Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-03 / 1. szám
A termet a hatalmas rajztáblák egyúttal több kis munkahelyre osztják, ahol a tervezők munkájukba mélyedve új megoldásokon törik a fejüket. A falak mellett szekrények, székek, asztalok sorakoznak, rajtuk rajzgöngyölegek, jegyzetfüzetek hevernek, szabványkötegek, szakkönyvek tornyosulnak, zsebszámológépek kattognak, rajzeszközök zörögnek. Tudom, ilyen látvány fogadna bármely tervezőirodában, most a szokottnál mégis kíváncsiabban tekintek körül. Vajon melyik szürkeköpenyes tervező lehet Milan Dobrota? Miatta jöttem a Bratislavai Autógyár szerszámgép-tervező osztályára. — Ott vannak balra, az utolsó rajztábla mögött — igazít útba végül is egyik munkatársa. Nem értem, miért beszél róla többes számban, de elindulok a megadott irányban. A helyiség végében egy középkorú és egy fiatal — vázlatrajzok fölött vitatkozó — férfit találok. Kisvártatva észrevesznek, kölcsönösen bemutatkozunk. — Milan Dobrota — mondják mindketten. Apa és fia. A vállalat géptervező mérnökei. Csak hát a szakmai gyakorlat terén van néhány évnyi vagy inkább évtizednyi különbség köztük. Nem szégyen „apai-szakmai" tanácsot kérni! Én az idősebb Milan Dobrota mérnököt, a vezető géptervezőt keresem. Igaz, egészen más ügyben. Ő ugyanis annak a tíz feltalálónak egyike, akiknek 1984 novemberében a csehszlovák kormány alelnöke átadta az „Érdemes feltaláló" megtisztelő kitüntetés arany fokozatát. Ezért szeretném megismerni, írni, róla, illetve munkájáról. Hogy miért választottam épp őt? Azért, mert a Találmány- és Felfedezésügyi Hivatal bratislavai irodája nyilvántartó jegyzékét lapozva Milan Dobrota legutóbbi találmánya mellett érdekes adatra lettem figyelmes. A „gyors szerszámrögzítő" berendezés 1983-ban 12 315 000 Kcs hasznot hozott társadalmunknak, s ezzel az év második legjövedelmezőbb szlovákiai találmányaként könyvelhették el. Ebből a szempontból csak egy kilenctagú kutatócsoport találmánya előzte meg. Milan Dobrotának azonban ezenkívül még tizennégy további találmánya is van. A kitüntetést ezirányú tevékenységéért kapta. A hazai gyártmányú gépkocsik vezetői például aligha tudják, hogy az általa tervezett szerszámgépeken megmunkált fékpofák segítségével állítják meg vasparipájukat, hogy azok tengelykapcsolójának kapcsolótárcsa-borítását is Milan Dobrota egyik találmánya alakította ki — az elmúlt nyolc év alatt immár közel kétmilliót. És sorolhatnám a további példákat, amelyeket maga a feltaláló sem tart már számon. Mint ahogy azt sem, hogy találmányaival hány millióval gazdagította társadalmunkat. — A tervező előre, ne pedig hátra nézzen! — mondja mosolyogva, majd sietve hozzáteszi: — A korábbi munkából csak a tapasztalatokat kell leszűrni és hasznosítani azokat. Amikor személyére terelem a szót, elhúzza a száját. — Átlagember vagyok, akinek nem tarkították az életét regénybe illő történetek. A család mellett a technika világa tette teljessé az életemet, s a munkám ad neki értelmet. Banská Bystricában, az egykori felsőfokú gépészeti ipariskolában érettségiztem, majd a tényleges katonai szolgálatom kezdetéig a Povazská Bystrica-i Vágmenti gépgyárban dolgoztam. Később hivatásos katona lettem, miközben gépészmérnöki oklevelet szereztem a brnói Katonai Műszaki Akadémia gépészeti karán. Néhány évi katonai szolgálat után azonban családommal együtt Bratislavába költöztem, és azóta, vagyis tizennyolc éve ennél a vállalatnál dolgozom, amelyet eredetileg Tátrának, majd Omniának is neveztek. Az én munkám azonban mindig a szerszámgépek tervezése maradt. Gyönyörű munka! — fordít ügyesen Milan Dobrota beszélgetésünk témáján, de mondókáját nem szakítom félbe, mert miközben munkájáról beszél, tulajdonképpen önmagáról is vall. — A szerszámgép csupán egy „fogaskerék" a technika bonyolult szerkezetében. De fontos szerepet játszik! Hisz segítségével gyártanak minden gépalkatrészt. Pótolhatatlan! A technika újabb vívmányai, a robotok, a számítógépek kiegészíthetik, de