Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-12 / 7. szám
Tervek és elvárások Béke. Minél közelebb kerülünk Nairobihoz, minél alaposabban munkálkodunk előkészítésén, annál világosabban látjuk, hogy e három történelmi fogalom: egyenlőség, fejlődés, béke, milyen szorosan kapcsolódik egymáshoz, beteljesedésük csak együtt, párhuzamosan lehetséges. A nők ma világszerte magától értetődően bekapcsolódnak korunk nagy politikai mozgalmaiba: a faji megkülönböztetés, a gyarmatosítás és az újgyarmatosítás elleni mozgalomba, az agresszív beavatkozások politikája elleni mozgalomba, a leszerelésért indított és a békemozgalmakba, az új gazdasági rend bevezetését sürgető mozgalomba és így tovább. A béke kérdései egyik fontos témája lesz a nők világkongresszusának. Egy világkongresszus előkészítésében fontos folyamat az adatgyűjtés. Fontos, hogy alapos áttekintésünk legyen arról, hogy hol milyen eredmények születtek a nők évtizedében, mert csak így tudunk helyesen értékelni és mérlegelni, kidolgozni a jövő stratégiájának tervét. Az adatgyűjtés nélkülözhetetlen és hasznos eszköze a kérdőív. A világkongresszus titkársága ezért az ENSZ tagállamainak, az ENSZ szerveinek és szervezeteinek és a nem kormányközi szervezeteknek küldött kérdőíveket. A válaszokból nemcsak azt tudjuk meg, hogy hol, miben történt előrelépés, hanem azt is, hogy a nők évtizedében hol, milyen akadályok merültek fel az elvárások, feladatok teljesítésében. Ezek alapján dolgozzuk ki majd a világkongresszus legfontosabb dokumentumát: a jelentést a nők évtizedében elért eredményekről s mindarról, amit nem értünk el. Ennek alapján a kongresszus küldöttei — világviszonylatban és az egyes államok viszonylatában is — világos áttekintést kapnak majd arról, hogy hol tartanak ma a fejlődésben a nők, s milyen akadályok állnak céljaik elérésének útjában. A kongresszus munkája majd erre a dokumentumra épül, s ennek alapján hoz határozatot a következő tizenöt év — tehát 1985-től 2000-ig terjedő időszak — tennivalóiról. Több mint valószínű, hogy az 1980-ban kitűzött akcióprogram továbbra is érvényben marad, és kibővül; az alapkérdés nem változik: mit tesznek az egyes kormányok azért, hogy a nők sürgető gondjait megoldják, miképpen vonják be a nőket az egyes államokban a nemzeti fejlesztési programokba, a politikai életbe, s a kormányok mennyiben teszik lehetővé a nők bekapcsolódását és részvételét a nemzetközi békemozgalomban. A nők 1985-ös világkongresszusa meg nem ismétlődő, történelmi alkalom és lehetőség, hogy döntéseivel és határozataival előmozdítsa a nőkérdés szerteágazó, bonyolult problémáinak megoldását. Bár az előkészületek már mindenütt javában folynak, arra még mindig van idő, hogy nemzeti, kormányközi szinten egy-egy kérdést tisztázzunk, mert ami a fő feladatokat, a közös célok kitűzését, a legnehezebb akadályok eltávolítását illeti, a kongresszusnak egységesnek kell lennie. Az elmondottakkal összefüggésben még egy fontos kérdést hangsúlyoznunk kell, mind az előkészületek, mind a kongresszus során: itt az ideje, hogy a férfiakkal együtt a nők is egyenlő arányban vegyenek részt országok külpolitikájában, a nemzetközi ügyek irányításában. Ehhez a nőknek ma már megvannak a politikai tapasztalataik, sokukból a tárgyalókészség és a diplomáciai képességek sem hiányoznak. Ha azonban ezt a célt akarjuk érni, akkor az eddiginél jóval több nőnek kell félretennie esetleges előítéleteit, s levetve a szemellenzőt, a férfiak oldalára kell állnia, velük vállvetve kell küzdenie a jó ügyért. A feladatok, amelyeket a kongresszusnak az idén Nairobiban meg kell oldania, megkövetelik, hogy a nők világszerte összpontosított figyelemmel forduljanak a saját és a világ dolgai felé. Az 1985 utáni évek, az ezredfordulóig előttünk álló időszak lesz a próbaköve annak, hogy a nők harmadik világkongresszusának határozati döntései mennyiben tükrözik a valóságot, a bölcs körültekintést, harcunk hatékonyságát céljaink elérésében. Mit hozott a nőknek a nők évtizede? Egyenjogúság: mindenütt más ... Miről fog tárgyalni a nők idei, afrikai világkongresszusa? Miként és merre — 1985 után? 1. Letitia R. Shahani 2. A nők évtizedének jelképe és jelvénye: = a matematikában az egyenlőség jele; ¥ — a női nem biológiai szimbóluma; galamb — a béke szimbóluma 3. „A világ asszonyai" egyik tavalyi kisplakátja, hat nyelven a felirat: Csak ez az egy otthonunk van! THIS IS THE ONLY HOME WE HAVE IL N Y A PAS D AUTRE MAISON QUE CELLE-CI ES NUESTRO UNICO HOGAR... APyroro aoma heti sw* mm EIN ANDERES HAUS GIBT