Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-03 / 36. szám
• A ZÖLDSÉGESBEN: Lassan véget ér a nyár, megkezdődik az ősz a kertekben is. A nappalok még naposak, de az éjszakákon már a fagyok is jelentkezhetnek. Ezért, ha még nem végeztük el a nyárutói teendőket, hamarosan fejezzük ezt be, hogy legyen elég időnk az őszi talaj előkészítésére, más munkákra. Folytatjuk a meleg kedvelő növények betakarítását, konzerválását, raktározását. A gyökérzöldséget, valamint a káposztaféléket még a földben hagyjuk, annak ellenére is, hogy a hónap végén fagyveszéllyel számolhatunk. A gyengébb fagy ezeknek nem árt, ebben a hónapban viszont még jól nőnek. Szárazság esetén öntözzük is. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni azzal, hogy a zeller levelét le kell tömi ahhoz, hogy a gumó jól fejlődjön, a leveleknek is meg kell maradniuk! Ugyanúgy helytelen, ha a paradicsomról leszedjük a leveleket, hogy ezzel meggyorsítsuk a termés érését. Ellenkezőleg, a levelek cukrot szállítanak és meggyorsítják a beérést. A gyökérzöldséget már nem trágyázzuk, csak lazítjuk a földet körülötte. A késői káposzta, kel, ha nem zárja be leveleit, trágyázzuk meg foszfor tartalmú műtrágyával, ez elősegíti a fejesedést. Ha a póréhagyma már elég fejlett, a földet hozzákapáljuk, hogy fehér maradjon a hagymája. A hagymamagvakat nem hagyjuk kiperegni; levágjuk a hagymafejeket és kiakasztjuk őket, hogy utánszáradjanak. A legfőbb ideje, hogy felszedjük a vöröshagymát és a zöldhagymát, ezt is utánszárítjuk. A paprikát fóliával takarjuk, hogy védjük a fagy elöl. Az ágyásba áttelelésre spenótot, petrezselymet és karottát vetünk. Meleg fekvésekben még elültethetjük a karfiol, a karalábé és a fejes saláta korai fajtáit. Amennyiben van szabad nevelőágyunk, oda ültessük. • A GYÜMÖLCSÖSBEN: A hónap elejétől figyeljük a gyümölcs érését, hogy kellő időben szedni tudjuk. A nyári és az őszi termést ne szedjük le idő előtt, mert összehúzódik, ráncosodik, veszít az ízéből. De ne is hagyjuk túlérni a fán, mert akkor meg hamar férgesedik. Legjobb, ha válogatva, többszőrre IGAZ? — NEM IGAZ? 1. A GYORS EVŐK SZERVEZETE GYORSAN FELDOLGOZZA AZ ÉTELT, ÍGY NEM KELL TARTANIUK AZ ELHÍZÁSTÓL. Nem igaz. Aki gyorsan, mohón nyeli le az ételt, általában nem figyel arra, hogy mit és mennyit eszik. A jóllakottság érzése pedig csak tizenöt-húsz perc múltán lép fel, vagyis a normális kontroll nem működik. Éppen ezért együnk nyugodtan, kényelmesen! A lassú evők az ételt sokkal alaposabban megrágják, ami hozzájárul a jobb és gyorsabb emésztéshez. 2. A TÚL SOK NAPTÓL HAMARABB ÖREGSZIK A BŐR. Igaz. Az éveken át vett intenzív napfürdő árt a bőrnek. A veszélyes ibolyántúli sugarak ugyanis a bőr alatti szövetig hatolnak, és károsítják az élő sejteket. A bőrszövet idővel elveszíti rugalmasságát. Ezenkívül „elszáradnak" a kollagén rostok is. A bőr nem képes többé nedvességet felvenni és magába szívni, ráncossá válik. Ezért nem tanácsos túl sokáig és túl gyakran a tűző napon tartózkodni. 