Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-05-28 / 22. szám
Cseresznyézés Az alattunk lakó szomszédasszony egy kis cseresznyével lepte meg gyerekeimet Szinte egyszerre kapnak a zacskó után, de várniuk kell, amíg szétosztom közöttük. Míg elvégzem a műveletet, fiam sűrűn kacsingat, ami azt jelenti, hogy neki azért többet adjak, mert az elsőszülött jogán neki több jár. Visszakacsintok rá, hogy mindent értek, és az ő tálkájába többet teszek. Tímea szerencsére e némajátékból semmit sem vesz észre, figyelmét teljesen leköti az idei első cseresznye látványa. Eléjük teszem a tálkákat és várom, hogy jóízűen enni kezdjenek, de fiam megfogja Tímea kezét. — Várj. még ne edd! — és elkezdi számlálgatni a cseresznyét. Sehogy sem tud zöld ágra vergődni, a tálkákban felpúpozott szemeket minduntalan összekeveri. Nem, nem elég pusztán annak a tudata, hogy többet kapott, azt is feltétlenül meg kell tudnia, mennyivel, hány szemmel van neki több, mert ha nem tudja meg, talán bele is pusztul. Minél tovább próbálkozik, annál idegesebb lesz. Ki akarja borítani az asztalra, hogy könnyebben megszámolhassa, de nem engedem, haragszom az irigységtől már szinte reszkető gyerekre. Egy darabig gondolkodik. Végre megvan. Papírt, ceruzát vesz elő, és leteszi az asztal közepére. Egy nagy T és nagy J betűt kanyarit rá, majd kegyesen beint húgának — kezdheted — és amint köpködik ki a magokat úgy húzgálja a vonalakat, egyet a T, egyet a J mellé, szép sorjában, hogy meg lehessen számolni. GOGH VILMA Bumeráng — Anyuka, kérdezhetek tőled valamit? — Persze hogy kérdezhetsz, Katika, csak mondd! — Amikor te meg api megint gyerekek lesztek, akkor majd én viszlek titeket az oviba ? — Milyen csacsiságokat beszélsz kislányom, hiszen mi már voltunk egyszer gyerekek! — De még egyszer lesztek! — Honnan veszel ilyen dolgokat?. .. Egyáltalán ki... — Tegnap, amikor itt volt Hús néni, kávéztatok és a nagyapiról beszélgettetek. És éppen te mondtad: „Hidd el lluskám, nem hiába mondják, hogy kétszer gyerek az ember..." * # * Évike apukájával a szobában van. édesanyja a konyhában foglalatoskodik, onnan szól be a férjének: — Hidd el Jani, én legszívesebben el sem mennék arra a lakásszentelőre! Ismered Ágit, mennyit fog majd dicsekedni, utána meg panaszkodni, hol, mit és kinek a közbenjárására szereztek meg, persze méregdrágán és csakis a pult alól, hogy a lakásukat szépen berendezhessék ... — Megígértük, hogy ott leszünk, de végül is te döntesz Néhány nap múNa a két asszony összetalálkozik a városban. — Jaj de kár, hogy nem jöttetek el, pedig biztosan jól éreztétek volna magatokat! Nagyszerűen sikerült a lakásszente/őnk! — Igen sajnáljuk, hogy nem lehettünk ott, készültünk is, de úgy megfájdult a fejem, s a férjem is azt mondta, hogy ilyen migrénnel csak ünneprontók lennénk... Évike, aki eddig türelmetlenül topogva hallgatta a felnőttek beszélgetését, most hangosan közbeszólt: — Anyuka, ez nem így volt! Te nem akartad Ági néni dicsekvéseit hallani! Összehasonlítás Apuka a fotelban újságot olvas, közben-közben a televízió képernyőjére pillant. Hároméves szöszke lánya a szőnyegen játszik. A televízióban egyszercsak felhangzik a kánkán ismert dallama. Tollruhában ékeskedő hölgyek táncolnak a színpadon. Az apa az ötébe csúsztatja az újságot, úgy nézi az előadást. A gyerek is abbahagyja a játékot és tágra nyitott szemmel bámul a képernyőre. A tánc még nem fejeződött be, amikor a kislány lelkendezve az apjához fut — Apuci, látod, kukori nénik vannak ott cipőben... Falura ment a városi kis unoka, a nagyszülőkhöz. Az udvaron csetlettbot/ott, aztán betévedt a kertbe, ahol a nagyra nőtt télikáposzta fejek leveleit mozgatta a szél. A kétéves gyerek ámulva nézte a látványt, s örömtől repesve futott közeledő nagyanyja elé. — Nézd csak, nagymami, mennyi sok kis elefánt... Zsarolás Fiatal anyuka panaszkodik a szomszédasszonyának. — A szemem sül ki a gyerek miatt, már szépen beszél, versikéket is