogatást tett hazánkban Mohamed Mzali, a Tunéziai Köztársaság miniszterelnöke. A két kormányfő értékelte az elmúlt időszakban a politikai, a gazdasági, a kulturális, az egészségügyi és a sportkapcsolatok fejlesztésében elért eredményeket. Hangsúlyozták, hogy mindkét fél a kapcsolatok intenzivebbé tételére törekszik, ami megfelel a két ország népe szükségleteinek és érdekeinek. • A Szövetségi pénzügyminisztérium és a Csehszlovák Állami Bank tájékoztatása szerint október 1 -jével 1 000 korona névértékű új csehszlovák bankjegy kerül forgalomba. Ez megtakarításokat tesz lehetővé, többek között csökkenti a bankjegynyomás költségeit. Az új bankjegy tervezője Albin Brunovsky nemzeti művész. • Lubomir Strougal szövetségi miniszterelnök Prágában fogadta Faluvégi Lajost, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettesét, az Állami Tervhivatal elnökét. A találkozón a felek nagyra értékelték a csehszlovák—magyar kapcsolatok fejlesztésének eredményeit, és megállapították, hogy adottak a kellő feltételek a kapcsolatok intenzifikálásához. • Bajkonurról felbocsájtották a Szojuz T—14 szovjet űrhajót — fedélzetén Vlagyimir Vaszjukinnal, Georgij Grecskóval és Alexander Volkowal —, amely összekapcsolódott a Szaljut—7 űrállomással. A legénység az asztrofizikai biológiai és technológiai kísérletek programján dolgozik. • A Dán Királyság parlamenti küldöttsége, amely Svend Jakobsennek, a parlament elnökének vezetésével hivatalos látogatáson tartózkodott hazánkban, a szlovák fővárosba is ellátogatott, ahol a bratislavai várban Viliam Salgovic, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke fogadta. • Lázár György, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnöke hivatalos látogatást tett Tokióban. Magyar kormányfőnek ez az első látogatása Japánban 1959, a két ország közti diplomáciai kapcsolatok felújítása óta. • Kétnapos ülést tartott Prágában a katolikus papokat tömöritő Pacem in terris Szövetség Elnöksége. A békeakciók megvitatásakor hangsúlyozták, hogy a katolikus papság abban az időszakban, amikor az imperialista körök állandóan növelik támadófegyver-potenciáljukat, örömmel fogadja a Szovjetunió békejavaslatait, amelyek a fegyverek fokozatos megsemmisítésére és az atomkatasztrófa elhárítására irányulnak. • Pekingben megtartották a Kínai Kommunista Párt országos konferenciáját, ahol csaknem ezer küldött tárgyalta meg a Kínai Népköztársaság 1986—1990-es évekre szóló társadalmi és gazdaságfejlesztési 7. ötéves tervének fö irányait és a párt vezetőségében eszközölt személyi változásokat. • Megtartotta 12. ülését Bratislavában a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsa. Megtárgyalta azokat a feladatokat, amelyek a CSKP XVII. kongresszusa előkészületeinek időszakában hárulnak a szlovákiai szakszervezeti szervekre és szervezetekre. • Gustáv Husák. a CSKP KB főtitkára, köztársaságunk elnöke levélben fejezte ki köszönetét az Aero tröszt dolgozóinak, akik szeptember 11 -ig teljesítették a 7. ötéves tervidőszak fő feladatait. • A Szovjetunióban ez év tavaszán a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítására hozott intézkedések még következetesebb végrehajtása s az alkoholizmus elleni újabb jogi intézkedések mellett foglalt állást az SZKP Központi Bizottsága. • Gustáv Husák köztársasági elnök a sajtó, a rádió és a televízió napja alkalmából az idei Csehszlovák Újságírói Díjat Jarmila Houfovának, a Rudé Právo szerkesztőbizottsága tagjának, a lap politikai kommentátorának és Karol Hulmannak, az Expres hetilap főszerkesztőjének adományozta sokéves, jelentős, politikailag elkötelezett publicisztikai tevékenységéért. • A Mexikó történetében legnagyobb természeti katasztrófának minősíthető földrengés a Richter-skála szerint néhol elérte a 8-as fokozatot is. A fővárosban a három emeletnél magasabb épületek egyharmada összedőlt, több száz további épületet pedig az összeomlás veszélye fenyeget. 