Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-03-19 / 12. szám

mondani, nehogy túlhevített ragaszkodásával elveszítse őt. Csaknem minden kliensünk gondjai ott kezdődnek, ahol elakad a szó: mondd meg, mi bajod velem, én is megmondom, mi bajom veled. És szaporodnak a bajok, a hallgatások, gyűlnek a megoldatlan problémák, helyzetek. A sérült gyermekek többségében aztán kialakul a félsz, kerülik a megoldást ígérő konfliktusos helyzeteket, ami nemcsak viselkedészavarokat okoz, de hosszú távon döntésképtelenséghez vezet. És megszokottá válik bennük a hazugság, a jobb, ha füllentek elve.

Gondolom, ez oda vezethető viszsza, hogy a gyermek helytelenül azonosítja az ént a benne lejátszódó pszichikai jelenségek összességével, hiszen az én tulajdonképpen ennek az összességnek a felismerése, elfogadása, helyesebben: tudása. Az, hogy ezt vagy azt a kapcsolatot valójában önmagam, én alakítom. Csakhogy, feltételezem, klienseiknek a partnerkapcsolatok kialakításában is több a gondjuk az átlagnál ?

— A problémáknak nem a kamaszkorra oly jellemzőnek vélt világfájdalom az oka, az már következmény, akárcsak az, hogy az ember hajlakudarcaink

ma az öngyilkossági kísérletre a reménytelenséget mutató öregkor mellett éppen a kamaszkorban a legnagyobb. A sérülések alfája és ómegája azonban a partnerkapcsolatok kialakításának képtelenségében keresendő. Most nem elsősorban a nőférfi kapcsolatra gondolok, hanem Tóth Árpád „hosszú az út leiektől lélekig" sorára. Sokan támadják a gyerekeket azzal, hogy nem tudnak mit kezdeni magukkal, ún. énjükkel. Ezek a támadók elfelejtik, hogy az én meg a világ ebben az esetben nem külön-külön dolog. A lelki élet benne van környezetünkben, s a világ benne van a lelki életben, amit nemcsak minden valamirevaló pszichológus, de szülő és pedagógus is tud. Vagyis tudnia kellene, s akkor talán nem lenne kimutatható szinte kivétel nélkül minden problémás gyermeknél: a bajok ott kezdődnek, ahol nem tudnak eligazodni az emberi kapcsolatokban, ahol képtelenek tudatosan irányítani, szervezni saját kapcsolataikat. Ilyenkor bezárkóznak, magányossá, dacossá válnak.

6 Vajon a család mit tehetne a problémás gyerek magányossága, dacossága feloldásáért, visszaszorított vagy részben kifejlett személyisége teljesebb kibontásáért? Hogyan ösztönözheti őt a társadalmilag érvényes, értelmes cselekvésre?

— Úgy, hogy minél előbb ön- és családvizsgálatra késztetik magukat a szülök, fölismerve és tudatosítva, hogy gyermekük problémássá válásához ők is hozzájárultak. Mivel? Legfőképpen azzal, hogy társadalmi, emberi, nemzeti vagy akár nemzetiségi viszonyulásaikban vizet prédikáltak és bort ittak. Eseteim többségében éppen a szülővel való közeli kapcsolat hiányát panaszolják a gyerekek, miközben, persze — hiszen élik a nemcsak izgalmakkal, de kegyetlenségekkel is teli kamaszkort — természetszerűen kritizálnak és megvetnek mindent, ami a társadalom vagy a család, a szülő viselkedésében kritizálható. Sok szülő ezt közvetlen támadásnak veszi, és ha nem is kézzel, de szavakkal, viszonyulással visszavág, feledve, hogy gyermekével együtt ö is élete egyik legnehezebb szerepét éli: leszakad róla gyermeke. A gyermek ilyenkor, természetesen, érzelmileg is megpróbál leszakadni a szülőről, amit elősegítenek új baráti.

