Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-12 / 7. szám
KÖNYVAJÁNLATUNK Időről időre egy-egy jó könyvet ajánlunk majd e helyen olvasóinknak. Olyan regényekből, novellás és verskötetekből adunk ízelítőt, amelyek joggal tarthatnak számot érdeklődésükre, legyenek szerzőik akár hazai íróink, akár a világirodalom képviselői. A könyvekre szeretnénk a nőszövetség olvasóköreinek figyelmét is felhívni, hiszen a „kötelező” olvasmányokon kívül bizonyára szívesen vitatnak meg más érdekes és értékes művet is. Ajánlatunkat azokból a könyvekből állítjuk össze, amelyek — reméljük — a könyvesboltokban beszerezhetők, illetve a könyvtárakból kölcsönözhetők. Annikor Baliskó János kilépett a hivatalából, villamosra ült, és a Belvárosba utazott. Négy hónappal ezelőtt hírül adta az újság, hogy hamarosan 13 000 darab kisméretű mosógépet hoznak forgalomba. Baliskó azóta várta ezt a napot. Gombostűvel összetűzte a százforintosokat, s a lassú hízásnak induló paksamétát a lakásnak egy eldugott sarkába rejtette, ahová az asszonyoknak nem volt belátásuk. Az utolsó száz métert, a megállótól a villanyüzletig, futva tette meg, attól való féltében, hogy valaki, épp a győzelem perceiben, el találja előle halászni a készüléket. Baliskónak ugyanis a háztartás gépesítése volt a vesszőparipája. Taxiba ültette a fehérre zománcozott mosógépet, és hazavitte a Nagy Lajos király útra. A gép majdnem egyhavi fizetésébe került. Ö is meg a felesége is dolgoztak, s habár nem kerestek különösen* jól, a pénzzel mégis könnyű kézzel bántak, mert nem volt gyerekük. De amikor az anyósa, özvegy Szievertné, a gép árát kérdezte, Baliskó csak a félhavi fizetését merte bevallani. Az asszonyok szerencsére nem drágállották. Eleibe szólni sem tudtak az örömtől, s az ujjuk hegyével sem mertek hozzáérni a mosógéphez. Csak amikor Baliskó mindent megmagyarázott, s a készülék hasába is betekintést engedett nekik, kérdezte gyanakodva özvegy Szievertné: — Magyar gyártmány? — Magyar — mondta Baliskó. — Pufi neki — mondta özvegy Szievertné. — Miért puff neki, mama kérem? — Mert akkor drága Téged mindig becsaptak, kedves fiam. — Ami jó, az sohasem drága, mama kérem — jegyezte meg Baliskó. — Ki tudja, hogy jó-e? Múltkor is egy óra alatt kiégett a villanydaráló. Való igaz, hogy a villanydaráló kiégett. De a mosógép nem égett ki. A mosógép mosott. Zümmögve, fürgén, játékos kedvvel mosott, ahogy a szél fúj vagy egy patak folydogál, minden megerőltetés nélkül. Baliskóék lázasan mostak. Megszállottan, csaknem hipnotizálva mostak, nem bírták Örkény István (1912—1979) Kossuth-díjas író szatirikus drámáin (Tóték, Macskajáték, Pisti a vérzivatarban, Kulcskeresők stb.) kívül elsősorban egyperces novelláival — amelyekkel szinte új műfajt teremtett — szerzett híveket az olvasók körében. Groteszk látásmód, fanyar humor jellemzi írásait. A z életmű-kiadás Egyperces novellák című kötete 1984-ben jelent meg, amelyben számos olyan groteszk írás, egyperces, anekdota is található, amely az előző kiadásokban nem szerepelt Ebben a kötetben olvasható A mosónő álma című is. abbahagyni. Aznap a déli maradékot vacsorálták, azt is állva, hidegen és sietve. A gép kimosta az egész szennyest. Megette az ágycihákat, kimosta a