Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-11-05 / 45. szám

(1906.) febr. 23. IGNOTUS L E V E L fí N Ő K egy nem en vagyon, hanem Schwimmer j ^ W W Q flZ M S flQ I H E LY Z E T E K Ü L Kedves Kiss. férfiak közt talán akad egynéhány, aki nálunk komolyba veszi a nők dolgát; a nők közt, magamat is beleértve, félek, hogy csak egy. s ez az eg)’ nem én vagyok, hanem Schwimmer Rózsa, aki most roppant verve-vel lefordí­totta Mrs. Perkins-Gilmannak A nő gaz­dasági helyzetéről írott könyvét. Mrs. Perkins nemrég itt járt, és fel is olvasott nálunk; érdekes asszony, bár mint nem egy hallgatónője menten fü­lembe súgta: öltözködni nem tud. De végre is erről még lehet olyan tudós, hogy no — aminthogy olyan tudós is. Viszont megvallom őszintén. Schwimmer Rózsa ne vegye tőlem rossz néven: rég nem olvastam könyvet, melyben igaz, mély, elmés, kézenfekvő és tudományo­san megokolt állítások s megfigyelések, egy józan s rendszeres elmének egymás­sal összefüggő és egyetemességükben is egyszerre átlátott átlátásai oly fárasztóan s bonyodalmason, olyan fölösleges pá­tosszal és kenetességgel, közben pedig, mikor a modern elmésség játékát véli szükségesnek: oly tenyeres-talpas és ne­hézkes szellemeskedéssel volnának el­mondva, mint a Mrs. Perkins könyvében. Mrs. Perkins egyszóval akkor sem tud öltözködni, mikor toll van a kezében. Tipikusan amerikai, vagyis: nem tud írni. Igaza van, mint ahogy igaza van majd mindig Emersonnak is, de borzasz­­tóak ezek a konfundáltan előadott és vasárnapi iskolai pátosszal nyakonöntött szín igazságok, mint ahogy borzasztónk a vajas mártással nyakonöntött amerikai pudingok, melyekben pedig szintén csu­pa legeslegtáplálóbb szubsztancia talál­­tatik egybekeverve . . . Mindezt azonban nem elriasztásul mondom, hanem au contraire biztatásul. A Mrs. Perkins könyve bizonyára megfordul majd sok arra való ember, majd asszony kezében, s félek, hogy egypár levelének átlapozása után unottan hajítják el. Ne tegyék. A Mrs. Perkins könyve ugyan unalmas és rosszul megírt könyv, de sokban zseni­ális. majd mindenben igaz, olyik helyt egyenesen tudományosan mély. Igaz — ezt megint korlátozásul kel! hozzáten­ném, ez a tudomány többnyire felesleges ballasztja az ö nagyon okos és józan fejtegetéseinek. Mert a Mrs. Perkins könyvének ereje nem tudományos részeiben van, hanem gyakorlati megfigyeléseiben. A könyve első fele természettudományi és szocioló­gus alapon bizonyítja, hog)’ a nők mai helyzete s a nemi helyzetnek a gazdasá­gival való komplikálása természetellenes és egészségtelen fejlődésére vitt; ha vala­ha szükséges volt, ma már káros, tehát helytelen és igazságtalan. A könyv másik fele aztán minden természettudományi alap nélkül arra mutat rá. hogy a nőnek a házi s család körül való munkára történt rászorítása éppen azokat a célo­kat nem szolgálja, melyek féltésében, de a nők is nagyrészt, a nő jogi felszabadítá­sától fáznak — tehát míg az emberiség egyik felél mesterségesen rászorítják arra. hogy pesztonkai, takarítónői, sza­kácsnői és nevelőnői sorban maradjon, azt érjük el ezzel, hogy a lehető legrosz­­szabb kezekbe adtuk azokat az igen fontos érdekeket, melyek miatt peszton­­kákra. takarító, főző és nevelő szemé­lyekre van szükség. Azt hiszem: ez a fontos, ennek átlátá­sa. A természet, az állatvilágbeli példák ? Ezek a mi számunkra nem bizonyítanak semmit. Minden, ami van: természet, s lm Mrs. Perkins be is tudja bizonyítani, hogy kevés kivétellel az ember az egyet­len állat, akinél a hím a nőstényt kitart­ja: e mostani percig ez az emberi kivétel éppoly kifejlődött s természetes rendje a természetnek, mint az állatoknak kifejlő­dött. És sem abból, hogy az állatoknál mi hogy van. sem abból, hogy az embe­reknél mi hogy fejlődött, nem következik számunkra és küzdelmeink számára semmi kötelesség vagy biztatás vagy eltil­tás; nekem, embernek, semmi közöm ahhoz, hogy a természetnek mit méltóz­­latott rendelni, mihelyt abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy fütyülhetek az ö rendeletéire. Mrs. Perkins bebizonyítja, hogy a természet eddigi rendje a mi mozgalmunk jogossága mellett szól. De biztosítom, hogy ha ellen szólna is, ne­künk az tökéletesen mindegy lehetne, s azt mondanák: kedves természet, nekem beszélhet, amíg megkékiil, én mégis azt teszem, amit akarok, föltéve, hogy meg tudom tenni! Ugyanígy: igen érdekes, hogy mindeddig a mi jogtalan állapo­tunk a termelési rendnek szükséges járu­léka volt. de most már az új termelési rendnek valóságos akadálya és hátrálta­tója. Ám föltéve, hogy nem így volna, s a történelmi materializmus bebizonyítaná, hogy a mostani termelési rendnek és technikai fejlettségnek igen