Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-11-12 / 46. szám

A lipcsei Tamás templom fiúkara csodálatos tisztasággal tolmácsolta a német klasszikusok müveit Jelena Obrazcova dalestjét a mély átérzés jelle­mezte Shizuka Ishikawa a Japán Filharmonikusok szólistája A bratislavai zenei fesztivál ezidén is válto­zatos programot kínált. A szimfonikus és kamarakoncertek, az opera- és balettelőadá­sok dzsessz- és folklórműsorokkal gyarapod­tak, s nagyobb teret kapott a kórusművészet is. A hazai együttesek és szólisták mellett sok európai és tengerentúli művész lépett fel, s a klasszikus repertoárdarabok mellett megszó­lalt a barokk, reneszánsz és a kortárs zene is. A két hét alatt a napi három rendezvényen (egy-egy kivételével) zsúfolásig megteltek a hangversenytermek. Ez is arra mutat, hogy Bratislava az évek során megszerette és ma­gáénak érzi a fesztivált. A kiemelkedő esemé­nyek közé tartozott az oratóriumok oratóri­uma, a nagy érdeklődéssel várt Messiás-elő­adás a bratislavai vegyeskar a zilinai állami kamaraegyüttes és négy magyar szólista —­­Kalmár Magda, Takács Tamara, Fülöp Attila, Gáti István — tolmácsolásában, Ernst Märzen­dorfer osztrák karmester vezényletével. A szimfonikus koncertek közül a hazai, a lengyel és a müncheni zenekarokén kívül a tokiói és a rotterdami filharmónia vendégsze­replése váltott ki nagy érdeklődést. A nem­csak hazájában, hanem világszerte ismert ja­pán zongoraművésznő, Ikuyo Kamyia Beetho­ven Esz-dúr zongoraversenyét tolmácsolta ér­dekes felfogásban. Nagy élményt nyújtott James Conlon ame­rikai dirigens vezetésével a rotterdami filhar­monikusok választékos műsora, amelyben Igor Sztravinszkij Szimfónia három tételben c. müvét Claude Debussy Jeux (Játékok) c. tánckölteményét és Gustav Mahler első, D-dúr szimfóniáját hallhattuk. A kamarakon­certek közül a New York-i Philomusica és a bratislavai Musica Aeterna együttes fellépése érdemel említést. A philomusica együttest 1970-ben Robert Johnson kürtös alapította, különböző zenekarok tagjaiból, akik nemcsak kamara-, de kitűnő szólójátékosok is. Nagy­szerű művészek, akik változatos és érdekes hangszerelésű műsorukkal elsöprő sikert arat­tak. A Musica Aeterna a hazai barokk mesterek műveiből adott ízelítőt. Művészeti vezetőjük, szellemi vezérük Ján Albrecht zenetudós pe­dagógus, brácsás, sokat tett a feledésbe me­rült művek feltárásáért, újjáélesztéséért. Meg­őrizni a hagyományt és továbbadni azt, ez az egyik célja az együttesnek, mindezt korabeli hangszerek nélkül, de az elmúlt korok játék­stílusát, szellemét felidézőn. Műsorukon olyan 17. és 18. századi zeneszerzők művei szerepel­tek, akik valamilyen módon kapcsolatban áll­tak városunkkal. A sok-sok rendezvény közül meg kell még említenünk fiatal orgonistánk, Szabó Imre nagyszerű matinéját, Jelena Obrazcova csodá­latos dalestjét és a lipcsei Tamás templom fiúkarának előadását, amely csodálatos tisz­tasággal tolmácsolta Johann Sebastian Bach, Paul Hindemith, vagy Felix Mendelssohn-Bart­­holdy nagyszabású müveit. Gazdagnak, tartal­masnak bizonyult a 21. bratislavai zenei fesz­tivál, de a koncerttermek a fesztivál múltával is várják a zeneszerető közönséget. Sok érde­kes műsort kínál a Szlovák Filharmónia őszi évadja, a hagyományos kamarakoncertek a Prímás-palota tükörtermében, valamint a Mir­­bach-palota kiállítótermében. Ez mind alka­lom arra, hogy az elkövetkező fesztiválig is sok-sok zenei élményben lehessen részünk. HORVÁTH KATALIN

Next

/
Thumbnails
Contents