Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-05 / 6. szám
J. V. Sztálin, F. D. Roosevelt és Winston Churchill, a jaltai konferencia résztvevői (Archív felvétel) Versenyezzen velünk 1945 februárjának első felében az 1. belorusz front Frankfurtnál megközelítette az Odera folyót, s ezzel 80 km-re csökkent a távolság Berlin és a szovjet csapatok állása között. Közeledtek a 2. belorusz front katonái is, akik elfoglalták Gdanszkot, és támadást indítottak Szczeczin ellen. Vrastislav felől az 1. ukrán front is megközelítette az Oderát. Hitler mégis tovább reménykedett abban, hogy a háború állása valamiféleképpen Németország javára fordul. Erről beszélt február másodikán (hatalomra jutásának tizenkettedik évfordulója napján) nyilvános rádióbeszédében is, amely egyébként utolsó nyilvános szereplése volt. Február harmadikán délelőtt erős légitámadás érte Berlint: megsérült az új birodalmi kancellária, a führer szállása, a hall, az étterem, a télikert és a pártiroda is. 1945. február negyediké jelentős dátum a II. világháború történetében. Ezen a napon, az 1943 decemberében lezajlott teheráni konferencia után második alkalommal találkoztak a szövetséges hatalmak. Ezúttal a Krím-félszigeten, Jaltán. Innen kapta az esemény a jaltai vagy krími konferencia nevet. A csúcstalálkozón a Szovjetuniót J. V. Sztálin, az Egyesült Államokat F. 0. Roosevelt, Nagy-Britanniát pedig Winston Churchill képviselte — De Gaulle tábornok, Franciaország képviseletében nem vett részt a konferencián —, és tanácskozást folytattak a háború utolsó szakaszára tervezett katonai hadműveletek összehangolása ügyében. Továbbá megegyeztek abban, hogy a fasizmust gyökerestől ki kell irtani, és Németországban demokratikus kormányt kell létrehozni. Megbeszélték a háború utáni politikai irányvonalat, és szerződésbe foglalták, hogy nem fognak beavatkozni a felszabadult országok politikai fejlődési folyamatába. A jaltai konferenciát követően a szovjet csapatok február 13-án elfoglalták Budapestet. A nyugati szövetségesek ekkor tették szinte a földdel egyenlővé Drezda városát. Február elején új német egységek érkeztek a lévai (Levice) körzetbe. Azt a feladatot kapták, hogy tisztítsák meg a környéket a partizánoktól, s ezzel vágják el a közép-szlovákiai felkelési területet a Duna másik partján levő harctértől, ahol a Budapest felszabadítását célzó hadműveletek folytak. Léva környékén az erős, kipróbált felső-nyitrai partizánbrigád működött. Február 14-én éjjel a brigád 600 tagja Orovnicánál átkelt a Garamon, de egy nappal később ez az ellenségnek is sikerült. Rybník és Cajkov településeknél azonban a partizánoknak és az 53. szovjet hadsereg katonáinak sikerült megállítaniuk a németeket. í : "n Kicsik és nagyok — Ma \/eráéknál voltam, megnéztem a kandallót — mesélem a férjemnek. — Igazán szépen mutat olyan hangulatos lett tőle a nappalijuk. „Nagyfiam" — középsős az óvodában — mellettünk éppen kockavárat épít, egyszercsak felkapja a fejét: — Milyen ló van Vera néniéknél a nappaliban ? Óvónő vagyok. Kíváncsiságból másnap megkérdezem a csoportomban a gyerekektől, ki látott már kandallót. Tétován néznek rám, nemet integetnek fejükkel, csak Angelika szólal meg ragyogó szemmel: — ... de pónitovat már láttam! — Ugye, észrevettétek már, gyerekek, hogy elrepültek a fecskék ? — kérdezi az óvónő. — Igen — bólogatnak szaporán a középső csoportosok. — És' ki tudja közül etek, hogy hová