esetleg komolyabb szerelmi kapcsolatai, a rossz szülő pedig ilyenkor válik olykor túlzottan féltékennyé és korlátozóvá, megmérgezve a leszakadás folyamatát. Ahelyett, hogy felnőttnek nézné, partnerként kezelné a gyermekét, segítené öt a nagy próbatételt jelentő folyamatban, lekezeli, megalázza, holott a gyermek kamaszkorban kialakuló tagadása, önállóságra törekvése nagyobb törődést, tapintatot kíván, mint előtte bármi. Van most egy olyan magányos gyermekem, mint az ujjam. Anyja meghalt, édesapjával pedig semmit nem tud megbeszélni. Társai közt viszonylag jól érzi magát, de nincs igazi barátja. Egy másik fiú, a család okozta sérüléssel, maga jött hozzám. A srác annyira igényli a szülőkkel folytatott beszélgetést, mint vizet a szomjas ember, de már fél éve nem beszélgetett az anyjával. Igaz, nemcsak az anyja hanyagolta el őt, ő sem tett kísérletet, de éppen az volt a tanácsom, ha úgy érzi, édesanyjának mostanában alig marad rá ideje, legyen ö a kezdeményező. Ez még nem teljesen elromlott anya—fiú kapcsolat, most, a kamaszkor küszöbén kezdett romlani, amikor az anya feltehetően tehetetlenné vált férfiasodó gyermeke érzelmi-értelmi világa előtt.

7 Vajon a tanácsadójukba került gyerekek mennyire állnak a realitás talaján? Kötődnek a tárgyi, társadalmi valósághoz, vagy véleményük inkább csak hangulatokat, impressziókat tükröz?

— Többségük sérülésénék oka, hogy határozottabban állnak a realitás talaján, mint a felnőttek, csakhogy még másként működik bennük a becsület, a szándék, a tisztaság, a jóság — hogy az ő fogalmaikkal éljek. Tény, hogy az identitáskeresés nehézségei elsősorban a személyes élet, valamint a társkapcsolatok mezején jelentkeznek. Mert mi más lenne a szerencsétlen pályaválasztás, ha nem magánéleti, s mi más lenne a szülő elvesztése, a barát vagy kedves reménytelen keresése, ha nem társkapcsolati csőd? És miközben nagyon pontosan látják a társadalmunk fejlődése teremtette új és új ellentmondásokat, vagyis szociálisan nagyon érzékenyek, jó szeműek, képtelenek önmaguk kibontakoztatására, a bizalmi légkör megteremtésére, mert kritikus magatartásukat, a környezetük visszautasítja, ami újabb és újabb kudarcokat szül. Mert mi, felnőttek, nehezen fogadjuk el őket, nehezen fogadjuk el, hogy bírálnak minket, s ennyiben az ő sérüléseik a mi kudarcaink is. Mi csak egyszerűen megfordítjuk a felénk irányuló kritikát, vissza, rájuk, ők pedig természetesen nem tudnak mit kezdeni vele. Megsérülnek, bezárulnak. Apa, anya, pedagógus, iskola, környezet előtt, s a bezártságból és magányból nemegyszer baljós tettekkel igyekeznek kitörni. És mi szidjuk őket, holott éppen az történt, hogy képtelenek voltunk a társaikká válni. Én amondó vagyok, hogy mind a pszichológusnak, mind a felnőttnek, az az első dolga, hogy a problémás gyermek fölött ne ítélkezzen, hanem fogadja el olyannak, amilyen, hogy közel férkőzhessen lelkivilágához, problémáihoz, s ezáltal megérthesse, eltávolíthassa azokat. Az a pedagógus, az a szülő, aki ezzel nincs tisztában, az nemcsak önmagát zárja el a gazdagabb világtól, a továbbfejlődés lehetőségétől, de gyermekét, diákját is kirekeszti, egyben gátolja az önmegvalósításban. A család, az iskola nevében én szüntelenül azt kérdezem: ha a gyermekkel baj van, huzamosabb ideje gond és megannyi probléma, vajon nem a saját viselkedésem kíván vizsgálódást, átértékelést és változtatást?

— Köszönöm a beszélgetést.

SZIGETI LÁSZLÓ

Őszintén gyermekeinkről

Mit tegyünk, ha a gyermek értelmi fogyatékos ?

Megszületése után a csecsemő az anyával áll a legközelebbi kapcsolatban. így a gyermek átlagostól eltérő fejlődését — ha erre a szülészetről való távozáskor nem figyelmeztették — legelőször az édesanya veszi észre. Mivel gyermeke minden mozdulatát figyeli, hamar rájön, hogy saját csecsemője és az orvosi tanácsadót látogató gyermekek fejlődése nem egyforma. Ha az édesanya észreveszi, hogy gyermeke a többi gyermekhez viszonyítva kevesebbet sír, „túl jó", nem reagál a környezetéből feléje áramló ingerekre, hanem passzív módon fogadja azokat, tekintetét nem emeli a feléje fordított tárgyak után, forduljon szakorvoshoz! Csak az alapos kivizsgálás döntheti el, hogy a gyermek fejlődése valóban csak lassúbb, vagy bár további ápolása, nevelése ugyan nem különbözik majd más kisgyermekekétől, több időt, türelmet és segítséget fog igényelni, mivel értelmi fogyatékos. Az időben elkezdett fokozottabb energiát igénylő gondozás és nevelés nagymértékben segítheti a fejlődést. Ha ezt tudatosítanánk, talán ritkábban fordulna elő, hogy a három-négy éves gyermek még egyáltalán nem vagy csak alig érthetően beszél, járása bizonytalan, a lépcsőn is csak segítséggel tud le- és felmenni, nem tud játszani a játékaival, bepisil stb.

