Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-02-19 / 8. szám

boldog volt, mert sikerült mindenkire ráijesztenie. Esett az eső. Esett, és megfagyott. A kis ördög lefele nyaigalt az utcán, s amint sorra találkozott emberekkel, éjszaka kóborló kutyákkal és fákkal, a zseblámpa fénye felvillant, majd újra kihunyt. aztán a távolság és a sötétség elnyelték a kis ördög rikácsolását.

Egész éjszaka esett: a fákat eg)’re vastagabb jégkéreg borította. *

Nem tudtam aludni.

Három óra múlva a fák már ragyogtak, a rügyházakat jég borította — apró, szegény, magányos kis gömböcskék a halott üvegben.

Röff, röff: micsoda szépség!

A kis ördög lefele nyargalt az utcán, a járókelőknek elakadt a lélegzetük, az utcai lámpák gyér fénye fennakadt, és megcsillant a gallyakon, a villanyrendőrök kerek üveglapjait háromszinű jég borította. Reggel elmentem az iskolába, délután hazajöttem az iskolából. Közben számadást készítettem. Csak az egyik utcán húsz, a jég súlya alatt összetört, széthasadozott fát szcunoltam meg. Negyvenből húsz: még így is gyönyörű látvány volt.

Csak én tudtam, mi történt, most már tudtam, mi az a jég: megfagyott fény a kis ördög villanylámpájából, kész szerencsétlenség — végre volt valamim Kamilló számára, végre beszédbe elegyedhettem vele. és megbarátkozhattam a kutyájával. Nem kellett semmit sem kitalálnom, magam is elhittem a történetemet, még ma is emlékszem, hogy kirázott tőle a hideg.

Kamilló gondosan feljegyezte az egészet, aztán megdicsért.

Ezt mondta: „Csak így tovább!

Én pedig elloptam a repülőgépét, s közben hagytam, hogy Baro nyalogassa egy ideig a kezemet: aztán beletöröltem a bundájába.

Azóta mindig figyelem a napokat, sohasem hagytam abba, hogy Kamilló már meghalt, s nincs mit irigyelnem tőle. Bekapcsolom a rádiót, és meghallgatom a híreket — s az időjárás-előrejelzés alatt rá gondolok. Az erkélyemen van egy kis pörgettyűm meg egy hőme'rőm. Néha már októberben lehull a hó. De a muskátli szívós, felveszi a harcot a téllel; az ideje lejár, a virágai megritkulnak, már csak elszáradt fejecskéi meredeznek elő, levelei teleszivják magukat a piros színeivel, mint amikor az ember füle télen előbb fagyos lesz, aztán forró, ég és tüzel, hogy szinte már fáj, s fellelhető már benne az a szín vagy inkább színárnyalat, amely (ha reggel eléggé korán kelek és kipillantok az ablakon) fénnyel telíti a hajnalt, holott a nap még nem kelt fel: magasan ívelő, rózsás fénycsóva simítja végig a fellegeket, odakint már hűvös van — október — 5 ugyanez a fény festi meg az ellenkező irányból az estéket is, egy nyugat felöl érkező fuvallattal, a közelítő és hideg éjszakával, amely már csak a szelet és a muskátlik érzékeny leveleit ismeri.

Tegnap volt a névnapom.

Az előtte levő nap ugyanolyan távolságban van tőle, akár a rákövetkező nap. de az előbbi két nap élettel jobb. mint az utóbbi.

Rácz Olivér fordítása

Ha délután meglát téged a kunyhója körül, csak haza kell menned, lefekündnöd, és álmodból soha többé nem kelsz fel. Ha ő azt mondta, nem szabad meglátnod Ibuszában a felkelő napot, akkor nem is fogod meglátni. Akkorra már az ibuszai garázsnál kell lenned, ahonnan a teherautók vidékre indulnak.

— Nem kellene előbb szólnom Okonkuónak? — kérdezte Má, aggodalomtól kiszáradt torokkal.

— Még ne szólj neki — óvta Oszubu. Aztán nevetni kezdett, de cseppet sem jókedvében. — Meg fog átkozni, ha most közeledsz hozzá. Nem vetted észre, hogy az elmúlt két piaci nap óta csak Eszebonát hívja a kunyhójába, és senki mást? Azért szégyellem magam miattuk, mert egészen napkeltéig bent maradnak. Tudom, hogy Eszebona fiatal, és még új feleségnek számít, de úgy látszik, azzal sem törődnek, mit szólnak a többiek. Amikor én új voltam, nem voltam az övé ilyen hosszú ideig, mielőtt teherbe nem estem a fiával. Nem tudom, honnan lesznek gyerekei ennek a piszkafa Eszebonának. Talán majd őt is elküldik ugyanahhoz a dióidhoz, akihez téged. Azt se bánja majd, ha minden pénzét rá kell költenie. De ha én vagy a másik — Okonkuo másik feleségére célzott — fejfájásra panaszkodunk, felrója, hogy húsz fontot fizetett értünk. Tehát csak akkor zavard, ha már útra készen állsz

Má Blaki nem hallgathatta tovább Oszubu panaszát féijére, akit két másik asszonnyal osztott meg. inkább csomagolt. Remélte, hogy Okonkuo elhagyja házastársi ágyát, mire neki indulnia kell. Az egész helyzet bizonytalansága néma könnyeket csalt a szemébe. Ha legalább az a gyógyítóember megmondta volna neki, mi történt a családjával Lagosban, lenne valami elképzelése, hogy mi váija. De így nem remélhet semmid, különösen mert ezek az Oszubu-félék óvatosságból nem mondták meg neki. mit tegyen, lehet, hogy amikor az első hír megérkezett Ezekiel betegségéről, azonnal indulnia kellett volna De hogyan mehetett volna. amikor a sógora aki most a férjét helyettesítette, megtiltotta neki, mondván. Ezekielnek biztosan csak egy kis láza van. és ő is azt akaija, hogy maradjon itt a gyógyítóember közelében. Hol van, kérdezte Okonkuo. Lagosban ilyen tudós gyógyítóember? Persze, ott csak amolyan dokiták vannak, akik mérgezett vizet öntenek az emberbe, és azt nevezik orvosságnak. Má Blakinak. jelentette ki. itt kell maradnia Ibuszában. hogy megtisztítsa a szervezetét az Ogbosi folyó tiszta, szennyezetlen vizével; a folyót és a folyó istennőjét a hatalmasabb istenek ajándékozták Ibusza népének. (busza minden fiának és lányának joga van ahhoz, hogy megtisztítsa magát a folyóban, ha bármi baj éri őket akár az ország legtávolabbi részében, ahová a munkájuk köti őket.

Má Blaki ezt nem is vitatta; de miért érzi magát olyan bűnösnek, amiért nem indult vissza Lagosba már korábban? Azzal nyugtatta magát, hogy talán nem is tehetett mást. Szemrehányásokkal illette magát azért, mert csupán a képzeletére hagyatkozott. A gyerekei jól vannak, a félje lába biztosan megint rendetlenkedik. de hiszen így megy ez már öt éve, mióta leszerelt Miért vált volna hz állapota súlyosabbá most. hogy ő nincs vele?

Egyetlen dolog volt, amire elszánta magát: ezúttal nem fog engedelmeskedni Okonkuónak. Tudta, hogy egy asszony engedelmességgel tartozik idősebb sógorának, de ezzel most nem törődött

A szerencse vele volt. Éppen, amikor kijött az oweléből, az asszonyok mosakodóhelyéről, meglátta Okonkuo legfiatalabb feleségét. Eszebonát, aki éppen akkor szaladt be. Akkor hát végzett vele. Má gyorsan elindult, léptei alatt szétmállottak a száraz levelek. Amikor elért az egbofához, amely Okonkuo magánterületének határát jelezte, hangosan kiáltotta a reggeli köszöntést.

A férfi a neki járó köszöntéssel válaszolt: Amu-apa!, és ágyékkötőben kilépett. Egy pillantás az asszony arcára tudatta vele. hogy baj van. és behívta magához.

Letelepedtek a felmagasított sárpadkára, amely körbefutotta a kunyhó belsejét, és ülőhelyül szolgált. ElöL a legnagyobb szoba nappaliként szolgált, bemélyített tetőablaka beengedte a fényt, és ezen keresztül gyűjtötték az esővizet is. A középső helyiségben aludtak az emberek és az állatok — kecskék, kosok — is. E szoba túlsó, nyitott végében, amely fölött csak részben volt tető, néhány kecskebőr és gyapjú fejtámasz hevert, még el sem rendezték. Oszubunak igaza volt, gondolta Má Blaki; Okonkuo egészen a második kakasszóig aludt együtt új feleségével!

Má nem zavartatta magát; a kecskék ürülékének és vizeletének bűze sem zavarta, amely még mindig súlyosan ült a levegőben. Egysze-BUCHI EMECHETA

v4 menyasszony

ára

rűen elmondta sógorának, mivel bocsátotta el a gyógyítóember.

Okonkuo felállt, ágyékkötőjét befelé hajtogatta, háromszög alakúra, elöl eltakarta magát vele. de hátsó felét meztelenül hagyta. Aztán ismét leült a hideg padkára, miközben elhessegette arca elől a legyeket, melyeket a kecskék ürüléke csalogatott be. Arca gondterhelt kifejezéséből ítélve gondolatai nem lehettek derűsek.