megtanult, énekelni tud, de a pelenkáról nem tudom leszoktatni! Muszáj lesz a gyereket orvoshoz vinni! Pár nap múha a kis Icu a kapuban áll, amikor a szomszédok kirándulásra készülődnek. A kislány kérlelőn szól hozzájuk: — Vigyetek el engem is. A szomszédasszony mosolyogva válaszolt: — Nem vihettek el, mert a kiránduláson nem lehet pelenkát mosni. Az autó elrobog, a gyerek vágyakozva néz utána. Két héttel később ismét víkendre indulnak a szomszédék. Amikor az autóba pakolnak, észreveszi őket Icuka. Szó nélkül beszalad a házba, előkeresi bababőröndjét, napozót, kekszet pakol bele, aztán lihegve fut az autóhoz. — Most már engem is magatokkal vihettek, mert már régen nem pisilok be. Féltékenység Anyuka még munkában van, az elsős Pistinek az apukája készíti a vacsorát. Közben csöng a telefon. — Üdvözlöm, drága Irmácska — szól a kagylóba az apa. — Nagyon örülök, hogy felhívott, ha tudná, milyen sokat gondolok magára. ... Igen ? Sikerült megszereznie... Pompás! El sem hiszi, milyen hálás vagyok magának! Mindig mondtam, hogy maga egy földre szállt angyal... Igyekszem majd meghálálni... Még egyszer köszönöm, akkor majd holnap találkozunk. A kagylót letéve az apa tekintete találkozik a fiáéval. Szemrehányást olvas ki belőle, és a kis Pisti hangosan is kimondja, amit gondolt: — Anyunak sohasem mondasz ilyen szépeket! És a szemetet sem akarod levinni. GÁL ETA Elkényeztetett — Gyere, kislányom, gyere szépen, ülj le! — emelkedett fel a villamos ülőkéjéről egy idős néni, amikor megpillantott egy csupa pirosba bugyolált négyéves forma kislányt, aki az anyukájával éppen felszállt — Nem, hagyja csak, néni, elég nagy ő már. Tud állni! A néni azonban nem hagyta annyiban: — Gyere, ülj le! Na, legalább ide mellém. A kislányt odaültették a székre a néni mellé. A kicsi durcásan fészkelődött, ki akarta tolni a nénit az ülésről. — Hagyd a nénit ülni! Örülj, hogy leültetett! — Nem ő engedett ide! Ez az én helyem! Menj innen! — ütötte meg apró kezével a néni térdét — Hiszen én már a következőnél leszállók. Nézd, cukor, kérsz? — Nem kell! Menj innen! Nem férek el! Az öregasszony keresgélni kezdett a táskájában, aztán egy kutya fényképét kotorta elő. — Ne legyél rossz, mert elvisz a kutya! Látod, éppen ez a kutya itt, ni! — Nem visz el, menj már! Menj! — Vézna teste egyre nagyobb teret birtokolt a széken. A néni felállt de azért még egyszer megkínálta a cukorkával, mielőtt leszállt. A kicsin már látszott, hogy szeretné is az édességet fél szemmel odasandított, de dacból nem vette el. Hogyisne, most rossz akar lenni! — Rossz volt a néni! — tört ki belőle, amikor amaz leszállt. — Te vagy a rossz! Na, ne szomorkodj, hazamegyünk és beültetjük a hóvirágot a cserépbe, a te szobádba teszszük. Jó ? — igyekezett beszéddel szórakoztatni az anya csemetéjét, nehogy megint kikezdjen valamelyik utassal. — Nem, nekem nem kell! — Hát jó, akkor a konyhába tesszük, így már jó lesz? — Ühm! — a kislány már nem figyelt rá, most meg az ülésbe kapaszkodó kezeket lökdöste! — Én akarok itt fogódzkodni, miért itt fogódzik ez a néni? Az anyja rászólt. — Hagyjad a nénit, nem éri el fent a rudat! A gyerek azonban addig ütögette, bökdöste a kezet, míg a fiatalasszony arrébb nem húzódott A kislány egy ideig szótlanul üldögélt, éhezte a felnőttek feletti győzelmét. De nem sokáig nyugodott. — Vedd el innen ezeket a táskákat! Hát nem látod, hogy alig férek el? — morcoskodott az anyja két bevásárlószatyrát lökdösve. — Hát ide figyelj, te kis zsarnok, mit képzelsz, meddig fogsz még idegesíteni?! Az anyai pofon csattanása után már csak hangos sírás — ahogyan egy négyéves kis torkon kifér. A kislánynak, ha saját kárán is, sikerült magára vonnia az utazóközönség figyelmét. Amikor a jármű megállt, az anya kitoloncolta a kis bőgőmasinát Egy bácsi fejcsóválva megjegyezte: — Nem szeretnék az anyja helyébe lenni, ha felnő. Későn érti majd meg, milyen rosszul nevelte. ...És vajon megérti-e?... PLEVA ÉVA
