Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-16 / 16. szám

Nem tiAm ki mondta először, de tény, hogy azóta sokan ismételték, államférfiak, diplomatáké békeharcosok és mi, egyszerű „kisemberek" is így véljük. így hát, s ez nem túlzás, az egész világ számára megkönnyebbülést jelentett, hogy a Szovjetunió és az egyesült Államok ismét tárgyalóasztalhoz ült. Keleten és Nyugaton, Északon és Délen minden ember, az élők és a jövőben megszületendők alapvető és elsődleges joga: élni. És az élet — a béke. Minden más csak ezután következik. Amint az Egyesült Nemzetek szervezetének Alapokmánya is megfogalmazta mint legfontosabb célját s ami minden eddigi, jelenlegi és jövőbeni tárgyalás végső célja: A békének és a népek biztonságának a szavatolása a szuverén államok önkéntes együttműködése révén."

Tárgyalások — visszapillantó tükörben

Korunk „nagy" és tegyük hozzá, legsürgetőbb kérdése, szerepelt már az ENSZ-közgyülés legelső ülésszakán is (San Franciscóban, 1945 októberében). Még csak néhány hónap múlt el akkor Hirosima atomtragédiája óta, éppen hogy befejeződött a második világháború, amikor a Szovjetunió első ízben javasolta az újonnan megalakult világszervezet talaján az atomfegyverek teljes tilalmát, és minden fegyveres erő, valamint a hagyományos fegyverzetek csökkentését. És alig ültek el a hidegháborús szelek, a Szovjetunió az 1959-es közgyűlésen benyújtotta az általános és teljes leszerelés tervezetét.

A párbeszédre azonban még várni kellett: az enyhülési folyamat a hetvenes években bontakozott ki. Az évtized első felében létrejött a Szovjetunió és az Egyesült Államok SALT—1 néven ismert első rakétafegyverkorlátozási megállapodása. Az enyhülés évtizedének gyümölcse volt 1975 szeptemberében az európai biztonsági és együttműködé si értekezlet. Ezen az európai országok, továbbá az Egyesült Államok és Kanada legmagasabb rangú képviselői; szám szerint 35-en, aláírták a záróokmányt, az ún. Zöld Könyvet. Ez mintegy tízparancsolatba foglalta a békés, normális államközi kapcsolatok elveit. Helsinki után még kétszer ült össze az európai biztonsági és együttműködési értekezlet. Belgrádban és Madridban, ám ezekre, főleg az utóbbira nem is annyira az egyetértés, mint inkább annak hiánya nyomta rá a bélyegét.

A hetvenes évek végén a Szovjetunió és az Egyesült Államok tető alá hozta a SALT—ll-t, vagyis a második rakétafegyver-korlátozási szerződést, amelyet 1982-ben Bécsben a két államfő, Leonyid Brezsnyev és James Carter írt alá. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és Elnöksége a szerződést elfogadta, az Egyesült Államok szenátusa viszont nem ratifikálta.

A genfi tárgyalások folytatódtak, de az enyhülési folyamat megakadt, aggasztóan rosszabbodott a nemzetközi helyzet, s a két nagyhatalom viszonya mind hűvösebbé vált. Megjelent a neutron bomba réme, a „korlátozott atomháború" képtelen doktrínája, a NATO ún. kettős határozata az európai rakétatelepítésről, majd végül 1983 őszén meg(nŐ8)

kezdődött a rakétatelepítés a Német Szövetségi Köztársaságban és Angliában. Ezek után a genfi tárgyalások megszakadtak.

A leszerelési dosszié a Szovjetunióban

Még a genfi tárgyalások éveiben s a tárgyalások megszakadása után is, a Szovjetunió leszerelési dossziéjában gyűltek a javaslatok. Egyebek között ilyen indítványok, kezdeményezések: szüntessék be mindenfajta nukleáris fegyver gyártását, tiltsák be az egyéb tömegpusztító fegyvereket (vegyi és baktériumfegyvereket), létesítsenek atommentes övezeteket a világ legkülönbözőbb részein, a szárazföldön és az óceánokon, állítsák le új típusú fegyverrendszerek kifejlesztését, mind a hagyományos, mind a nukleáris fegyverekben, az ENSZ Biztonsági Tanácsában képviselt öt nagyhatalom és szövetségeseik mondjanak le hagyományos fegyverzetük és hadsereglétszámuk növeléséről, a nagy gazdasági és katonai hatalommal bíró államok egyezzenek meg hadiköltségvetésük konkrét összegű csökkentéséről.

