Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-24 / 39. szám
Hogyan vásároljunk használt személygépkocsit ? Kezdő járművezetők, vagy azok, akiknek keresetéből nem futja új autóra, gyakorta használt gékocsit vásárolnak. Ha tehát úgy döntünk, hogy használt gépkocsit vásárolunk, tudnunk kell, hogy az adásvételi szerződés aláírása után az előforduló hibákat hat hónapon belül kell reklamálnunk, mert ez idő letelte után a volt tulajdonos már nem felelős a jármű hibáiért. Az úgynevezett „jótállási idő" az adásvételi szerződés megkötésétől számított hat hónap. A használt gépkocsi vásárlásához vigyünk magunkkal szakértőt, és ne álljunk meg mindjárt az első kocsinál, több gépkocsit is szemügyre kell venni. Mi az, amit alaposan meg kell vizsgálni? Elsősorban a gépkocsi alvázát és a karosszériáját, mivel ezek a gépkocsi legdrágább részei. Ne tévesszen meg bennünket, ha esetleg újonnan festett gépkocsival találkozunk, mert ez a csillogó-villogó lakk nagyon sok hibát takarhat. Hisz előfordulhat, hogy már a gépkocsi átfestését is hagyagul végezték, vagy egyszerűen csak fóliával ragasztották be a már lyukas felületet és ezt festették át. Jól meg kell nézni a gépkocsi padlózatát is, hogy nem rozsdásodik-e? Előfordulhat, hogy az ilyen vizsgálat során papírra, pléhre vagy lyukra bukkanunk. Ilyen gépkocsit ne vegyünk meg, még akkor sem, ha a tulajdonos jutányos áron kínálja, mert a javítások sokba kerülnek, és ahogy mondani szokás: „többe kerülne a leves, mint a Nők a volánnál hús!” A gumiabroncsok szintén nagyon sokat elárulhatnak a gépkocsi állapotáról. Ha a felületük repedezett, összevagdosott, szakadozott, vagy annyira kopott, hogy a futófeíület rovátkái nem érik el az 1 mm-es mélységet, tehát nem felelnek meg a 100-as rendeletben előírtaknak, akkor új gumiabroncsok kellenek. Ezeknek az árát így le kell vonni a vételárból. Ha a gumiabroncsok kopása nem egyenletes, a gépjármű első futómüvében keressük meg a hibát! A motor belsejébe nem láthatunk bele, ezért legalább a felületét vegyük alaposan szemügyre. A törött csavarok kontár javításokról áruldoknak! A motor üzemképességéről sokat elárul a kipufogó is. Ha a kipufogóból áramló füst szürke színű, a motort jól állították be, normális a benzin- és olajfogyasztása. De ha sötét, fekete színű a füstje, a motor elhasználódott és sok olajat fogyaszt. A gépkocsi alatt keletkező olajfoltok rossz szigetelésről árulkodnak, amit azonnal cserélni, javítani kell. Ha a gépkocsi ablaküvege sérült, akkor ablaküvegcserével kell számolnunk. Ez nemcsak további nagyobb kiadással jár, hanem gonddal is, mert az ablaküveg jelenleg hiánycikk. Ha próbaútra megyünk a gépkocsival, fontos megfigyelni, hogyan, „ül" a gépkocsi az úton, főleg kanyarban. Meg kell figyelni a fékek működését is. Ez egyike a legfontosabb biztonsági követelményeknek. Ha úgy határozunk, hogy a gépkocsit megvásároljuk, akkor nézzük meg, hogy nem hiányoznak-e a velejáró alkatrészek (javítókulcsok, emelő, égők, pótkerék stb.) S ha megállapodtunk a vételárban, megkötjük az adásvételi szerződést. A szerződésnek tartalmaznia kell az eladó és a vevő nevét, pontos lakcímét, a gépkocsi típusát, rendszámát, a motor számát. Fel kell tüntetni a kifizetendő összeg nagyságát, a lefutott kilométerek számát, és főleg írásba kell foglalni a gépkocsin észlelhető hibákat. Legalulra kerül a keltezés, az adásvételi szerződés megkötésének napja a vevő és az eladó aláírásával. Utána átveszszük a gépkocsihoz járó iratokat. Ne feledkezzünk meg a kötelező biztosításról szóló nyugtáról sem! Ezután hazavihetjük a gépkocsit. De, hogy biztosak legyünk a dolgunkban, a gépkocsivásárlást követő napon vigyük el autónkat műszaki ellenőrzésre (Stanica technickej kontroly). Ha a gépkocsink átesett ezen az ellenőrzésen és megállapították, hogy balesetveszélyes, ezért nem közlekedhetünk vele, akkor jogunk van visszalépni az adásvételi szerződéstől. Visszaadhatjuk a gépkocsit tulajdonosának, aki köteles a kifizetett pénzösszeget visszaadni. Természetesen más a helyzet, ha a tulajdonos előre figyelmeztetett bennünket a meglévő és szabad szemmel nem látható hibákra, és ezt az adásvételi szerződés is tartalmazza. Jól fontoljuk meg, hát hogy vásároljunk-e használt gépkocsit. Nehogy úgy járjunk, mint azok az öregedő férfiak, akik fiatal feleséget akarnak, és aztán azt vallják, hogy a legtöbb pénzt a fiatal nők és az öreg gépkocsik emésztik fel. FRANK INGRID A karikatúra poénja a rejtvény fő soraiban olvasható. Készítette: L L 35. számunk rejtvényének helyes megfejtése: — Tudod nagyapa elromlott a tévé. Sorsolással könyvet nyert: Kondé Mihályné, Nyárasd. (Toporníky), Anna Ferencné, Demö (Drnava), Almásy Mária. Nádszeg (Trstice), Farkas Zsigmond, Nagykeszi (Vei-. Kosihy), Iski Ibolya, Kisgéres (Maly HoreS). (nő is)