Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-10 / 2. szám

TÁJOLÓ

KALENDÁRIUM

Száz éve. 1885. január 11-én született Székely Mihály, az egyik első magyar repülőgép-szerkesztő. Nyolcvan éve, szintén e napon született Helena BartoSová operaénekes, cseh nemzeti művész, ötven éve, 1935. január 14-én a Zambézi folyó vasúti hídján — akkor a világ leghosszabb ilyen építménye volt — megindult a forgalom. Nyolcvan éve, 1905. január 14-én született Václav Sinkule, a Rudé právo szerkesztője, a forradalmi munkásmozgalom harcosa. Hatvan éve. szintén e napon született Jukio Misima japán író, drámaíró.

Negyven éve, 1945. január 14-én szabadította fel a szovjet hadsereg Losonc (Luőenec) városát.

Január 15-e a csehszlovák néphadsereg rakétaegységeinek és tüzéreinek napja.

Száz éve, 1885. január 15-én született Miloslav Hysek cseh irodalomtörténész és -kritikus.

Száz éve ugyanezen a napon született Tadeus Nalepiriski lengyel költő, prózaíró, publicista.

Negyven éve, 1945. január 15-én a „Halál a fasizmusra” partizánstáb mellett megalakult az SZLKP munkabizottsága, az SZLKP regionális vezetősége.

Névnapjukon

ezen a héten köszöntjük Marcell. Melánia, Ágota, Ernő, Veronika, Bódog. Lóránt nevű olvasóinkat. Virágból egész télen van választék, tehát ha legközelebbi hozzátartozóinknak kedveskedünk, ismerjük, melyik virágot kedvelik, esetleg gyűjtik, nevelik. Vihetjük mindjárt a virághoz illő tálban, vázában is, ha értünk az ikebanakészitéshez. A Marcelleknek (becézésük Marcika) ajándékozhatunk Mars hadistenre való utalással vitéz tettekre emlékeztető erösfüt (Dictamnus albus), vagy ha kertészkednek, szépen csomagolt virágmagvakat. A nevük jelentése szerint fekete, sötét Melániáknak (Málikáknak, Málcsikáknak. Mélának, Melácskának. Melánkának, Melusnak, Meluskának), ha nagyon kedves szívünknek, vigyünk Hollandiából származó hagymából hajtatott fekete tulipánt. Ágota neve a görögben jót jelent, köszöntsük kedvenc cserepes virágjával, vagy néhány szál kecses nárcisszal, ha Ágika, Ágica. Ágó még nem sokadik névnapját ünnepli A komoly, határozott Ernőket, Emőkéket, Emikéket egy cserép bölcsességfával, azaz Kalanchoeval köszönthetjük, a Bódogokat, akiknek a neve a szülőknek azt a kívánságát fejezte ki a régi magyar névadás szerint, hogy a fiúgyermek élete során gazdag és ebből következően boldog emberré váljon, felkőszönthetjük szobában hajtatott aranyesővel, vagy trombitavirággal (Campsis radicans).

Veronika lehet görög eredetű latin, mindenképpen legendákban élő név, Mikszáth szerepelteti a Szent Péter esernyőjében. (Becézése Vera, Verona, Veronika, Veruska, Veca, Vercsike.) Illik hozzájuk a győzelmet jelentő pálma vagy pálmaág, nyáron a gyűszűvirág. A vakmerő, dicsőséget szerző Lorántokat meglephetjük, a ridegebb legényilletve férfiszobát is földerítő Scindapsus-sal.

(nő is)

Olvasómozgalmunk tájékoztatója

Azokban a járásokban, ahol kialakult jellege van a könyvvel végzett munkának, az olvasás megszerettetésének és népszerűsítésének, már az őszi hónapoktól kezdve zajlanak a szemináriumok, módszertani megbeszélések és az író—olvasó találkozók. Könyvtárosok, népművelők, olvasókör-vezető pedagógusok, nőszervezeti elnökök találkoznak itt — járási szinten —, hogy egy-egy kötelező, ajánlott vagy időszerűsége és népszerűsége által olvasásra választott mű tartalmát, mondanivalóját elemezzék. Bemutatónak is tekinthetők e jó! szervezett és átgondoltan megrendezett vitadélutánok, beszélgetések a könyvről, hiszen rendszerint a legjobb vers- és prózamondók közreműködésével egy-egy részlet is elhangzik, s ha ehhez még neves irodalomkritikusaink valamelyike vagy éppen maga a könyv írója mond véleményt, vall a műről, tapasztalatokkal és élményekben gazdagabban térnek haza az olvasókör-vezetők. Minden alapszervezet a maga feltételei, körülményei szerint alakítja tovább, használja fel a járás legjobb tapasztalatait. Ahol már természetes „téliprogram" az író—olvasó találkozó, ott könnyebb a dolga. Ahol viszont még csak most gondolkodnak, hogyan kellene elkezdeni, ott sem kell megijedni a kezdet „hogyan" fától.

Elsősorban a Szlovákiai Nőszövetség járási bizottságával kell felvenniük a kapcsolatot, a községi könyvtáros vagy népművelő általában a nőszervezetnek is tevékeny tagja, tehát a nőszervezet tagjaiból, a könyvtár állandó olvasóiból, vagy akár az ifjúsági klub tagjaiból is toborozhatják az olvasókört A létszámot a kör vezetésére vállalkozó nevét kell elsősorban ismernie a járási titkárságnak ahol arra is választ adnak, vállalják-e ők a kötelező olvasmányok beszerzését vagy inkább (rugalmasabban) a helyi könyvtár szerezze be őket A könyvek bemutatását önmaguk is vállalhatják, de a járás egészéről nagyobb áttekintése van a jb-nak, ezért jó, ha tanácsot kérnek erre vonatkozóan is, hátha az írók meghívását, vagy szakavatott irodalomkritikusok közreműködését segít megszervezni nőszövetségünk járási titkára.