ES NICHT A Letitia R. Shahani asszony, az ENSZ-fötitkárának a szociális fejlesztéssel és humanitárius ügyekkel megbízott helyettese, aki egyben a nők világkongresszusának főtitkára, a Nemzetközi Demokratikus Nöszövetségnek „A világ asszonyai" c. lapjában összefoglaló cikket írt a nők évtizedéről, arról, hogy milyen elvárásokkal tekintünk a nairobi kongresszus elé, s azt követően milyen új feladatok várnak a nemzetközi nőmozgalomra. A nők első, 1975 Mexikóban megtartott világkongresszusa óta, amikor is az ENSZ meghirdette a nők évtizedét, sok mindent sikerült elérni. Ha azonban a nők évtizedének jelszavát — Egyenjogúság, Fejlődés, Béke — nézzük, az elért eredmények messze az elvárások mögött maradnak. A legtöbb országban, a fejlődőkben és fejlettekben egyaránt, a nőket még mindig tarthatatlanul sok házimunka, a család ellátásával kapcsolatos kötelesség terheli. Következésképpen a nők többsége nincs is abban a helyzetben, hogy gazdasági, társadalmi és politikai képességeit teljes egészében kibontakoztathassa, és a közjó szolgálatába állíthassa. Az általános válság és a visszaesés mindezeket a gondokat még bonyolultabbá teszi. Továbbá a nőknek az amúgyis áttekinthetetlen munkaerőpiacon nincsen stabil helyük, sem értékük, ök az utolsók, akiket egyáltalán számításba vesznek, viszont elsőkként bocsátják el őket. A nők gondjai nem szorítkoznak csupán a munka területére. Azért is sokat kell tennünk, hogy a magatartási, viselkedési normákat mindkét félnél — tehát a férfiaknál és a nőknél is — megváltoztassuk. A törvényhozási reformok nem elegendők. Ezeket még ki kell egészíteni a nőknek valós, az igazságnak megfelelő bemutatásával, ábrázolásával a művészetben és a tömegtájékoztatási eszközökben, és fel kell világosítanunk az embereket a férfiak és a nők egymást kölcsönösen kiegészítő szerepéről, amelyet a családban és a társadalomban egyaránt játszanak. Jóllehet, mai világunkban nem ezek a gondok a legsúlyosabbak és legégetőbbek, mindenesetre figyelmeztetnek arra, hogy még nagyon sok munka áll előttünk, még igen nagy erőfeszítéseket kell tennünk, hogy a nőkérdés a világon mindenütt rendeződjön, és hogy a világ gondjai közül a legsürgetőbbekét lehetőleg minél előbb megoldjuk. Az idén nyáron Nairobiban a nők harmadik világkongreszszusa fogja értékelni és összegezni a nők évtizedében elért eredményeket. Az elsőn, tíz évvel ezelőtt, legfontosabb feladatunknak azt tartottuk, hogy felébresszük és ébren tartsuk a nők öntudatát, önbecsületét, önértékelését. Öt évvel később, 1980-ban, a nők évtizedének derekán, a koppenhágai értekezleten a „második félidőre" akcióprogramot dolgoztak ki. A program külön hangsúlyozta, hogy az évtized második felében tettekre van szükség. És továbbra is érvényben maradt a jelszó, amely a haladó nemzetközi nőmozgalom tartalmát és célját összefogja: Egyenlőség, Fejlődés, Béke. Egyenjogúság. A csak törvénybe foglalt egyenlőség nem kielégítő állapot az emberiség egyik fele számára; igazi egyenjogúságról csak akkor beszélhetünk, ha a törvényhez megadatnak a megfelelő lehetőségek és a felelősség. Világviszonylatban nagyon kevés a vezető, irányító posztokon a nő, s még ennél is jóval kevesebben szólhatnak bele akár a saját hazájukat érintő, akár a nemzetközi élet porondján zajló eseményekkel kapcsolatos döntésekbe. A nők véleményét, észrevételeit gyakran még csak figyelembe sem veszik, tehát tovább kell küzdeni, amíg — de jure és de facto, otthon és a nagyvilágban — nincsenek szavatolva a férfiakéval egyenlő jogok gyakorlásának lehetőségei is. Fejlődés. És ami szorosan hozzá tartozik: a szegénység — amely embermilliókat sújt — felszámolása és a tömegek életszínvonalának emelése. A szegénység, az életszínvonalemelkedés vagy -süllyedés meghatározó erővel hat a nők társadalmi helyzetére. Ez fordítva is igazi a nők társadalmi helyzete visszahat az életszínvonal alakulására. A fejlődést tehát a maga egészében kell látnunk, mert mindarra vonatkozik, ami az emberi élet minőségét javítja. A világ lakosságának több mint a fele alapvető szükségleteit sem tudja kielégíteni. A nők oktatásának, képzésének kérdése mai világunkban, a jövőre is gondolva, létkérdés: a társadalmi rendszerek többségében ma is, mint a múltban, gyermek neveléséért a fejlődés első szakaszában mindenekelőtt az anya felelős. Különösen erre a felelősségre való tekintettel, amit a nők a jövő nemzedékek neveléséért viselnek, a nők nemcsak „megérdemlik", hanem feltétlenül szükségük van az oktatásra, képzésre, egyéb művelődési lehetőségekre. m
