Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-24 / 39. szám
-----------------g^W«®Ó Lj--------------------------------------------------Most olvasóink észrevételeiből, tapasztalataiból, gondolataiból adunk közre egy csokorra valót, hátha mások is találnak benne megszívlelni valót vagy éppen ihletet kapnak saját kis ..közügyük" papírra vetéséhez... Törődünk velük A péró... Valaha ez a szó az emberi elkülönülést is jelentette, az almaradottságot. Naszvadon (Nesvady) is páréban laktak a cigányok, ennek azonban ma már nyoma sincs. Tizenkét éve tartozik egészségügyi körzetünkhöz ímelyre (ImeO 11 cigány család. S nem akármilyen családok! „Emberemlékezet óta élnek cigányok a faluban", mondja az idős Győré Péter bácsi. Fityel, a vajda hét éve halt meg. Aggastyán volt. Mindenki tisztelte, hozzá fordult a cigányság tanácsért, és akkor is, ha valami sérelem érte a közösségüket. Pompás, nagyszerű temetést rendeztek neki, hiszen az utódai a Lakatosok, s Naszvadon a cigányok nagyobb része e nevet viseli. Lakatos Lajosék is az ö leszármazottai. A ház gazdája Érseküjvárott (Nővé Zámky) dolgozik a húskombinátban, a legidősebb lány. Giziké pedig az Elektrosvitbeo. Lakatoséknak kilenc gyermekük van, mégis rend van a házukban és az udvaron is. Az apa nem engedte meg gyermekeinek, hogy ne járjanak iskolába. „írni, olvasni pedig mind megtanultok", mondta nekik. A gyerekek pedig hajlanak apjuk, anyjuk szavára. Miskovisz József tanító úrtól még könyvet is kaptak, hogy legyen^ mit olvasniuk. A kisebbek nekem is meg akarják mutatni, mit tudnak. Mesélnek a kis pillangóról... És most is szappanillatú, tiszta a bőrük. akárcsak akkor, mikor az orvosi rendelőbe jönnek. Maguk szinte már semmiben nem különböznek a falu lakóitól, talán csak sárga virágos, fodros szoknyájuk más. Ragyiiné Gál Eta, ápolónő Könyveket „örököltem" Városunkból egy idős asszony Poprádba költözött a leányához. A fiatalok, a gyors költöztetést úgy oldották meg, hogy eladtak mindent: a házat, a bútorokat, a festményeket, az edényeket, a vázákat, még a térítőkét és a függönyöket is. Csak a könyvekkel nem tudtak mit kezdeni. Eredetileg a hulladékgyűjtőbe szánták, de szombat lévén nem szállíthatták el, s akkor valaki rám gondolt. Talicskába rakták a könyveket, s a szomszédjuk garázsában vártak rám, míg értük mehettem. Lakásomat csakhamar ellepte az ódon könyvek illata, megkezdtem az ajándék szemléjét, osztályozását. Elsősorban fizikai állapotuk szerint csoportosítottam a könyveket, negyvenhárom szakadozott, rongyosra olvasott volt közöttük, elsősorban a századelő kedvelt leányregényei, szerelmes füzetecskéi. A fennmaradt negyvenegy könyv között voltak regények, tanulmánykötetek, tankönyvek és lexikonok is. A legrégibb közülük az 1903-as kiadású Csebov-mü, A bűn (akkor az írót még Antalnak nevezték Anton helyett), a legifjabb Vitányi János „Balog Ádám a nevem ..." című ifjúsági regénye 1958-ból. A többi kötet a két világháború közti időből való. s a klasszikus magyar Írók alkotásain kívül ma már ritkaságnak számító művek is kerültek hozzám. így Gulácsi Irén regénye, a Pax Vobis, vagy Földes Jolán VItagdíjas könyve, A halászó macska utcája. A könyveket lapozva — bár verskötet nem volt köztük — versekre is bukkantam, köztük Balassi e strófájára: „Beborult ifjúságom /Régi időm elmúlt,/ Most másképpen fordult,/ Szomorú az én sorsom.. Olvasgatom Balassi sorait, s közben azon gondolkozom, vajon hány könyv marad majd utánam, utánunk, s kik lesznek majd örököseink, ha az öregség, a tehetetlenség más tájakra szólít bennünket... Mert a könyvek túlélnek bennünket, de nekik is megvan a sorsuk. Nálam egyelőre otthonra találtak. De utánam ...? Motesíky Árpád, Vráble Egy régi könyv tanulságai Nemrég a könyvtárban kezembe akadt egy könyv. Klimová és Fügnerová munkája, melyet 1961-ben adtak ki magyarul „Nők az élet delén" címmel. Belelapoztam hát, s megtudtam, hogy a változó korban lévő nők gondjaival foglalkozik, így hazavittem. Van ugyan még vagy negyed évszázadom e kor eléréséig, de a vele járó gondok örökös női gondok. Meg izgatott az is, mennyit haladt azóta a világ. Hát jócskán! De vannak e könyvecskében máig érvényes, ma is megszívlelendő jó tanácsok a „Arany"lányok kék egyenruhában Volt egyszer egy kis csapat. A tíz lány szabad idejében egyre többször öltötte magára a tűzoltók kék egyenruháját. Komolyan vették a gyakorlatokat, összeszoritott foggal, kemény munkával