Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-16 / 16. szám

Játék a színekkel

Játszották a Komáromi (Komárno) Béke utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola I. d osztályos tanulói

Még nem töretett meg az asszociációs készség, amely öntudatlan fontolgatással röpíti a lelket a valóságon túli valóságba, ama megemeltbe, ahol nem a látható világ, az utca, a ház, a nap, a hold, a labda, a többi tapintható tárgy jelenti az otthont, hanem az alaktalanság a haza, a bizalom, az élet, magyarán minden, amely csupán a lét leheletvékony törmelékeivel, érintéssel, hanggal, gesztussal fejezhető ki pontosan, és színekkel.

Színekkel, amelyek úgy alakulnak egymásba és egymásból, mint ártalmatlan mosoly és gőgös kacaj, hogy nyomban újabb érzéseket és tulajdonságokat szüljenek, amelyeket természetesen ismét félretolnak az utánuk viharzók, azokat pedig az őket követők. Közben minden hártyavékony alaktalanság emberarcúságot nyer a színek révén, a gyerkőcök ecsetje által, a szabad asszociáció hatalmából. Mit is ábrázol ez a kép? Mackót? Lepkét? Terebélyes fát? Gombát? Színes atombombát? Asszonyi alakot? Szivárványt? — kérdezi a felnőtt, holott a gyermekeknek ezek színek, mindenek fölött színek. Fölszabadító bukfencek sokasága, érzelmek sűrűje, az alaktalanság szabadságának öntudatlan vállalása, öröme és felelőssége, önkifejezés a színek nyelvén, miközben a tartalmilag tartalmatlant tiszta formává alakítják.

—szó—

Nagy László reprodukciói