Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-22 / 4. szám
Fotó: Könözsi István A A _ iskolareform nemcsak új oktatási-nevelési r\*j módszerek levezetését, alkalmazását tette szükségessé, hanem bizonyos változásokat hozott a tanulók tudásának és magatartásának az értékelésében is. A pedagógus legnehezebb feladatai közé tartozik ítéletet mondani a tanulóról. Nem véletlen, hogy az értékelés formája és módja a legtöbbet vitatott kérdések közé tartozik a pedagógiában. S nemcsak a pedagógusok vitatkoznak rajta, hanem mindenki, akit érdekel. A tanulói teljesítmények mérésére sokféle formával próbálkoztunk már. Az úgynevezett abszolút minősítési értékek állandóak. Ezeknek a kritériumait nálunk az Osztályozási szabályzat határozza meg. Azért időszerű erről beszélni, mert az 1984—85-ös tanévben új Osztályozási szabályzat lépett érvénybe, ami egyes cikkelyeiben lényegesen eltér az előzőtől. Minden részletét elemezni és megmagyarázni egy újságcikkben nemcsak felesleges, hanem lehetetlen is volna. E feladat minden iskolában a pedagógusoké. Már ezzel is utaltam rá, hogy az osztályozást senki sem tekintheti titoknak, vagy az iskola belső ügyének, még kevésbé magánügynek, de ugyanakkor olyan valaminek sem, amibe mindenki belebeszélhet és úgy magyarázhatja, ahogy neki tetszik. A szabályzat jogi jellegű dokumentum, amihez pedagógusnak, tanulónak, szülőnek egyaránt alkalmazkodnia kell. Gondolhatnánk, hogy az utóbbit ki is hagyhattam volna, hiszen az érdemjegyek megállapítása, a tudás elbírálása a tanítási órákon történik, ahol csak a tanulók és a pedagógus van jelen. Ez igaz, de a pedagógusok kötelessége rendszeresen tájékoztatni a szülőket is gyermekeik szorgalmáról, aktivitásáról, alkotókészségéről, magatartásáról és így tovább. Igaz. sok bírálat elhangzik az iskolák rovására, miszerint túlságosan leszűkítik a döntő tényezők körét. Csak tudást, szorgalmat és viselkedésformát értékelnek. Én azt mondom, iskolája válogatja. Sőt egy iskolán belül a pedagógusok között is tehernek némi eltérések. Valóban fennállhat a veszélye annak — sok esetben fenn is áll —, hogy szigorú rendeletek és szabályzatok ellenére is, a szubjektivitás és a beszűkülés érezteti a hatását E megmerevedés elkerülésének előfeltétele a pedagógusok rendszeres önképzése, a szülők fokozottabb érdeklődése a korszerű nevelési és oktatási módszerek iránt S nem utolsósorban a szülők és az iskola őszinte együttműködése. Mindez persze túl szép lenne. Csakhogy nekünk számolnunk kell sok mindenféle akadállyal, illetve konfliktusforrással. Ne említsek többet, mint a gyermekek családon belüli különféle helyzetét Az is kétségtelen, hogy a tanulók alkotókészsége (kreativitása) iskoláinkban még keveset érvényesül. Nem azért, mert a pedagógusok nem érzik jelentőségét hanem inkább az oktatási feltételek hiánya miatt. Ha ma még nem is. de a jövőben feltétlenül előtérbe kerül e felbecsülhetetlen értékű emberi tulajdonság kibontakoztatása. Félő azonban, hogy addigra a fiatal pedagógusnemzedék is nagyon megszokja, hogy előnybe helyezze a ..konvergens” gondolkodású gyermekeket akik szorgalmasak, pontosak, engedelmesek, udvariasak, vagyis az általános értelemben vett „példás” tanulókat. Pedig vannak másképpen gondolkodó gyerekek is, akik a problémákat meglepő, az eddigiektől eltérő, szokatlan módon akarják és tudják is megoldani. Megjegyezném, hogy oktatási rendszerünk alapelvei ezt megengedik, lehetővé teszik, sőt némely esetben meg is kívánják. A gyakorló szülök tudják a legjobban, hogy az alapiskola első, második osztályába járó csemetéiknek képtelenek segíteni a házi feladat megoldásában, pedig a gyermek ugyanazt tanulja, amit az anyuka meg az apuka alig negyed századdal előbb. Bizony nemcsak a munkamenet más, hanem a gondolkodás módja is megváltozott. Csupán arra kell ügyelni hogy ez se váljék mechanikussá. A sztereotípia veszélye itt is fennálL Az Osztályozási szabályzat nemcsak merev jogi formula, hanem metodikai útmutató is a pedagógus számára, hogy mi mindent kell figyelembe vennie, ha értékel. A lényeges változásokat nem az jelenti, hogy az GYERMEK eddigi három magatartási osztályzat helyett négyet alkalmazhal vagy az összesített érdemjegyek száma is négyre emelkedett; miszerint a kitűnő és megfelelt közé még beiktatható a jelesen megfelelt. Ezek inkább formai kérdések. A lényeg mögöttük van. az elbírálás árnyaltabbá válásában rejlik, ami pedig nagyobb felelősségérzetet