Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-09-17 / 38. szám

Ha nem is pirosbetűs A naptárban előforduló sok jeles nap között szerepel a sajtó napja is. Ha nem is pirosbetűs, nekünk ünnepet jelent. A röpke számvetés pillanatát, eredményeink-tennivalóink összegezé­sét. Ünnepet jelent, mert úgy érezzük, olvasóink figyelme még inkább felénk irányul ezen a napon, mint az év többi napján. Jókívánságokat tolmácsoló üdvözlőlapokkal telik meg szerkesztő­ségi asztalunk, bizonyítván, hogy szo­ros a kapcsolat, amely lapunk készítő­it és olvasóit összefűzi. Lapunk régi előfizetője mondta el egyik nyugat-szlovákiai olvasótalálko­zónkon. hogy szép hivatás az újságí­róé. Irigyli a sajtó dolgozóit, akik mindenről az „első kézből" értesül­nek, mindenhol jelen vannak, sarkig tárulnak előttük az ajtók a családok­ban, munkahelyeken, mindenütt az országban. Sok igazság van ebben a megállapí­tásban még akkor is. ha sajnos, nem minden ajtó nyílik meg előttünk, ahol megjelenünk, nem mindenhol fogad­nak egyforma szívélyességgel. Mert ahol nem mennek jól a dolgok, ahol van mit takargatni, ott nem jó. ha az újságíró belelát mindenbe. Ilyenkor mondják rá, hogy minden lében kanál, meg hogy „mit üti az orrát a mi dolgunkba A hírközlés dolgozójának azonban mindenről tudósítania, tájékoztatnia kell. A jóról, a szépről, az eredmé­nyekről éppenúgy, mint a hibákról, hiányosságokról, melyeknek társadal­mi életünkben nem lenne szabad elő­fordulniuk. S tenni ezt minden esetben az objektív valóság megismertetésével, rámutatva a bajra, de az útra is, a lehetőségre, amely elhárításához, meg­oldásához vezet. Hagy klasszikusaink írták le, hogy a Föld első nagyhatalma az újságírás, hogy modern világunkban a napi sajtó azt a szerepei tölti be, amit a természet rendjében a Nap, hogy a sajtó ébresz­tője. biztatója, ereje, nyugalma, bátor­sága olvasóinak. De megírták azt is. hogy küldetésében becsülettel helytáll­ni csak akkor tud. ha szókimondó és igazmondó. Csak így képes mozgósíta­ni. egvre több olvasót „hódítani" meg a célnak, az ügynek, amelyért szót emel. A szerkesztőségünkbe érkezett leve­lek. az olvasótalálkozókon felmerülő kérdések tükrözik leginkább, mit je­lent az olvasók bizalmát bírni. Problé­máikon keresztül, melyeknek megol­dásához véleményt, tanácsot kérnek, bepillantást engednek nyerni legben­sőbb énjükbe, családi titkaikba is. Megtisztelő és felelősségteljes jeladót számunkra — ha kell a jogi tanácsa­dó. ha kell a pedagógus, a pszicholó­gus szerepében — fiatalokat, felnőtte­ket eligazítani az élet útvesztőjében. Azzal a meggyőződéssel tesszük, hogy aki ilyen mértékben bírja olvasói ro­­konszenvét, annak szavai hitelt élvez­nek a társadalmi törekvések eligazítá­sában is. Valóban szép hivatás az újságíróé. Összefűzi a hétköznapokat az ünne­pekkel. Feladatteljesítés közben mun­kanappá fonódik számunkra az év minden napja. Mert amint az eset, nyék otthon és a nagyvilágban szül, len mozgásban vannak, az újság érdeklődése, ébersége sem lankadi egyetlen percre sem. A sajtónkra irányuló figyelem, társadalmi megbecsülés, a szociali család kialakításában ránk háruló / nyes feladatok adják az erőt ahh hogy vállaljuk és betöltsük küldi sänket. J. HEGEDŰS MAGI A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja XXXIV. évfolyam (nő?) Főszerkesztő: PÁKOZDI GERTRUD Főszerkesztő-helyettes: JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA Megbízott szerkesztőségi titkár: HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovákiai Nőszővetség KB ZIVENA kiadóvállalata.. 812 64 Bratislava, Nálepkova Címlapunkon: Nyár végi 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava, Martanovicova 20. Telefon — titkárság: 585-19; divat főszerkesztő: 549 25 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyed évre 36,40 Kcs. — Külföldi A ügy LüSZlo jehcíűlű megrendelések: A Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlace, 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V., József nádor tér 1.) Előfizetési díj: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215-96 162 — A SÚTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaciame n. p., 042 67 Kosice, Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents