Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-03 / 1. szám
TAJOLO I KALENDÁRIUM 75 éve, 1910. január 1-én jelent meg Martinban a 2ivena, a szlovák nők első képes magazinja 30 éve, 1955. január 3-án halt meg Frano Král szlovák író 200 éve, 1785. január 4-én született Jacob Grimm német filológus, a germanisztika megalapozója 40 éve, 1945. január 4-én égették fel a német fasiszták Nemeckét. 130 éve, 1855. jauár 6-án született Elena Maróthy-Soltésövá. szlovák író és újságíró NÉVNAPJUKON ezen a héten kösz öntjük Ábel, Genovéva, Titusz, Simon, Boldizsár, Attila, Gyöngyvér nevű olvasóinkat. Ha ismerjük szeretteink nevének jelentését, könyebben tudunk nekik virágot választani. Az Ábel valószínűleg héber eredetű név, jelentése lehelet, múlandóság. Becéző formája Ábi(ka,), Berti. Népszerűségét Tamási Áron Ábel-könyvei segítették elő. Viselőjének ajándékozhatunk legényrózsát (cinnia), s hozzá az említett Tamási Áron Ábel-trilógiát. Az Attila név a hun fejedelem gót nevéből (atta — atya) ered, kicsinyítöképzős alakja azt jelenti, atyuska, apácska, vagy szeretett apánk. Becézhetjük Ati(ká)nak, Atillácskának, Atkának, Tilinek, Tilinkónak, Tiluskának. E névhez a diadalmat, győzelmet jelképező pálmaág illik, ha férfit köszöntünk. A kisfiú ajándékai mellé a cserepes pálma, amely óriási szobanövénnyé fejlődik, jelképezvén szinte a gyermek növekedését. A Gyöngyvérek Arany Jánosnak köszönhetik nevüket, aki a pogány Gyöngy, Gyönyörű női nevek mintájára szerkesztette eposza nőalakjának nevét, gyöngytestvér jelentéssel. Becézve Gyöngyi(ké)k, Gyöngyös(ké)k, Gyöngy (ők). Vérpiros gyöngyöktől ékes Rivina humilis-haj fással köszöntjük őket, vagy ha előrelátók vagyunk, ablakban, üvegházban hajtatott, esetleg virágüzletben kapható cserepes, nyíló gyöngyvirággal. A ki a következő hetekben indul névnapot köszönteni, séta közben metszszen néhány szál vesszőt, langyos vízzel öblítse le, s állítsa vázába. Ezzel díszítheti majd csokrát hogy ne az aszparágusz legyen virági kiegészítője. De erről, s a következő hét névnapjairól ez év minden hetében mondunk majd néhány érdekességet. A tudatosság fokozatai Értékes társadalomtudományi tanulmányoknak ad helyet a Kriterion Könyvkiadó Századunk című sorozata, támogatva ezzel az erdélyi tudományosság művelését, ami a szakemberek és az olvasóközönség számára egyaránt hasznos. Ebben kapott lehetőséget Fábián Ernő, aki októberben múlt ötvenéves, és mint történész és pedagógus figyelmét a közösségi értékek fejlődésének történeti alakulására fordítja. Eddig megjelent munkái közül kiemelhetjük az Apáczai Csere János életét és a Magyar Encyklopaedia filozófiai vonatkozásait, valamint Eötvös József gondolatrendszerét elemző köteteit. Szinte valamennyi munkája érinti a közösségek fejlődését, a sajátosságok kérdését, a népek és nemzetek kapcsolatrendszerét. Az általunk elemzett A tudatosság fokozatai című könyvében két különálló, de sok szálon egybefonódó tenulmánya található. A címadó tanulmánya mellett még az Azonosság és kultúra című elemzése is helyet kapott. A tudatosság fokozatait már 1980-ban megelőzte a Korunk Évkönyvben közzétett A tudatosság lehetősége című írása, melyben az etnikai kapcsolatok történetiségével, a társadalmi változások és az etnikai öntudat összefüggéseivel, a városiasodás közösségi visszahatásával foglalkozott. Már itt leszögeti, hogy a középkorban a csekély társadalmi mozgások és a benne lévő zárt közösségek kereteiben a hovatartozás és az azonosulás magától értetődő volt, így a nemzeti öntudat kérdése még nem jelentkezett. Az emberek osztályok, rétegek, területek szerint azonosították magukat, a különböző etnikai csoportok együttélését a gazdasági érdek diktálta, és az öntudat szintjén legfeljebb a felekezeti hovatartozás okozott gondokat. Szerepe a rokonságnak, származásnak volt, ami presztízst jelentett. Csak a polgárosulás idején jelentkezik éppen veszélybe kerülése miatt egész Európában a nemzeti jelleg hangsúlyozása, bár a Duna mentén jóval később, és még ekkor sem nagyon szakadnak el attól, hogy a nemzetek a nemességgel azonosítsák. Ellenállást vált ki, amikor II. József a német nyelvet akarja hivatalossá nyilvánítani, azzal a szándékkal, hogy így jobban össze tudja fogni a termelőerőket, ami a központi hatalom megszilárdítását eredményezné. A polgári forradalmak és a kapitalista termelési mód eredményeként a nemzeti mozgalmak is megerősödtek, ami feloldhatatlan feszültségekkel járt, és lavinaként zúdult az abszolutisztikus uralmakra. A másik oldalon visszont olyan türelmetlenséget élezett ki, mely által az öntudatra ébredő nemzeteket éppen érzelmeikre hatva tudták egymás ellen kijátszani. Ennek elkerülésére a tudat magasabb szintjére kell emelnünk az egész közgondolkodást, hogy a népek ne azonosságuk feladására kényszerüljenek, hanem egymás sajátosságainak tiszteletére alapozva az együttműködésen munkálkodjanak. Mihályi Molnár László Gyújtópont „Minden irodalom élő organizmus, amelyből alkotókat, korszakokat, stílusirányzatokat kiszakítani többé-kevésbé csak mesterséges beavatkozással lehetséges. Éppen ezért minden irodalmi antológia összeállítója nagy kockázatot vállal, amikor ennek az élő organizmusnak egyetlen szeletét, egyetlen metszetét teszi meg vizsgálata tárgyául, hiszen azt úgy kell megválasztania, hogy benne legyen az egész, s a műveletet is úgy kell elvégezni, hogy azzal az egész se károsodjék". — írja Tóth László, a Gyújtópont című versantológia összeállítója. Ebben a válogatásban huszonhat, más-más nemzedékhez tartozó szlovák költő legjobbnak, jellemzőnek vélt verseit olvashatjuk neves szlovákiai magyar és magyarországi költők, műfordítók átültetésében. Csaknem lehetetlen néhány sorban akárcsak fölsorolni az antológia, a válogatás értékeit. Azt azonban mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a magyar olvasó sokszínű és jellemző képet kap a szlovák líra 1945 utáni fejlődésszakaszáról. Szakember, vagy akár irodalomszerető olvasó egyaránt megállapíthatja, hogy a szlovák költészet ma értékekben, tehetségekben is gazdag. E költészet gyakran visszatérő motívuma — akárcsak a magyar és más közép-európai lírában — a szülőföld, amely nem valamiféle nosztalgikus délibábos képek formájában jelenik meg, hanem az ember pozitív értékrendszerének szimbólumaként {Vélek, Rúfus, Feldek). A huszonhat költőtől olvashatunk mélyenszántó gondolatokat az örök emberi sorskérdésekröl, dilemmákról: szerelemről, halálról, az élet értelméről, de különösen a fiatalabb költők verseiben megjelenik a városi lírai hős, s vele együtt még inkább fölerősödnek a szlovák költészetben az intellektuális témák: múltról, jelenről, az élet kis és nagy problémáiról. Külön tanulmányban lehetne — és kellene — kimutatni, mennyi a szellemi rokonság a kortárs szlovákiai magyar költészetben. Itt nem csupán azonos témákra, életérzésekre gondolok, hanem hasonló formai megoldásokra, akár kísérletezésekre is, amelyekről eddig elsősorban Tőzsér Árpád és Karol Wlachovsky írt. Szólni kellene erről bővebben már csak azért is, mert olykor még akadnak nálunk néhányan, akik hajlamosak bírálni fiatal költőinket olyan értelmes kísérletezésekért s az olyan újszerű hangvételért, amely a szlovák irodalomban — ez az antológia is igazolja — természetes, mert a költészet lehetőségeit, eszközeit gazdagítja. Tóth László összeállítása alapos, jó munka. Egy-egy vers besorolása vagy kihagyása miatt lehetnének apró vitáink, de ezek most mellékesek, mert mint már említettem, a reprezentatív antológia — amely a Madách és a budapesti Európa Kiadó közös gondozásában jelent meg — árnyalt és hű képet ad a kortárs szlovák költészetről. Ebben nem kis részük van a már említett műfordítók többségében míves munkájának. Nem a szokásos közhelyként írom ide a végére: ez a kötet nem hiányozhat elsősorban a pedagógusok, a népművelők, de természetesen más irodalomkedvelők könyvespolcáról sem. Szilvássy József A 107-es államcsíny A szovjet film első kockái rögtön megnyerik a nézőt. Államcsínyhez, a filmplakátok szerinti politikai krimihez méltó, kezdeti feszültséget, várakozást teremtő felvételek, kiváló, dinamikus zene. Mindez Zahid Szabitov és Georgij Bzarov rendezők közös munkáját — jó érzékét a műfajhoz és beindításához — fémjelzi. Ilyen kezdet után már nyugodtan útjára engedhették a sztorit, amelyet Anatolíj Galijev forgatókönyvíró írt. Az iszlám világ a mai napig mindenféle politikai, vallási ellentét eszmei vagy éppenséggel fegyveres összetűzésének állandó színtere. Az sem titok, hogy egyegy fejlődő ország fölött „magasabb" érdekek is össze-összecsapnak, már csak a természeti gazdagságuk miatt is. Nos, fiktív országunkban is pontosan ez a helyzet. Az ország kormánya éppen az első lépéseket teszi a demokratizmus és a haladás útján, amikor az imperialista körök úgy döntenek, hogy nem eresztik ki markukból az ország olaját meg más természeti kincseit. Puccsot hajtanak végre, és megdöntik a kormányt. Egy haladó újságíró ugyan figyelmeztette a kormányfőt a puccs előkészületeire, de már semmit sem lehetett tenni, az újságíró élete is csak egy hajszálon múlott, hiszen nyomdáját az ellenség a földdel tette egyenlővé. A puccsok minden tartozékát filmre vitték az alkotók: a gyilkosságokat, üldöztetést, ártatlan emberek bebörtönzését, állandó riadalmat és félelmet az utcán a félelmetes látványt: állig felfegyverzett katonákat. A puccsisták még a nemzetközi Vöröskereszt kórházát sem kímélték, s az itt dolgozó szovjet orvosnőre kémkedést akartak bizonyítan. Eközben a kisfiát keresik, hogy ezzel is a markukban tartsák az anyát. A fiú először a feldúlt kórházban rejtőzik, majd mégis sikerül megmenekülnie, eljutnia a szovjet követségre, s elmondani az igazat anyjáról. A film második felében a kisfiú meneküléséért kell a legjobban izgulnunk, no meg azért is, hogy az anyát mindenféle fenyegetéssel és álnok módszerrel ne tudják rávenni holmi hamis tanúvallomásra. Bár az alkotók nem lépnek túl egy konvencionális, átlagos szintű krimi szerkesztési módján, s a film még egy bizonyos fokú tartalmi naivitástól sem mentes, frissnek, újszerűnek hat a szovjet filmesek munkája. A tempó, a cslekményesség, a színészek megnyerő, helyenként megindító játéka s az operatőri munka (Leonyid Travickij) teszik különösen élvezhetővé a filmet. Friedrich Magda