lepedőket. Fél tízkor Baliskó meg a felesége lefeküdtek aludni, mert mind a ketten hatkor keltek. Özvegy Szievertné azt mondta, hogy fölmegy a padlásra teregetni. Mikor visszatért s négyszemközt maradt a géppel, oly frissnek és kipihentnek érezte magát, hogy eszébe sem jutott lefeküdni. Odahúzta a hokedlit, ÖRKÉNY ISTVÁN s egy ideig barátságosan nézegette a mosógépet. A szekrény aljában talált még egy csomó viseltes, foltozásra vagy foltnak szánt fehérneműt; ezeket gyorsan kimosta, s aztán a következő fuvarral az Ferdics Gábor illusztrációja összes konyha- és padlóruhákat. Ekkor becsöngetett a szomszéd Hoffmanékhoz, ahol három gyerek volt, és elkérte a szennyesüket. Negyed egy múlt,' mikor ezzel is végzett. A Nagy Lajos király úton már mindenki aludt, csak a mosógép nem volt álmos, és özvegy Szievert néni sem. Behozta a létrát, fölmászott a tetejére, és súlyos testével a magasban imbolyogva leszedte az ablakokról a függönyöket. Megkínálta velük a gépet. Negyed kettőkor azonban ennek is vége lett, s már egy ócska rongy sem volt található a lakásban. Lebaktatott a félemeletre, és bekopogott Pasa Gézához. Pasa Géza ágglegényember volt, a délutáni műszakban dolgozott, s nagyon nehéz volt belé életet verni. Jó ideig eltartott, míg sikerült megértetni vele, hogy miről van szó; akkor aztán összeszedett két ölre való szennyest. Amikor Szievertné ezzel is elkészült, nagyon későre járt, már a virradat közeledett; ahogy volt, ruhástul-cipőstül, vizes kötényben és gőztől lucskos hajjal végigdőlt a vetetlen díványon. A takarót sem volt ideje magára húzni, tüstént mosott tovább. Kimosta a veje nyári ballonruháját, melyre eddig csudálatosképpen nem gondolt senki. Ezután — pedig már egy kicsit erőltetnie kellett emlékezőtehetségét — kimosta azt a rettenetes mennyiségű ruhát, amely tavaly ősszel gyülemlett össze, amikor ő ízületi gyulladással hat hétig feküdt a Koltói Annában. Aztán eszébe jutott egy horgolt alsó, mely nagyon-nagyon régen volt rajta ; legutoljára a Ferry Oszkár úton viselte, egy villa alagsorában, amikor vérében esett össze és abortált. Ezt is szép tisztára mosta. Aztán beledobálta a gépbe boldogult Juliska leányának fehérneműit, utána szegény Szievert bácsi ingeit-gatyáit, az uráét, aki a Rave hídja alatt halt hősi halált. Kimosta azt a hét csipkezsebkendőt is, melyről doktor Viraváné a következőt mondta: — „Lelkem, én nem azért mondom, de a múltkor is hét batisztzsebkendöm hiányzott a vasalásnál." Ezután már nem nézte, mit mos, csak hordta bele a gépbe a napokat, a heteket, az éveket. A gőzben úszó pincéket. A latyakos betonpadlót. A kelkáposzta ebédeket. Keze gyógyíthatatlan vörösségét s a hidegséget, azt az alattomos, kígyó testű hidegséget, mely a fáradtsággal versenyt kúszott fölfelé a két lábaszárán, bokától térdiránt. S hordta a gépbe a szennyes ruhák kosarait, hegyeit, egész hegyláncait, melyeket mind ő áztatott, szappanozott, mosott és öblített. Reggel hatkor fölkelt a lánya meg a veje. Özvegy Szievertné tátott szájjal, lihegve aludt; olyan éhesen, falánkan, szinte habzsolva aludt, hogy nem volt lelkűk fölébreszteni. Betakarták egy paplannal, és éhgyomorral mentek munkába, mert egy csöpp tej sem volt a háznál aznap reggel. /