használnék, ha négykézláb járnék és Jiivön élnék: én nem volnék hajlandó négykézláb járni és füvet enni, s nem is tenném meg, hacsak a többi embernek ez a gazdasági rend azt az erőt is meg adná, hogy engem négy­kézláb járasson s velem füvet etessen. A fő az, hogy a nők — már ahol müveitek s emberek kezdenek lenni, mint főképp Amerikában, ahol Mrs. Per­kins az ö könyve megírására levegőt talált, mert bizonyos, hogy e könyvet megírnia sem Stuttgartban, sem Debre­cenben nem jutott volna eszébe —, mon­dom: a müveit és emberré lett nők utálni kezdik az eddigi munkamegosztás rend­jén nekik kimért és egyébb foglalkozáso­kat előlük elzáró jogi tilalmakkal rájuk szorított munkakört: a háztartásit s a nevelésit. Lehet, hogy ebben nincs iga­zuk; lehet, hogy az emberiség fejlődése számára üdvösebb volna, ha a főzést, takarítást és gyereknevelést örökre a nők látnák el, viszont egyébb mesterségre sose eresztenék őket. Lehet — de az nem lehet, hogy ez az utópia eléressék, mert a nők mindjobban unni kezdik ezt a mun­kát. s nagyrészt az istennek sem akarják tovább ellátni. Ez már most is így van sok helyütt, s még ígyebben lesz majd még több helyütt, míg végre így lesz az egész világon, s az emberiségnek gondos­kodnia kell majd módokról és intézmé­nyekről, hogy lássák el a tisztogatást, a főzést s a gyerektartást anélkül, hogy mindenesetre a nők legyenek a született és kényszerű főző, tisztogató és nevelő személyek. Ezt kell számba venniük a nagyságos férfi uraknak, s a Mrs. Per­kins könyve és szereplése abban kitűnő, hogy nem ő maga figyelmezteti erre a nagyságos urakat, hanem rátereli figyel­müket azokra a mai lakási. evési és gyerektartási állapotokból kiütköző ször­nyűségekre, melyeket csak ostoba meg­szokásuk süketségétől nem hallanak így ordítani: „Nagyságos urak! hát élet a ti életetek? hát lakás-a ti lakásotok? hál étel az, amit esztek? hát nevelés az, amiben a gyerekeitek felnőnek? Hát elviselhető társaság és megfelelő nőstény számotokra az olyan asszony, amilyen asszonyt sorban állítólag a magatok, állítólag a tűzhely, állítólag a családi élet, állítólag a gyermekek, állítólag az idealizmus kedvéért tartjátok a felesége­teket. s kényszerűitek húgaitokat? A legrosszabb kocsmában nem éltek-e job­ban és nyugodtabban, mint otthon? A legyanúsabb barátotok nem emberibb társaság-e számotokra, mint aki éjjel­nappal nyakatokon lóg, a feleségetek, ez a pénzkérő masina, ez az elsavanyodott torit Ige tő- vagv pörölögép, ez az ügyet­len, mert mesterségét nem tanult, csak ösztöne szerint és a ti károtokon és bőrötökön tanuló dilettáns szakácsnő vagy gazdasszony. vagy dajka és nevelő­nő? Topp. ez az. Ennek kimutatása nagy­szerű a Mrs. Perkins könyvében: annak, hogy a rózsáknak, melyeket állítólag a nők fonnak bele a földi életbe, több a tövise, mint a virágja, s az emberi mun­kának az a része, mely a történet során a nő kezébe jutott, gyalázatos rosszul, hit­ványul dilettánsán, vérlázitó slampetán. hajmeresztő bután, a mai technika fejlő­déshez és kötelező iskoláztatáshoz képes hanyattejtő tudatlanul és primitíven van ellátva. Hogy a nők nem lesznek jó és ráérő ügyvédek, orvosok, tanárok? Nem hiszem ugyan, de lehet, ez azonban nem baj. mert lesznek rajtuk kívül is ügyvé­dek, orvosok és tanárok, akikhez mene­külni lehet. De hová meneküljön a férj a felesége, a gyerek az anyja, az élete legnagyobb javaival egy dilettáns ügyet­len és kedvetlen kísérletezésének kiszol­gáltatott lény ez elől a kötelességből és kényszerűségből rája szabadult dilettáns elöl? „Nekem ne kotyogjanak bele a doktorok, hogy neveljem a gyerekeimet — kiáltott fel méltatlankodva egy nagy­sága —, én már hét gyermekemet temet­tem el!” Ez borzasztó vicc, és nem is vicc; Mrs. Perkins idézi a könyvében, s ez az idézet többet ér. mert többet világít meg a legmélyebb zoológia és biológiai fejtegetésnél. Persze, mondom: mindezeken csak Amerikában gondolkoznak el az asszo­nyok, ahol ők már emberek, és igaz, a gazdasági állapotok is olyanok, hogy sem a férfiak nem tudják elviselni a mind képtelenebbé váló polgári háztartást elvi­­selhetetlenségeit. sem a nők nem hajlan­dók tovább folytatni ezt az éppoly lélek­telen, mint kilátástalanul sziszifuszi munkát. Aktuális az ilyesmi csak ott lehet, ahol az emberek már szenvednek és gondolkoznak, s részint azért gondol­koznak. mert szenvednek, részint azért szenvednek, mert gondolkoznak. Miná­lunk ilyesmitől még igen sokáig nem kell tartani, s nincs illúzióm a körül, hogy mináhmk a feminizmust nehányadmagá­­val tulajdonképp csak intellektuális sportképpen, mintegy pusztába való teni­szül mível a maga szkeptikus barátnéja Emma

Next

/
Thumbnails
Contents