másodpercet másodperc után faragtak le idejükből. A tűzoltásban a gyorsaság életet, értéket merít! Aztán a több kisebb verseny után következett az első komoly erőpróba. Állták a sarat, hazai bajnokságot nyertek. De nem elégedtek meg ennyivel. Júliusban az ausztriai Vöcklabruckban megtartott nemzetközi tüzoltóversenyen a Spisská Nova Ves-i női tüzoltócsapat aranyérmes lett. Most itt ülnek mind a nöszövetség bratislavai székházában egyenruhában, karcsún, frissen mosott hajjal. Nehéz elképzelni róluk, hogy ha kell, súlyos tömlőkkel szaladnak, tűzoltólétrát kezelnek, különféle kellékeket cipelnek. Büszkén feszít mellettük a két irányító „edző" — Frantisek Sopkovic és Andrej Tinus. Megtudjuk tőlük, hogy a csapat átlagéletkora mindössze 20 év, a legfiatalabbak 16 évesek, de a legidősebb sincs több 27-nél. Ketten munkásként dolgoznak, a többiek tanulnak, szakmunkásképzőben, középiskolában. A csapat parancsnoka, Anastázia Meleková ősztől a Trnavai Tanárképző Főiskola hallgatója. Tőle kérdezzük, nehéz volt-e a verseny. Bólogat, nehéz bizony, tíz csapat volt jelen hét államból, rajtuk kívül még Magyarországról, Jugoszláviából, pz NSZK-ból, Hollandjából, Finnországból és Luxemburgból. A legnagyobb konkurrenciát a jugoszláv lányok jelentették, árgus szemmel figyelték egymás hibapontjainak alakulását. Aztán már érezték, hogy övék a pálma, de még egymásnak sem merték kimondani. Az eredményhirdetés után mind a tízen sírtak örömükben. Míg Anastázia a verseny izgalmait idézi föl, már folyik a kedves ünnepség. Köszönő szavak hangzanak el, dicsérik a lányok kitartását, bátorságát, ügyességét. Majd Elena Litvajová elismerésül átadja mindegyiküknek az SZNSZ KB aranyérmét. Ezután pedig a Szlovákiai Tűzoltószövetség KB elnökének, Stefan Majornak a kezéből átvehetik a Példás tűzoltó kitüntetést és jelvényt is. S hogy mit mondhatunk el még a tíz önkéntes tűzoltólányról ? Nos azt, hogy nem abból a fajtából valók, akik pihennek babéraikon. E találkozó másnapján ugyanis már egy új verseny várja őket.-thatáplálkozásról, a kozmetikáról, a lakberendezésről és az öltözködésről is. Azt hiszem, sikeres könyv lehetett a maga idejében. Hogy mégis miért írok róla? Azért, mert a könyv illusztrált, egyszerű, kedves tusrajzok díszítik. Csakhogy azok a nők, akiknek szól a könyv, bájos öreg nénikéknek vannak ábrázolva ... Hogy negyed százada valóban ilyenek voltak-e a negyvenöt-ötven éves asszonyok, nem tudom, akkor én még csecsemő voltam. De manapság a változás korába jutott nők többsége nem ilyen! Egyre több az ápolt, csinos, fiatalos „élete delén" levő nő. Sokat segít ebben a jó fogorvos, a jó szabó, a kozmetikus, a fodrász — és a megváltozott életmód. Szépek maradhatnak az asszonyok, ha akarnak. Csak igény és önkritika kell hozzá. Mert micsoda különbség van egy „tyeplákis"kötönyruhás ötvenéves nö és egy ugyanannyi idős, de csinos háziruhában, jól fésült frizurával, otthon is ápoftan megjelenő asszony közt! Az „élet delén" általában már felnőtt, családos gyermekek veszik körül a nőket, eljön hát az ideje annak, hogy több gondot fordítsanak önmagukra és férjükre. Ilyenkor tehát nem lenne szabad elhagyniuk magukat! Jól szabott ruhában. ápolt hajjal, gondozott külsővel még hanguiatváltásaikat is könnyebben viselnék ... Mert életkedvüket nem veszítenék el, hiszen nem öreg még az, aki gyermekeit felnevelte, útra bocsátotta! „Nem a ruha teszi az embert" — így a régi szólás. De ha az említett könyv rajzait és a mai fiatalos nagymamákat, életük delén lévő nőket nézem, arra kell gondolnom: a ruha is teszi az embert. S talán ezen is érdemes elgondolkodni! Takács Izabella Nyári fejtörő — 9. fordulónkban néhány szállóige eredetét próbáltuk közösen kinyomozni. A helyes válaszok: A — 1.: F. Joliot-Curie mondta 1949-ben a párizsi Béke Világkongresszust megnyitó beszédében. B — 3.: Az „ép testben ép lélek" luvenalis római költő verssora volt egykoron, s bizony azt jelentette: az az igazi érték, ha testileg-lelkileg egészséges, ép, kiegyensúlyozott, tehát harmonikus az ember. C — 2.: „A kocka el van vetve" eredetileg görög közmondás volt, s a Rubikonon való átkelés előtt Caesar csak idézte ezt (Suetonius szerint, természetesen). A jó megfejtések beküldői közül ezúttal Bettes Jutka (Zádor), Németh Andrásné (Oroszka — Pohr. Ruskov), Szalai Ágnes (Kürt — Strekov), Horváth Jenöné (Kolárovo) és Bakos Józsefné (Demő — Dmava) nyert ajándéktárgyat. nyári játék (nő?)
