Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-08-13 / 33. szám
A 31. HÉT ESEMÉNYEIBŐL • Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára nyilatkozatot tett közzé, melyben bejelentette, hogy a Szovjetunió augusztus 6-tól beszüntet minden atomrobbantást, és felhívta az amerikai kormányt példájának követésére. Ezt a moratóriumot 1986. január 1-ig hirdették meg, de továbbra is érvényben marad, ha az Egyesült Államok is lemond az atomrobbantásokról. • Helsinkiben megtartották az európai biztonsági és együttműködési konferencián részt vett országok képviselőinek találkozóját, amelyet a helsinki Záróokmány aláírásának 10. évfordulója alkalmából rendeztek. A találkozón részt vett 33 európai ország, valamint az USA és Kanada külügyminiszterei. Csehszlovákiát Bohuslav Chnoupek külügyminiszter képviselte. Az ülés befejezésekor Paavo Väyrynen finn külügyminiszter zárszavában rámutatott arra, hogy a Záróokmány rendelkezéseit továbbra is meg akarják valósítani, és folytatni akarják a feszültség enyhülésének összeurópai folyamatát. • Carl-Dieter Sprangernek, a belügyminisztérium parlamenti államtitkárának vezetésével NSZK-beli küldöttség tett munkalátogatást hazánkban. A delegáció vezetőjét és a kíséretében lévő környezetvédelmi szakembereket Prágában Vlastimil Ehrenberger fűtőanyag- és energiagazdálkodási miniszter fogadta. Áttekintették a környezetvédelmi problémákat és az együttműködés lehetőségeit. • Ugandában Tito Okeilo vezérőrnagy lett az új államfő, aki az ugandai nemzeti felszabadító hadsereg parancsnoka is. Katonai tanácsot alakítottak, amely az országot a 12 hónapon belül megtartandó általános választásig irányítja. E tanács élén ugyancsak Tito Okeilo áll. Az új államvezetés célja kiküszöbölni a törzsi viszályokat és megszilárdítani a belső egységet. • Az Európai Gazdasági Közösség első ízben reagált hivatalosan a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottságának június 14-i levelére, amely azt javasolta, hogy a KGST és az EGK vegye fel a kapcsolatot és fejlessze az együttműködést. Az EGK közleménye készséget mutat a párbeszéd felújítására a KGST-vel, de azt követeli, hogy a KGST közelebbről világítsa meg elképzeléseit a két gazdasági csoportosulás közötti esetleges megállapodás tartalmáról. • Vasit Bilak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára fogadta Nguyen Co Thacht, a Vietnami KP KB Politikai Bizottságának póttagját, a Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminiszterét, aki látogatáson tartózkodott hazánkban. Eszmecserét folytattak a két ország együttműködésének továbbfejlesztéséről, áttekintették a jelenlegi nemzetközi helyzet néhány kérdését. • Megnyílt a „Trencin, a divat városa" kiállítás, amely öltözködés- és lakáskultúránk távlatait mutatja be. Célja, hogy a fogyasztók széles táborával megismertesse az új divatáramlatokat, és demonstrálja az említett ágazatokban elért eredményeket. • Havannában több mint ezer latin-amerikai közgazdász és tudós tanácskozott e térség országainak külföldi eladósodásáról. A Fidel Castro kezdeményezésére összehívott párbeszéd résztvevői a probléma megoldásában Latin-Amerika egységére szólítottak fel. A különböző politikai pártokat, vallási szervezeteket képviselő szónokok túlnyomó többsége azt hangoztatta, elfogadhatatlanok a Nemzetközi Valutaalap által támasztott feltételek, mivel azok a legszegényebb réteget sújtják. • Az amerikai Kongresszus jóváhagyta a következő két költségvetési évre szóló külföldi, ún. katonai-gazdasági támogatás javaslatát. E szerint az USA 25,4 milliárd dollárt fordít a fenti célra. Általános vélemény szerint Ronald Reagan elnök ezt a javaslatot megerősítette. • Szombaton este Moszkvában a luzsnyiki Lenin Stadionban ünnepi műsorral zárult a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozó, a fesztiválmozgalom történelmében a világ ifjúságának eddigi legreprezentatívabb találkozója. A záróünnepségen részt vettek a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam vezető képviselői. Az ünnepélyes megnyitás utón Carlos Carrion Cruz, a nicaraguai Sandinista Ifjúsági Szövetség országos végrehajtó bizottságának koordinátora olvasta fel a fesztivál üzenetét a világ ifjúságához és diákjaihoz. A kétórás színpompás műsor után a nemzetközi és a szovjet fesztiválbizottság képviselői léptek a tribünre. Jean-Claude Kennedy, a nemzetközi fesztiválbizottság titkára kijelentette: a találkozót a bizalom és a barátság