Különösen nagy visszhangot keltett, amikor a Szovjetunió 1982 június-júliusában az ENSZ rendkívüli leszerelési közgyűlésén a résztvevő 157 állam nyilvánossága előtt ünnepélyes kötelezettséget vállalt: a maga részéről senki ellen nem vet be elsőként nukleáris fegyvert. Vagyis lemond az első csapásmérésről, amely egyébként az Egyesült Államok hivatalos katonai doktrínájának a gerince. Ezt a példát eddig még egyetlen atomhatalom sem követte ... Ezen túlmenően a

ható-távolságú európai nukleáris fegyverek legtekintélyesebb képviselői az amerikai Pershing 2-es és a szovjet SS—20-as ballisztikus rakéták.

Manőverező robotrepülőgép. Szárazföldről, repülőgépről, felszíni hadihajóról és merülésben levő tengeralattjáróról indítható, atomrobbanófejjel ellátott repülőeszköz, amelynek hatótávolsága lehet néhány száz, de néhány ezer kilométer is! Tenger és szárazföld fölött 50—500 méteres magasságban teszi meg útjának nagy részét, követve az alatta levő terep görbületéit, domborzatait. S mert ilyen alacsonyan repül, a megtámadott fél földi felderítő, radarai nem vagy alig észlelik. Angolul Cruise Missile, oroszul krülatüje rakéta a neve. Egyébként „cirkáló" vagy „szárnyas rakétának" is szokás nevezni.

Hadászati fegyverrendszerek. Olyan fegyverrendszerek, amelyek háborúban elsőként és tömegesen alkalmazva nemcsak a hadműveletek menetét befolyásolják, hanem az egész háború kimenetelét is meghatározhatják. Az Egyesült Államok, a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, Nagy-Britannia és Franciaország rendelkezik ma ilyenekkel. Támadó és védelmi csoportra oszthatók. A támadó fegyverrendszerekhez tartoznak a szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakéták (legkevesebb 5 500 kilométeres hatótávolsággal), a tengeralattjáró-fedélzeti ballisztikus rakéták, a hadászati nehézbombázók (legkevesebb 5 500 kilométeres hatótávolsággal), végül a repülőgépről indítható ballisztikus rakéták. A védelmi fegyverrendszerek elsősorban az interkontinentális rakéták leküzdésére szolgáló ellenmm (ehet

rakéták, légvédelmi és ürvédelmi komplexumok, a hadászati tengeralattjárók elleni eszközök

Elrettentés. Egy potenciális támadó atomhatalom (katonai csoportulás) és támadás céljául kiszemelt atomhatalom (katonai csoportosulás) közötti viszony. Lényege, hogy a támadással szorosan együttjár az önmegsemmisülés kockázata, mivel akár tömeges, meglepetésszerű első csapással sem

Szovjetunió javasolta, hogJBOŐIgozzák ki a nukleáris leszerelés szakaszos programját. Továbbá egyezményvázlatot terjesztett elő a vegyi fegyverek gyártásának betiltásáról és mind a mai napig több indítványt tett a világűr militarizálása tilalmának megfogalmazására.

Ma, majd másfél év után, a Genfi-tó partján hosszú, nagyon hosszú folyamat kezdődik, hiszen a világ a fegyverkezési verseny új szakaszába került, mégpedig azáltal, hogy az amerikai hadigépezet a „csillagok háborúját" reális dolognak tekinti.

Mi van az asztalon ?

Talán a világ összes lapjában megjelent már ez a cím, mi sem vagyunk kivételek, hiszen bennünket is ez érdekel. Lássuk tehát a medvét, vagyis címszavakban — amelyekkel a kővetkező hónapok során bizonyára sokszor találkozunk majd a tévében és a napisajtóban — a tárgyalások legfontosabb témaköreit.

Középható-távolságú nukleáris fegyverek. Ballisztikus rakéták, manőverező robotrepülőgépek és olyan repülőgépek, amelyeknek hatótávolsága 1 000—5 500 kilométer között van. Ide tartoznak többek között az amerikai FB—111 -es és a szovjet Tu—22-es repülőgépek, a brit és a francia tengeralattjáró-fedélzeti ballisztikus rakéták. A közép-A Pershing 1A rakéta kilövőállomása az ismert Stern címlapján — még a rakétatelepítés előtt