Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-12-03 / 49. szám
A hími (Chym) leánykar Igazgyöngyök nőnek, fényesednek, csiszolódnak úgy a tengeri kagylókban, ahogy a népdal születik. Évszázadok, sokszor évezredek emberei dúdolgatják, csiszolgatják, kristályosítják, míg egyszerre csak felhangzik valahol a nép dala, mely évszázadok titkait, baját, keservét, örömeit mondja el, leghívebben tükrözve a néplelket. Azt a népleiket, amely még manapság is fel-felsejlik bennünk, ha nagy-nagy boldogságunk, nagy-nagy bánatunk van, vagy sorsfordító pillanathoz ér életünk. Olyankor rég elfeledettnek hitt szavak, dallamok jutnak eszünkbe, melyeket jó lenne nem elfelejteni, tovább őrizni, továbbadni az utánunk jövőknek is. Hogy nekik is legyenek dalaik, melyek végtelen egyszerűségükben és tisztaságukban képesek elmondani még a kimondhatatlant is, melyek őszinteséget, mély emberi érzelmeket ébresztenek bennük. Mert a dalok ezért is kellenek, hogy emberek maradjunk, emberek maradhassunk, azonosak önmagukkal. A népdal meg kiváltképp kell, hogy a műdalok korában is emlékeztessen bennünket arra: valaha egy tőről fakadtunk, egyet akartunk, egyformán szerettünk és sírtunk mi, emberek. Emberi életet, emberi örömöket és kínokat akartunk —, és kidalolni magunknak legalább egy kis halhatatlanságot. Kimuzsikálni, kitáncolni magunkból a roszszat, hogy az maradjon meg, ami összetart bennünket, ami csak úgy lehet a miénk, ha egyszersmind másoké is. Ilyiyés mondta a népköltészetről és a népművészetről, hogy a legdemokratikusabb és legnemzetközibb, mert búvópatakként köt össze népeket és nemzeteket, ezer és ezer motívummal kapcsolódik egymáshoz, át meg átszövi egyik a másikat anélkül, hogy kárára lenne, megpróbálna ártani neki. Talán ha többet énekelnénk, ha több népdalt tudnánk, közelebb jutnánk egymáshoz is. Hiszen a hétköznapján szürke emberkék cso-A nagycétényi (Vel'ky Cetín) férfikar A gesztet (Hostová) menyecskekórus A kürti (Strekov) folklórcsoport NAGY LÁSZLÓ FELVÉTELEI A nagykéri (Milanovce) menyecskekórus portjából is igazgyöngyöt felmutató kagyló válik, ha ajkukon felhangzik a népdal. S miért maradna felnyílatlan akárcsak egy ilyen kagyló is? Miért merülne az örök feledés iszapjába? Tulajdon kincseink ismerete már csak azért fontos, hogy felfedezhessük másokét is, hiszen nélküle a másé képtelen megelevenedni számunkra. Hazai tájegységeinken számtalan régi szép népdal rejtezik öreg emberek torkában, emlékezetében, számtalan népszokás töredékei lelhetők még fel, bár éppen letűnőben vannak. Ezek megmentését, közkinccsé tételét próbálja szolgálni nemzetiségi folklórfesztiválunk is, a most már