sohasem helyettesíthetik őket. Azok is csak szerszámgépeket működtetnek, főleg az ember számára fárasztó munkafolyamatokban, az egészségére káros környezetben, -tehát az embert helyettesítik. De a munkadarabok tulajdonképpeni megmunkálását még az automatizált munkahelyeken is a szerszámgépek végzik. A velük szemben támasztott igényeknek azonban csak akkor fognak megfelelni, ha tökéletesítjük őket, ha pontosabb, gyorsabb munkát lesznek képesek gazdaságosan végezni. Ránk, tervezőkre ez a feladat vár. Nehéz, de nagyon szép munka. Nehéz, mert az, hogy beválik-e egy ilyen gép vagy sem, általában több tervező, technológus, gépszerelő, mi több — üzem, vállalat rugalmas együttműködésének függvénye. Nehéz azért, mert a tervezőnek sokszor óriási anyagi kockázatot kell vállalnia. Egy szerszámgép egytől hatmillió koronába kerül. Ráadásul a mi vállalatunk termelő vállalat. Tehát mi nem kísérletezhetünk. Az általunk tervezett gépeket vállalatunk azonnal el is készíti. De tulajdonképpen ez a kockáztatás, az ember szakismereteinek megmérettetése, a fémmel, mechanizmusokkal való játék teszi vonzóvá, érdekessé ezt az alkotó munkát. Mert ez az a javából. így aztán nemegyszer megesik, hogy észre sem vesszük, és estig nyújtjuk a munkaidőt, vagy hazavisszük gondolatainkat és szabad időnk rovására törjük a fejünket, számolunk, rajzolunk, míg más a tévé előtt ül, színházba megy, vagy éppen halászik. Bár az igaz, ők nem tudják milyen érzés, amikor beindul egy egyszerű ötleten alapuló, az elődjénél sokkal többet tudó nagyszerű gép. A géptervező mindig valamilyen technikai problémát igyekszik megoldani. Ilyen jellegűek munkahelyi feladatai is. Ezáltal közel áll ahhoz, hogy valami újat találjon ki. Nem csoda hát, hogy csaknem valamennyi munkatársam feltaláló. Persze egyikük sem úgy lett azzá, hogy felbuzdulva a másik sikerén nekilátott valamit feltalálni. Aki már próbálta, azt tudja, hogy így nem lehet. Meg úgy sem, hogy az embernek pénzre van szüksége, hát elkezdi törni a fejét. A találmányokért fizetett pénzbeli jutalom természetesen öfitönzi az embert, de az igazi indíték sohasem az. A legtöbb találmány úgy jön létre, hogy az embernek meg kell oldania egy adott technikai problémát. Köztudomású, hogy mindig a legegyszerűbb megoldás a legjobb. A bonyolult gép hamarabb elromlik, nagyobb, anyagigényesebb, tehát drágább, pontatlanabb. A gépek rendelői szigorúan figyelembe veszik ezeket a szempontokat. A tervezőt így egyre tökéletesebb megoldásokra kényszerítik. A szerszámgépek esetében a tökéletesítés egyik módja a megmunkáló fejek tengelytávolságának csökkentése. Ezzel egyszerűsödik a gép koncepciója, növekedik a teljesítménye, több nagy terjedelmű berendezést helyettesíthet. Megjegyzem, minderről Milan Dobrota nemcsak beszél, hanem tudatosan igyekszik érvényesíteni találmányaiban. Hiszen azok épp kis méretük, nagy teljesítményük, pontosságuk, gyorsaságuk és olcsó áruk miatt használatosak országszerte. De nem hivalkodik sikereivel, sőt még a munkatársaival közösen elért jó eredményekről sem sokat szól. Pedig például már az is megesett, hogy a trnavai autógyár egy NSZK-beli szerszámgépet akart megvásárolni, amikor kiderült, az övék kétezer deviza koronával olcsóbb és kétszeres teljesítményű. A jövőt illetően is inkább munkahelyi gondokról, tervekről beszél. Bízik a kurimi TOS és a VEB Eisenach (NDK) vállalatokkal folytatott együttműködésben, míg ugyanezt hiányolja a hazai vállalatok esetében. — És mi jelenti önnek a kikapcsolódást? — kérdezem beszélgetésünk végén. — Ez a hivatás egy bizonyos fokú megszállottságot kíván, ezért ne csodálkozzon, hogy megemlítem például a Csehszlovák tudományos-műszaki társaság nyári kirándulását. A bécsi nemzetközi gépipari vásárt néztük meg. Ez egy kis szakmai felüdülést jelentett. Egyébként télen rendszeresen sízek, nyáron meg úszni járok. Én ugyanis hiszek a régi közmondásban, mely szerint csak ép testben lakozhat ép lélek. BARANYAI LAJOS A szerző felvételei
