Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-06-25 / 26. szám

Kellemes, „egészséges" zsibongás fogad, nincs zsúfoltság, tolongás, amikor a vásárcsarnokba — ebbe az üveg-fa-műanyag monstrumba — belépek. A hétköznap a mindennapi vásárlóké, akik itt szerzik be a levesbevalót, a friss salátát, zöldséget, karajt. Akik mindig tudják, hogy éppen mennyi a paradicsom, a földieper, a karfiol ára, akik névről ismerik az elárusítókat. Akik nem mindig vásárolnak, csak „beugranak" szétnézni.

Mert van itt minden „mi szem s szájnak ingere". Csendélet szépségű eper előtt állhatunk meg, csodálva a természet remekművét. Paradicsom, paprika, uborka, karfiol, karalábé kínálkozik a kockás abroszra (vagy a festő ecsetjére). Illatok vetélkednek egymással: itt még a savanyú hordós káposzta szaga miatt futott össze a szánkban a nyál, a másik sarokban krumplilángos, rózsa vagy éppen hagyma ingerli nyálkahártyánkat.

A kinti forróság után a kellemes hűvösben elbóklászik az ember az éléskamrák megannyi lakbérlöje, vagy éppen a könyvek, nyári divatruhák között. Néha az áruk magukat adják el, s megveszünk olyat is, amire éppen semmi szükség nincsen: csuhébabák, propolisz, színes gyertyák, vagy felpróbálás nélkül megvett ruhadarabok lapulnak a hazafelé indulók szatyrában. Az enyémben is. Ha ez utóbbiak vásárlóinak szerencséjük van, később ezeket visszacserélik.

Nekem szerencsém volt!

— H. M. —

Hétköznap a vásárcsarnokban