Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-09-03 / 36. szám

Kedves lányok, kedves fiúk! Ezzel a versrészlettel köszöntlek Benneteket az iskolaév első hetében, s el nem múló felfedezővágyat és kíváncsiságot kívánok nektek, hogy legyen ami perpetuum mobileként OLYAN LÉNY, aki megérti a diák problémáit, tud foglalkozni a diákkal, nem túl szigorú, de nem is nagyon engedékeny. (Molnár Gyöngyi) — ROSSZ TANÁR NINCS szerin­tem, csak rossz diák. (Kiss Mónika) — A JÓ TANÁR a diákkal szemben elnéző. Nem akkor ad a diáknak jó jegyet, amikor jó kedve van, hanem Mottó: Nyitva egy ablak, benne egy diák ül a párkányon, két lába vidáman harangozgat a szédítő világban — gyanítom én, a néma éji tárgyak testvér-nyugalma most belőle árad, s már azt is sejtem, miképp csendül össze rímként a torony és a fény ezüstje: ő itt pásztor, föl egész a holdig ő terelgeti csillagos csikóit. (Garai Gábor) bevallotta, hogy szerelmes belém, és szeretne velem járni. Mondta, hogy már hamarabb is szólni akart, de nem volt hozzá mersze. Kapcsolatunk lassan egy éve tart Szépen megvagyunk, én első vagyok a fiúmnak, s ő is első nekem. A baj csak az, hogy utóbb a barátnőm is beleszere­tett a fiúmba, pedig ő is jár valakivel. Köztünk minden úgy van, mint régen, de azért egy kissé már idegesít a dolog, mert a barátnőm helyesebb nálam, s attól félek, hogy a fiúm átáll hozzá. Bár azt mondja, hogy engem szeret s én is azzal vigasztalom magam, hogy „nem akit a szem, hanem akit a szív", de mégis... Mert én nagyon szeretem ezt a fiút és örülnék, hogyha ő, aki életem­ben az első volt, lenne az utolsó is. S mivel nagyon szeretem, nagyon hi­ányozna, ha elveszteném... Üdvözletem küldöm az olyanoknak, mint én. Szeretettel: hajt a tanulásba. S kívánom, legyenek jó tanáraitok! DE KI A JÓ TANÁR? Emlékeztek, ti már kifejtettétek a véle­ményeteket e témával kapcsolatban is. Lássuk hát, mit írtatok? — HAHAHAHA! Ki a jó tanár? Ta­pasztalatból mondom, mind a lusta, mind a szorgalmas tanuló szívesen emlékezik vissza szigorú, fegyelmező tanáraira. Szerintem a TANÍTÓ észre­veszi, vagyis megtalálja a tehetsége­seket, fejleszti a diákok alkotóképes­ségét, buzdítja, lelkesíti őket az értel­mes életre. (Hajtman Béla)- AKI NEM VEREKSZIK és jó a diákokhoz, az a jó tanár. (Bódis Teréz) A mai napig is t< Ketten vagyunk testvérek, én 15 éves vagyok, az öcsém 14. Sok barátja van, s mivel gyakran jönnek hozzánk látogatóba, és is szoktam velük beszél­getni. Van az öcsémnek egy barátja, aki távoli mkonunk is egyben, és több­ször jött hozzánk olyankor, amikor az öcsém nem volt otthon. Ilyenkor én nyitottam ajtót, és elbeszélgettünk. Gyakran volt velünk fürödni, biciklizni, aratóünnepélyre is együtt szoktunk menni, és táncoltam is már vele. Na­gyon jó barátok voltunk, mindent el­mondtunk egymásnak. Egy nap újra eljött hozzánk, s mivel amikor a diák jó jegyet érdemel. Ui. előfordult már olyan eset, hogy a diák jól felelt, de mivel a tanár nem kedvel­te őt — vagy éppen rossz kedve volt — beszedette! (Horváth Erzsébet) — AKI MEGÉRTI a diák gondját-ba­­ját, s egyetért a fiatalabbak ha annak igaza van, az a jó tanár. És aki tesz is valami csekélységet a tanuló érdeké­ben, ha arra rászorul. (Juhász Marianna) Többen írtátok, hogy a jó tanár a diák példaképe lehet, ami nagyon jó dolog, mivel a tanár-példakép az egyik leghatékonyabb „nevelési mód­szer". Hát ilyen tanárból legyen na­gyon sok az új tanévben. to' első szerelem! épp nem volt semmi dolgom, és unat­koztam, sétálni hívott az erdőbe. Én beleegyeztem. Biciklivel mentünk, egész úton beszélgettünk, és én nem is gondoltam semmi másra. Egyszercsak megálltunk egy elhagyatott tisztáson, s azt mondta, pihenjünk meg. Leültünk a már sárguló fűbe, mert ez egy őszi délután történt, s ahogy ott ültünk, átkarolt, sokáig nézett és egyszercsak megcsókolt. Ez volt életem első csókja. Sokáig szólni sem bírtam, úgy éreztem forog velem az erdő, és mindent át akartam gondolni, de erre nem volt idő, mert még egyszer megcsókolt. Majd Anikó Kedves lányok, kedves fiúk! Mint látjátok, beérkezett szerkesz­tőségünkbe az első „elsőszerelem­­sztori". Anikónak jutalmul küldünk egy Marcellina PJT plakátot, s jöjjön a többi történet. S már most megígé­rem nektek, hogy néhány komoly szót is ejtünk majd az első szerelem örö­meiről, buktatóiról, arról, hogy miért fontos az ember életében, hogyan éli át első zsenge szerelmét. Szívesen válaszolunk szakemberek segítségé­vel a témával kapcsolatos kérdése­itekre is, ha ezeket szeptember végéig bekülditek! O' cpCau/ Az oldal rajzait Ordó­­dy Andrea, másodikos gimnazista készítette, aki nagy ál­latbarát (nő 17)

Next

/
Thumbnails
Contents