Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-12 / 46. szám
A három Kínai Volt egyszer három nővér. A legidősebb egy doktorhoz ment feleségül, a középső egy tanítóhoz, a legfiatalabb pedig, aki talán a legokosabb volt közülük, és legsebesebben pergett a nyelve, egy paraszttal kelt egybe. Egyszer aztán, a szülök születésnapján, összegyűlt az egész család. Férjükkel együtt eljöttek a lányok, és sok boldogságot és hosszú életet kívántak. A szülők pedig ebédet adtak a vök tiszteletére, és fölszolgálták a születésnapi bort. Amint így lakmároztak, eszébe jutott a legidősebb vőnek, hogy legfiatalabb sógora tanulatlan ember, s tán jó mulatság lenne zavarba hozni. Ezért aztán így szólott: — Egy kicsit unalmas így poharazgatni. Játsszunk valamit. Ezekkel a szavakkal, hogy: „ég", „föld", „asztal", „szoba" írjon ki-ki verset. Rímeljen is, értelme is legyen. Akinek nem sikerül, az büntetésül hajtson fel három pohár bort. Mindnyájan beleegyeztek és vidáman hozzáfogtak a játékhoz. Csak a harmadik vő jött zavarba, és csendben igyekezett elpárologni. Ám idejében észrevették, és nem hagyták. A játékot a legidősebb sógor kezdte el: — íme, ezt írtam: Az égen sas száll, büszke szárnyán, a földön elpihen a bárány, az asztalnál vén könyvbe nézek, szobába hívom a cselédet. A középső folytatta: — Én ezt írtam: Az égen édes gerle száll, a földön ökrünk rúgkapál. rímfaragó mese az asztalnál tanulni kell, szobánkban kis cseléd seper. A harmadik sógor azonban ötölt-hatolt, és csak nem akart előhozakodni a verssel. Hosszas unszolásra végül is gorombán így szólott: Az égen száll — ólomgolyó, a földön megy — a tigris, az asztalon van — egy olló, szobába hívom — a bérest. Mire a doktor és a tanító összecsapta a kezét, és hangosan felkacagott. — A sorok egyáltalán nem rímelnek — mondták —, és az egésznek nincs semmi értelme. Az ólomgolyó nem madár, hogy repüljön, a béres kint dolgozik az istállóban, miért hívnád be a szobába ? Nem jó, nem jó. Idd ki a büntetést. Ebben a pillanatban azonban félrelibbent az asszonyszoba függönye, és a legfiatalabb nővér lépett be hozzájuk. Haragos volt, de mégsem tudta mosolygását elfojtani. — Hogyne volna értelme a soroknak — mondta. — Várjatok csak, tüstént megmagyarázom. Az ólomgolyó az égen lelövi a ti sasmadaratokat és gerlicéteket. A tigris a földön felfalja a bárányotokat és ökrötöket. Az olló az asztalon diribdarabra vágja ócska könyveiteket. A béres pedig a szobába, no a béres — feleségül veszi azt a kis cselédlányt. Erre már elnevették magukat a sógorok, s a legidősebb így szólt: — No, te aztán jól megmondtad, kis sógornő! Ha férfi volnál, rég a zsebedben lenne a diploma. Mi isszuk hát ki a három pohár bort, büntetésül. Hogy vitték a sajtot a vásárra? Angol mese Volt egyszer egy gothami ember, aki elindult a nottinghami vásárra, hogy eladja a sajtját. Amint leereszkedett a nottinghami hídhoz, kiesett a tarisznyájából az egyik kerek sajt, és gurult, gurult lefelé. — Ejnye, cimbora — szólt a legény —hát magad is elmégy a vásárra? No, akkor utánad küldöm a többit is. Azzal letette a tarisznyáját, előszedte belőle a sajtokat, és szép egymásutánban útnak indította őket lefelé a domboldalon. A sajtok szanaszét gurultak, be a bokrok közé: — Ide hallgassatok — szólt utánuk —, találkozunk a vásártéren! A legény kiért a vásárra, s várta a sajtjait. Várta majd a vásár végéig. Addigra is elfogyott a türelme, s boldog-boldogtalant, szomszédot, ismerőst kérdezgetni kezdett, nem látták-e az úton a sajtjait. — Kire bíztad őket, hogy elhozza? — kérdezte az egyik vásáros. — Bizistók, hát saját magukra — felelte a legény —, ismerik azok a járást. És azt gondolta magában: „Az ördög vigye el őket! Sejtettem én, hogy túl gyorsan gurulnak, és túlszaladnak a vásáron. Bizonyára már York felé járnak!" Azzal kapta magát, lovat bérelt, és elügetett a sajtjai után Yorknak. Hiába, ott se lelte őket. Gothamben azóta se tudja senki: hova a csudába mehettek a sajtok. Lengyel Balázs Operencián innen - Operencián túl Madách Kedves Barátaim! Csodálatos mesegyűjteményt ajánlok a figyelmetekbe. Olyan válogatást Lengyel Balázstól, amelyben az író saját meséin kívül műmese-irodalom legnagyszerűbb íróitól — mint Ludwig Bechsten, Oscar Wilde, Erich Kästner — és a világ csaknem valamennyi tájáról, Comwal/tól Izlandon és az eszkimók földjén keresztül Kínáig, sőt Új-Guineáig egyaránt találtok mesét. Aki szeret olvasni, annak bizonyára nagy gyönyörűségére lesz majd, hogy az Óperencián innen — Óperencián túl gazdag világában fantáziája elmerülhet. A királlyá választott kutya Angolai mese Kutya urat királlyá választották, és be is akarták iktatni nyomban a királyságba. Előszedték sorra a királyi hatalom valamennyi jelvényét: a süveget, a színes ezüsttel átszőtt palástot, a gyűrűket és a mukakabőrt. Ott volt minden, ahogy kellett. — Eljött a beiktatás napja — mondták. A főnökök együtt voltak teljességgel. Elküldték a dobverökért és a fuvolásokért. Azok jöttek is. Durva meg finom gyékényszönyegeket teregettek szét. Ahol őfelsége ülni fog, leterítettek egy durva szőnyeget, rátettek egy finomat, azon állt a királyi szék. — Őfelsége üljön le — mondták. S a kutya leült. A nép pedig nekilátott az ünnepre előkészített ételeknek. Kutya úr megpillantott egy csirkemellet, és elöntötte a mohóság. Sietve felállt, elkapta a csirkemellet, és beszaladt vele a bokorba. — Nézzétek — mondták az emberek —, őfelsége, akit éppen beiktattunk, elrohant egy csirkemellel! Őfelsége elbújt a bozótban! Ezzel a nép szétoszlptt, ki-ki ment a dolgára. Kutya úr már-már király lett, de a tolvajsága miatt elvesztette a királyságot. így történt. Itt a vége.
