Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-06-04 / 23. szám
fogorvosnál találkoztam vele először. Mindketten fél órával a rendelés előtt jöttünk, és a még üres váróteremben beszédbe elegyedtünk. Hamarosan kiderült, azonos lakótelepen, egymástól nem messze lakunk. Egyik este meglátogattam Rózsikát. akit — bár nem ez az igazi neve — így hívnak barátai, kollégái. — Rózsika, mesélj magadról, édesanyádról, az otthonról! — kértem, és mesélni kezdett, minden mesterkéltség nélkül: őszintén, természetesen. — 1963-ban születtem egy községben, a dunaszerdahelyi (Dunajská Slreda) járásban. Nem én voltam anyukának az első gyereke. A legelsőt nem tudta kihordani, a másodikat megszülte, de csak pár napig élt a kisjití. Akkor nagyon beleg lett. az idegeivel kezelték sokáig. Azután megszülettem én. és két évre rá a húgom. Szerettük anyukát és ő is minket, mégis sokszor nagyon megvert. Gyakran voltunk apukával egyedül, mert anyuka gyógykezelésekre járt. Amikor hetekig nem volt otthon, apuka főzött, mosott ránk. de dolgozni is járt, így gyakran magunkra hagyott. A nyaka a gyermekotthonról hallani sem akart, pedig többször el akartak vinni minket. Sírt, hogy ö nem ad oda bennüket. de apuka azt mondta mindenkinek. így lesz a legjobb. Egyszer, amikor kilencéves voltam, eljöttek értünk az iskolába, és a húgommal együtt elvittek Trnavába egy gyermekotthonba. Itt tizenhat hétig voltunk, innen kerültünk az ijjúságfahai (Dedina Mládeze) gyermekotthonba. Augusztus volt. amikor megérkeztünk, és szüleim októberig biciklin jártak meglátogatni. Októberben apukát autóbaleset érte. és meghalt. Anyuka ezután is eljárt utánunk. Sütni, főzni jól tudott, mindig hozott nekünk valamit, és ilyenkor még zsebpénzt is adott. Iskolába Kisszigeten (Maty Ostrov) jártam, itt végeztem el a 3—4. és 5. osztályt. Felső tagozatra bejártam Gittára iKolárovo). Nem tanultam jól. Még négyesem is volt a bizonyítványban. A nyolcadik osztályból egészségügyi iskolába szerettem volna jelentkezni, de a bizonyítványommal oda nem mehettem. Egyik tanító néni javaslatára a Vágmenti Gépgyár gutái üzemébe jelentkeztem. Elintézték, hogy ne Vágsellyén (Sala) kelljen tanulnom, így kerültem a komáromi (Komárno) hajógyár szaktanintézetébe. Itt azután magam sem tudom hogyan, de megjött a kedvem a tanuláshoz. Az alapfokún nem érdekek a tanulás, teljesen mindegy volt nekem, hogy milyen jegyeim vannak, és az sem izgatott, mi lesz velem az iskola után. Itt a szaktanintézetben jöttem rá, hogy tanulnom kell. A harmadik osztályt 2,2 átlaggal végeztem el, a munka versenyben is jó eredményeket értem el, ezért többször kaptam könyvjutalmat. Géplakatosi szakmám van, a gépgyárban esztergán dolgozom. megkapja, talán az élete menthető meg, ami perceken múlhat. Az egészségügyi minisztérium egyetértett a rokkantak szövetsége által javasolt megoldással, mely szerint szervezetünk a szívbetegeknek „KARDIAK", a cukorbetegekére pedig „Dl- ABETIK" felirattal ellátott érméket, illetve jelvényeket ad, hogy rosszullétük esetén szembetűnő jelként figyelmeztesse a járókelőket emberi kötelességükre, a segítségnyújtásra. Ami ezekben az esetekben a legtöbbször csupán abból áll, hogy orvost kell hívni, az ügyeletre telefonálni. A szóban forgó érméket, jelvényeket Szlovákiában szövetségünk járási, illetve körzeti szervezeteinél lehet beszerezni, azaz darabját 5 Kcs-ért megvásárolni. A feltétel mindössze annyi, hogy a