3. BORÚS IDŐBEN IS LE LEHET SÜLNI. Igaz. A páraréteg sohasem fogja el teljesen a láthatatlan ibolyántúli sugarakat. A bámulás ugyan lassabban megy, mint a tűző napon, viszont egyenletesebben és tartósabban sülünk így le. A bőrt nem izgatja annyira a nap. könnyebben megszokja a sugárzást, és megtartja normális megújulási ritmusát. De vigyázat: felhős időben is le lehet égni. 4. A TÖREDEZETT HAJVÉGEKÉRT A NAP ÉS A SÓS VÍZ FELELŐS. Igaz. A tengeri üdülés épp olyan strapának teszi ki a hajat. szedjük. A téli gyümölcsöt hagyjuk a fán, amíg csak lehet. Mielőtt hozzáfogunk a begyűjtéséhez, készítsük elő a raktárhelyiséget. A beérő gyümölcsöt permetezhetjük ún. tárolás előtti készitményadaggal (de csak a gyümölcsöt, a leveleket nem). A fák törzsére hernyófogó öveket kötözünk az araszolok összefogására. Mivel a bimbólikasztó bogár nőstényei főleg a csonthéjasok koronájába repülnek és ott petéznek, hetente kétszer-háromszor lerázzuk és elégetjük őket. A mézgásodó csonthéjasokat mésszel és káliummal trágyázzuk, a mézgásodás gócait letisztítjuk; csak tavasszal vágjuk ki őket. Rigolozzuk a sávokat a gyümölcsfa sövények számára, vagy gödröket ásunk a facsemeték és a bokrok elültetésére. A gödrök beszórásakor az egyes talajrétegek közé szerves trágyát és cukorgyári mésziszapot (a meszes talajba szuperfoszfátot) meg káliumműtrágyát teszünk készletbe. Még nedvkeringés idején szemezzük az őszibarack-magoncokat. Mihelyt megszűnik a fák nedvkeringése, oltjuk a fiatalabb kajszi- és őszibarackfákat, a mandulát és a szilvaféléket. Ha az előző hónapban nem érkeztünk elültetni az epret, ezt gyorsan hozzuk be. Erős, életképes egyedeket válaszszunk, amelyeknek fejlett a gyökérzete. A meglévő eperágyásunkat tisztítsuk meg a száraz, elhaló levelektől, a közte lévő gyomtól, szárazság esetén még öntözzük is meg. • A VIRÁGOSKERTBEN: Fokozatosan elvirítanak a nyári virágok. Helyüket a krizantémok, őszirózsák veszik át. A virágágyásokat, füves részeket tisztítsuk meg az elhervadt virágoktól, száraz levelektől. Az egynyári és évelő virágokról szedjük le a magot. A rózsákat már rövid szárral vágjuk, nem úgy, mint nyáron, hogy ne késztessük őket újabb növekedésre, mert ez már most nem kívánatos. Osztással szaporitjuk, majd szétültetjük a pünkösdi rózsát, az évelőket és az évelő szegfűt; ezek az alsó, megfásodott növényrészekből gyökeresednek meg a legjobban. A zöld fekvésekben elültetjük a tulipánhagymákat. Nedves időben szilárd gyökérlabdával átültetjük a fenyőféléket és az örökzöld lomblevelű fás növényeket. A hónap elején föltétien hozzuk be a szabadföldből a szobanövényeket, hogy a virágcserépben legyen idejük begyökeresedni, ellenkező esetben rosszul telelnének át. A többi szobanövényeket is — ha kint vannak — fokozatosan előkészítjük a teleltetésre. Megszüntetjük a trágyázását, néhány fajtánál — főleg a kaktuszféléknél — ritkítsuk az öntözést. A hónap végén a kényesebbeket már behordjuk a szobába. mint a szakszerűtlen kezelés. Ha a hajból nedvességet vonnak el, a hajvégek kettétöredeznek. A hasadás rövid időre „összetapasztható’' különféle hajápoló szerekkel, de igazán csak egy dolog segít: ha a hajvégeket levágatjuk. Megelőzésként hajolajjal védhetjük hajunkat a naptól és a sós víztől. 