Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-06-18 / 25. szám
Kedves Irma! Önnél az orvosi vizsgálatok súlyos betegséget állapítottak meg, teljes rokkantsági nyugdíjra javasolták. — Negyvenöt éves vagyok, családi életem rendben van, s bár munkám olykor eléggé kimerítő, én nagyon szeretem, és el sem tudom képzelni, az életemet nélküle. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy viszonylag fiatalon teljes tétlenségben töttsem a napjaimat, így semmi értelme az életnek... — írja. Még túl friss a megrázkódtatás, amit az orvosi „ítélethozatal" váltott ki önben, kétségbeesése teljesen érthető. Az az ember, aki egészen fiatal kora óta megszokta a munkát, az embereket, az örökös mozgást és a sietséget, természetesen nem tudja elviselni azt a tudatot, hogy most egyik napról a másikra ölbe tett kézzel múlassa az időt, különösen, ha érzi, hogy még sok mindenre képes lenne. Annál is inkább, mivel gyermekei felnőttek, és úgy érzi, ezáltal sok-sok energia szabadult fel önben, amit most maradéktalanul a munkájára, a kedvteléseire, a közéletre is fordíthatna. Higgye el, nem megoldás az sem, amit a levelében fölvet: Fütyülök mindenre, teszem változatlanul a dolgomat, amíg csak bírom, legalább előbb vége tesz mindennek . .. Azért nem egészen így van! Negyvenöt éves korára többékevésbé mindenkinek van valami baja, amit le kell küzdenie, ami több-kevesebb nehézséggel, kellemetlenséggel jár, ami olykor a munkakedvre, a munkabírásra is visszahúzó erővel hat Persze, más az olyan eset amikor a betegség súlyos, gyógyszerekre. gyógykezelésekre, teljes kíméletre szorít De, asszonyom, ez még mindig nem jelenti azt, hogy most már minden befejeződött az életében, most már semminek sincs értelme. Életének csupán egy szakasza ért véget de ugyanakkor új kezdődött! Igaz, hogy egészen más az eddiginél, igaz, hogy betegséggel s annak minden „tartozékával". ami nem lesz könnyű, amibe lassan, lépésről lépésre, fokozatosan bele kell tanulnia. Más szóval: meg kell tanulnia együtt élni a betegséggel. És ez korántsem jelent tétlenséget üres és értelmetlen napokat, hanem azt hogy meg kell változtatnia életmódját életrendjét A diétás koszt önnek nem okoz nehézséget, már megszokta — ugyanígy meg fogja szokni a „diétás időbeosztást" is. A legjobb lenne, ha napirendjét a kezelőorvosa segítségével állítaná össze, mikor, mennyi fáradságot milyen elfoglaltságot, mennyi mozgást engedhet meg magának. Lesz arra is ideje, s ha keresni fogja, akkor módja is, hogy új kedvtelést, időtöltést válasszon magának. Ismerek egy asszonyt, aki csak nagyon keveset mozoghat, s miután nem dolgozhat a kiskertben, hát egzotikus virágmagvakkal kísérletezik a verandán... és ez csak egyetlen példa a sok közül! A kétségbeesésbe viszont nagyon könnyen belelovalhatja magát legyen résen. Gondolkodjon hát, tervezzen, vannak lehetőségei, nem is csekélyek, csak meg kell azokat látnia. Ehhez sok erőt és kedvet is kíván Két tizenhét éves, barna hajú, barna szemű lány, akik szeretik a zenét, a szórakozást és a sportot, levelezés céljából szeretnének megismerkedni hasonló korú fiúkkal. Fényképes levelek előnyben. Jelige: „Ugy-e, hogy léteztek valahol" Huszonnyolc éves, 165 cm magas, barna hajú, elvált férfi, középiskolai végzettséggel, megismerkedne lánnyal vagy elvált asszonnyal 28 éves korig, aki szintén szeretetre vágyik. Egy gyermek nem akadály. Jelige: „Állj mellém" Huszonnyolc éves, 160 cm magas, barna, elvált asszony társaság hiányában szeretne megismerkedni korban hozzáillő komoly becsületes férfival, aki megosztaná vele örömét és bánatát. Jelige: „Dél-Szlovákia II." Húszéves, 160 cm magas, barna szemű, barna hajú lány, társaság hiányában ezúton szeretne megismerkedni hozzáillő fiúval 24 éves korig. Csak fényképes levélre válaszol. Jelige: „Szeress és én szeretni foglak" Huszonegy éves, 170 cm magas, szökésbarna, bajuszos, lakással, autóval rendelkező, szakiskolát végzett fiú szeretne megismerkedni hozzáillő lánnyal, akivel később házasságot kötne. Jelige: „Szeretnélek már megtalálni" Huszonnyolc éves. 171 cm magas, érettségizett férfi szeretne megismerkedni hozzáillő lánnyal. Fényképes levelek előnyben, lehetőleg a rimaszombati (Rim. Sobota) járásból. Jelige: „Orchideák" Gyermekünk óvodás lesz A beilleszkedésről Mielőtt részletesebben szólnánk a kisgyermek óvodai fogadtatásáról, vizsgáljuk meg röviden, hogy a szülő—gyermek és speciálisan az anya—gyermek kapcsolat, illetve annak a nevelési módszerben való megjelenése hogyan befolyásolja a gyermek óvodai beilleszkedését. A túl szigorú családi környezetből óvodába lépő gyermek rendszerint nagyon nehezen viseli el az anyától való elszakadást, mert önállótlan. a családban megkötöttségben él, a társak közé csak lassan tud beilleszkedni. A túl szigorú nevelés a gyermeket általában