szívbetegek kezelő orvosuktól kapott írásos igazolással bizonyítsák betegségüket. Ennek ellenében szövetségünk még egy ingyenes igazolványt is ad, amely az érem vagy jelvény viselésére jogosít. A cukorbetegek rendelkeznek betegségükről szóló igazolvánnyal, tehát az érme, illetve jelvény megvásárlásakor elegendő azt felmutatniuk, s azok viselésére is feljogosítja őket. Mindez csupán azért szükséges, hogy a szenvedélyes gyűjtőkkel szemben megőrizzük e jelvények és érmék humánus küldetését, amelyről szövetségünk már tájékoztatta a belügyminisztériumot is. A közbiztonsági szervek dolgozói számára tehát már jó! ismert a két jel, s azok jelentése. — Meg vagy elégedve a munkáddal, a mostani életeddel? — Erre nem könnyű válaszolni. A munkámat elvégzem. és azt hiszem, meg vannak velem elégedve. De ha azt mondanám, hogy minden rendben van, hazudnék. A múltkor például, amikor a tévében láttam a Kórház a város szélén című sorozatot, könnyes volt a szemem. Gyakran jut eszembe, ha jobban tanultam volna, most valahol egy kórházban ápolnám a betegeket. — Ennyire érdekel ez a hivatás? — Igen. Talán el sem hiszed, de a könyvtárból már az összes egészségügyi témával foglalkozó könyvet kihoztam és elolvastam. Most például egy egészségügyi enciklopédiát vettem magamnak. — Volt más is, amit szívesen tanultál az iskolában ? — A nyelvek, azok mindig is érdekeltek. Igaz. az alapfokún szlovákból végig kettesem volt, de a szaktanintézetben oroszból egyesre tanultam. A húgom közgazdaságot végzett, ö németül tanult. Engem is érdekelt ez a nyelv, azért elkértem a könyveit és amit tudtam, azt megtanultam belőlük. Szeretnék magamnak egy német nyelvkönyvet is venni. A szobában, ahol beszélgetünk, két heverő, egy asztal. egy szekrény és két szék van, ezt Rózsika a gépgyártól kapta a garzonlakással együtt. A gyermekotthontól kapott 10 000 koronából pedig tévét, biciklit, ruhaneműt és háztartási cikkeket vásárolt. Tekintetem beszéd közben betéved az egyik heverő alá. Doboz doboz hátán. Követi pillantásomat. — A könyveim. Van. amit magam vettem, van, amit rokonoktól kaptam. Könyvespolcom is lesz hamarosan. egyik ismerősöm készíti. — Most mire gyüjtesz? — Sok minden kellene még. Legelőször jó lenne venni egy mosógépet. Azután kellene ide egy szép szőnyeg. Már harmadik éve dolgozom, de csak most jutottam oda. hogy komolyabban elkezdjem a takarékoskodást. — Rózsika, mi van édesanyáddal, szoktad látogatni? — A nyuka szociális otthonban van. Meg szoktuk látogatni húgommal, de nagyon ritkán. Amikor ott vagyunk, mindig nagyon szomorú, hogy nem jöhet velünk haza, ezért aztán inkább el sem megyünk. De levelet gyakran írunk neki. üdvözlő lapokat is küldünk, csuk ö nem ír sohasem. —.Hogyan töltőd a szabad idődet ? V annak barátnőid? — Vannak barátnőim, de olyan igazán jó egy sincs. A szomszédaimmal jól kijövök. Az egyik családhoz gyakran átszaladok. Ha vacsoráznak éppen, engem is asztalhoz ültéinek, van színes tévéjük, azt szoktuk nézni. Szabad időmben sokat olvasok, nézem a tévét. Hu néha magányosnak érzem maganuit. átszaladok valamelyik szomszédomhoz. — Nem gondoltál még a férjhez menésre ? — De. Az utóbbi időben gyakran, mert van egy udvarlóm. aki feleségül szeretne venni. Én viszont még nem akarok férjhez menni. Azt nem tudnám pontosan megmondani, miért, valahogy úgy érzem, nincs még itt az ideje. Valamit kellene még csinálnom, csak azt nem tudom, hogy mit. GOGH VILMA