Az értelmi fogyatékos gyermek nevelésének fő célja, hogy képességeihez mérten minél nagyobb önállóságot érjen el. Mit tehet ennek érdekében a szülő?

A gyermek táplálásánál előforduló nehézségek — nem tud szopni, félrenyel stb. — legalább részleges kiküszöbölésére Hatos Gyula gyógypedagógus jótanácsát ajánlom figyelmükbe. Segítségükkel könnyebb lesz az evéshez szükséges mozdulatok elsajátítása is: kenjük be a gyermek ujját kedvenc ételével, lekvárral, mézzel, majd irányítsuk gyengéden a szájához, míg le nem nyalja. Később amikor már kanállal eszik, ügyetlen, pontatlan mozdulatai úgy segíthetjük, ha könnyedén megtámasztjuk a kezét.

Az öltözködésnél se válasszuk a könnyebb utat. Ne öltöztessük fel a passzívan várakozó gyermeket. Inkább mutassuk meg neki — minden öltözködésnél újra — hogyan kell felvenni az egyes ruhadarabokat. Várjuk meg, míg a gyermek „leutánozza" egy-egy mozdulatunkat.

Járni csak gyakorlással lehet megtanulni, s közben elkerülhetetlen az esés. Ez félelemérzetet kelt a gyermekben. Ne fokozzuk ezt a félelmet aggódó tekintetünkkel, ne gátoljuk egyelőre még ügyetlen mozgásában. Inkább ösztönözzük a belső késztetés hiánya miatt kicsit „lustácska" gyermeket.

A szülök által leggyakrabban felfedezett velejárója az értelmi fogyatékosságnak a hibás beszdéfejlődés. Minél kevesebbet beszél a gyermek, annál szűkebb az érdeklődése és annál kevesebb hatás éri őt a környezet részéről. Nem érti az összefüggéseket. Nevezzünk meg minden ruhadarabot, amit felvesz, minden tárgyat, amit a kezébe fog. így a szavakba tömörített hangokhoz megfelelő konkrét tartalom is járul, ami nagyon lényeges a környezettel való kapcsolat felvételéhez!

Az értelmi fogyatékosok családban és intézetben történő nevelésének alapvető sajátossága a türelem és időigényesség mellett az, hogy a legcsekélyebb siker esetén is dicsérünk, jutalmazunk.

Az elszigeteltség veszélye azonban akkor is felléphet, ha a fentebb ismertetett szabályokat betartjuk. Ezért az értelmi fogyatékos gyermekek szüleit most arról szeretném tájékoztatni, hogy a gyermek kora és értelmi szintje mely intézményekre bízhatják annak oktatását és nevelését. A megfelelő intézmény kiválasztásában a gyermek komplex kivizsgálása után a pedagógiai és pszichológiai tanácsadók (pedagogicko-psychologická poradna) szakemberei segítenek.

A határesetekhez tartozó (még nem értelmi fogyatékos, de már tanulási nehézségekkel küszködő) gyermekek nehézségeinek áthidalásában a nagyobb városok alapiskolái mellett működő korrekciós osztályok segítenek. Az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos 3—6 éves gyermekek nevelése a kisegítő óvodák (osobrtná materská Skola) feladata. A debillis tanulók a kisegítő Skoia) általános műveltségi elemeket nyújtó nyolc évfolyama elvégzése után kisegítő szakmunkásképzőkben (osobitné odborné uőiliáte) tanulhatnak tovább. A középsúlyos értelmi fogyatékosok 6—14 éves korig foglalkoztató iskolába (pomocná Skola) járhatnak, ahol a fő irányelv, az önállóságra és a munkára való nevelés mellett megtanulják az írás, olvasás és számolás alapjait. Tankötelezettségük befejeztével egy részük védőmunkahelyen dolgozik napi 4—8 órát, mások szociális intézményekben részesülnek szakszerű foglalkoztatásban.

Az értelmileg súlyosan károsodott gyermekek szociális intézményekben (ústav sociálnej starostlivosti) részesülhetnek megfelelő gyógypedagógiai nevelésben és egészségügyi ellátásban (3—15 évig; 15—26 évig; 26 év felett).

E. Császár Márta gyógypedagógus