repültek és miért ? — Én, én! — kiabál Gáborka. — Az apukámhoz repültek, mert ott meleg van. Tudod, Líbiába ... — Én bohóc szeretnék lenni — jelenti ki Csilla az óvodában. — Aztán miért éppen bohóc ? — Mert a bohócnak mindig szép ruhája — Anyuka, ugye darumadár van ? — Van, kisfiam. — Akkor miért nincs bágermadár?! Bosszankodnak az emberek a faluban, hogy az iskolások nem tudnak köszönni. Mondogatják is gyakran, mire tanítják őket az iskolában, ha még erre sem... — erről beszélgetett tanulóival az osztályfőnök, amikor váratlanul megjelent a tanfelügyelő. — Hány gyerek van ? — kérdezte mogorván a tanítónőt, amikor kopogtatás és köszönés nélkül belépett az osztályba. Azután felvett még néhány adatot, s ahogy jött — köszönés nélkül —, távozott Meglehet, a tanítóval még találkozott a nap btyamán, el is köszönhetett tőié, meglehet, fáradt volt aznap, soron kívül, ki tudja hányadszor küldték őt ellenőrzésre. Meglehet, családi gondjai voltak, vagy éppen álmatlan éjszaka után érkezett, s útközben elromlott az autója... De egyre gyakrabban lehetnek tanúi a „köszönni nem tudó iskolások" annak, hogy nem kell köszönni. Hogy nem kell köszönni a bolti eladónak, a beosztottnak, annak, aki nekünk úgysem árthat, annak, akitől úgysem várhatunk semmit... és nem kell köszönni a gyerekeknek, még ilyen „szélsőséges" esetben sem, mint a fent leírt példa. TAKÁCS IZABELLA ■ KÉREM ■ A ■ PANASZKÖNYVET! Még az ősszel történt, hogy a Stúrovói papír- es írószerboltban egy négy színből álló filctollkészletet vásároltam, ráadásul az amúgy sem mindig kapható külföldi gyártmányúból. Egy kedves ismerősömnek szántam ajándékba, s másnap, csomagolás közben eszembe jutott: kipróbálom. Ahogy kinyitom a dobozt, látom, az egyik tolinak hiányzik a hegye. Visszavittem hát harmadnap a vásárlás színhelyére, s a számla felmutatása mellett kértem, hogy cseréljék ki hibátlanra, mert így „rendeltetésszerűen" nem használható. A pénztárosnő végighallgatott, majd elment „az irodába", hogy orvosolja panaszomat. Negyed óra elteltével nyugtalankodni kezdtem, mivel a fizetni akarók szúrós tekintete már jelezte, minek molesztálom ilyen semmiséggel a pénztárost. Fél óra múltán közölte velem a pénztárosnő, hogy mivel három napja vásároltam a tollat, panaszom már tárgytalan. Engem persze elöntött a keserűség. Hetven koronát kidobtam, s most gondoljak ki s vegyek új ajándékot... Dühös lettem. A panaszkönyvet kértem. Erre a pénztárosnő megint eltűnt, de sokkal gyorsabban jött vissza, s közölte velem, hogy menjek a főnöknő után. A polcok végénél össze is találkoztunk, s ő ott közölte velem, hogy panaszom tárgytalan, mert a tollakat akkor kellett volna ellenőriznem, amikor megvásároltam őket. És különben is, minek kell nekem a panaszkönyv?! Kicsit leforrázva rebegtem el néhány mondatot az üzlet és a vásárló közti kölcsönös bizalomról, s elismertem, hogy a helyszíni ellenőrzést elmulasztottam ugyan, de ez a mulasztás a részükről is megtörtént... S újra kértem a panaszkönyvet. A főnöknő hajthatatlan maradt, nem adta. Nem akarom most részletezni a panaszkönyvre vonatkozó előírásokat, hogy van-e köze hozzá az üzletvezetőnek, hogy miért kéri a vásárló ... Ezt a helyszínen megbeszéltük. Utána közöltem az üzletvezetővel, hogy a feletteseihez fordulok. Ettől azután megváltozott a helyzet. Kicserélték a hibás tollat, a főnök pedig megszidta az egyik eladót... Hinzellér László Szőgyón (Svodín) (nős)