jellemezte és megmutatta, hogy a fiataloknak az egész világon közös gondjaik és örömeik vannak, hogy készek hozzájárulni a legsúlyosabb probléma megoldásához — a nukleáris háború veszélyének elhárításához. Angela Davis a július 16-án tartott sajtóértekezleten kijelentette, hogy az amerikai delegáció nem az amerikai nők érdekeit képviseli és elítélte őket, amiért befolyásolni akarták a konferencia menetét. A CSTK felvételei Mi a legfontosabb Nairobiban, Kenya fővárosában, az ország első államelnökéről, a Jomo Kenyattáról elnevezett kongresszusi központban tartották meg a nők harmadik világkongreszszusát és a Nemzetközi Demokratikus Nöszövetség soros kongresszusát. Ez a harmadik világkongresszus egyúttal bezárta az ENSZ által meghirdetett nők évtizedét is. A kongresszusi palotában több mint tízezer küldött képviselte a nemzeti, regionális és nemzetközi nőszervezeteket, békemozgalmakat, vallási, szakszervezeti, ifjúsági szervezeteket. Az eseménysorozatot Kenneth Matiba, a vendéglátó ország kulturális és népjóléti minisztere nyitotta meg. A nők évtizedének (1976—1985) eredményeit, valamint a 2000-ig terjedő időszak feladatait, a nők helyzetét javítandó, a nem kormányközi szervezetek fóruma vitatta meg. E fórum tanácskozásán részt vett a Csehszlovák Nöszövetség öt tagú küldöttsége is, Marie Kabrhelovának, a CSKP KB Titkársága tagjának, a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottsága elnökének vezetésével. A nem kormányközi szervezetek fóruma kilenc napon keresztül tanácskozott a nairobi egyetem épületének termeiben. Kilenc albizottságban vitatták meg a nők jelenlegi helyzetét a világban, a fő témák a következők voltak: egyenjogúság, béke, fejlődés, művelődés, foglalkoztatottság, egészségügy, az idősebb nők problémái, a szökevény és emigrációba kényszerült nők helyzete, a rendhagyó, különleges helyzetekben élő nők gondjai, valamint a tömegtájékoztatási eszközök feladata. A fórum résztvevői a szóban forgó témakörökről csaknem ezer vitacsoportban tanácskoztak, következésképpen a nők helyzetét mai világunkban a legkülönbözőbb szempontok szerint és különböző megvilágításban ítélhették meg. A nem kormányközi szervezetek fóruma néhány nappal a nők világkongresszusának megnyitása előtt kezdte meg munkáját, maga a kongresszus július 15. és 26. között zajlott le. A fórum és a kongresszus előkészítésére rányomta bélyegét az Egyesült Államok és más tőkés országok erőfeszítése, hogy a nők világméretű tanácskozását „politikamentesen" tartsák meg. De már az első felszólalások és a viták arról győzték meg a jelenlevőket, hogy a résztvevők túlnyomó többsége meg van győződve róla, hogy a női egyenjogúság kérdéseit nem lehet Nairobi után elválasztani a béke, a nemzeti függetlenség és a társadalmi haladás kérdéseitől. Ezekre az elválaszthatatlan öszszefüggésekre egyébként Javier Perez de Cuellar, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára is rámutatott üdvözlő beszédében. A világkongresszus leszögezte, hogy a nők évtizedében a nők helyzete sokban és sok helyütt kétségtelenül javult, főleg jogaik törvénybe iktatását illetően. Ám ennek ellenére a fejlődő országokban a nők tetemes hányada még mindig éhezik, illetve rosszul táplált és jóformán 80 százalékuk Írástudatlan. Áz iparilag fejlett kapitalista országokban viszont a szociális programok megnyirbálása, illetve néhányuk törlése a nemzeti költségvetésből, akárcsak a munkanélküliség, éppen a nőket érinti a legérzékenyebben. Különösen élénk vita folyt azokban a munkacsoportokban, amelyekben a nők munkához való jogáról, a szakszervezetek hatásköréről, a nők szociális és politikai az ezredfordulóig jogairól cseréltek eszmét. Itt egyebek között arra is fény derült, hogy noha a nők évtizedében a kapitalista országokban is egész sor törvényerejű intézkedés látott napvilágot a nők helyzetét javítandó, ezek többsége írott malaszt maradt csupán, mert az érvényesítésükhöz szükséges pénzt elvitték a növekvő hadikiadások. A nők világkongresszusán Freda Brown, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke mintegy összegezésül többször is hangsúlyozta: „A nők tudatában vannak annak, hogy a kongresszus rendkívül feszült nemzetközi légkörben tartja tanácskozását. De azzal is tisztában vannak, hogy a béke védelmében egyesíteniük kell erőiket, s ebben az összefogásban, a béke és a kölcsönös megértés jegyében továbbra is munkálkodniuk kell társadalmi helyzetük javításán."(láng) (nős)