Lapunkban — módszertani segédanyagként — közöljük a kötelező olvasmányok elemzését

A megtalált történelmi idő

Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok

Bármennyire is erőlködik az összefüggések, indítékok, az irodalomtörténeti kontextus, a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődésképe, valamint a tágabb látókör felé is kémlelő olvasó, alig talál Zalabai Zsigmond Mindenekről számot adok című könyvéhez hasonlót. Kétségtelen, hogy tájainkon valamikor számtalan honpolgárt serkentett arra a változó történelem, hogy a maga módján megörökítse a kollektív emlékezetből kiveszőben lévő dolgokat. Lelkes patrióták írogattak kisebb-nagyobb dolgozatokat, amelyeket a honfiúi szeretet mondott tollba, éppen ezért túlfűtötté őket a romantika, az önigazolás és önmegmutatás szándéka. Az egyetemes magyar irodalomban a falukutatók irodalmi szociográfiái is inkább a kor társadalmi állapotait mutatták fel, és rögzítették a józan érzületűeket felkavaró állóképekben, mintsem az aluinézeti történelmet. Bár az 1948 után bekövetkezett társadalmi fejlődés a csehszlovákiai magyarok életét a közös hazában élő nemzetekével együtt gyökeresen átalakította, mégis negyedszázadot kellett várni, hogy az újságírás riportokkal megrajzolt csonka képe után az irodalmi igényesség minden jegyével 1972-ben megjelenjen Duba Gyula Vajúdó parasztvilága. Ez a könyv egyszerre lett a félmúlt, igaz, pátosztól sem mentes, vizsgálata és jövőkép. Ugyanakkor a történelem egyetlen darabját vizsgálja, a régmúlt csupán az emberek mélytudatában, a felkorbácsolt érzelmek szövevényében lehetett „kitapintható". Az imént említett irodalmi szociográfia mind a mai napig a síkból kiemelkedő kilátó, a következő

— a paraszti sors- és életmódváltozás utáni — nemzedék számadói kötelességére is emlékeztető tett naradt...

Tíz esztendő kellett ahhoz, hogy Duba Gyula alapköve mellé másik kerüljön, hogy szaporodjon, erősödjön a kollektív önismeret fundamentuma, Zalabai Zsigmond könyvének műfaji meghatározásától egyelőre eltekintve, megállapítható, hogy elsődleges szándéka szerint a pátosz, a szülőföld irányába fel-felcsapó nosztalgia megkerülésével íródott. Irodalmisága. történetisége és társadalmi szemlélete az alkotói módszer — a monografikus számbavétel és a szépirodalmi ihletettség — útján teljesedik ki, szintetizálódik egy történelmi „időszimfóniában".

A könyv tagolása a történelmi sorsfordulók között eltelt idő változásainak, állapotainak számbavételét segíti. A tíz önálló fejezet a mai falu múltbeli örökségeit bemutató bevezető résszel kezdődik. Bár az olvasó ebben is históriát, őstörténeti és ókori vázlatot olvashat, ebben a részben észrevehető az, ami a könyv elolvasása után nyilvánvalónak tűnik fel: mindazt, amit falujáról, Ipolypásztóról (Pastovce) közread, saját szellemi horizontjának teljességében láttatja. Közelképei nemcsak a történelmi hűség, de az értékelő hitelesség jegyében születtek. Nincs aránytévesztés, nincs nyoma az alkotói túlfűtöttségből eredő elfogultságnak. Zalabai számára minden, amit falujáról elolvasott — legyen az oklevél, jobbágyöszszeirás, néprajzi monográfia vagy érdekességet kereső újságcikk — mintha a szélesebb haza, a tágabb horizont kapcsolóeleme lenne. Nem a falujáról ír.

hanem egy faluról, amelynek népe ugyanazt a történelmet élte, s a maga erejéhez, tehetségéhez mérten alakította is, mint tették azt az emberek bárhol a Kárpát-medencében.

S ha már az írói módszer titkait próbálom meg felfedni, külön szólnom kell a munkát feszítő belső konstrukcióról, amelynek bonyolultságát mi sem bizonyítja jobban, hogy szájhagyományt, szellemi folklórt, sírfeliratokat, a természeti környezetben még fellelhető emlékeket, adóösszeírást, levéltári okiratokat, más-más szempontok szerint íródott tudományos és áltudományos munkákat kellett szerves egésszé gyúrnia, s mindezt szépirodalmi szándékkal. Ott, ahol már kevésnek bizonyult az oklevél-idézet, ahol megbicsaklott volna a gondolat íve, segített egy históriás ének, egy népballada. Ott, ahol hiányzott a tényanyag, ahol csupán az egykori szenzációs újsághír segített, meglódult az írói képzelet. így lett töretlen az ive, erős a tartógerince ennek a gótikus katedrálisok rozettáit, tartóbordáit, oszlopait, hajóit és oldalhajóit idéző könyvnek.

Minduntalan könyvről, műről, alkotásról beszélek. Az írói teljesítmény műfaját ebben az esetben nehéz meghatározni. Minden esetben tévednék, mindenféle megközelítés formai béklyóvá silányulna. Kérdésekre kereshetek választ. Szépirodalmi alkotás? Történelmi monográfia? Helytörténeti kézikönyv? Egy falu történelmi regénye? Néprajzi gyűjtemény? Gazdálkodástörténet? Életmódvizsgálat a történelemben? Egyik sem és mindegyik — ahogy