és jobb emberismeretet kíván. A dicséret és a büntetés formáit is meghatározza a szabályzat. Igaz, mint pedagógiai alapelvek és alkalmazott nevelési formák eddig is érvényben voltak. Ám azáltal, hogy bejegyzés formájában az osztálynaplóba is bekerülnek, nemcsak egy számjegy tanúskodik majd a tanuló cselekedeteiről vagy ha úgy tetszik, beilleszkedéséről a közösségbe, társadalomba, hanem sok esetben az indoklás is. Tudnia kell a szülőnek, hogy gyermeke elbírálásával nem kötelessége minden esetben egyetérteni. Minthogy a valóságban nemegyszer így is van. Persze az elégedetlenség kinyilvánítására is meg kell találni az elfogadható. mondanám inkább, emberséges formát. Senkinek sem tesz jól. ha az elégedetlenkedő szülő úton-útfélen panaszkodik, vagy még kellemetlenebb, ha szidja gyermeke tanítóját A szabályzat előírja a reklamáció, illetve a tiltakozás megfelelő formáját. Hangsúlyozom, ha erre sor kerül, senkinek sem szabad érte megharagudnia, és játszani a sértődöttet. A pedagógus is ember, tévedhet minthogy ez nem egy esetben elő is fordul. Ám úgy állítani az igazunkat hogy ezzel senkit se bántsunk meg, valóban nagyon nehéz. Meg kell tanulnunk vitatkozni is! Ha csak a leírt szó, ez esetben a jogi formula, mondjuk a szabályzat 13. cikkelye értelmében járunk el, nem sokra megyünk vele. Legfeljebb újabb konfliktusokat felesleges bonyodalmakat teremtünk. Szó sincs róla, hogy tagadnám a törvény adta lehetőség felhasználását. Itt is inkább a megelőzés lenne tanácsosabb. Ám. ha mégis kénytelen valaki ehhez folyamodni, nagyon alapos felkészülést és méltó emberi magatartást kíván az eljárás. Hogy ne kerülgessem a forró kását, a vizsgáztató bizottságokra gondolok. Árra. hogy ha a szülő nem ért egyet gyermeke valamelyik osztályzatával, kérheti a tanuló újbóli vizsgáztatásál ami háromtagú bizottság előtt történik. Itt említeném meg, hogy az eddigiektől eltérően az 1—4. osztályok tanulói javítóvizsgát nem tehetnek. Az alapiskola felső tagozatán az úgynevezett nevelési tantárgyakból sem pótvizsgázhatnak a tanulók, mint például a testnevelésből, zenei nevelésből és a képzőművészeti nevelésből. Nem emlékszem rá, hogy valaha is tanuló e tantárgyakból megbukott volna. Ha mégis, hát akkor a szabályzat értelmében kell eljárni. Köztudomású, hogy a régebbi Osztályozási szabályzat megengedte, hogy az alapiskola tanulója elégtelen osztályzattal is felsőbb osztályba léphessen, ha a pedagógiai tanács, vagyis az iskola nevelőtestülete ezt jóváhagyta. Persze voltak egyéb feltételek is, melyeket most hadd ne taglaljak Újabban ez lehetetlenné váll Mondjam, szerencsére? Ezáltal az elbírálás nagyobb határozottságot és több felelősséget kíván a pedagógustól. A tanulótól pedig erősebb akaratol pontosabb és szorgalmasabb munkát Az érdemjegyek meghatározásának a kritériumai is szigorúbbá váltak. Az alapiskola tanulója nem ismételhet többször, csak egyszer egy osztályl Azt hiszem, ez nemcsak pedagógiai kérdés, hanem népgazdasági érdek is. Hiszen mindnyájunknak az a célja, hogy a gyermek testi és szellemi fejlődése a kívánt ütemben folyjék. Ha valami oknál fogva mégsem így történik, akkor máshol kell keresni a kiutat A nyakra-főre való buktatásokkal zsákutcába kerülünk. Rendelet szabályozza azt is, hogy csak iskolaérett gyerek íratható be az első osztályba Az iskolaérettségről pedig megfelelő szakemberek döntenek. Iskolarendszerünk megengedi, sőt megkívánja a tanulók differenciált elbírálását, persze nemcsak az érdemjegyek odaítélésében, hanem elsősorban veleszületett adottságaik kifejlesztésében. Nem minden tanuló indul egyforma eséllyel. Vannak gyermekek, akik későbben érnek, még akkor is, ha első osztályba lépni alkalmasnak találtattak. A szülőnek ezért mindenképpen méltányolnia kell a pedagógus véleményét. Nem vall igazi és őszinte szeretetre. ha a gyengébb vagy a közepes adottságú gyermeket az élvonalba hajszolják. Mert nincsenek mindenben gyenge és mindenben kiváló adottságú gyermekek. De még mindenben átlagosak sem. A differenciálásnak pedig az a feladata, hogy a kivételes adottságúnk ne kallódjanak el. E fejtegetésem végére azzal tennék pontol hogy ne csak azt nézzék a kedves szülők, hogy milyen osztályzatot visz haza gyermekük az iskolából mert ez a törődésnek csak nagyon kis hányada leheL Gondolkodni, alkotni és emberhez méltó viselkedésre kell megtanítani a gyermekeinket. Ez pedig csak közös erővel lehetséges. Dr. CS1CSAY ALAJOS ÉRTÉKELÉSE
