Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-12 / 46. szám
Őszinte szavak hogy azt mondják, a fiatalok nem szeretnek dolgozni". Nagyon megörültem, hogy vannak ilyen fiataljaink is. De visszatérve a kérdéshez, azzal, sajnos, egyet kell értenem, amit a közösségi munka becsületének elvesztéséről mondott ... — De ha ez így van, akkor végül is kik működtetik a szervezeteket? Kik azok, akiknek munkája nyomán több oldalas jelentések hangzanak el az eredményekről az évzáró taggyűléseken? — Vegyük például az én falumat. Kajaion 240 tagja van a nőszervezetnek, de az igát 20—25 ember húzza. Ök alkotják a magot. Rájuk mindig lehet számítani, pedig a többi szervezetben is ők tevékenykednek. De ez nem jelenti azt, hogy a többiek semmit sem csinálnak. A múltkor például gyűjtést szerveztünk Etiópia részére, és ebbe szinte mindenki bekapcsolódott. S már az is valami, ha az emberek tudatosítják, hogy nemcsak kapni, de adni is lehet, mert vannak rászorulók. Vagy amikor összegyűlik a sok textilhulladék és papír! Ez is egy csöpp a tengerben, ezzel is segíthetünk a népgazdaságnak. Vagy az is, ha rendbehozzuk, gondozzuk a házak elejét, a kiskertet. .. — Elnézést, de eszembe jutott, hogy a kiskertet talán mindenki gondozza, hiszen a saját portájáról van szó. Nem formális dolog hát ezzel nőszervezeti feladatként foglalkozni? — Talán meglepődik, de a saját porta rendbehozása sem természetes dolog mindenki számára. Nagyon sok tagunkat mi győztük meg, hogy ültessenek virágot a házuk elé. Azelőtt nem voltak ám ezek a parkok a faluban! Vagyis nem azt tesszük nőszervezeti feladatként, amit amúgy is csinálnánk! Legalábbis sokan nem! De visszatérnék még a közösségi munka és a formalitás megpedzett kapcsolatára. Csinálni mindig fogják valakik, mert menni kell tovább. A baj csak az, hogy kötelességből teszik majd, nem pedig örömmel és fellángolva . . . — Ancsi néni életéről beszélünk, mindarról, ami tartalmassá tette, s közben egy dologról majdnem elfeledkeztem. Arról, hogy szívügye a püt... — Bizony, kezdettől fogva, vagyis már harmincegyedik éve csinálom ... Sok más falutól eltérően azonban Kajaion már a kezdet kezdetén jól alakultak a dolgok, nem volt semmi probléma, s ma már hagyománnyá váltak a polgári szertartások. Esküvők, temetések, névadók, nyáron tartottuk a negyvenévesek találkozóját... * — Mi a titka az igazán jó, valóban ünnepi, szépségéért emlékezetes polgári rendezvénynek? — Kezdettől fogva sokat jártuk a környező falvakat, hogy tapasztalatot gyüjtsünk. Ha valami szépet láttunk, mi is átvettük. Az egyik fortély szerintem az emberismeret. Ismerni kell az embert, akihez szólunk, hiszen az emlékezetes családi pillanatok felfokozott érzékenységgel járnak együtt, s aki ezt nem veszi figyelembe, az egész rendezvényt teheti tönkre, a püt eszméjét ronthatja. Továbbá nagyon fontos az alapos előkészület. A legnehezebb a temetések előkészítése. Hisz itt az élettől búcsúztatjuk az elhunytat, s akárki hal meg, mindig fájdalmat okoz az elszakadás. A munkánkat nehezíti, hogy kevés az anyag, a megfelelő vers. És azok a gyászbeszédek, amiket kapunk, mintha egy teljesen uniformizált közösség számára készülnének, amelyben minden ember, s minden halott egyforma .. . így inkább magam állítom össze a búcsúztatót. Előfordul, hogy éjjel, mert sietni kell... — A pütben mi a helyzet az utánpótlással ? — Vannak köztünk fiatalok. Az ajándékokat is nagyrészt a nőszervezet és a SZISZ adja. Persze népszerűbbek a vidám események. De hát érthető, hogy egy fiatal nehezen vállalja a temetést. Eleinte én is tablettával csináltam végig . .. Vanyek Annát 1973-ban az SZNSZ KB aranyérmével, 1979-ben pedig „A kiváló munkáért" érdemrenddel tüntették ki. Megérdemelten. LÁM PL ZSUZSANNA Kedd. Tizenkét óra. A szövetkezet étterme felé idős emberek tartanak. Ki ételhordóval, ki táskával a kezében igyekszik végig a falun. Napi esemény ez náluk, amióta a szövetkezetben a nyugdíjasoknak is főznek, dél körül felélénkül a falu, óra nélkül is tudhatja bárki, itt az ebéd ideje. Az étterem fölött levő dombon óvodások tolonganak az új épület bejáratánál. Ők is megéheztek már, a napsütéses délelőtti séta után alig tudják kivárni az ebédet. Két véglet: óvodások és nyugdíjasok. A még nem dolgozók és a már pihenők. S ami köztük van, az az az erő. amely mindkét korosztálynak megteremti a megelégedést. A nyugalom és béke hangulata vesz körül. Nem lehet megfogalmazni, de biztosan ebben gyökerezik az is, hogy a szövetkezet a Béke nevet viseli, s bizonyára nagyon sok megnevezhetetlen oka is van még annak, hogy éppen őket érte a megtiszteltetés a csehszlovák békedíj és a Béke-világtanács békeérmének átadásakor. A práőei szövetkezet, mely ma már hat községet ölel magához, a Znojmói járás déli részén fekszik. Azt tartják róluk: a járásban a legjobbak. A 4 400 hektáros mezőgazdasági területen gazdálkodók száma 960, de beleszámítva a nyugdíjasokat és idénymunkásokat meghaladja az 1 250-et. Tavaly egy dolgozóra 200 ezer korona teljesítményt értek el, ami a járási átlagnak a duplája. Idén a tavalyi 205 millió korona összteljesítmény helyett 250 milliót akarnak elérni, s amint ezt a háromnegyed évi eredmények mutatják, elképzelésük valóra is válik. Ilyen eredmények mellett csaknem természetes, hogy a dolgozók és családtagjaik minden korosztályáról gondoskodnak. Vagy éppen ennek a fordítottja a természetes? Az, hogy ahol törődnek a dolgozókkal, ott a munka is eredményes? Lehet, így is helytálló. A lényeg az, hogy itt mindenki a magáénak érzi a közöst, mert jól tudja, ahogyan dolgozik, úgy részesül belőle. Az „iskolát” nekik is ki kellett járniuk. 1963-tól 1978-ig fokozatosan vonták össze a falvakat. Mindig egy gyengével szaporodtak. Előre tehát nagyon lassan, lépésről lépésre jutottak. Bizonyításként egy példát is felhoznak: négy évvel ezelőtt az 1 100 darab tehén átlagos évi tejhozama alig haladta meg a 2 500 litert, idén már a 4 500 liternél tartanak, s van olyan istállójuk, amelyben 5 000 literes a fejési átlag. Évekkel ezelőtt a zootechnikusok behúzott nyakkal ültek a járási üléseken. mert minden alkalommal őket pellengérezték ki, ma már bátran kihúzhatják magukat: második legjobbak a járásban a tejtermelésben. S az állattenyésztés többi szakasza sem vall szégyent, ahol lehet, a legkorszerűbb termelési módokat vezetik be. Elsőként náluk alkalmazták a tyúkok mesterséges megtermékenyítését is. Az állattenyésztésben semmit nem bíznak a véletlenre, külön csoport vizsgálja a takarmányok összetételét; laboránsok őrködnek a tápanyagok és vitaminok fölött, szabják meg a hozam szerinti adagot. S ilyen feltételek mellett a gondozás, fejés is magas színvonalú, a szubjektív tényezők kedvezően egészítik ki a tudomány vívmányait. Az agronómus. Jaromír Cepicka mérnök a növénytermesztés eredményeivel dicsekszik; gabonafélékből Az új óvoda a legkorszerűbb követelményeknek is megjelel