krónikus félelmi állapotban tartja, ez természetesen hozzájárul ahhoz, hogy az ismeretlen óvodai helyzetet bizalmatlanul fogadja. A derűs légkörű óvodában azonban hamar megváltozik a gyermek magatartása, gyakran kifejezésre is juttatja, hogy jobban szeret az óvodában lenni, mint otthon. Sok esetben a feloldódás később zsarnokoskodásba, agresszióba csap át. A túlságosan védő, kényeztető nevelés fő hibája, hogy a gyermek önállósági törekvéseit letöri, és rendszerint túlzott érzelmi megnyilvánulásokkal halmozza el. Ezekben az esetekben az anya (vagy az apa) az, aki nem tud leszakadni a gyermekről, s akinek a gyermek felnövése — bár nem tudatosan — szinte rosszul esik, mert kisbabája szép játékszer volt számára, ápolása, babusgatása kielégítette érzelmi igényeit. Az anyának fájna, ha gyermeke könnyen el tudna szakadni tőle, ha az óvodában hamar megtalálná a helyét, ezért rendszerint — ösztönösen — olyan magatartást tanúsít, hogy az óvodába lépés ne legyen könnyű a gyermeknek: könnyes szemmel búcsúzik, vagy éppen ellenkezőleg. beadva a gyermeket, titokban, búcsú nélkül távozik. Az ebbe a csoportba tartozó gyermekek azonban e nehézségek ellenére aránylag gyorsan beilleszkednek, ha az óvodában megfelelő fogadtatásra találnak, hiszen jólesik kiszabadulniuk a túlzott anyai védelem alól. Az elhanyagoló nevelés elsősorban érzelmi elhanyagolást jelent. Az elhanyagolt gyermekre jellemző a nagyfokú kötődési igény. Ezek a gyerekek éppen azokhoz kötődnek, akik elhanyagolják őket: a szülőkhöz. A sok sikertelen kísérlet és érzelmi kielégítetlenségük következtében általános bizonytalanság alakul ki bennük. Ez kifejeződik abban is. hogy nagyon nehezen illeszkednek be a csoportba. Az első napokban ők a legesetlenebbek, nem kapcsolódnak be semmilyen közös tevékenységbe, egész nap riadt, kétségbeesett tekintettel figyelik az ajtót, jön-e értük az édesanyjuk, vagy végleg otthagyta őket. A következetlen nevelés az óvodai beilleszkedést tekintve az elhanyagoló neveléshez hasonló magatartási formákat hoz létre, mert a gyermeket állandó bizonytalanságban tartja afelől, hogy szeretik-e. Az érzelmi biztonság hiánya a személyiségfejlődés visszamaradását okozza, és nemritkán ideges tünetekben fejeződik ki. A megértő-elfogadó nevelésben részesülő gyermek beilleszkedése a legsimább és leggyorsabb. mert kiegyensúlyozott, szilárd biztonságérzete van, érzi és tudja, hogy az édesanyától való elválása csak időszakos. így beilleszkedése az új életbe nem jelent számára megrázkódtatást, gyorsan megtalálja helyét és szerepét a csoportban. Az óvodai életforma visszautasításának három formáját figyelhetjük meg a gyereken: 1. a teljes passzivitást, magábazárkózást; 2. a nyílt lázadást, szembenállást; 3. a kisgyermekesebb — már túlhaladott — magatartási formákba való visszaesést, a regressziót. Egy jellemző példa a passzivitásra: Istvánka az első nap nem ül le a részére kijelölt székre, a falnak támaszkodva áll, könnyes szemmel bámul maga elé. Sem a gyermekek, sem az óvónő által odanyújtott játékhoz nem nyúl, ha valamelyik gyermek közeledik hozzá, nem válaszol, homlokát ráncolja, kínlódó arckifejezést ölt, nagyokat nyel. Időnként keresztbe téve összeszorítja combjait. Az ételhez nem nyúl, a délutáni lefekvéskor ülve marad az ágyban. Magatartása három hét múlva sem változik lényegesen: a közös játékban nem vesz részt, ha a gyermekek szólnak hozzá, elfordítja a fejét, az óvónő kérdéseire nem válaszol, vagy azt mondja: „nem tudom”, ha játékot kínál, fejét ingatja, ha ott hagyja neki a játékot, nem nyúl hozzá. A nyílt oppozíció kiabálásban, sírásban, a napirendnek, szokásoknak való ellenszegülésben, a gyermekek elleni támadásban, a játékok rongálásában nyilvánul meg. A regresszió az ujjszopás, orrpiszkálás, himbáiás, selypes beszéd, bepisilés tüneteinek újrafeléledése vagy erősödése. Mindnyájan tudjuk, hogy az első benyomások igen maradandók, és hosszú időn át meghatározó jellegűek. A beilleszkedés szempontjából egyáltalán nem közömbös az. hogy jól-rosszul előkészített gyermeknek milyenek az első óvodai élményei. Nagyon szerencsés az az eset, amikor az új óvodás régi, ismert pajtásával találkozhat az első napon. Ezért, ha lehetséges, segítsük elő, hogy egy bölcsődéből több gyermek menjen ugyanazon óvodába, mert ez hozzájárul a gyermeki szorongás feloldásához. Legfontosabb itt az óvónő szerepe. A gyermek fogadásához, beilleszkedéséhez leghathatósabb eszköze saját személyének, szeretetének, gondoskodásának feltétel nélküli nyújtása. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan az új gyermekkel foglalkozik, hanem azt, hogy megérezteti vele. az óvoda biztonságos hely. ahol nem fenyegeti támadás, megszégyenítés, kényszer, büntetés, ö pedig a szeretet anyuka helyettese, aki minden rossztól megvédi. GÖRCS MÁRIA