5. HA A FINOM, VÉKONY SZÁLÚ HAJAT GYAKRAN NYÍRJÁK, ERŐSEBBEN, DÚSABBAN NŐ. Nem igaz. A hajszerkezet ugyanis genetikailag meg van határozva, vagyis örökletes tényező. A gyakori hajnyírás, frizurakészítés mégis sok előnnyel jár, mert a vékony haj dúsabbnak tűnik. A vékony szálú hajat speciális samponnal mossuk, használjunk hajrögzitöt, és alkalmazzunk hajkúrákat. A hajápoló szerek vékony filmrétegként borítják be a hajat, és tartást adnak neki. 6. A FÉNYTELEN HAJAT A SÖR FÉNYESSÉ TESZI. Nem igaz. Éppen ellenkezőleg. A sörben lévő cukortól a haj fénytelenné válik. Tagadhatatlan viszont a sör fixáló, rögzítő hatása. Mégsem helyettesítheti a hajfixálókat, mivel a sör szaga megmarad a hajban. A természetes szerek közül megfelelőbb a kamillával való öblítés. A kamilla a szőke hajat világosabbá teszi, a sötét hajnak meleg fényt kölcsönöz. 7. A HAJ ÖSSZEVISSZA NŐ; NÉHA, MINT A GYOM, NÉHA PEDIG EGYÁLTALÁN NEM NŐ. Nem igaz. Minden ember haja mindig nő. Mégpedig átlagosan havonta 1—1,5 centimétert. Ha nem nő a haj, annak más oka van, amit a bőrgyógyász állapít meg. Egyébként a finom szálú haj növését nehezebb észrevenni, mivel a hajvégek különösen vékonyak. Névnapjukon e héten köszöntjük Rozália, Viktor, Lőrinc, Zakariás, Regina, Mária, Adrienn, Ádám és Nikoletta nevű olvasóinkat. Rozália nevünk az olasz Rosalia névből ered, ez valószínűleg a Rosa (magyarul: Róza) továbbképzése. Ajándékozzunk e név viselőinek rózsát, hozzá verskötetet, növényhatározót, vagy rózsatöveket. Viktor nevünk a latin névből ered, jelentése: győző, győztes. Ajándékozzunk a Viktoroknak .lándzsarózsát, hozzá sakkot, versenykerékpárt, görkorcsolyát, esetleg stopperórát, vagy „Te vagy a legjobb" feliratú trikót. Lőrinc nevünk teljes etimológiáját nemrég közöltük, jelentése: a Róma melletti Laurentum vidékéről származó férfi, vagy: babérkoszorúval díszített. Ajándéka legyen babérkoszorú, hozzá kapjon gyorsforralót, vízmelegítőt, fürdőköpenyt és fürdőlepedőt, esetleg fürdösapkát. Mindezt azért, mert az ő névnapja után szabadtéri fürdőzést gyakorolni, esetleg hozzá még dinnyét is fogyasztani — nem ajánlatos. Zakariás a héber Zakerjah név latinos for májából ered, jelentése: Jahve emlékezik. Ajándékozzunk hát e név viselőjének nefelejcset, egy tucat zsebkendőt (esetleg sarkuknál fogva csomóba kötve), határidőnaplót, jó minőségű tollkészletet. Regina nevünk egyrészt a latin Regina névből ered, jelentése: királynő; másrészt a Reinkezdetü női nevek önállósult becézöje. A Rein- előtag a germán ragin származéka, jelentése: tanács. E név viselői kapjanak királyliliomot, hozzá jó „tanácsadókat", vagyis szakácskönyvet, egészségügyi (stb.) ismeretterjesztő könyveket. Mária nevünk a héber Mirjam származéka, jelentése ezidáig megfejthetetlen. Kapjanak ajándékba liliomot ők is, hozzá kozmetikumokat, szép kosárkában vagy elegáns dobozban. Adrienn a francia Adrienne névből ered, ez a francia Adrien (Adorján) női párja. Kapjanak ajándékba francia parfümöt, rúzst, albumot vagy útikönyvet Franciaországból (a Loirevölgy kastélyairól nemrég jelent meg fotóalbum), hozzá orchideát. Ádám nevünk vitás eredetű, valószínűleg sumérra visszavezethető héber név, a jelentése: atyám. Kapjon e név viselője egy kosár almát, lexikont, kígyóbőr övét vagy tolltartót, táskát, Jean Effel-albumot, hozzá krizantémot. Nikoletta nevünk az olasz Nikola kicsinyítő továbbképzése. Ajándékozzunk nekik mikulásvirágot, mert nevük végső soron a Miklós női párja, hozzá kötött csizmát, zoknit, harisnyát. kamáslit, esetleg kosarat, hátizsákot.