— El kell menned — mondta végül. — És ha Ezekiel haragudna rád, amiért a kezelés vége előtt mentél haza. mondd meg neki. én mondtam. Emlékeztesd, ha elfelejtette volna, hogy én vagyok az idősebb, és apánk elsőszülött fia. Én parancsolok, és Ezekiel engedelmeskedik. Ezt mondd meg neki. És most menj.

Eszebona lépett be. kezében száraz gizgazokból összekötözött söprűvel, hogy kisöpöije a kunyhót Félje figyelte hajlékony, fiatal testét, szeme követte a kékes színű menyasszonyi tetoválás vonalát, amely Eszebona meztelen mellének közepéből indult ki, és a háta közepén ért össze. Tekintete összetalálkozott Má pillantásával, azonnal elkapta a szemét és összeszedte magát.

— Menj most — mondta Eszebonának. — Blaki hazaindul a férjéhez és a gyerekeihez. Szüksége lesz valamelyikőtökre, aki segít Asabába vinni a csomagját. De rögtön vissza kell jönnöd; nem akarom azt hallani, hogy az asabai Telefonközpont előtt fecsegtél az asszonyokkal. Tehát mihelyt a kocsi elindul Mával, azonnal indulnod kell haza. Látni akarlak, amikor visszatérek a farmról.

— Ériem — felelte Eszebona, és kíváncsian fordult Má Blakihoz. — Remélem, semmi baj, hogy így elrohansz, és itthagysz bennünket?

Má maga sem értette, mi történt vele. Talán az irigység. Okonkuo izmos volt és magas, büszke tartású és jóképű (olyannyira, hogy első felesége úgy rohant hozzá, hogy egy penny menyasszonypénzt sem kellett fizetnie érte). Az ö férje, Ezekiel, fiatalabb volt. alacsonyabb, kissé pocakos is a viszonylag könnyebb lagosi élet következtében. Okonkuo jobban törődik ezzel az Eszebonával, mint láthatóan Ezekiel törődött Mával. Hogy Eszebona még sütkérezik is benne, az már túl sok volt. Ügy érezte, ma reggel már nem tud többet elviselni.

— Ha minden rendben lenne — förmedt rá az ártatlan lányra —. elrohannék-e, mint egy

örült? Téged nem anya nevelt fel? Még csak reggeli köszöntést sem kaptam tőled — láttál engem az öveiénél, és egy szót sem szóltál hozzám —, és most, csak mert itt van a féljünk, megkérdezed tőlem, nincs-e valami baj. Törődsz is te egyáltalán azzal, van-e vagy nincs? — Ezzel kivonult talpával az egboleveleken tiporva.

Eszebona szó nélkül bámult a féijére. Most meg mit csinált? Okonkuo egy ideig nem szólt, aztán halkan, lágyan azt mondta:

— Töltsd meg a pipámat. Gyere, ülj addig mellém.

Eszebona leült melléje, a férfi pedig mutatóujjával végigment a kék menyasszonyi tetoválás vonalán. Megkérdezte, sokat sírt-e azon a napon, amikor a tetoválóasszony bevágta a kis vonalakat.

Eszebona mosolygott. Hátrament az alvóhelyükre. ahol még mindig ott hevertek a kecskebőrök, és még parázslóit a tűz is. Ki akart venni egy darabka faszenet, hogy az agyagpipába rakja, de megégette az ujját. Okonkuo odament hozzá, és halkan, de szemrehányó hangon mondta, hogy már számtalanszor figyelmeztette, ne nyúljon csupasz kézzel az élő tűzhöz. Megégetheti magát. Kérte, mutassa meg sebes ujját, ráköpött, aztán elmázolta rajta a nedvességet, mialatt másik kezével továbbra is ifjú felesége tetoválását simogatta. Leült a padlóra terített kecskebőrökre, egyik lábát kinyújtotta, a másikat meghajlította, és Eszebona befont hajú fejét rátámasztotta ívelt combjára. így maradtak egy ideig, miközben Okonkuo békésen pöfékelt, és bizalmas semmiséget dünnyögött a lánynak. Aztán mélyet szívott a pipából, és nagyot sóhajtott.

Eszebona felemelte a fejét.

— Minden rendben van? — kérdezte ismét.

Okonkuo megrázta a fejét

— A testvérem... a testvérem ...

— Nagyon beteg? Üjabb rossz hír érkezett?

A férfi hosszasan, szomorúan nézett rá

— Nagyon szép vagy, akár egy istennő. És

egy istennő, aki nem nyitja ki túl sokszor a száját, mindig ütokzatos és gyönyörű marad. Siess most segíts annak az asszonynak. Ne felejtsd el. hogy tartsd a szád csukva, és ne bosszantsd tovább. Nagyon zavart most. Szaladj. (folytatjuk)