37 órával később újabb földrengésre került sor 7,3 fok erejéig. A halálos áldozatok száma már most meghaladja a 3 ezret, a sebesülteké pedig a tízezret. Egymás után érkeznek a nemzetközi segélyszállítmányok; elsőként a Szovjetunió gyógyszer-, kötszer-, valamint takarószállítmányát kapták meg. Az Egyesült Nemzetek Szervezete New York-i székházában a 159 tagállam i küldöttségének jelenlétében már elhangzottak az idei jubileumi, vagyis a világszervezet 40. közgyűlésének megnyitóbeszédei. Ismeretes már a tanácskozás napirendje is. A nagyvilág híreit s történéseit figyelemmel kísérő ember minden különösebb taglalás nélkül is tudja; a tanácskozások, tárgyalások, viták központi témája egy atomkonfliktus elhárításának, a leszerelésnek, a világűr felfegyverzése megakadályozásának kérdései, egyszóval fajunk s bolygónk élet-halál kérdései lesznek. A Szovjetunió és a szocialista országok közössége békekezdeményezésektöl, javaslatoktól, ötletektől duzzadó tarsollyal, ésszerű, a kölcsönös előnyökön és a kölcsönös biztonságot feltételező kompromisszumokra való hajlandósággal foglalta el helyét a tagállamok között. Küldöttségünket az ENSZ-közgyűlésen szokás szerint külügyminiszterünk, Bohuslav Chnoupek vezeti. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság még a közgyűlés megnyitása előtt közös közleménnyel lépett mindenekelőtt Európa és nem kevésbé a világ közvéleménye elé. Az alábbiakban a két szomszédos szocialista ország közös közleményét ismertetjük, amelynek ügyében a csehszlovák kormány levelet intézett a Német Szövetségi Köztársaság kormányához Bonnba. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya e levélben javasolja az NSZK kormányának, hogy kezdjenek tárgyalásokat vegyifegyvermentes övezet létrehozásáról Európában. Erről a kérdésről kormányunk és az NDK kormánya már konzultációkat folytatott, és úgy döntöttek, hogy a következőkkel fordulnak a Német Szövetségi Köztársaság kormányához: „A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya úgy véli. hogy a vegyi fegyverek eltávolításának reális lehetőségei elsősorban a vegyifegyvermentes övezet Európában való létrehozásában rejlenek. Ez elősegítené az itt található vegyifegyverkészletek felszámolását, s ezen felül kizárná ezen fegyverek új. veszélyesebb fajtáinak, elsősorban bináris fegyvereknek az elhelyezését európai területen. Rámutattak erre a Német Szocialista Egységpárt és a Német Szociáldemokrata Párt közti, vegyifegyvermentes övezet létrehozásáról folyt tárgyalásokon is. amelyek az önök által ismert politikai kezdeményezés előterjesztésével fejeződtek be." — áll egyebek között a levélben. Tudvalevő, hogy a nukleáris fegyverek után a vegyi fegyverek a legveszélyesebb tömegpusztító eszközök, és az sem titok, hogy a NATO éppen a Német Szövetségi Köztársaság erdős területein, többnyire földalatti raktárakban halmozott fel ezekből olyan mennyiséget, amelynek mindössze egy bizonyos, nem is nagy hányada elegendő lenne földrészünk lakosainak elpusztításához. Egyébként is a vegyi fegyverek betiltásának és felszámolásának kérdése már hosszú évek óta szerepel a különböző szintű nemzetközi tárgyalások napirendjén, s betiltásukkal és felszámolásukkal kapcsolatos javaslataikat nemcsak a Varsói Szerződés tagállamai, hanem más országok is kidolgozták és előterjesztették illetékes fórumokon. Tudjuk, mindeddig minden ilyen javaslat írott malaszt maradt csupán. A szóban forgó javaslat szerint a vegyifegyvermentes övezet Európában kezdetben e három ország: a Német Szövetségi Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területére terjedne ki. Később természetesen más érdekelt országok is csatlakoznának az egyezményhez. A csehszlovák—NDK javaslat bonni fogadtatása nem volt kedvező, az uniópártok elutasítják a tárgyalások megkezdését. S teszik azt annak ellenére, hogy egy vegyifegyvermentes övezet egyezményes létrehozása Európa szivében, nemcsak kontinensünk biztonságát növelné meg számottevően, hanem követésre ösztönző, nagy horderejű lépés lenne az általános leszerelés felé is. LÁNG ÉVA Kezdeményezések és igények az ENSZ jubileumi közgyűlésén